Orbán Viktor és Hszi Csin-ping kínai elnök 2024 júliusában Pekingben Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher/MTI/MTVA
A magyar kormány hétpecsétes titokként őrzi a kínai hitelek részleteit. Az afrikai országok példájából azonban kiderül: Kína trükkös, titkolózó hitelező, és ez felvet néhány kérdést a magyar ügyleteket illetően is.
Miközben az Európai Unió egyre nagyobb kihívásként tekint Kína külgazdaság-politikájára, a magyar kormányt szemlátomást egyáltalán nem zavarja, hogy egyre kiszolgáltatottabbá teszi az országot Kína felé. Sőt, évről évre egyre szerteágazóbb kínai jelenléthez asszisztálnak Orbánék, aminek első látványos momentuma a Budapest-Belgrád vasútvonal közös magyar-kínai projekt volt. Majd a diverzifikáció jegyében nyitottak a kínai befektetők felé a jüanban denominált állampapír-eladás formájában, aztán jött a Fudan Egyetem ötlete, majd a kínai – elsősorban akkumulátoripari – befektetések, amiket végül a Budapest utcáin grasszáló kínai rendőrökkel és egy nagy összegű kínai hitellel fejelt meg a kormány. Utóbbi részleteit hétpecsétes titokként őrzi a kormány.
Afelől pedig jelen állás szerint nem lehet kétség, hogy ez a függés erősödni fog a jövőben.
A kínai elnök, Hszi-Csin Ping májusi magyarországi látogatásakor ugyanis a két ország vezetője 18 közös beruházásról szóló megegyezést írt alá a stratégiai partnerség jegyében, amivel kapcsolatban érdemes egy dolgot megjegyezni. Ezek nem egytől egyig új projekteket jelentenek, az ilyen miniszterelnöki találkozókon ugyanis szokás a korábban már tárgyalt, ám még el nem indult beruházásokat érintően is egy újabb megerősítést tenni. Így közös szándéknyilatkozatot tettek egyebek mellett a következőkre:
- kiterjesztik a magyar-kínai együttműködést a nukleáris ipar teljes spektrumára;
- megkezdik a Budapestet elkerülő vasúti gyűrű építésének előkészítését, amit korábban V0-körgyűrű néven emlegettek;
- elkezdik előkészíteni a Budapest belvárosát a ferihegyi reptérrel összekötő gyorsvasút projektjét;
- közösen fejlesztjük az elektromos autók töltőhálózatát;
- megkezdik Európa „legmodernebb, legnagyobb, legbiztonságosabb és leggyorsabb átengedést biztosító” határátkelőhelyének megépítését Magyarország és Szerbia között;
- megvizsgálják annak lehetőségét is a szerbek bevonásával, hogy kőolaj-vezeték létesüljön Magyarország és Szerbia között.
Egytől egyig rendkívül költséges beruházásokról van szó, melyekhez a forrást feltételezhetően – a Budapest-Belgrád vasútvonalhoz hasonló módon – nagyrészt kínai hitelből teremtené elő a kormány. A kínai beruházások sora pedig nem ért véget az iménti felsorolással, hiszen tavaszi hírek szerint egy közvetlen ferihegyi gyorsvasutat is Kína építene a fővárosnak.
„Százmilliárdos, több száz milliárdos beruházásokról van szó. Van olyan, amit piaci alapon is meg lehet csinálni, ez főleg a vasútra igaz” - mondta egy kormányinfón Gulyás Gergely kancelláriaminiszter.
Mindössze három év alatt jelentős tartozást halmozott fel a kormány Kína felé, az ÁKK devizahitel-állományt részletező adatai szerint:
- az Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bank felé az idei második negyedév végén 71,79 milliárd forintos tartozása volt a magyar államnak, ezt 2022 utolsó negyedévében hívtuk le először,
- fél évvel korábban, 2022 második negyedévében már a Budapest-Belgrád vasútvonal építésére is érkezett hitelrész, mostanra erre a projektre már 341,6 milliárd forintot hívtunk le. Itt érdemes megjegyezni, hogy a 750 milliárd forintos beruházást 85 százalékban hitelből, 15 százalékban pedig önrészből valósítjuk meg.
- És mindezek mellé a kormány idén tavasszal teljes titokban 1 milliárd eurónyi hitelt kért Kínától, ami a második negyedév végén 395,15 milliárd forinttal szerepel az ÁKK kimutatásában.
Ez mindösszesen 808 milliárd forintot tesz ki, ami a teljes magyar devizahitel-állománynak már a negyede.
Ezek mellett a magyar államnak jelenleg még 3 milliárd jüan értékű devizakötvényt kell idén és jövőre visszafizetnie kínai befektetőknek, ez jelenlegi árfolyamon mintegy 150 milliárd forintnak felel meg. Azt azért fontos megjegyezni, hogy Magyarország devizatartalékai nagyon magasak, a több mint 47 milliárd euró többszöröse a későbbiekben szóba kerülő Montenegró és afrikai országok tartalékainak. Ez pedig jelen állás szerint kellő biztonságot nyújt hazánknak.
Vagyis Kína felé a teljes kitettségünk ma már az ezermilliárd forintot súrolja.
Ha pedig már az adósságokról van szó, ne menjünk el amellett sem, hogy a Budapest-Belgrád vasúti projekt érdekében közös magyar-kínai vegyesvállalatot hoztak létre a felek: a Kínai-Magyar Vasúti Zrt.-t, amelynek tartozása tavaly ugrott egy jelentőset. Kínától egyébként nem áll távol az ilyen vegyesvállalatok létrehozása. A fejlődő országokban lebonyolított projektek esetében bevett szokása ez Kínának, így ugyanis az államháztartáson kívül, rejtve lehet tartani az újabb hiteleket. Erre később még visszatérek.
folytatás: https://444.hu/2024/08/21/orbanek-mar-1000-milliardos-tartozast-halmoztak-fel-kina-fele-ami-rejtett-leteti-szamlakat-ker-es-titokban-is-hitelez?utm_source=rss_feed&utm_medium=rss&utm_campaign=rss_syndication