A Margó fesztivál másik Nádashoz köthető fontos bemutató volt a Nagyon sajnálom címmel elkészült, Nádas Péterről szóló riportfilm. Két évvel ezelőtt kereste fel Valuska László Nádas Pétert, hogy az akkor befejezett Világló részletek kapcsán beszélgessenek, ezeknek a két évig Budapesten és Gombosszegen folytatott beszélgetéseknek az ötvenkét percbe sűrített lenyomata a film, amelyet most itt alább is megnézhetnek.
Nádas Péter: Leni sír – Összegyűjtött esszék I. (részlet)
Nádas Péter – Fotó: Máté Péter / Jelenkor
Még ha lett volna is forradalom, mint ahogy 1989-ben nem volt, egy nagy változás után a restauráció mindig menetrend szerint megérkezik, s igen gyakran azt mutatja be, hogy merre nem vezet visszaút. – A Nádas Péter összegyűjtött esszéit tartalmazó, hamarosan megjelenő kötetből A dolgok állása című írást olvashatják.
https://litera.hu/irodalom/konyvajanlo/nadas-peter-leni-sir-osszegyujtott-esszek-i-reszlet.html
A lét maga a tragédia Nádas Péter szerint -mondja monográfusa, Bazsányi Sándor
„Az olvasó önazonossága folyamatosan veszélyeztetve van. Már amennyiben hagyja, hogy áthassa minden porcikáját felforgató és delejező ember- és világleírása” – mondja Nádas Péter műveiről monográfusa, Bazsányi Sándor irodalomtörténész, akit az ősszel megjelent, átfogó, igencsak vaskos könyve kapcsán kérdeztünk.
A legfrissebb elitkutatási eredmények (HVG, „Kortárskánon”, 2019. január 10.) szerint a kulturális elit tagjai Nádas Péter írót tartják a magyar kulturális élet legkiemelkedőbb, legtekintélyesebb alakjának. Ön szerint miért e presztízs?
Monográfusi elfogultságommal mondhatom: Nádas Péter a legjelentősebb kortárs, magyar nyelven író szerző. Kulturális helyi értékét tekintve is elég nyomatékosan jelen van évtizedek óta a szűkebb-tágabb nyilvánosságban. Valóságleírásait jó értelemben autisztikus, vagyis önjáró, önérvényesítő logikával végzi. Emiatt mindenki, aki szeret olvasni, akitől nem idegen a kultúra mozgékony összalakzata, kihagyhatatlanul szembesül a szövegeivel.
A kitüntettet figyelem a szélesebb olvasórétegre is érvényes?
Míg a szakma – tehát a kortárs irodalommal és kultúrával hivatás vagy életforma szerint foglalkozók – körében korábban is el volt kényeztetve, addig ezen a körön kívül a figyelem középpontjába kétségtelenül a 2017 tavaszán megjelent Világló részletek című önéletírással került. Noha a közéleti publicisztikái is jóval többeket elértek, mint a szépirodalmi művei vagy az irodalom- és művészetkritikai írásai. Ám ahogyan ez a nagyepikai igényességű emlékirat ilyen fokon mozgat-izgat olvasókat, eleddig példátlan az életművében. A Világló részletekben élete első 14 évét dolgozza fel, de a kiegyezés koráig éppúgy kitekint, mint a rendszerváltásig és tovább. Térségünk és történelmünk markáns leírása nagyon sok olvasót hozott a könyvnek, s nemcsak irodalmár, szépirodalmat kedvelő, hanem a kultúra, a politika, a 20. századi történelem iránt érdeklődő olvasókat is megszólított – sokféle indulat és észjárás szabadult el, mindenféle viták kerekedtek a könyv körül.
Amelyek korábban leginkább csak a szakmán belül voltak jellemzőek. A korábbi művek, úgy látszik, nem tették ezt lehetővé. Ennyire nehéz a Nádas-művek olvasása?
Ha csak a legjelentősebb műveit, az Emlékiratok könyvét és a Párhuzamos történeteket nézzük, az olvasásukhoz egyfajta, manapság letűnőfélben lévő életforma kell: leülni, leheveredni egy könyv mellé, és huzamosan benne lenni. Ma ezt már egyre kevesebben teszik meg. Mindemellett Nádas kellőképpen botrányos szerző is. Nemcsak poétikai-irodalmi értelemben, hogy tehát a mondatfűzési technikája, ábrázolásmódja mindig tartogat meglepetéseket, szokatlanságokat, vagyis többé-kevésbé új mondatpoétikát épít fel minden egyes új művében. De kulturális megszokásokra, közhelyekre is rákérdez, felforgatja őket vagy szórakozik velük a legvadabb formákban, amelyek ilyen hőfokon talán csak rá jellemzőek.
Ön mikor és mit olvasott először Nádastól? Milyen benyomást tett önre az első találkozás? Nem is a szövegével, hanem a testével… mármint a könyve testével való első találkozásra emlékszem. Tizenévesként, 1986-ban, a nyári könyvhéten fogtam kézbe a két nagy méretű könyvet: Esterházy Péter Bevezetés a szépirodalomba és Nádas Emlékiratok könyve című műveit. Az Esterházy-könyv valahogy attraktívabb volt elsőre a fotóival, a szövegek tördelése, sokszínűsége miatt. A Nádas-művel való találkozás mégis jobban megmaradt az emlékezetemben, és tartósabbnak is bizonyult. Esterházy könyve a ’80-as évek irodalmiságának lett az emblémája, míg Nádasé az évtizedek során, az újabb és újabb olvasatok fényében, egyre élőbbé vált, és nem csak Magyarországon.
Egy ilyen vaskos és tartalmas könyv, mint amilyen a Nádas-monográfiája, azt gondolom, nemcsak komoly érdeklődést feltételez, de egyfajta egzisztenciális elköteleződést is. Mi lenne ez önnél?
A formátum iránti tisztelet. Ennyire határozottan és keményen, egyszersmind analitikusan, nem tudom, ki foglalkozott Mészöly óta az emberrel. Az antropológiai radikalizmus, a valóságleírás igényes engesztelhetetlensége kikerülhetetlenül vonzott hozzá – és a vonzásában tart a mai napig. Nagyon erős szerzőről van szó, a műveit forgatva az olvasó önazonossága folyamatosan veszélyeztetve van. Már amennyiben hagyja, hogy áthassa minden porcikáját Nádas felforgató és delejező ember- és világleírása.
Hogyan fogalmazná meg, mi a viszony a 2003-ban elhunyt Balassa Péter 1997-ben megjelent Nádas-monográfiája és az öné között?
Legegyszerűbben azt mondanám: folytattam egy történetet, amit ő sajnos abbahagyott 1995-ben. Ő a Nádas-pálya olyan pontján szállt ki az értelmezéstörténetből, amikor még kérdéses volt, hogy a majd’ 20 évig készülő Párhuzamos történetek milyen lesz. Az egyik utolsó Nádas-könyv, amiről írt, és amivel szemben erős kritikával élt, az Évkönyv volt. Ez az Emlékiratok könyve és a Párhuzamos történetek című regények közti – mondjuk úgy: átmeneti – könyv jelentős poétikai kísérletezésről is szól. Balassa még nagyon bizonytalan volt a tekintetben, hogy az itt megszólaló hang számára szerethető-e egyáltalán vagy sem. Izgalmas lett volna meglátni, hogy mit tudott volna kezdeni az általa megújuló prózának nevezett jelenségcsoportot – így Nádas prózáját is – övező erős elvárásainak részleges beteljesületlenségével a Párhuzamos történetek kapcsán: örült volna a regénynek, vagy fanyalgott volna?
Mennyire volt nehéz feladat önnek a Nádas nyelvezetét feltáró értelmezői nyelv megalkotása, meglelése?
Azt tartottam feladatomnak, hogy ezt a nagy jelentőségű életművet minél megközelíthetőbbé tegyem a nagyközönségnek. Egy olyan olvasatot szerettem volna adni, ami nem zárja szaktudományos karanténba, hanem sorvezetőként szolgál a Nádast már valamennyire vagy alig-alig ismerő, de kíváncsi olvasók számára is.
A Világló részletek életrajzi „útmutatója”, vagy akár Nádas terjedelmes értekezői munkássága mennyire vonta hatása alá az ön értelmezői nyelvét?
Nagyjából egyet tudok érteni azokkal a gondolatokkal, amiket a saját szövegeiről, a saját élet- és pályaszakaszairól mond, de azért nem teljesen ezeket vettem alapul az értelmezésekhez. Inkább úgy fogalmaznék, monográfusként munkaköri kötelességemnek tekintettem, hogy számot adjak arról a párhuzamos önértelmezés-történetről is, ami végigkíséri a pályát, hiszen például Nádas minden regénye után vagy közben írt esszéket azok keletkezéstörténetéről.
A nádasi életmű egyik mozgatórugója, hogy az egymást kölcsönösen felmutató és leleplező látszat és valóság ábrázolása mentén rámutasson a lét tragikumára: az élet maga a pokol. Filozófiai értelemben egyetért a Nádas-féle létborzalommal?
Amennyiben elhiszem azokat a történeteket, amiket az Emlékiratok könyvében vagy a Párhuzamos történetekben olvashatunk, vagyis az emberiség, az európai ember, ezen belül a Magyarországon élő emberek 20. századi történeteit, akkor nem tudom nem azt mondani, hogy van abban valami, hogy a lét alapszerkezete megszelídíthetetlenül tragikus. Ilyen értelemben egyet tudok érteni azzal a talán legmarkánsabban Nietzschénél megfogalmazott kijelentéssel, hogy a világban való létezés, úgy, ahogy van, mindenestül, tragikus. És azt is Nietzschétől tudjuk, hogy a tragikus tapasztalat ábrázolásakor valamiféle jótékony fátylat vonunk elé, és ez volna az a művészi minőség – Nádasnál sokszor az irónia –, ami által egyáltalán elviselhető lesz ez a tudás. Nádas nagyon hangsúlyosan kijelenti a Világló részletekben: az lett volna a legjobb, ha meg sem születik. Pont, mint Nietzsche írta korábban. Én nemcsak értem, miről beszél, de érzem is a súlyát, és maximálisan el tudom fogadni, hogy személyesen igaza van, amikor így ír a létezésről.
+1 kérdés Változtatott valamit a Nádas-szövegekkel való kapcsolatán, hogy személyes ismeretségben áll kutatása tárgyának létrehozójával?
Tulajdonképpen megerősítette a korábbi kapcsolatot, nem ábrándított ki vagy mozdított el más irányba. Először 2004-ben, intézményi keretek között találkoztunk, egy egyetemi szemináriumra hívtam meg. Platón Lakomáját tárgyaltuk, ahol is egy szerelmi történetet követhetünk végig a bölcs, de csúf Szókratész és a szép, ámde buta Alkibiadész között. Ezt a történetet ő egy hosszú esszéjében értelmezte – érdekes, izgalmas beszélgetés, vita kerekedett az órán. A további személyes kapcsolatunkat pedig erősen meghatározta, hogy életművének archívuma – a Nádas-gyűjtemény – a zalaegerszegi könyvtárban található. Tehát az író gombosszegi lakóhelyétől néhány kilométerre voltam kénytelen kutatni, és ilyenkor, ugye, felmerül az emberben a kéjes gondolat, hogy összeköti a közhasznú kutakodást a személyes találkozással. A gondolatot pedig minden ilyen alkalommal tett követte – és kedves fogadtatás.
https://nepszava.hu/3024572_a-let-maga-a-tragedia-nadas-peter-szerint-mondja-monografusa-bazsanyi-sandor
Két szakadék – a Nádas Péter-portréfilmről
Október 1-jén mutatták be a budapesti Cirko-Gejzír Filmszínházban Gerőcs Péter Természetes ellenfény című portréfilmjét, amely Nádas Péter író személyét és munkásságát próbálja körbejárni. Ott jártunk az ősbemutatón.
Nem irigylem Gerőcs Pétert. Nem mintha nekem bármikor szándékomban állt volna filmet készíteni Nádas Péterről. A rendező nekiállt, hősies kitartással tető alá hozott egy nyolcvanperces filmet, amely végül aztán zsákutcának bizonyult. Vagy ha nem is zsákutcának, de legalábbis valami olyasminek, ami nem árul el semmi lényegeset arról az emberről, akit ábrázolni akart. S ez nem feltétlenül Gerőcs hibája. A Természetes ellenfény egy olyan területre merészkedik, ahol jól láthatóan semmi keresnivalója nincsen.
A film első felére ez mindenképp igaznak tűnik, a második fele kissé bonyolultabban téveszt arányokat. Aki ismeri valamelyest Nádas Péter írói munkásságát, annak nem újdonság, hogy
a nádasi életmű már évtizedek óta a személytelenség felé törekszik,
sőt, furcsa módon a legutóbbi mű, a Világló részletek (amely egyfajta sajátos önéletrajzként is értelmezhető) jutott a legtávolabbra ezen az úton. Nádas az önéletrajzával (pontosabban saját tudatának eredetmítoszával) távolította el önmagát véglegesen attól a valakitől, akit Gerőcs Péter filmje próbál megmutatni. Amiből egyenesen következhet az, hogy akit meg akar mutatni, akit lefilmez, akit olykor instruál, az egyszerűen nincs jelen.
Hiába halljuk, hiába látjuk. Hiába látjuk, ahogy a veteményesben hagymát szed, ahogy egy madárfiókát etet csipesszel, ahogy a nevezetes vadkörtefa alatt elsétál, még sincs sehol. Gerőcs jól láthatóan sejti, hogy nem látja, akit filmez; ezért is nyúlhatott a film első felében, konkrétan az első öt-tíz percben azokhoz a hosszú, meditatívnak szánt snittekhez, amelyek a ritmus felvételét lettek volna hivatva elősegíteni.
Nádas Péter gombosszegi életének ritmusa a rendező szerint hosszan kitartott képekkel ábrázolható. Egy kőedényben szél borzolja az esővizet, ágak hajladoznak a kert mélyén, mindez a szokásosnál hosszabb ideig mutatva, hogy a néző felkészülhessen arra, hogy mostantól más mértékegységek lesznek az irányadók. Nádas évtizedek óta él ebben a Zala megyei aprófaluban feleségével, önkéntes magányban, mondhatni remeteségben. Ez a remeteség azonban a szó klasszikus értelmében mégsem remeteség, hiszen az író elég sok időt tölt külföldön, eleget téve a könyvei megjelenésével járó promóciós kötelezettségeknek. Nádas köztudottan a természet szerelmese, s ahogy öregszik, ez a szerelem egyre inkább uralja a tudatát. A folyamatos (valószínűleg az egész életét meghatározó) távolodása az emberitől, a „mai kocsmától” elérhetetlenné, légiessé tette,
egy olyan íróvá, aki mintha nem is az általunk ismert univerzum lakója lenne.
Holott nagyon is jelen van, igaz, mostanában ez már nem annyira látszik, de az elmúlt két évtizedben többé-kevésbé rendszeresen hallatta a hangját olykor aktuálpolitikai kérdések kapcsán is. (Politikai tárgyú esszéinek gyűjteményes kiadása nemsokára megjelenik.) De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a Természetes ellenfény első negyven perce lényegében Nádas Péter hűlt helyéről szól.
Holott beszél, mond ezt-azt az írásról, felolvas. Gesztusaival, mimikájával erőteljesen azt sugallja, hogy a háta közepére sem kívánja ezt a hajcihőt. A rendező úgy tesz, mintha nem értené ezt az első sorban neki szánt üzenetet. Amit szintén megértek. Nem lehet könnyű tudomásul venni, elfogadni azt, hogy voltaképp teljesen feleslegesen szánunk ennyi időt és energiát valamire, ami eleve kudarcra van ítélve. Ebben a negyven percben – olykor valóban erőteljes, szépen megkomponált jelenetekben – azt látjuk, hogy
egy Nádas Péter fedőnevet használó ismeretlen és megismerhetetlen személy
nem kevés önuralommal és udvariassággal elviseli azt, hogy valaki követi őt a kamerájával, de ez egy pillanatra sem mozdítja ki a megszólíthatatlanságából.
Egyedül a felesége, Salamon Magda volt megszólítható ebben a gombosszegi vákuumban, de ő viszont olyan rövid ideig szerepel, hogy jóformán nem alakulhat ki semmiféle benyomásunk róla. Egy szimpatikus, idős hölgy beszél, aki felvillant valamit férje már-már autisztikus életviteléből, amit nem kevés iróniával „műveleti sorrendnek” nevez.
A film talán egyetlen megrendítő, rövid részlete is ekkor következik, amikor Salamon Magda arról beszél, hogy Nádas eleinte szeretett volna gyereket, ám ez nem sikerülhetett; és innen jutott el odáig idős korára, hogy már a saját születését is tévedésként, a szülei felelőtlenségeként látja. A másik ilyen részlet a film első részének legvégén hangzik el, amikor Nádas az apja gyerekkori fényképét mutatja számítógépe képernyőjén, és elmondja, hogy apja naponta tucatszor is megkérdezte a nagyanyját, hogy tényleg szereti-e. Ahogy ezek után Nádas elneveti magát, abban hirtelen kinyílik valami, de a néző nem láthat bele ebbe a hirtelen megnyíló szakadékba. Ez a végül megnyíló szakadék
az egyetlen olyan pillanat a filmben, ami indokolttá tehetné ennek a filmnek az elkészültét.De ez önmagában mégis kevés.
A második negyven percben kollégák, szerkesztők, irodalmárok szólalnak meg. A névsor sajnos túlságosan ismerős. A rendező itt biztonsági játékot játszik, olyanokat szólaltat meg, akiktől túlságosan nagy meglepetések nem várhatók. Még akkor sem, ha Margócsy István irodalomtörténész vagy Radnóti Sándor esztéta hangot is ad némely fenntartásának. Ha Gerőcs tényleg arra volt kíváncsi, hogyan rezonál a „szakma” Nádas életművére, a valóban létező Nádas-kultuszra, a megkérdezettek körét jócskán kitágíthatta volna, vagy legalábbis ennél sokszínűbb társaságot illett volna verbuválnia. Igazán kíváncsi lettem volna olyanok benyomásaira is, akik nem feltétlenül állnak Nádassal azonos vagy Nádashoz hasonló világnézeti alapokon. Ez azonban elmaradt és sajnos nagy baj, hogy elmaradt.
Nádas műveinek az úgynevezett jobboldalon is vannak értő elemzői, még ha nyilván nem is nagy számban. Most hirtelen Alexa Károly neve ugrik be, de biztosan lehetett volna találni még olyan szakembereket az „ellentáborból”, akik képesek lettek volna mindenféle elfogultság és indulat nélkül beszélni Nádas műveiről, azok hatásáról és jelentőségéről.
A filmnek nyilván egyik célja lehetett a Nádast övező – olykor az ízléstelenségig fajuló – ájult tisztelet árnyalatokra bontása, ennek a célnak azonban meg sem próbált eleget tenni, megelégedett annyival, hogy elhangoznak ugyan fenntartások, ám ezek sincsenek rendesen kibontva, csupán felvillannak, de nem következik belőlük semmi.
Nádas Péter jelentős író – ám ennek a jelentőségnek vannak olyan aspektusai, amelyek vitára ingerlőek.
Ezek az aspektusok leginkább Nádas esszéírói munkásságában érhetők tetten, ahol érzésem szerint a legsebezhetőbb, olykor legvédhetetlenebb mondatai jelennek meg. Az ezekre való utalás a filmben csak nyomjelekben tűnik fel, az objektivitás látszatát keltve. De csak a látszatát. Furcsa (vagy nem is olyan furcsa), hogy a film második részében is egy szakmán kívüli, egy outsider szájából hangoznak el a legerősebb mondatok.
Nádas Pál, az író öccse beszél arról, hogy úgy érzi, gyerekkori betegségeivel, állandó felügyeletre és ápolásra szorultságával túlságosan megterhelte az akkor még szintén gyerek bátyját, aki valószínűleg nem is úszta meg lelki sérülések nélkül az amúgy is drámai, tragikus gyerekkorukat. Nádas Pál itt ismét megnyit egy szakadékot, ahogy Salamon Magda az első részben, de ebből a szakadékból sem következik semmi, és csak sejthető, hogy Nádas Péter életének alapproblémái körül tapogatózunk. Igaz, a Világló részletekben Nádas elég alaposan ír ezekről az öccsével töltött korai évekről.
Ha mérleget kell vonnom, azt látom, hogy
van ez a két szakadék, ez a két hirtelen kinyílt momentum a filmben,
Salamon Magdáé és Nádas Pálé, de ezeken kívül jobbára csak a szokásos mondatok hangoznak el a szokásos hozzászólók szájából. Látunk néhány érzékenyen felvett képsort és nem utolsó sorban az erőfeszítést a rendező részéről, ahogy egyre lankadó lendülettel megpróbál belépni egy megközelíthetetlen ember személyes terébe. Nem sikerült neki. Nem is sikerülhetett.
A második rész kudarca az első rész kudarcából következik, de talán itt még menthető lett volna a helyzet azzal, ha a rendező kilép a komfortzónából és vállalja a valódi viták és vélemények ábrázolásának kockázatát. Nem vállalta. Hogy miért nem, arról csak sejtéseink lehetnek.
Így csak ez a két – már említett – szakadék maradt, amit írhatunk akár a véletlen számlájára is. Ez is valami, számomra legalábbis emlékezetesek maradtak ezek a jelenetek, de a film vélhető vállalásaihoz képest a végeredmény: kevés.
https://mandiner.hu/cikk/20191005_ket_szakadek_termeszetes_ellenfeny
