Még árnyaltabb képet kapunk, ha az elmúlt évtizedet nemzetközi összehasonlításban vizsgáljuk. Az Eurostat 2010 és 2020 közötti adatai ugyanis inkább azt mutatják, hogy Magyarország jóval lassabban fejlődött, mint a számos kelet-közép-európai gazdaság. Az egy főre jutó magyar GDP 2020-ban az uniós átlag 74 százaléka volt vásárlóerő-paritáson vizsgálva (szimplán euróban számolva a magas árszintű országok javára torzítana a nyers adat). Ez azt jelenti, hogy 10 év alatt 8 százalékponttal zárkóztunk fel, 2010-ben ugyanis a magyar egy főre jutó GDP az uniós átlag 66 százaléka volt. Ez az egyik leglassabb felzárkózási ütem a régióban.

A hozzánk képest jóval nagyobb hátrányból induló gazdaságok sokkal többet javítottak, és közülük többen relatív fejlettségben meg is előzték Magyarországot. Az unióhoz velünk együtt csatlakozó, a Szovjetunióból induló Balti-államok példája a legkézenfekvőbb e téren: Litvánia tíz év alatt 26, Észtország pedig 18 százalékponttal növelte a GDP-jét. Így Litvániában az egy főre jutó GDP ma már az EU-átlag 87 százalékát éri el, míg az észt gazdaság 84 százalékot teljesít, messze megelőzve a magyar 74 százalékot. Mind a két ország gyengébb gazdasággal rendelkezett 2010-ben, mint Magyarország, vagyis sokkal gyorsabban zárkóztak fel az uniós átlaghoz, mint az Orbán-kormányok Magyarországa.

Románia is kiemelkedő sebességgel zárkózott fel: a román gazdaság 2010-ben az unió átlagának 52 százalékáról indult, 2020-ban pedig már 72 százalékon állt, ezzel vásárlóerőparitáson gyakorlatilag utolérte az egy főre jutó teljesítményben Magyarországot.

A tegnap kiadott, 2021-es előzetes Eurostat-adatok a nagyképet nem rajzolják át, az arányok lényegében ugyanazok, és még Románia sem előzte be hazánkat. Egyetlen változást jeleznek a friss számok: tavaly az egy főre jutó magyar GDP értéke első ízben megelőzte a portugált.

Az egy főre jutó hazai fogyasztási kiadás – vásárlóerő-paritáson számolva - az uniós átlag 70 százaléka, vagyis 6 százalékponttal magasabb, mint 2011-ben volt. Ez a növekedés így szintén a "futottak még" kategóriájába esik, hiszen a listavezető Románia és Litvánia 26, illetve 23 százalékpontos növekedést ért el 9 év alatt. Az egy főre jutó román fogyasztás így már az uniós átlag 80 százalékára rúg. Eközben Litvánia gyakorlatilag megközelítette az uniós átlagot (95 százalék), és nálunk jobban teljesít ezen a téren Csehország (84 százalék), illetve Lengyelország (83 százalék) is. Szlovákia viszont e tekintetben is lemaradt, illetve visszaesett az uniós átlag 71 százalékára. Ez ugyanakkor még mindig hajszálnyival jobb adat, mint a magyar, ami arra utal, hogy a V4-országok közül a magyarok elkölthető jövedelme a legalacsonyabb. Igaz ez már 2011-ben is így volt, és ezen azóta sem sikerült változtatni. Ennek oka is a lassú felzárkózásban keresendő. Ausztriában egyébként az egy főre jutó fogyasztási kiadások az EU átlagának 116 százalékára rúgnak. Vagyis a következő pár évben a magyar fogyasztásnak 46 százalékponttal kellene emelkednie ahhoz, hogy fogyasztásban utolérjük az osztrákokat, de ez teljes képtelenség. 

Az elmúlt tíz évben az EU keleti-gazdaságainak teljesítményét mindezek alapján három csoportba lehet sorolni: vannak a lemaradók, a nyertesek és a stagnálók. A magyar gazdaság teljesítménye a nem túl fényes felzárkózás miatt inkább ez utóbbi közé sorolandó. Pedig az Európai Uniótól 2010 és 2020 között mintegy 46,5 milliárd euró támogatás érkezett hazánkba, ami - a tíz év átlagában vett - 320 forintos euróárfolyammal számolva 14 889 milliárd forint plusz pénzt jelentett. Ez a jelenlegi GDP mintegy ötöde. A relatív leszakadásunk oka azonban triviális: a magyar gazdaság szerkezete elavult, a működő tőke és az uniós támogatások jelentős része még mindig az alacsonyabb jövedelmet termelő, az olcsó munkaerőre, a manuális tevékenységekre épülő ágazatokba áramlik, nem pedig a magasabb hozzáadott értéket teremtő oktatásba, egészségügybe, IT-szektorba, kutatás-fejlesztésbe. Az uniós támogatások nagy része a nemzetközi versenyben működésképtelen kkv-szektorba vagy épp a kormányzati korrupcióval létrehozott baráti cégekbe, ágazatokba ömlik. Emiatt ezek az összegek kevéssé tudtak plusz értéket teremteni.

A három Orbán-kormány országlása mindezek alapján inkább az elvesztegetett lehetőségek évtizedeként vonulhat be a magyar gazdaságtörténetbe.