Juhász a helyreigazításmaratont figyeli.
Olyan videót posztolt ki a Youtube-ra Juhász Péter, Budapest Belvárosának ellenzéki polgármester-jelöltje, ami pontosan illusztrálja, hogy hogyan és mennyi lejárató hazugsággal próbálja a Fidesz tönkretenni azt, aki a célkeresztjébe kerül.
A Rogán Antalt 2016-ban bűnözőnek nevező Juhászt a fideszes politikus által emiatt indított per kezdete után a kormánymédia megpróbálta tönkretenni. Juhászról pár hónap leforgása alatt több száz, minden egyes esetben kizárólag hazugságokat tartalmazó cikk és tévéadás jelent meg, amik miatt a politikus sorozatban pereket indított. Ezeket meg is nyerte.
A TV2-t jogerős bírósági ítélet kötelezte arra, hogy a Tények című műsorban 16 alkalommal adjon le egy extrém hosszú helyreigazítást. Azért extrém hosszút, mert annyira sok hazug tényállítást tettek, hogy csak ezek pontos felsorolása közel két óráig tartana. A tévé nem teljesítette a jogerős ítéletet: a helyreigazításokat az elmúlt 8 év során pár másodperces darabokban adták le, de még mindig nem voltak hajlandók leadni az összes előírtat.
Juhász most olyan videót tett közzé, amiben pattogatott kukoricával a kezében végignéz egy olyan videót, amihez összevágta a TV2-n már leadott, egyenként csak néhány másodperces helyreigazításokat. A politikus az elején rövid, bő egyperces bevezetőt mond, majd megnyomja a play gombot, ami után 1 óra 44 percen át kizárólag az összevágott helyreigazítások pörögnek.
https://444.hu/2024/05/26/annyit-hazudott-a-tv2-juhasz-peterrol-hogy-a-politikus-1-ora-45-perces-videot-tudott-osszevagni-csak-az-elhangzott-helyreigazitasokbol