Hogyan alakította Makovecz Imre a magyar építészetet, politikát és világlátást?

A Pilisből Milánóba

Május elsején nyílt meg Milánóban a világkiállítás, amelynek magyar pavilonja számos bírálatot kapott az elmúlt időszakban. Azontúl, hogy a tervpályázaton második helyezést elért alkotók kaptak felkérést a megvalósításra, végül az elkészült pavilon tervezői is elhatárolódtak az elkészült épülettől. Akadnak, akik a sámándobok közé zárt Noé bárkája mögött Makovecz Imre szellemi hatását látják, mások – Makovecz követői közül is – annak eltorzításaként értékelik a megvalósult épületet. Ám azt mindkét álláspont tényként kezeli, hogy a jelenkori magyar építészet szakmai-spirituális igazodási pontja a 2011 őszén elhunyt Kossuth-díjas alkotóművész.

Makovecz Imre temetésén Orbán Viktor miniszterelnök mondott búcsúbeszédet, melyben tanítványként fejet hajtott az általa tisztelt mester előtt. Személyes hangvételű búcsúztatójában Makoveczről, ahogy ő említette, „Imre bácsiról” több, sokak számára talán meglepő kijelentést tett, és kapcsolatukról is sokat elárult. A miniszterelnök az elhunyt személyiségének, tevékenységének három jól elkülöníthető oldaláról beszélt. Megemlékezett Makovecz Imréről, mint az ezotériával szoros kapcsolatban álló művészről, a természetfölötti erővel rendelkező, ellentmondást nem tűrő prófétáról, és nem utolsósorban, mint a magyar politika korszakos alakjáról, a tettek emberéről. Orbán nem hagyott kétséget afelől, hogy Makovecz rendkívüli hatással volt rá (és rajta keresztül az utóbbi évtizedek magyar történelmére). Ha a miniszterelnök Makovecz Imrétől búcsúzó szavaiból indulunk ki, a néhai építész művészeti, szellemi és politikai életművének Orbán Viktorra gyakorolt hatásának megismerésével valamivel közelebb kerülhetünk annak megértéséhez, milyen folyamatok zajlódtak le a kormányfő körül és körülöttünk az elmúlt harminc évben Magyarországon.

Az ezoterikus művész

„A magyar szerves építészet feladata, hogy szolgálja az Európai Közép ezoterikus létét.” (Makovecz Imre, 1985)

„Kezdettől azt az egy épületet szerettem volna megépíteni, amely az emberiség kezdete előtt már állt.” (Makovecz Imre, 2002)

Makovecz Imre 1935-ben született, gyermekkorában a Horthy-rendszer, fiatalkorában az 1956-os forradalom vált egész életére meghatározó élményévé. „Az egyetemi ifjúság tagjaként aktív forradalmi tevékenysége miatt egyetemi tanulmányait felfüggesztették, így csak 1959-ben szerzett diplomát. (…) 1964-ben Svájcban járt, hogy meglátogathassa a Goetheanumot, és közelebbről megismerkedjen Rudolf Steiner munkásságával és szellemiségével” – áll önéletrajzában. Steiner, az általa létrehozott Goetheanum és a szintén általa útjára indított szellemi mozgalom, az antropozófia hatása rendkívüli volt a 20. században (lásd erről szóló keretes írásunkat).

A hatvanas és hetvenes évek fordulóján, az antropozófia szellemi alapjain dolgozta ki Makovecz Imre az organikus építészet tervezési elveit, formavilágát. Ekkor kezdte el tanulmányozni a népművészeti és népi építészeti mintákat, mint a „népszellem” legautentikusabb közvetítőjét. Így lelt rá a magyarság ősi vallására, a sámánizmusra, mely művészi és szellemi útját ettől kezdve mindvégig meghatározta. Mindemellett kutatta a különböző kultúrák szimbolikájában lévő azonosságot (jin-jang, triske-, Nap-Hold motívum, asztrológia stb.), mellyel az emberiség legősibb „aranykorához” kereste az utat.

Meggyőződése szerint a jó építész mindig a hely szellemének, a genius locinak épít. Szerinte az épületnek úgy kell kinéznie, mintha az alja a földből nőtt volna ki, és a teteje pedig az égből esett volna le rá. Az antropozófia követőjeként a szellemvilágot nem a zsidó-keresztény kinyilatkoztatás szerint osztotta fel, nem korlátozták egyik keresztény egyház hitelvei sem. A kereszténység és a kereszténység előtti kor rítusai ebben a világképben egységet alkotnak. Így fordulhat elő, hogy munkája nyomán számtalan katolikus templomában ősi pogány formák, jelképek és alakok keverednek a katolikus szakralitással.

A közéleti ember

Makovecz Imre politikai világképét a gyerekkorában megélt Horthy-korszak, és a fiatal műegyetemistaként átélt 1956-os forradalom határozta meg. Politikai tevékenységének mozgatórugói nem érthetőek meg e korszakokról alkotott véleményének ismerete nélkül.

Horthy Miklós két világháború közötti politikáját és tevékenységét, és az ennek nyomán felépített Magyarországot sikertörténetnek, a trianoni békeszerződést pedig tragédiaként tartotta számon. Egyértelműen Horthy politikai teljesítményének tudta be, hogy miután az ország a trianoni békével elveszítette területének több mint kétharmadát, lakosságának több mint felét, az új országhatárok közé özönlött több százezer menekült, miközben az elcsatolt területeken volt az önálló állam sikeres működéséhez szükséges ipar és az azokhoz szorosan kapcsolódó vasúthálózati gyűrű jó része, az ország alig több mint húsz év alatt talpra állt. Különösen tisztelte a korszak Klebelsberg Kunó nevével fémjelzett kultúrpolitikáját és közoktatásügyét, amely döntő szerepet játszott a megroggyant ország megújításában.

Makovecz egyértelműen Horthy politikájának eredményeként könyvelte el az első és a második bécsi döntést, nem véve tudomást arról, hogy mindez Hitler és Mussolini döntőbíráskodásával valósult meg. Mindig indulatosan támadta azokat, akik ezt a politikát a nácizmussal való együttműködésként értelmezték. Makovecz Imre soha nem ismerte el, hogy a Horthy-korszaknak tagadhatatlan eredményei mellett voltak súlyos bűnei is az 1919-es fehérterrortól kezdve a zsidótörvényeken, a Hitlerrel és Mussolinivel kötött szövetségen át Jugoszlávia és a Szovjetunió megtámadásáig, a második magyar hadsereg értelmetlen pusztulásáig és a magyar államnak a hazai zsidóság szisztematikus legyilkolásában vállalt szégyenletes szerepéig bezárólag.

A Makovecz Imre által is vallott szentistváni állameszme hívei szerint a kiegyezéssel, majd Horthy kormányzóságával helyreállt a Buda 1541-es elestével megszakadt magyar államiság (azaz a Szent Korona uralma), amely az 1944-es német megszállással szűnt meg ismét. A Makovecz által magáénak érzett, de a 2011-ben elfogadott Alaptörvényben is visszaköszönő elmélet szerint minden, a második világháborúban az országot, azon belül a magyar zsidóságot ért szörnyűség a német megszállásra vezethető vissza.

Makovecz 1956-os aktivitása miatt az ötvenes évek végén néhány évig szüneteltetni volt kénytelen egyetemi tanulmányait, csak 1959-ben szerzett diplomát. A Rákosi- és Kádár-korszakról alkotott véleményét nem rejtette véka alá a rendszerváltás előtt sem.

A szocializmus négy évtizedének családokat és kultúrát romboló hatásáról, az erőszakos államosításokról és szövetkezetesítésről, a falvak és a városok társadalmi struktúráinak szétveréséről pontos és hiteles képet rajzolt minden (szabad szájú) megnyilatkozásában. Harcos antikommunista véleményét sohasem rejtette véka alá, tettei ebbéli meggyőződésével mindig szinkronban voltak.

A politikai tettek embere

Makovecz a rendszerváltás előtt 1969-ben Ybl-díjat kapott, de 1972-ben a nemzetközi elismerést kiváltó Sárospataki Művelődési Ház tervezése után a Városépítési Tervező Irodából vidékre, a Pilisi Parkerdőgazdasághoz ment, mintegy önkéntes száműzetésbe. Ebben az időben főleg az általa agyafúrt falurombolásnak nevezett, a falvak elnéptelenedéséhez vezető, szovjet mintát követő iparosítási és városépítési politika ellen küzdött. Ekkoriban többedmagával a falusi közösségek fennmaradását elősegítő faluházak tervezésével és építésével foglalkozott. Ybl-díjasként nem volt ritka, hogy saját fizikai munkájával is hozzájárult házai felépítéséhez. A hetvenes-nyolcvanas években létrehozott egy magán mesteriskolát és Visegrádon egy építészhallgatóknak kialakított nomád nyári tábort, amely szabadegyetemnek is beillett. Itt a kétkezi munka közben építészeti világképének átadásán kívül a fennálló rendszerrel szembeni gondolati ellenállás magvait vetette el az ifjú egyetemistákban.

Részt vett a rendszerváltás egyik ikonikus eseményén, az 1987. szeptemberi lakiteleki találkozón. Makovecz Imre számára a népi mozgalom rendszerváltáskori megtestesítőjeként indult Magyar Demokrata Fórum természetes közeg volt. Az MDF egyik alapítója, Csoóri Sándor közvetlen jó barátja volt. Makovecz Imre több évtizedes, szavakban és tettekben megnyilvánuló kérlelhetetlen antikommunizmusa megkérdőjelezhetetlen erkölcsi tőkét és számtalan bizalmi kapcsolatot biztosított számára az újonnan felálló politikai rendszer népi-nemzeti oldalán. Terveiről sokat elmond az a kijelentése, amit ebben az időben nyilatkozott a Csurka István által kiadott Magyar Fórumnak: „Szent István-i gondolatok irányítanak”.

1992-ben megalakítja a Magyar Művészeti Akadémiát, aminek örökös és gyakorló elnöke, szellemiségének meghatározója lett. Az MMA 2011 tavaszától köztestületként működik, neve az új Alaptörvénybe is belekerült.  Magyarország szellemi és művészeti életének „csúcsintézményévé” vált, székhelye Makovecz Imre Kecske utcai irodájából a pesti Vigadó épületébe költözött át.

A kilencvenes évek második felében Makovecz Imre tevékeny részt vállalt a jobboldali egység megteremtésében: 1994 tavaszán Orbán Viktorban látja meg azt a politikust, akire az ország átformálását rá lehet bízni. Az MDF-kormány bukását a titkosszolgálatoknak és a magyar szellemet elnyomni akaró erőknek tulajdonította, s jobboldali vezető értelmiségi körökben mindenhol Orbán támogatására buzdított a „visszatért kommunisták” legyőzésének reményében. Ebben az időben irodájának falát már Orbán portréja díszítette, alatta a felirat: Ő az, akit támogatunk!

1997 augusztusában bekapcsolódott a pártpolitikába, megalakítja a Nemzeti Egység Mozgalmat (NEM), amelynek élén beszállt a választási kampányba, amivel nagyban hozzásegítette Orbán Viktort első miniszterelnökségéhez.

1998 tavaszán a Makovecz Imréhez kötődő értelmiségi kör kényszerítette ki a kisgazdapártból a Fidesz javára történt második forduló előtti visszalépéseket. A NEM által szervezett rendszeres megbeszéléseken részt vettek az FKGP, az MDF és a MIÉP vezetői Csurka István kivételével.

A NEM-ről Makovecz a Demokratában 1998 áprilisában hosszan beszélt, többek között kijelentette: „Magyarországon szükségállapot van. Nem képzelhető el továbblépés a szétforgácsolódott jobboldali ellenzék egysége nélkül. A külföldi hírszerzés paradicsoma vagyunk. A feketegazdaság elképesztő méreteket öltött.”

A jobboldali egység létrehozása véleménye szerint a „szükségállapotra” való tekintettel – nemzeti érdek, az pedig nem kérdés, hogy ennek csak Orbán Viktor lehet a vezetője.

„A Független Kisgazdapárt részt vesz azon a Makovecz Imre építész és más nemzeti érzelmű értelmiségiek által kezdeményezett hétfői óbudai találkozón, amelyen a jelenlegi ellenzéki pártok lehetséges együttműködését vitatják meg” – idézte az MTI 1998. május 11-én Országh Ferencnek, az FKGP országos elnökségének tagjának, a Társadalompolitikai Intézet igazgatójának a két választási forduló közötti nyilatkozatát. „Amennyiben ésszerű kompromisszumkészség mutatkozik a jelenlevők részéről, akkor az FKGP hajlandó együttműködni az ellenzéki pártokkal a jelenlegi szociálliberális koalíció leváltása érdekében” – jelentette még ki. 

Ezzel a lépéssel a későbbi történéseket ismerve a nagy múltú Független Kisgazdapárt megásta a saját sírját. Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével a jobboldali pártok hatalomra kerültek, és a következő években a Fidesz az FKGP kíméletlen bedarálásával nagy lépést tett a jobboldali egység megvalósításának irányába. Az egység megteremtése a 2002-es vereség után is folytatódott. Orbán 2002. május 7-i Dísz téri beszédében arra kérte az egybegyűlteket, hogy alakítsanak polgári köröket. Ezek hálózata lett a jobboldali pártok közötti határokat a tervek szerint feloldó egység alapja.

2002-ben a felhívás nyomán meg is alakult 11 300 polgári kör, majd május 26-án Orbán Viktor kezdeményezésére az MMA Kecske utcai irodájában létrejött a Szövetség a Nemzetért Polgári Kör, melynek prominens értelmiségiek és fiatal politikusok lettek a tagjai, többek között Martonyi János, Makovecz Imre, Gyürk András és Vona Gábor.

Az elkövetkező években az országos szinten párhuzamos nyilvánosságot létrehozó polgári körök átrajzolták a jobboldalon belüli erőviszonyokat. A mozgalomra támaszkodva a Fidesz országosan kiépült pártstruktúrája mögül eltűntek a tömegek, a párt helyett Orbán Viktor személye kerül a politikai jobboldal középpontjába, így az elvesztett választás után mozgolódó vezetőtársak nem tudták elmozdítani a párttól függetlenített, tömegek által támogatott, újra magára talált vezetőt. Orbán Viktor megerősödése után 2003-ban a Fideszt is „visszaszerezte”. A pártot átalakították az új helyzetnek megfelelően, a korábbi társak tényleges hatalom nélküli, függő személyekké váltak.

A Dávid Ibolya által vezetett MDF viszonylag hosszan ellenállt a Fidesz és a jobboldali értelmiség felől érkező nyomásnak, de az UD-ügy és az SZDSZ-szel kötött szövetség végül is felőrölte a pártot.

Ám a teljes jobboldali egység mégsem tudott létrejönni: a 2009-es EP-választás nemcsak a Fidesz nyomasztó fölényét, de a Jobbik áttörését is jelezte. Így az egy a tábor, egy a zászló doktrína helyett a centrális erőtér elmélete lett az uralkodó narratíva a jobboldal helyzetének leírására.

2009 márciusában Makovecz Imre kezdeményezésére 25-30 civil szervezet ült tárgyalóasztalhoz, hogy az ország helyzetéről egyeztessék álláspontjukat. Célkitűzéseik között első helyen szerepelt az Alkotmány módosítása, amihez szükségesnek látták, hogy a következő Országgyűlésben a Fidesznek kétharmados többsége legyen. Makovecz nem rejtette véka alá, hogy a végső cél egy új rendszerváltás, és az általa vágyott rendszer egyértelműen Orbán-rendszer. 2010 márciusában, az országgyűlési választás előtt így nyilatkozott a Heti Válasznak: „…én Orbán Viktorra esküszöm föl. Ha engem kérdeznének, azt mondanám: kormányzói jogokat kell adni a Fidesznek, különben nem lehet fölemelni az országot.”

Rudolf Steiner és az antropozófia

http://www.hetek.hu/hit_es_ertekek/201505/hogyan_alakitotta_makovecz_imre_a_magyar_epiteszetet_politikat_es_vilaglatast