He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Vízkereszt

2022.01.06. 07:40 guma

A római egyház Epiphania Domini azaz Az Úr megjelenése elnevezésű ünnepe. /A keleti egyház e napon Krisztus születését ünnepelte. / A nyugati egyházakban e naphoz kötik a háromkirályok vagy keleti bölcsek (Gáspár, Menyhért, Boldizsár) látogatását a kis Jézusnál. Ezért január 6-át a Háromkirályok napjaként is emlegetik. A vízkereszt elnevezés pedig - a szintén e naphoz kötött - Krisztus megkeresztelkedésére utal. Ennek emlékére a nyugati egyházakban a templomokban vizet szentelnek, s e szentelményből a hívek igyekeznek hazavinni valamennyit. A szentelt víz ugyanis sok mindenre használható az év folyamán. A vízszentelés mellett ilyenkor a házakat is megszentelték. Ennek a szokásnak koleda, vagy koledálás a neve. Az ünnephez tartozott a Háromkirályok megjelenítése: a Háromkirály-járás is. Mint az év sok különleges, ünnepi alkalmához, ehhez a naphoz is kapcsolódott időjárásjóslás.

Háromkirályok

Napkeleti bölcsek, csillagjósok voltak, de királyként is emlegetik őket. Korábban több ószövetségi prófécia utalt arra, hogy a Megváltó a pogány világ fölött is át fogja venni a hatalmat. Ezeket a próféciákat "teljesíti be" a háromkirályok története. Róluk csak Máté evangélista szól, nevük, etnikumuk, látogatásuk idejének közelebbi meghatározása nélkül. �rigenész az ajándékok számából következtetett arra, hogy hárman voltak, de kutatók szerint a hármas szám szimbolikus jelentésű is. Utalhat a Szentháromságra, vagy Krisztus méltóságaira (az arany királyságára, a tömjén istenségére, a mirha emberi mivoltára). Vannak, akik Noé három fiának (Sém, Hám, Jafet) leszármazottait, s így a három bibliai népcsoportnak (semiták, hamiták, jafatiták) képviselőit látják a három királyokban. Szimbolizálhatják egyes vélemények szerint a világ korábban ismert három kontinensét is (Európa, Ázsia, Afrika). Ezt támasztja alá az, hogy a középkortól kezdve a harmadik királyt szerecsennek ábrázolták. Nevüket (Gáspár, Menyhért, Boldizsár) a IX. század óta említik. Hogy a három királyok melyik csillagot követhették, erről sokféle elképzelés van.

Szentelt víz

A templomokban megszentelt vízzel összefüggő hiedelmeket az egyház is erősítette. Nagy szerepet kapott az ember és állatgyógyításban is. Még Vízkereszt napján beszentelték vele az állatokat, megitatták őket, hogy ne legyenek az év folyamán betegek, rühesek. Hasonlóképpen magukra is locsoltak a vízből, rontás, betegségek, himlő ellen. Az Ipoly mentén a ház földjét meglocsolták szentelt vízzel, hogy Isten áldása legyen a házon. Az esztendő során pedig megszentelték vele a gyerekágyas asszony ágyát, tettek az újszülött fürdővizébe, meghintették vele az esküvőre induló menyasszonyt és vőlegényt, a haldoklót, s a háznál felravatalozott halottat. Hatékonynak tartották az ártó hatalmak, a rossz szellemek, és a vihar elűzésére is.

Koleda

Újévtől Háromkirályok napjáig tartott a koleda, vagyis a házszentelés, később egyszerű jókívánságmondó szokás. A házszentelésre már Mátyás király korából is vannak adatok. E szerint Vízkeresztkor a plébános megkezdte hívei látogatását, megszentelte a házat, számba vette a házbelieket, beszedte a lélekpénzt. A koleda ennek a korai egyházi gyakorlatnak a kiteljesedése. Nyitra megyében például a pap, a kántor az egyházfiak és a ministránsgyerekek mentek el minden házhoz. Énekeltek, a pap beszentelte, megfüstölte a házat, a kántor felírta a ház ajtajára, vagy az ajtófélfára a három király nevének kezdőbetűjét (G+M+B), mert ez később megvédte a házat a rontástól, a betegségektől. Az esemény végén a háziak megvendégelték a koledálókat. Egyúttal adományokat is adtak az egyházi embereknek, pl. zsák diót, lisztet, szalonnát, kolbászt.

Háromkirály-járás

Főként a Dunántúl déli részén ismeretes ez a szokás. Egykori teljes alakjában cselekménye a következő: a/ a főszereplők Gáspár, Menyhárt, Boldizsár (három király), Heródes, valamint (ha volt) a katona és az angyal bemutatkozása. b/ Heródes, a betlehemi gyerekgyilkos jelenete, viadala az egyik királlyal c/ a "Csillag" kiugratása ( a csillag egy rugószerű keresztezett fára volt rögzítve, össze lehetett húzni és ki lehetett nyomni, a végén szita volt, kívül beragasztva, nagy arany csillag tündöklött rajta, bent középen gyertya volt, amit a házba érve meggyújtottak.) d/ az ajándék kérése és átvétele. A korábban vízkereszti házszentelés részeként szereplő Háromkirály-járás mára önálló adománygyűjtő, jókívánságmondó szokás lett és általában leegyszerűsödött.

Időjárásjóslás Vízkeresztkor

Azt tartották, ha Vízkeresztkor esik, akkor hosszú lesz a tél. Hideg idő esetén korai tavaszban reménykedtek. Egyes helyeken azt mondták, hogy ezen a napon fonni kell, mert akkor hosszú lesz a kolbász. A jugoszláviai magyarok szerint, ha e napon esik az eső, akkor férges lesz a mák, ha hideg van, rossz termésre lehet számítani. Ha a szél fúj, szerencsés év lesz. Ha fagy, soká fog tavaszodni, ha enyhe az idő, akkor hamar jön a tavasz.


Vízkereszt ünnepéhez kapcsolódó versek

Ányos Pál: Három királyok napján című verse

Babits Mihály: Csillag után című verse

Juhász Gyula: Betlehem című verse

Paul Claudel: Vízkereszti ének

Bodor Miklós: Betlehemi csillag

44 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr2116713706

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

guma 2022.01.06. 15:27:42

kitört a téli szünet?

habakuk000 2022.01.06. 18:02:24

@guma: Francokat. A tisztelt kollégák rohangálnak géppisztolyos képek és szenteltvizet szóró szoknyás férfiak után, nehogy a nagyoncsúnyafejű embert jobban szeresse a Keresztelő János, mint őket.

gazoló 2022.01.07. 04:12:54

@guma:

ádehogy,csak sokáig tart az újévi detox,a jég meg elolvadt a januári tavaszban :-)

de hol a fba van "démon..taga)neytiri,szümtü stb.?

gazoló 2022.01.07. 04:24:09

vízekeresztre egy vers,ha már a felvidéki illetékes elfeledett hozni.

József Attila: Karóval jöttél

Karóval jöttél, nem virággal,
feleseltél a másvilággal,
aranyat igértél nagy zsákkal
anyádnak és most itt csücsülsz,

mint fák tövén a bolondgomba
(igy van rád, akinek van, gondja),
be vagy zárva a Hét Toronyba
és már sohasem menekülsz.

Tejfoggal kőbe mért haraptál?
Mért siettél, ha elmaradtál?
Miért nem éjszaka álmodtál?
Végre mi kellett volna, mondd?

Magadat mindig kitakartad,
sebedet mindig elvakartad,
híres vagy, hogyha ezt akartad.
S hány hét a világ? Te bolond.

Szerettél? Magához ki fűzött?
Bujdokoltál? Vajjon ki űzött?
Győzd, ami volt, ha ugyan győzöd,
se késed nincs, se kenyered.

Be vagy a Hét Toronyba zárva,
örülj, ha jut tüzelőfára,
örülj, itt van egy puha párna,
hajtsd le szépen a fejedet.

1937

gazoló 2022.01.07. 04:26:36

@habakuk000:

németpacalszilárd irodaszentelvizelésekor dobtam el az éxíjat. mi van? hol élünk? (

habakuk000 2022.01.07. 16:50:56

@gazoló: Hol? Ott, ahová mindenki élni szeretne. Jólétben - lesz külön falusi sportrádió-, biztonságban - ahol a tek szeme sem rebben, ha egy félbolond szelfizik a Föld első tízben lévő legjobban védett személyée mellett. -

taga20 2022.01.07. 17:32:16

@gazoló: @habakuk000: ez a nerisztán mekkora egy kibaszott kóceráj lett!

coub.com/view/2nwck1

mindenkinek boldog 2022-t kívánok!:)))

gazoló 2022.01.07. 17:36:43

@habakuk000: :-)

ahol csont nélkül kajálják a maffia összes rablásait,ahol március tizenötödikét lengyel,román és ukrán bértapsoncokkal akarják gyalázni,ahol az óvodások nemváltó népszavazására kiírt szeánszot is komolyan veszik és szerintük "billgéc akarja őket kiirtani,nem a saját rezsimjük a kínai oltásokkal!

itt haba,de legalább közeleg a tavasz!

gazoló 2022.01.07. 17:38:47

@taga20: DDD

vótmá búék,de végre itt vagy!

komolyan azt hittem elvitt az örd..kovid ))

taga20 2022.01.07. 17:51:34

@gazoló: ááá, be vagyok oltva három pajszerral, úgy hogy nekem má haverom a kovidka:)))

coub.com/view/2veyrl

gazoló 2022.01.07. 18:09:46

@taga20: :))

akkor így vízkereszt vagy amit akarsz alkalmából rágyújthatsz egy zsoltárra))

m.facebook.com/groups/197704058992122/permalink/258376792924848/

taga20 2022.01.07. 18:27:04

@gazoló: jáj, ennek a köcsögnek miért kell még hélium?:)))

ja és azé megy minden tovább, ahogy 11 éve minden nap!
a kurvaanyját az összes fityeszkutyának!

hvg.hu/gazdasag/20220107_Kozel_6_milliardos_epitomunkat_nyert_Meszaros_Lorinc_lanyanak_es_vejenek_kozos_cege

habakuk000 2022.01.07. 19:07:17

@gazoló: @taga20: Ezek a lengyelek se a mi kutyánk kölykei, képesek csökkenteni az amúgy sem túl magas áfájukat, alapvető élelmiszereket mentesre akarják, benzinét is jelentősen ahelyett, hogy kiszednék a termelők és kereskedők zsebéből a tőkét.
Tekjük sincs ilyen gyors reagálású. :(

taga20 2022.01.07. 19:33:47

@habakuk000: ezek a lengyelek azok, akik kacsinszkikkel büszkélkedhetnek?

vagy fulba tolják az abortuszt?

vagy akik imádják a szenet?

:)))

habakuk000 2022.01.07. 20:14:49

@taga20: ha télen átléped olyan helyen a szlovák, cseh - lengyel határt, pusztán az orrod alapján is tudod, hogy lengyeleknél vagy, érzed a széntüzelés illatát.
Te nem szoktál Visonta környékén járni, én hetente többször járok arra, mi sem vagyunk jobbak, ráadásul mi még adóból finanszírozzuk a veszteségeket.

Volt egy fiatal kolléga - nem tudom él-e még, kábszeres lett - aki a babájuk születése előtt fölkerekedett a családdal imádkozni a pápájuk sírjánál a babáért.
Én ezt nem fogom megérteni, de tudom, hogy a vallás sokaknál komoly történet.
Na nem az ilyen hólyagfejű ájtatoskodókra gondolok, akik nálunk fényképezgetik a hitüket.

Az abortusz történet baromság, megjegyzem Írországban, ami szintén erősen volt kénytelen katolikus lenni a nemzetük fennmaradása érdekében 2018-ban volt eredményes népszavazás a teljes abortusztilalom ellen. Négy éve.

A székelyeknél is azért erős a katolicizmus, nem egyszerűen vallás, hanem identitást segítő a szomszédok eltérő vallása miatt.

Kacsinszkiből már csak egy van.

taga20 2022.01.07. 20:40:42

@habakuk000: "Kacsinszkiből már csak egy van."

tényleg, nebasz! szerintem több tízezer van még most is.

"Az abortusz történet baromság, megjegyzem Írországban, ami szintén erősen volt kénytelen katolikus lenni a nemzetük fennmaradása érdekében 2018-ban volt eredményes népszavazás a teljes abortusztilalom ellen. Négy éve."

ezek szerint a polákok visszzafelé mennek?
szerintem a lengyelek majdnem olyan betegek, mint mi kipcsakok!

"mi sem vagyunk jobbak,"
szerintem te összekeversz minket magyarokat a mészaroslölö és bandájával!

gazoló 2022.01.08. 10:35:26

@habakuk000: @taga20:

a polákok azonrészei,akik telibeszarják a demokratikus evidenciákat és bigott eszméikkel nyalják orbán valagát,már rég nem testvéreim,mint shogy az itt élő magyarulbeszélő hasonszőrű testvéreik!
mát évtizeffel előbb is,még Juhi idejében is beszóltam nekik március tizenötödikéken,hogy tudják,nem mindenki bratanki itt.

élnek itt még európaiak!

telex.hu/kulfold/2022/01/08/jaroslaw-kaczynski-lengyelorszag-pegasus-nso-szoftver-vasarlas-elismeres

taga20 2022.01.08. 10:59:28

@gazoló: hallod küszöb, egy rúgóra jár az agyunk!:)))

egy kis info kácsinszkiről az egyik kommentelőtől. szerintem nem kamu.



Profilkép
Rasputin • egy órája

"Kaczynski formálisan egyszerű parlamenti képviselő, miközben a 72 éves politikus a legnagyobb politikai hatalom birtokosa országában. Európa egyik fontos államának ügyeiben dönt személyes tapasztalatok nélkül: magánemberként évtizedekkel ezelőtt járt utoljára külföldön. Édesanyját kísérte el az akkori Szovjetunióba, az Odesszában élő rokonokhoz. Kaczynski nem beszél idegen nyelven, nincs jogosítványa, nem igazodik el a számítógépen. De nincs saját bankszámlája sem. Ő az egyetlen szejmképviselő, aki havi járandóságát készpénzben kapja a parlament pénztárában. Egyik bizalmasa Jacek Kurski (a lengyel televízió elnöke) elárulta, hogy J. K. utoljára 1966-ban járt strandon. Megrögzött agglegény. Többször is azt állították róla, hogy homoszexuális. Amíg édesanyja élt, Jaroslaw vele lakott. Most már csak a macskájával osztja meg otthonát. Bevásárolni sem jár, nem ismeri az árakat. Az öltönyeit megrendelik számára (fivére tragikus halála óta csak fekete ruhát hord), bevásárolnak neki, megveszik helyette a macskaeledelt is. A titkárnője, Basia asszony dönti el, mit fog ebédelni. Tudja, hogy a pártelnök nem szereti a rizst, de kedveli a krumplis ételeket. A dolgozószobája melletti kis konyhában eszik egyedül, senki nem zavarhatja, amig elfogyasztja műanyag dobozból a hozatott ebédet. Krzymowski szerint a pártelnök tehetetlen, ha 21. századi technikáról van szó. A titkársága kezeli helyette a számítógépet, nem képes egyedül internetes telefonbeszélgetést folytatni. A tévéjét tudja kezelni, de segítségre szorul, ha műholdas adásra kapcsolna. Egy hibbant, meleg szarhalom."

ennyike! döbbenet, hogy a lengyelek is legalább akkora faszok, mint mi!:)))

vagy:(((

gazoló 2022.01.08. 11:08:28

@taga20:

asztakrva,a puhos egy S Jobs mellette!

.....
nem baj tesso legalább kezdődik a férfikézivébé,tízezres új csarnokban,teltházzal,kovid meg 'bekaphassa.
be is kapja :-(

holnapra már elérjük a 40000 kovid áldozatot :-( RIP

habakuk000 2022.01.08. 11:23:53

@gazoló: Nekem azelőtt sem voltak testvéreim, komoly megdöbbenés volt a sok orosz, kazah munka után szembesülni azzal a ténnyel, hogy a lengyelek is vodkáznak és füstölt halat kínálnak.

Persze a bigos nagyon király étel.

Ugyanakkor a gazdaságuk működik, az adóik normálisak, a korrupció kisebb, nincs 28ezer 30 centis kilátó, cégeik rendben vannak, korrektebbek, tényezők az európai piacon, és nagyságrenddel versenyképesebbek tőlünk.

Történelmileg nagyon vallásosak, a szocializmus alatt is tele voltak a templomok, ennek ellenére a hülyék abortusztörvénye ellen komoly tiltakozás bontakozott ki.

Az, hogy a purdé a dicsekvésével megzavarja az amúgy sem normális fejeket, és veszik a szárnyas lovat és próbálják leutánozni a ner-t egy dolog. A lengyel társadalom a vallásossága ellenére sokkal ellenállóbb, mint a mi szolgalelkű társadalmunk.

taga20 2022.01.08. 11:31:47

@gazoló:
"holnapra már elérjük a 40000 kovid áldozatot :-( RIP "

és a csutigeciék ezt is eladják annak, hogy a paradicsom nem sárga!broáf!

u.i.: te kinek drukkolsz a kézivébén? én a srilankai válogatottnak drukkolok:)))

www.google.com/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=&cad=rja&uact=8&ved=2ahUKEwjbmo28-aH1AhVNiP0HHTEwCO0QFnoECAMQAQ&url=https%3A%2F%2Ftelex.hu%2Feszkombajn%2F2021%2F09%2F20%2Fsri-lanka-kezilabda-valogatott-nemetorszag-emigracio-kamu-atveres&usg=AOvVaw2bLpZtLZ7UJGUQIsA2DM_F

gazoló 2022.01.08. 12:00:40

@habakuk000:

"A lengyel társadalom a vallásossága ellenére sokkal ellenállóbb, mint a mi szolgalelkű társadalmunk."

ezt aláírom,sőt az élet egyes területein csodálom energiáikat, fiatalos lendületüket.
ott is sokfélék,kár lenne ha belevesznének a csuti posványába!

taga20 2022.01.08. 12:20:37

@habakuk000: @gazoló:

egy "szerencséjük" van a polákoknak, hogy ők tényleg utálják a ruszkikat.

nem úgy mint a fityeszcsürhe, akik leszarják 1849-et, 1947-48-at, és 1956-ot!

februárban megint meg cidázni a csutigeci!broáf!

gazoló 2022.01.08. 17:07:14

@taga20:

mit tudtál meg Ujj Zsuzsiról? )

taga20 2022.01.08. 17:27:26

@gazoló: maga alatt van az öreglány. többek azért, mert között az elmúlt években vesztette el a szüleit.

viszont ő nekem mindig ezt juttatja eszembe:)))

www.youtube.com/watch?v=nT5ys7ziT7w

taga20 2022.01.08. 17:33:18

@gazoló: többek között azért, mert az elmúlt években vesztette el a szüleit.

gazoló 2022.01.08. 17:39:01

@taga20:

már vártam))

de szerintem sokkal,sokkal több ennél))

habakuk000 2022.01.09. 07:27:27

@gazoló: Jó is lenne. Egyelőre elég kilátástalan a világ, olyan sok tojást nem tudunk azért megenni.

habakuk000 2022.01.09. 11:21:23

@gazoló: Melyik? Több cikket dob ki. (Most érzem, milyen baromira hiányzik a kertben szédelgés, már metszhetném a szőlőt ebben a gyönyörű időben. :( )
Rossz lehet, akinek nincs kertje.

habakuk000 2022.01.09. 12:43:14

@gazoló: Nálunk is kezdtek sárgulni, mind a három. :)

gazoló 2022.01.09. 12:51:00

@habakuk000: :-)
gratula

a teleltetésük kardinális,bár ahogy a lajosmizsei videóban elhangzik,komposztfűtéssel is támogatható.
imádnivaló ezekkel foglalkozni,mert kicsit prolongálják a nyarat.
na és tavasszal a csodás virágillatuk!
azt mondják aki egyszer 'megillatozza sosem felejti)

gazoló 2022.01.09. 12:54:46

@taga20: DDD

látod bástya elvtárs is mennyivel járt a kora előtt))

..

az a cikk amit a megafonos faszfej terjeszt Fábry seggnyalásával,megvan?

szerinte Bacsó egy tehetségtelen senki,ez a film meg ócska.

taga20 2022.01.09. 13:10:07

@gazoló: nincs, de gondolom ezek a faszfejek azt is tolják, hogy a nyugat hanyatlik, a szakadék szélé áll, mi meg mindig egy lépéssel előtte járunk:)))

egyébként, ahogy öregszem(bölcsebb leszek), ilyeneket nézek, és még érteni is vélem;)

www.youtube.com/watch?v=V0QFc6dxsTM

habakuk000 2022.01.09. 16:20:42

@taga20: Te mint magad szerint nem vidéki: milyen gyártelepszerűség van a várban, ahová huszonx tekes autónak kellett kivonulni egy egyszerű lopás miatt?

taga20 2022.01.09. 18:01:41

@habakuk000: ez a maffia végnapjai.

ne keress benne logikát!:)))

habakuk000 2022.01.09. 18:05:43

@taga20: Sokért nem adnám, ha eljutottak volna a hálószobájáig, s hagytak volna valami emléket, hadd rettegjen a gyáva.
Persze nagy valószínűséggel csak öt méter villanymadzagot vitt el valaki emlékbe. Ettől függetlenül is forgolódni fog a rettegője. :)
süti beállítások módosítása