A brit független kiadó, a purge.xxx gondozásában készült kilencszámos válogatás negyven év késéssel látott napvilágot, és elérhető a Spotify-on, valamint vinylen. A dalokat az eredeti szalagokról restaurálták a híres londoni Abbey Road Studiosban.
A Trabant eddig mindössze egyetlen kislemezt adott ki, amely az Eszkimó asszony fázik (1983) című film néhány zenéjét tartalmazta, és a most megjelent Trabant-lemez, amelyből 300 példány készült LP-n, tartalmazza a film több dalát is. Később, 2000-ben, egy újhullámos válogatásalbumon is megjelent három dal a film zenéjéből. 2017-ben egy Pokoli aranykor című kiállítást rendeztek a nyolcvanas évek magyar underground koncertplakátjaiból, ahol a tárlathoz kapcsolódó könyv CD-mellékletén szintén hallható volt a film zenéjében szereplő Ragaszthatatlan szív című dal
2011 januárjában a Gödör Klubban több mint 25 év után újra fellépett a Trabant. Énekesnőjük, az Amerikában élő Méhes Marietta az MTI-nek adott interjújában akkor azt mondta, ezeket a számokat maguknak írták és rögzítették egy szobában, soha nem gondoltak fellépésekre, részéről az egész félig-meddig vicc volt.
A mostani lemez megjelenése Samuel Kilcoyne-nak, egy brit fotóművészeti kiadó, az Augenblick Press munkatársának köszönhető, aki véletlenül hallotta az Eszkimó asszony fázik zenéjét, és azonnal beleszeretett a Trabant zenekarba. Korábban több próbálkozás is volt a Trabant-felvételek kiadására, de Lukin Gábor engedélye nélkül ezek nem valósultak meg, ám most a kiadó, a purge.xxx, további két Trabant-lemezt is tervez megjelentetni.
https://telex.hu/after/2024/10/07/trabant-lemez-jelent-meg-negyven-ev-kesessel