Orbán apokaliptikus levele a határátkelő magyaroknak

A magyar miniszterelnök a népszavazáson való részvételre buzdítja azokat a magyarokat, akik egyébként nem szavazhatnak levélben, mert a kormány úgy látja jónak. Az írás mindenesetre apokaliptikus víziókat vázol.

A külföldön élő magyarokat is elérte a kvótareferendummal kapcsolatos propaganda, legalábbis elég sokan kaptak közülük levelet Orbán Viktortól, melyben a részvételre buzdít.

A magyar miniszterelnök levele a népszavazási részvétel fontosságára hívja fel a külföldi magyarok figyelmét, miközben egyébként a külföldön lévő, de magyarországi lakcímmel rendelkezőket a jogszabályok inkább elriasztják a voksolástól.

Ők csak a konzulátusokon vagy nagykövetségen szavazhatnak, személyesen. A kormány pedig sajnálja, ha valakinek ehhez száz kilométereket kell utaznia. A csak külföldi címmel rendelkezők, például a külhoni magyarok viszont levélben is leadhatják szavazatukat.

Az Index Svédországban és Hollandiában élő olvasóktól kapott visszajelzést, a Határátkelőnek Ausztriából jelezték, hogy kaptak ilyen levelet. Elvileg csak azokhoz jutott el, akik Magyarországról kijelentkeztek, külföldi állandó lakcímüket pedig bejelentették a népességnyilvántartásnál.

Akadt azonban olyan is, aki lakcímét Magyarországon töröltette, külföldi címet pedig nem adott le. Legalábbis ő így gondolta, a címét ugyanis a követség ismerte. Ott azért adta le, hogy el tudják postázni neki a gyerekének kiállított útlevelet. A címet állítása szerint kizárólag erre a célra adta le.

http://hataratkelo.com/orban-apokaliptikus-levele-hataratkelo-magyaroknak/

Elsőbbségi levelet hozott a postás Orbán Viktortól. Új-Zélandon.

https://vastagbor.atlatszo.hu/2016/09/07/elsobbsegi-levelet-hozott-a-postas-orban-viktortol-uj-zelandon/

Hogy megérts: Nem vagyok bevándorló párti, de a menekülteket valahogy védeni, ellátni kellene. Az sem normális, hogy a levélbe szavazok 10 évre regisztráltak és senki sem ellenőrzi, hogy pl az elhunytak vagy mások nevében ki szavaz. Szeretném, ha a fizetett államaparátus a dolgát, feladatát tenné emberségesen és nem a hazánk lakóit rémítgetné.A veszélyforrást ismerni kell és a hatalmaknak - igen Európának és ebben Magyarországnak is - feladata van. Ez a videó "meghökkentő" nem is rossz gondolatokat tartalmazó összefoglaló:

Bayer Zsolt és G. Fodor Gábor szerint teljesen indokolt gyűlölettel válaszolni a migrációra, ugyanis saját életformáinkat látjuk veszélyeztetve.

G. Fodor Gábor a Századvég Alapítvány elnök-helyettese arról beszélt, megérti az embereket, hogy gyűlölettel és indulattal reagálnak a migrációra. Bayer Zsolt az Echo TV műsorvezetője rákontrázott: Miért is ne?

Teljesen indokolt az emberek félelme és gyűlölete, mert saját életformáikat látják veszélyeztetve – folytatta G. Fodor Gábor - És akkor még a terrorveszélyről nem is beszéltünk. – tette hozzá az Echo TV műsorában, a jelen videó 15. percében.

http://mandiner.hu/cikk/20160910_g_fodor_teljesen_indokolt_az_emberek_gyulolete_migransugyben

A videóban szerintem a civilizáció maradéka is lehullik a "vendégről", hiszen G.Fodor Gábor a menekültellenes kampány atyja végre minden felesleges gátlás nélkül indokoltnak nevezett (15:50-nél) a gyülőletet amit a kormány az állampolgárok fe kipostázott füzetei is erősítenek.  A szórólap pedig ilyen:

két másik vélemény előtt ismerd meg mi hogyan telepítünk az EU-ba "kéretlenül",  az adózok terhére:

Tudta? Hazánk adja magát a legolcsóbban

Dühösek az európai országok a letelepedési programunk miatt, a magyar állam ugyanis még fizet is a bevándorlók után. A közvetítők alkalmazása sem megszokott.

„Számos európai uniós ország működtetett letelepedési programot, de több szempontból is a magyar a legelőnyösebb" – így reklámozta a magyarországi letelepedési kötvényeket a bahreini tiszteletbeli konzul, Garamvölgyi Balázs az African Business nevű lap májusi számában.

„A vagyonos migráns" – őszinte tanulmány az Arton honlapján

A magyar letelepedési programot egy oldalon keresztül dicsérő konzul a következőképpen foglalta össze a hazai rendszer előnyeit. A magyar hatóságok nagyon gyorsan, legfeljebb négy hét alatt kiadják a tartózkodási engedélyt. Más államokkal szemben hazánk nem kényszeríti bele a jelentkezőket „kockázatos" ingatlanbefektetésekbe, ahogy azt sem írja elő, hogy hány napot kell Magyarországon tölteni évente. Továbbá az állampapírokba fektetett 300 ezer eurót (93 millió forintot) a külföldi öt év múlva teljes összegben visszakapja.

Az Orbán Ráhel és férje, Tiborcz István bahreini útját és ­tárgyalásait menedzselő, a kötvényértékesítésben szerepet vállaló ­Garamvölgyi találóan foglalta össze, hogyan megy szembe saját érdekeivel a magyar állam csak azért, hogy minél több EU-n kívüli polgárt vegyen rá a vásárlásra. A különféle nemzetközi szervezetek adatait összevetve arra jutottunk, hogy kormányunk a legmegengedőbb Európában, ha pénzes bevándorlókról van szó. Egy a letelepedési üzletben érdekelt, névtelenséget kérő szakember a Népszabadságnak azt mondta, nálunk olyan egyszerű letelepedési engedélyhez jutni, hogy Magyarországnak az EU-ban jelenleg nincs is komoly vetélytársa. Márpedig az engedély birtokában szabadon lehet utazni a schengeni határokon belül, aki a magyar kötvényt megvette, már nem fog érdeklődni egy másik letelepedési program iránt.

Az Európai Unió hét országában működik szabályozott letelepedési program. Négy állam elvárja a jelentkezőktől, hogy ingatlant vegyenek. Spanyolország és Portugália azt is kiköti, hogy ez nem lehet 500 ezer eurónál (155 millió forintnál) olcsóbb. Cipruson az ingatlanvásárlás minimum­összege 300 ezer euró, Görögország a legengedékenyebb, megelégszik 250 ezer euróval. A befektetéssel tehát jól jár az adó- és illetékbevételek révén az állam és jól járnak a lakást eladó polgárok, vállalkozók.

A közvetítő cégek közül egyedül az Arton Capital székhelye van Magyarországon Reviczky Zsolt / Népszabadság

Az Egyesült Királyság és Málta – Magyarországhoz hasonlóan – államkötvény vásárlását írja elő, de mindkét ország olyan pluszfeltételek teljesítését követeli, amelyek idehaza nincsenek. Először is London nagyon drágán méri a kötvényt: kétmillió fontot (728 millió forintot) kér érte. Másrészt kiköti, hogy ezt csakis olyan pénzintézetnél lehet lekötni, amely nincs feketelistán. A máltai letelepedési kötvény csak 250 ezer euróba kerül, de ezenfelül évi 10 ezer euró­ért ingatlant kell bérelni a szigetországban, illetve be kell fizetni 30 ezer eurót az államkasszába, ami nem jár vissza. Lényeges, hogy mindkét ország a piaci kamatokhoz köti a letelepedési állampapír hozamait. Ezzel szemben Magyarország garantálja a kétszázalékos kamatot a közvetítő cégeknek, amelyek egy kivételével mind adóparadicsomokban vannak bejegyezve. A garantált kamatminimum miatt a magyar költségvetés 2014 júniusa óta a piaci hozamok meredek esése folytán bukik, eddig 5,3 milliárd forintot fizetett rá a kötvénybizniszre.

A legtöbb országban egyébként nincsenek kijelölt közvetítők. Az egyik kivétel Málta, ahol ki kell váltani a koncessziót, de ehhez a pályázatban részletesen ismertetni kell, hogyan akarja a cég reklámozni a letelepedési programot, továbbá fel kell mutatni egy 50 ezer eurós bankgaranciát, amit lehívhat az állam. Idehaza nem volt versenyeztetés, ahogy azt az egyik cég vezetője, Raj Rafael tavaly a Magyar Nemzetnek elismerte, mindössze egy e-mail cím volt megadva, ahova beküldte a jelentkezését.

A parlament gazdasági bizottsága által kijelölt közvetítők a program 2013-as indulása óta több mint 32 milliárd forintot kerestek csak a kamatokon, erre jön rá a vásárlóktól kötvényenként beszedett 45-60 ezer eurónyi (13,9–18,6 millió forint) egyszeri díj. Azaz a magyar programmal mindenki jól jár, kivéve az adófizetőket. Ráadásul az elmúlt években a programba becsatlakozó hét cégből háromnak visszavonták az engedélyét, a legnagyobb hasznot pedig az a három vállalkozás hajtotta, amelyeknek közvetve van némi kötődésük a miniszterelnöki főtanácsadóhoz, Habony Árpádhoz.

A Nemzetközi Valutaalap 2015 végén megjelent elemzése szerint Franciaország, Írország, Litvánia és Bulgária is ad letelepedési engedélyt befektetőknek. Csakhogy ezek rendszerint bonyolult konstrukciók: például elvárás a cégalapítás vagy a kockázatitőke-befektetés. Franciaország 10 millió euró (3,1 milliárd forint) befektetését várja el a jelentkezőktől, Írország pedig kikötötte, hogy a kötvények után nem jár kamat, de ha valaki drágállja az egymilliós kötvényt, kiválhatja 500 ezer eurónyi jótékonykodással, ez persze nem jár vissza.

A Migration Policy Institute 2013-as tanulmánya szerint az utóbbi években futott fel a pénzért adott letelepedési engedélyek piaca. Az intézet megjegyzi: még a bevándorlást mindig is korlátozó Egyesült Államokban is megduplázódott az így kiadott vízumok száma. A Világgazdasági Fórum elemzésében figyelmeztet: a letelepedési biznisz az átláthatóság hiánya miatt világszinten komoly biztonsági kockázatot jelent.

A legfrissebb botránykrónika

• Az egyetlen idehaza bejegyzett közvetítő, az Arton Capital tulajdonosa a programot kidolgozó Rogán Antal egyetemi társa volt.

• Az Arton arab partnerét egy olyan személy vezeti, aki nagy valószínűséggel szcientológus.

• Az Egyesült Arab Emírségekben bejegyzett cégnek dolgozik Garamvölgyi Balázs is, aki az MSZP-s Mesterházy Attilával is jó viszonyt ápol.

• Egy korábban jogerősen elítélt orosz bűnöző is letelepedési engedélyhez jutott, de ezt a Miniszterelnöki Kabinetiroda tagadta.

http://nol.hu/belfold/hazank-adja-magat-a-legolcsobban-1631723

Isten teremtette a búzát. És az árutőzsdét?

Tudja, hogy miről szavaz Magyarország nemsokára népszavazáson?

Igen, elég kemény módon feltett kérdésnek tűnik. Annyit lehet mondani, hogy egy kívülálló számára úgy tűnik, hogy másképp is meg lehetett volna fogalmazni.

Fotó: Huszti István

De ha a konkrét megfogalmazástól most eltekintünk, mit gondol az európai helyzetről piactervezéssel foglalkozó közgazdászként? Hogyan lehet a menekültekről elosztási problémaként gondolkozni? Vannak helyek akik befogadnák a menekülteket és a bevándorlókat is, vannak akik csak a képzetteket, mások csak a keresztényeket, a radikális iszlamistákból senki sem kér, és a beérkezők közül is sokan csak annyit tudnak biztosan, hogy nem akarnak rosszabbul működő európai országokban rekedni. 

Alvin Elliot Roth

Az erős matematikai alapokkal érkező Roth 1974-ben doktorált operációkutatásból a Stanfordon. Egyéb egyetemek után 2012-ig a Harvardon tanított, azóta visszament a Stanfordra.

Játékelmélettel, kísérleti közgazdaságtannal és piactervezéssel foglalkozik, utóbbinak egyik legnagyobb alakja.  A piactervezés a közgazdaságtan és a fordított játékelmélet keveréke, ahol úgy kell megtervezni a játékot, a piacot, hogy a szereplők a várt kimeneteket akarják majd maguktól dönteni. Nem csak elméleti szakember, a munkaerőpiactól az iskolaválasztáson át a vesetranszplantációkig számos területen a gyakorlatban is megvalósította a hatékonyabb elképzeléseit. Több tucat komoly díja van, közülük is kiemelkedik a 2012-es Nobel-díja (Lloyd Shapley-vel közösen) a stabil elosztás elméletéért és a piactervezésben bemutatott gyakorlati munkáiért. A Rajk László Szakkollégium diákjainak Neumann János-díját vette át nálunk.   

Ez igen fontos kérdés, de meg sem próbálok úgy tenni, mintha tudnám a jó választ. Amit biztosan tudok, hogy ha Európába akarok jönni, felülök egy repülőre, és biztonságosan megérkezem. Biztosan nem az a jó módja a migrációnak, hogy rengetegen kis csónakokon evickélnek át télen a tengeren. Egy olyan piacra lenne szükség, ahol a befogadó országoknak is számít a véleménye, az érkezőknek is, hogy hova szeretnének menni, de biztosan megakadályozzuk azt, hogy kisgyerekeket szállítsanak gumicsónakokban. Az USA-ban elég jól állunk a bevándorlókkal, a legtöbben az elmúlt pár generáció alatt érkeztünk az országba, és folyamatosan nagyjából tíz százaléknyi amerikai született külföldön. Folyamatos a bevándorlás az egész világból, a nagyapám orosz volt nekem is, a feleségem éppenséggel egyiptomi származású. Szóval nálunk is az kérdés, hogy hogyan alakítsuk a migrációt mindenki számára hasznos dologgá, hogyan fognak élni az érkezők, hol fognak lakni.

Ez ügyben mik a tapasztalatok?

Korábban az volt az ötlet, hogy lazán terítsük szét a migránsokat az egész országban, és akkor hamarabb fognak integrálódni. Akár mintha az egész schengeni övezetre gondolnánk Európában. Csak ez nem működött, mert a menekülteknek is volt elképzelése arról, hogy ők hol szeretnének élni. Szomáliában még nem tudták, hogy az USA-ban hol akarnak majd letelepedni, de amikor megérkeztek, megkeresték a rokonaikat, a szomáliai közösséget. Így lett egy nagyobb szomáliai közösség Maine-ben. Nem azért mert a hűvösebb, északi Maine hasonlít Szomáliára, hanem pusztán azért, mert ott már voltak kapcsolataik.

Vagyis amikor menekültekről beszélünk, nem csak egyénekről, hanem közösségekről is van szó, ez pedig az egész elosztási és integrációs problémát megnehezíti?

Igen. Például Kaliforniában ha tud az ember spanyolul vagy kínai (mandarin) nyelven, akkor már lesz munkája, miközben angolul tanul. Angolul persze mindenképp meg kell tanulni a boldoguláshoz, de Kalifornia jó hely lehet az életkezdéshez. Svédországban oda akarták telepíteni a menekülteket, ahol elég sok üres lakás akadt. Ez pedig északon volt, ahol svédek sem nagyon akartak élni. Ráadásul itt jellemzően erdőkben vagy bányákban volt munka. A menekültek viszont nem favágók vagy bányászok voltak, ezért nem is akartak ilyesmit csinálni egy kényelmetlenebb helyen. Ezzel párhuzamosan, a nekik szimpatikusabb déli Malmöben viszont már olyan sok menekült volt, ami akadályozta az integrációt. A menekültpolitikának ilyesmi feltételeket kell végiggondolni. A korábbiakkal ellentétben, amikor azzal számoltak, hogy némi átmeneti idő után majd hazamennek kivándorlók, Amerikából vagy az európai országokból nem nagyon fognak hazamenni. Szóval nem egyszerű politikai kérdésekben kell közösen dönteni.

Fotó: Huszti István

Mifelénk elég komoly szinteken is népszerű az a gondolat, hogy nekünk azért nem kell foglalkoznunk a fősodorbeli közgazdászok eredményeivel, mert ők vakon megbíznak a szabad piacban, a láthatatlan kézben, azt gondolva, hogy az majd mindent mindenhol megold, közben pedig nem is. A piactervezéssel foglalkozó közgazdászok viszont pont azok, akik talán ezt a láthatatlan kezet teszik kevésbé láthatatlanná. 

Úgy érdemes erről gondolkozni, hogy a piacok eszközök, amiket emberek hoznak létre azért, hogy hatékonyan koordinálva tudják megoldani a problémáikat. Rengeteg különböző piac vesz minket körül mindenhol, régiek is, újak is. Például ha szobát akarok foglalni Budapesten, megkereshetek egy szállodát vagy az Airbnb-t is. Mindkettő piac, szobákat árulnak. A szálló központosított piac, sok szobát kínál egyszerre. Az Airbnb viszont bonyolultabban működik, számos szereplő csak egy szobát kínál, ezért úgy kell kialakítaniuk a piacukat, hogy úrrá legyenek a zsúfoltságon. A piacot megszervező Airbnb pedig a legkevésbé sem láthatatlan szereplő, teljesen valóságos kezek alakítják, és messze nem mindegy nekik, hogy milyen jól sikerül. 

Az árupiacok ismerősek mindenkinek, bemegyek a boltba, és vehetek egy kiflit, a kereskedőtől egy használt autót, vagy épp a tőzsdén egy tonna búzát. Miben különböznek ehhez képest a párosítási piacok (matching markets), amelyekkel ön is sokat foglalkozott?

Az árupiac nagyszerű eszköz arra, hogy olyan dolgokat vegyünk, amik elég hasonlóak. Persze az adott áru jellemzőit is meg kell tervezni ilyenkor, ahogy a piacot magát. Isten teremtette a búzát, de egy chicagói kereskedelmi tanács teremtette a No. 2. Chicago Hard Red Winter Wheat búzakategóriát, amiből kenyeret készítünk. Ez egy szabványosított kategória, nem kell tudnunk, hogy kitől vesszük, mert bárkitől megfelelően hasonló lesz. De sok piac nem ilyen, ha például munkát keresünk, akkor már nem mindegy, hogy melyik céghez megyünk. Itt nem csak az ár számít már, hanem az is, hogy az emberek kiválasszák egymást. A párosítási piacokra általában az igaz, hogy nem elég, ha valami tetszik nekünk, az is kell, hogy a másik szereplő is kiválasszon minket.

Lehet ilyen párosítási probléma a közgazdászok eredményei, és a döntéshozók megvalósult szakpolitikái közt? Sok egyértelműnek tűnő megoldás csak lassan vagy soha nem megy át konkrét szabályozássá.

A közgazdaságtan elég fiatal tudomány, sokkal kevesebb dolgot értettünk meg jól, mint amennyit nem. Azzal foglalkozik, hogy az emberek hogyan boldogulnak egymással, ami elég összetett. Amiket jól értünk, azok egy része nem is vitatott. Más részénél a politikusoknál lehet egy olyan párosítási dolog, hogy olyan közgazdászokat keresnek, akikkel egyet is tudnak érteni.

Az én területem a piacokkal foglalkozó mikroökonómia, amit csak az elmúlt 50 évben kezdtünk el jobban megérteni. Mégis egyre gyakrabban adnak tanácsot mikróökonómusok, nem csak politikusoknak, de vállalatvezetőknek is. Amikor még a doktorimat csináltam, a cégeknél a vezető közgazdászok rendre a gazdaságok egészével foglalkozó makróökonómusok voltak, de mára már a Szilícium-völgyben egyre inkább kezd megfordulni ez. 

Önnek személyesen is volt lehetősége néhány fontos problémában végigvinni valamilyen új szabályozást. Hogy működik ez a gyakorlatban, miután a kutató bemutatja az új eredményeit egy szaklapcikkben? Az USA-ban sem hinném, hogy a döntéshozók rendre bújnák a közgazdasági szaklapokat új, felhasználható megoldások után. 

Nagyon ritka, hogy egy cikk után gyorsan szakpolitika is váljon belőle. Habár a kollégáimmal pont most írtunk egy cikket egy sebészeti szaklapba, ami arról szólt, hogy hatékonyabb lenne, ha összevontan kezelnénk az elhunytakból származó vesék, és az élő donorok által adott vesék átültetési rendszerét. Ez egy elég komoly bürokratikus és politikai probléma is az USA-ban. De a Fehér Ház hamar érdeklődni kezdett, és most úgy néz ki, hogy a segítségükkel meg is fogjuk tudni valósítani. De igazából a kivétel erősíti a szabályt, ez volt az egyetlen alkalom, amikor egy cikk után elkezdtek közvetlenül érdeklődni a politikusok. 

Fotó: Huszti István / Index

A veseátültetéseknél maradva, ott pont egy egészen nagy programot sikerült átvinnie az új vesére várók és a vesedonorok párosításánál, ami több ezer ember életét mentette már meg. Itt akkor a kutatók mentek oda a döntéshozókhoz, hogy figyeljetek csak, van egy jó ötletünk?

Nem egészen, az eredményeinket bemutató cikket elküldtük elég sok, veseátültetésekkel foglalkozó sebésznek. Közülük egy válaszolt, aztán kezdtük el megszervezni a kórházak szintjén. Ma pedig már egy bevett eljárássá fejlődött az Egyesült Államokban és számos európai országban is. Ez is a gyakoribb, hogy nem az államok kezdik el megváltoztatni a szabályozást, hanem azok az emberek, akiknek megoldandó problémájuk van.

Az is gyakori, hogy a hátteret összerakó közgazdász részt vesz a program teljes kialakításában, annak összes gyakorlati problémájával?

Ez a dolga a piactervezéssel foglalkozóknak. Ami viszonylag új dolog a közgazdászoknak, de nem új dolog az embereknek. Valószínűleg azóta rakunk össze a gyakorlatban is piacokat, mióta beszélni tudunk. Ha nem úgy működik egy piac, ahogy szeretnénk, akkor megpróbálunk módosítani rajta.  

Mi volt a probléma a szintén átalakított New England-i iskolaválasztás esetében?

Azt figyeltük meg, hogy Boston környékén a családoknak nem érte meg a valós preferenciáikat elárulniuk a gyerek középiskolájának kiválasztásnál. Az történt ugyanis, hogy a családok beadták egy központnak a preferencia-sorrendjüket, ahol aztán megpróbálták a lehető legtöbb gyereknek az első választását megadni, ha felteltek a helyek, akkor pedig a másodikat. Ebben az esetben, ha a gyerek nem került be az első helyére, akkor jó eséllyel a második helyére se, mivel azt már feltöltötték azokkal, akiknek az volt az első helye. És így tovább, végül sokan köthettek ki azokban az iskolákban, ahova maradékként besorolták őket.

A családoknak ezért taktikázniuk kellett, a valós preferenciájuk helyett azt volt érdemes első helyre sorolni, ahova nagy eséllyel be is kerülhet az eredményei alapján a gyerek. Ami már egy keményebb helyzet, mint megadni a preferenciákat. Úgy alakítottuk át a rendszert, hogy ilyesmi ne fordulhasson elő, azaz, hogy második helyes lehetőségre pont ugyanannyi esélye legyen bekerülni mindenkinek, mint az első helyen megjelöltre. 

Foglalkoznak olyan piacokkal is, amiket direkt rosszul terveznek meg a korrupció, járadékvadászat és hasonlók érdekében?

Ahogy azon lehet dolgozni, hogy egy piacot jól működővé tegyünk, ugyanúgy lehet azon is, hogy adott keretek közt jobban működővé tegyük. Foglalkozunk illegális piacoknál is a beavatkozási lehetőségekkel, mint például a kábítószerpiacoknál, vagy Szíriából és a környékről ellopott műkincsek piacoknál. Ezek egyébként nehéz esetek, ha az emberek akár a törvények tiltása ellenére is, de kereskedni akarnak egymással, akkor nem olyan egyszerű megállítani őket ebben.

A vesepiacon például a világon szinte mindenütt tilos pénzért eladnia az embernek ezt a szervét. De ha felajánlja valaki, cserébe az ő hozzátartozója is kap egy megfelelő vesét, az nem zavarja az embereket. Szóval úgy kell itt hatékonyan kielégítenünk az emberek igényeit, hogy semmiképp nem lehet pénzt adni a veséért. De kevés a vese szerte a világon, kialakul a feketepiac. Sokkal nagyobb megelégedéssel is tölti el az embert, ha jól működő, legális piacokat épít, mintha azon dolgozik, hogy hol tudna beavatkozni egy illegálisba.

Fotó: Huszti István / Index

És mi a helyzet azokkal a piacokkal, amelyek létezhetnének, de egyszerűen kulturálisan nem fogadjuk őket el?

Egy részüket elfogadhatnánk, persze értelemszerűen nem egyszerű meghúzni a határvonalat. Időben is változik, hogy mit tartunk elfogadhatónak, az egyház például évszázadokon át tiltotta a hitelek utáni kamatot, ma elég nehéz lenne enélkül elképzelni egész globális kapitalista tőkepiacot. Az USA-ban volt piaca a rabszolgáknak, ma már ezt rég nem érezzük tarthatónak.

Én párosítási piacokkal foglalkozom, ahol épp aktuális kérdés a menekültek elosztása is. Magyarországon pont jól látszik a mostani népszavazással is, hogy politikai akarat kérdése is a menekültek elfogadása. Az USA-ban is most lesz elnökválasztás, ahol az egyik jelölt továbbra is várná a bevándorlókat, a másik szerint falat kéne építenünk ellenük. Szóval általánosságban az egy politikai folyamat eredménye is, hogy minek milyen új piacot lehet kialakítani.

Szakértője a laboratóriumi közgazdasági kísérleteknek is, hogy kell ezt elképzelni a mikroökonómiánál?

Hosszú ideig a közgazdászok csak természetesen előforduló piacokat tudtak vizsgálni. Például holland virágpiacon az aukciókat egy magas ár kikiáltásával kezdik, aztán fokozatosan csökkentik, ha pedig valakinek megfelelő már az ár már, akkor megveszi. Egy hagyományos amerikai marhaárverésen egymásra licitálnak jelentkezők. Számos érdekességet megfigyelhetünk a különböző típusú aukciókon, de a virág és a szarvasmarha azért mégse ugyanaz. Az elmúlt 40 évben viszont jelentősen felfutottak a laboratóriumi kísérletek is, ahol kisebb piacokat tudunk előállítani. Összetettebb helyzetekben is meg tudjuk nézni, hogy hogyan viselkednek a preferenciák.

Mennyire fontosak a pszichológiai ismeretek a piactervezési kutatásoknál? 

Az emberek bonyolultabbak annál, mint szimpla változók közgazdasági modellekben, mégis a kutatásoknál ez változó. Ha mondjuk megadják a preferencia-sorrendjüket, ott nekik elképesztően fontos lesz a pszichológia a döntésüknél. Mégis, a kutatásban utána nem kell foglalkoznunk pszichológiával, elhisszük a döntésüket, és az alapján fogunk megpróbálni segíteni nekik például iskolát találni. Más rendszereknél pedig nagyon fontos lehet a piac megtervezésénél is a lehető legjobban ismerni az emberi viselkedést.

A veseátültetéseknél már egészen hosszú láncokban tudjuk összepárosítani a megfelelő felajánló donorokat a vesére várókkal. De korábban komoly gát volt, hogy egyszerre kellett megcsinálni a műtéteket az egyes pároknál, nehogy valaki meggondolja magát. Aztán kiderült, hogy ha az ember anyja megkapja az új veséjét, akkor elenyészően kevesen vannak, akik meggondolják magukat, és ők másnap inkább már mégse adnák oda a saját szervüket valaki a korábbi felajánló rokonának. Szóval, most hogy tudjuk, hogy nem is kell a műtéteket egyszerre végezni, sokkal több párosításra és veseátültetésre lett mód.   

Fotó: Huszti István / Index

Mi helyzet akkor, amikor az ember nem is tudja igazán a preferenciáit?

Ilyenből is akad bőven, például, ha fel akarunk venni valakit vagy épp a házasságnál. Ilyenkor a keresésnek lesznek komolyabb költségei, kellenek interjúk, próbaidő és hasonlók. Ez a feladat része is egyébként a piacok megtervezésének, hogy a keresést hatékonnyá tegyük. Sok felület van már például hatékonyabb ismerkedésre is, ahol az emberek ugyan nem a neten döntik el, hogy feleségül mennek egymáshoz, ahhoz más is számít, de ezek a piacok összehozzák az első találkozásokat. Ez a párosítás viszont nem nagyon különbözik attól, mint amikor az ember vesz tíz tonna búzát, csak ott meg is veszi az ember, itt lefixál egy találkozást.

A net előtt külön személyesen kellett ellenőrizni azt is, hogy megbízható eladótól vegyük meg a holminkat, és ne verjenek át minket. Most az eBayen nem nagyon tudnánk leellenőrizni az eladónkat, ezért ki kellett dolgozniuk a visszajelző rendszereket. Ez is olyan helyzet, hogy nem tudjuk előre preferenciánkat, hogy kitől akarjuk megvenni pontosan az adott árut. Ha valakiről mindenki azt mondja, hogy ő oké, akkor tőle. Vannak már felfutó piacok a visszajelzésre is, tegnap például ettünk egy fagyit, ami után az eladó rám szólt, hogy ha ízlett, akkor mindenképp jelezzem az elégedettségemet a Tripadvisoron is. 

http://index.hu/gazdasag/2016/09/10/roth_interju_market_design_nobel/

Most értettem meg igazán, hogy miért kell elmenni Magyarországról

Most értettem meg igazán, hogy miért kell elmenni Magyarországról, ahogy tette ezt sokszázezer honfitársunk. Azon túl persze, hogy valaki biztonságos jelent és jövőt akar magának és családjának, normális módon akar élni és nem veszi zokon, ha a munkáltatója megbecsüli anyagilag is. Azon is túl, hogy nem kell végignéznie, ahogy szétlopják az országot a napról napra gazdagodó Mészárosok, Vajnák és hasonló ezermesterek, valamint az ismerősei nem néznek körül rémülten, ha kritizálni meri a kormányt.

Amiből ők ott – bárhol, Magyarország határain kívül – megdöbbennek, az nálunk napi valóság. Most az a döbbenet tárgya, hogy Orbán Viktor hadvezér levelet írt nekik, amelyben a népszavazáson való részvételre buzdítja őket. A külföldön élő magyarok egyrészt megdöbbentek a levél apokaliptikus hangvételén, másrészt azon, hogy sokan nem jelentették be Magyarországon a külföldi címüket, mégis megkapták a mindmeghalunk levélkét.

Na, például ezért kell külföldre költözni, hogy ilyesmin meg lehessen lepődni. Mi, akik itt szívunk a lánglelkű apostol és önjelölt Napóleon uralma alatt, már fel sem kapjuk a fejünket, bármekkora eszelős baromságot látunk is. Minket ilyesmivel óránként többször bombáznak. A PestiSrácok néven futó izét időnként meg sem lehet nyitni, mert egy beúszó marhanagy migráncsozós reklám kitakarja az alatta lévő migráncsozós reklámot. Tolják az arcunkba a televízióban, nyomják a képünkbe az utcán.

Éppen most mentem egy komolyabb kört az országban, egyik migráncsos óriásplakát összeér a másikkal. Nem akarok hencegni, de például nekem is jött egy bilikék – és iszonyúan büdös, tényszerűen – füzetke a vezértől. Több oldalon keresztül igyekeznek meggyőzni arról, hogy rajtam áll Európa jövője és ha nem megyek el szavazni, akkor jönnek ezek – vagy azok – és mindenkit megerőszakolnak. Még engem is.

Habony nagyon be lehetett állva egyébként, amikor alkotta a művet, mert a címlapon ez van, öklömnyi betűkkel:

ÜZENJÜK BRÜSSZELNEK, HOGY ŐK IS MEGÉRTSÉK! OKTÓBER 2.

Namost. Ha nem üzenjük Brüsszelnek, hogy október 2, akkor mi történik? Nem fogják tudni? Nekik kimaradt a naptárukból október 2? Október 1 után mindjárt harmadika jön? Vagy egyenesen negyedike? Náluk egy nappal előbb lesz karácsony? Előbb ér véget az év? Csak Brüsszelben, vagy egész Belgiumban?

Amúgy Brüsszel miért többes szám? Mert az egy város konkrétan, vagy én maradtam le valamiről?

Egyébként nem akarok hencegni, de az én bilikék (és tényszerűen büdös) füzetkémben például vannak vörös mezőben hófehér keresztek is! Meg a halottak száma és a sérülteké. Valamint vannak benne Orbán Viktor tekintetes urat fényező idézetek és akinek ez sem elég, azt megpróbálják a zsebénél megfogni.

Fél oldalnyi ábra bűzlik itt előttem és arra próbál rávilágítani, hogy ameddig egy magyar ember Brüsszeltől mindösszesen 1 millió forint támogatást kap, addig Brüsszel – sokszor el kell mondani, hogy Mészáros Lőrinc is értse – egy be nem fogadott menekült után 78 millió forintot akar bevasalni a keményen nagyonhülye magyar kisemberen.

Egyrészt hol a rám jutó egymillió forint? Mert abból én nem láttam egy vasat sem, de nem látom az egészségügyben, az oktatásban, nincs beépítve a kátyúkba, nincs több munkahely, nem magasabbak a bérek, mert iparunk sincs. De szerencsére megint jön egy összeszerelőüzem és szintén szerencsére Mészáros Lölö, Orbán kedves papája, Andrew Vajna és társaik megkeresik az egymilliót. Naponta. Vagy óránként.

Másrészt hol az aláírt uniós határozat, amiben én is ellenőrizhetem ezt a 78 milliós bírságot? Elárulom: sehol. Soha, senki nem hozott ilyen döntést. Egyszer merült fel javaslatként, azóta ezen sopánkodik Orbán. És hazudik bele az az arcunkba, bár ez nem lehet újdonság senkinek.

Tehát üzenem a külföldi magyaroknak: nyugi, ti még olcsón megúsztátok az egy nyamvadt levéllel. Lehet, hogy az nem is büdös és nem is bilikék. Hogy hülyeségeket beszél a vezér? Ez a szokása neki. Hogy hazudik? Szintén. Hogy tudja a lakcímeteket valaki, akinek meg sem adtátok? Hát, csillagvirágjaim, ezt hívják burkolt fenyegetésnek. Bájos kis üzenet, hogy tudjuk ám, hol vagytok.

Csináljátok azt, amit mi, itthon. Szarjátok le nagy ívben az egészet. Az a tuti módszer.

http://kolozsvaros.com/2016/09/09/most-ertettem-meg-igazan-hogy-miert-kell-elmenni-magyarorszagrol/

Kiderült minden mocsok az európai szélsőjobboldal kedvenc menekülttáboráról

A dán menekültpolitikán vitatkozó koppenhágai parlamenti küldöttség meg szerette volna vizsgálni, hogy bánnak az Ausztráliából kiszervezett menekültekkel, de Nauru megakadályozta, mivel kiborultak, miután egy brit lap kiteregette a szennyesüket. A történet, ami egyszerre szól a globalizációról, a menekültkérdés bonyolultságáról és leginkább arról, hogy a világ jómódú helyei milyen könnyen veszik semmibe a saját maguk által felállított szabályokat, ha esetleg más is szeretne egy szeletet a jómódból.

Annak megértéséhez, hogy miként is jutottunk el egy rakás dán képviselő kitiltásáig a világ egyik legkisebb országából, először is érdemes felidéznünk Ausztrália két legfontosabb jellemzőjét:

1. Ausztrália nagyon gazdag.
2. Ausztrália egy sziget.

Ez a két megfellebezhetetlen tény ahhoz vezet, hogy a világ rosszabb helyeinek fiai és lányai Afganisztántól Kambodzsáig nekivágjanak a tengernek, és megpróbálják elérni a kontinensnyi szigetországot. Abban bíznak, hogy ott jobb lesz nekik, vagy legalább a gyerekeiknek, és lehetőleg senki nem akarja őket úgy megölni, halálra dolgoztatni, rabszolgasorba taszítani, mint otthon. Ők az úgynevezett menekültek.

Ausztrália a történelme során hol inkább, hol kevésbé örült a menekülteknek. Az alig 200 éves ország – ahol a fehér többség által legyilkolt/kiszorított néhány százezer őslakoson kívül mindenki bevándorló – az utóbbi években azonban egyértelműen a kapu bezárása mellett döntött. Ennek számtalan oka van, a legfontosabb, akárcsak a világon szinte mindenhol, politikai. Akinek van az ilyesmihez pofája, az az „idegenek” távoltartásával, a „hazai érdekek” védelmével könnyen szavazatokat és hatalmat szerezhet.

2001-ben az akkori jobboldali ausztrál kormány feje, John Howard úgy döntött, hogy politikailag jól jönne neki a menekültpolitika szigorítása. Így született meg a „Pacific solution”, azaz a „Csendes-óceáni megoldás”, ami a tervek szerint megállította volna az ausztrál ígéret földje felé Délkelet-Ázsián és Indonézián át áramló menekülteket. A Csendes-óceáni megoldás alapvetően három, egymást kiegészítő pillérből állt:

1. Az ausztrál fennhatóság alatt álló, de Ausztrália szigetétől távol eső, nehezen ellenőrizhető szigeteket, amelyek kedvelt úticéljai voltak a menekülteknek, kivonták azok a törvények alól, amelyek az Ausztrália földjére lépő menekültekkel szemben alkalmazott elbánást szabályozták.
2. Az ausztrál haditengerészet magasabb fokozatra kapcsolva igyekezett elkapni minél többet az embercsempészek menekültekkel telepakolt hajóiból.
3. Az elfogott menekülteket nem ausztrál fennségerületen kialakított idegenrendészeti központokba szállították, amíg le nem folytatták menekültkérelmi eljárásukat.

Az ausztrál kormány abban bízott, hogy ez a megoldás egyfelől jó pontokat jelent a szavazóknál, másrészt, akárcsak egy országhatárra emelt kerítés, el is ijeszti a szigetországba menekülni vágyókat.

A terv első két pontját is sokan támadták, a legnagyobb botrány azonban a harmadikból lett. A nyugati világ egyébként is szereti kiszervezni, szép magyar szóval outsource-olni a polgári idillbe belerondító, ám a társadalom működése szempontjából elengedhetetlen tevékenységeket. A gyerek focilabdáját Pakisztánban varrják össze, az elhízott, semmirekellő nagybácsi pedig a Fülöp-szigetekre jár szexturistának. A menekültügy külföldre kiszervezése szépen illeszkedett ebbe a folyamatba, az ausztráloknak már csak meg kellett találniuk azt a nyomorult helyet, amely hajlandó helyettük elvégezni a mocskos munkát.

Az egyik nyertes Pápua Új-Guinea lett. Az Ausztráliával szinte szomszédos, sok szempontból tőle függő ország örömmel engedte át Manus nevű szigetét, hogy ott idegenrendészeti központ létesüljön. A manusi tábor 2001 és 2008 között működött, majd 2012-ben újranyitották, de ekkor már azoknak a pápuáknak sem tetszett, ami ott folyik, akik hagyományosan nem ijednek meg egy kis vértől. 2016 áprilisában végül az ország kormánya is úgy érezte, hogy Manus kínos, ezért a bezárás mellett döntöttek, és megkezdték a tárgyalásokat az ausztrál kormánnyal a tábor felszámolásáról.

Így csak egyetlen egy hely maradt, ahova Ausztrális outsource-olhatta az embertelenséget: Nauru. Az apró, mindössze 21 négyzetkilométetes és 10 000 lakosú csendes-óceáni szigetország idillien trópusi elhelyezkedése ellenére a lehető legtávolabb van a trópusi idilltől. Pálmafás-korallhomokos turistaparadicsom helyett csak 90 százalékos munkanélküliség és egy hatalmas külszíni fejtés maradványai vannak a szigeten.

Pedig Naurun olyan szépen indult minden. Amikor 1968-ban az ország független lett, úgy tűnt, hogy ha egy kicsit is jól menedzselik a szigetben rejlő hatalmas foszfátkincset, évszázadokra garantálták maguknak a jólétet. Azt lehetett tudni, hogy a foszfát előbb-utóbb elfogy, ezért a befolyó pénzt mindenféle vagyonkezelő alapokba fektették, annak reményében, hogy azok majd további pénzt fialnak. Aztén a foszfát tényleg elfogyott, és gyorsan kiderült, hogy a naurui vagyont olyan irtózatos baromságokba fektették, mint például egy Leonardo da Vinci életét feldolgozó musical.

Az ország a 2000-es évek elejére teljesen összeomlott, és ha az ausztrálok nem segélyezik rendszeresen a nauruiakat, jó részük szó szerint éhen is halhatott volna. Ekkor jutott eszébe az ausztrál kormánynak, hogy a gáláns adományokért cserébe akár kérhetnének is valamit. Ez a valami pedig a néhány száz menekült befogadására alkalmas naurui idegenrendészeti központ lett, amit a továbbiakban nevezzünk a valósághoz közelebb álló szóval menekülttábornak. Akárcsak a pápua tábort, a hatalomra kerülő baloldali ausztrál kormány 2008-ban bezárta, de egy miniszterelnök-váltás után 2012-ben szintén újranyitotta.

A tábor ugyan Nauru földjén állt, de az ausztrál idegenrendészeti hatóságok megbízása alapján egy ausztrál magáncég működtethette. Ez így együtt gyakorlatilag lehetetlenné tette, hogy bármilyen független szemlélő, emberi jogi aktivista vagy újságíró betehesse oda a lábát. Egy magáncéget nem lehet úgy transzparenciára kötelezni, mint egy állami szervet, a mindentől távoli Nauru meg egyszerűen nem ad vízumot senkinek, akit potenciális bajkeverőnek gondolnak. A tábor ausztrál alkalmazottainak pedig olyan titoktartási kötelezettségi kitétel van a szerződésükben, aminek értelmében senkinek nem monhatnak semmit a Naurun tapasztaltakról.

Így a világ csak nagyon keveset tudhat arról, hogy mi folyt az utóbbi 15 évben. A nagy nemzetközi menekültügyi szervezetek és a kiszivárgó információk, képek, videofelvételek azonban így is elegendőek voltak ahhoz, hogy az ENSZ, számtalan ország kormánya, de még az ausztrál emberi jogi illetékesek is törvénysértőnek, a nemzetközi szabályozással ellentétesnek nevezze, ami a naurui menekülttáborban folyik.

A kritikák ellenére sem Ausztrália, sem Nauru, mint alvállalkozó nem változtatott semmit a tábor mindennapjain. 2016 augusztusában azonban minden korábbinál nagyobb botrány tört ki, amikor a brit Guardian honlapjára felkerült 2000, a menekülttáborból kiszivárgott dokumentum. Ezekben a tábor alkalmazottai taglalták, hogy valójában mi folyik az ausztrál kormány megbízásából, és a válogatott szörnyűségek minden korábbi pletykát felülmúltak.

Kiderült például, hogy

• A menekülttáborban mindennapos a szexuális zaklatás, az elkövetők között menekültek és őrök egyránt vannak.
• Volt olyan eset, amikor egy őr az egyik menekültnek csak szexért, vagy legalábbis kukkolásért cserébe engedélyezte, hogy a hivatalosan előírt két perc helyett négy teljes percig zuhanyozhasson.
• A menekülttáborban tartott gyerekek közül sokan súlyosan traumatizálódnak. 2014 szeptemberében például egy kislány összevarrta az ajkait. Ezt egy őr egyszerűen kinevette. De volt olyan is, hogy egy 10 éves kislány meztelenre vetkőzött, és felnőtt menekülteket arra kért, hogy nyúljanak a vaginájába.
• Összességében a menekülttáborban 59 alkalommal támadtak gyerekekre és 30 alkalommal a gyerekek maguk követtek el öncsonkítást..
• 2016 áprilisában egy iráni menekült benzinnel leöntötte, majd felgyújtotta magát a naurui körülmények ellen tiltakozva. Előbb a helyszínen próbálták ellátni, aztán olyan lassan szállították el egy ausztrál kórházba, hogy ott meg is halt.

Ez így magában is súlyos ítélet lenne egy fejlett és demokratikus ország mocskos titkairól, de a Guardian cikke ráadásul olyan időpontban jelent meg, amikor a menekültkérdés az egész világon, Európában pedig különösen hisztérikus reakciókat vált ki. És hogy a dolog még érdekesebb legyen, az ausztrálok Csendes-óceáni megoldása rendszeresen felbukkan az európai menekültellenes politikai erőknél, mint a követendő példa, amelyet ezen a kontinensen is alkalmazni kellene.

Így van ez például Dániában is, ahol az ország egyik legnépszerűbb pártja, a Dán Néppárt politikusai is beszéltek arról, hogy az országnak Grönlandra vagy Tanzániába kellene szállítania a menekülteket. Bár erről a dán közvéleményt nem értesítették, a koppenhágai parlament bevándorlással foglalkozó bizottsága már 2015-ben elkezdte megszervezni, hogy egy delegáció elutazhasson Naurura, és megvizsgálja, pontosan hogy is oldják meg az ausztrálok a menekültkérdést. A mérsékelt jobboldali dán kormánypárt jelenleg kisebbségben kormányoz, gyakran támaszkodik a Néppárt szav