Bocsánat, de most egy kicsit személyes posztot adok közre, remélem nem baj? Egy online újság pályázatot hirdetett:" Ötvenes éveikben járó nők vallanak életükről"! Na én írtam egyet és le is közölték.Gondoltam megosztom veletek is.Kicsit hosszú lett, az igaz. Olvassátok ha gondoljátok:DDD
Oly korban születtem-e földre..
'54 mikulás napján egy vidéki kisvárosban, amikor az emberek és a szüleim is fellélegeztek már a háború okozta sokkon, de még nyögték Rákosi pajtás királyságának utóhatását, ahol szegény családba érkeztem, de nagy szeretetbe, ahol Anyukámnak 6 hetes (!) koromban vissza kellett mennie dolgoznia.
Oly korban éltem - e földön...
'56-ban kétévesen a szüleim engem és egymást féltve ők bizony a józan eszükre hallgatva nem vettek részt semmiben, ahol rettegve figyelték a városon végigmasírozó szovjet tankokat.
Oly korban éltem - e földön....
'58- '61-ig ahol az óvodába kis uzsonnatáskába vinni kellett a reggelit, ahol a tömblakásunkban fürdőszoba híján teknőbe fürdettek, ahol a konyhában a sparhelt szélén bádogbögrében mindig ott állt a cikóriakávé, ahol egyszer anyukám batyut kötött és (miután kiprovokáltam) elzavart világgá, de csak a lépcsőházig jutottam sírva, de akkor se kértem bocsánatot, ahol az óvodában búcsúzóul egy fatolltartót kaptunk, boldogságom szép tárgyaként.
Oly korban éltem-e földön......
'61-'69-ig életem egyik legszebb időszaka: az iskola, ahol igazi pedagógusok voltak, ahol volt körmös, pofon, hajmeghúzás, de ahol soha senkinek eszébe nem jutott a tanárt hibáztatni, szüleit berángatni, ahol a közösségnek akkora ereje volt, hogy csak na, ahol büszkeség volt kisdobosnak, úttörőnek, jó tanulónak, jó gyereknek lenni, ahol 7 évesen balatoni táborba küldött az anyukám,és a vonaton az alagútig zokogtam, aztán 2 hét múlva nem akartam hazajönni és utána minden évben táborról, táborra jártam, ahol volt tábortűz, éjjeli őrség, közös éneklés, néha csak sátorban vaságy, kondérban főzés - feledhetetlen nyaraim. Ahol egy kis Néprádiónk volt, Kossuth és Petőfi adóval, ahol 10 éves koromban '64-ben vásároltak a szüleim egy Duna televíziót és hetekig belopakodtam megsimogatni a "csodát", ahol a műkorcsolya közvetítést, Öveges professzor fizika óráit és a Deltát mindenki nézte, ahol a tömblakásunkban sparhelt volt a konyhában, a fürdőben hengeres tartály a szobákban cserépkályha és 5. osztályos koromtól mindennap ki kellett hamuznom, a pincéből felvinni a szenet és fát és begyújtanom, ahol nem volt még "kitalálva" (számunkra) a harisnyanadrág (volt jégeralsó) a csizma (volt fűzős magas szárú cipő)) a dzseki (volt szövet és szivacs kabát) az orkános kesztyű (kesztyű nélkül hógolyóztunk) a golyóstoll (tintába mártogatós, később töltőtoll), ahol a teleim is feledhetetlenek voltak,a kurblis korcsolyám, amivel novembertől februárig jártam korizni, minden áldott este,a fellocsolt sportpályán a fél osztállyal és mesebeli volt amikor kaptam egy műkorcsolyát, ahol hetekig megmaradt a hó és kemény mínuszok voltak, szánkóztunk, hóembert építettünk, ahol balettoztam, zongoráztam, népitáncoltam, kézilabdáztam, a saját gyönyörűségemre, ahol faltam a könyveket, még a paplan alatt kislámpával is, ahol 7- 8. - ban tört ki rajtunk a szerelmi láz, óra alatti levelezéssel, vezetéknéven való megszólítással, kísérgetéssel, ahol még egymás kezét se fogtuk meg, csók se volt, de az érzés olyan elementáris erővel rendelkezett, tiszta, őszinte. Ahol a 38 fős osztályból '69-ben egyetlen családnak volt egy Moszkvics autója, ahol az "egyforma szegénység" nagyon közösségformáló volt, minden kis lépésnek örültünk, értékeltük és elégedettek voltunk az életünkkel, mert jó is volt.
Oly korban éltem-e földön....
'69-'73-ig egy budapesti szakközépiskolában, ahol az egyenköpeny kötelező volt, nem lakkozhattuk a körmünket, hosszú hajunkat össze kellett fognunk, fiúknak tilos volt a hajnövesztés, de ahol az osztályfőnök színházba "hordott" minket (operába is), múzeumba, kirándulni ahol az osztálykirándulások tavasszal 4 napos magyarországi, nyáron (a gyakorlaton kapott pénzünkből)a szomszédos országokba akár sátorral is, 1 férfi 1 női tanárral a 38 diák, ahol a továbbtanulásnak rangja volt és csak a legjobbak jutottak be, ahol a lányok 17-18 éves korban estek át az első tűzkeresztségen és ahol nem árultak a pénztár mellett óvszert és nem volt fogamzásgátló gyógyszer. Ahol a szüleim vettek egy Skodát '73-ban iszonyatos mennyiségű paprikáskrumpli árán.
Oly korban éltem- e földön....
'73 - '89-ig ahol a munkáért kapott fizetést hazaadtuk, ahol a szerelemben "tipródtunk" a szüleink elvárása, a belénk nevelt konzervatizmus és a szívünk, lelkünk és testünk vágya között, ahol 1-2 évig lehetett "együtt járni ", mert utána eljegyzés, esküvő és csak akkor együttélés, ahol a szüleim lakásának a kisszobájába költöztünk és oda született az első kisbabánk, 23 éves korunkban, ahol behívták a férjemet sorkatonai szolgálatra a féléves kisgyerekünk mellöl 2 évre, nehéz volt a nagy szerelemben és a fizetése nélkül, de kibírtuk, ahol esküvő után 2 évvel beköltözhettünk első szövetkezeti lakásunkba, azt az érzést mindenkinek kívánom...Később még született két gyerekünk, építkeztünk, éltük az átlagember nagyon jó átlagéletét, nagy biztonságérzetben egész addig amíg el nem jött a rendszerváltás éve.
Lehet szidni a szocializmust, volt sok hibája nem vitatom, de a mi korosztályunknak jó élete volt, nagyon sok mindent kaptunk, biztonságban élhettünk. Jól éreztük magunkat, megbecsültük az életünket. Aki ezt tagadja az nem mond igazat....
