Semjén Zsolt a meleg barátainak is elmondja, hogy amit tesznek, az bűn
Szájer Józsefnek nem a szexuális orientációjával volt probléma, neki is vannak meleg barátai, akikkel egyébként szokott a keresztényi értelemben vett bűnről beszélgetni – mondta a Telexnek Semjén Zsolt. A…
Bezárják a nemrég újjáépített vasútvonalat, az épp felújított állomást, vonatpótló buszt pótló buszt indítanak - teljes a káosz a MÁV és Lázár János minisztériumának vasútvonal-bezárási terve körül
Az iskolás gyerekek szüleinek jött meglepő üzenet arról, hogy vásároljanak állampapírt. Ez vajon egy kétségbeesett próbálkozás lehetett? Erről is szó volt a Spirit FM Önkényes mérvadó című műsorában.
A KRÉTA-ban buzdítják a szülőket magyar állampapír vásárlására. A tanév vége előtt szűk két…
Eifert blog
Miniszterelnökünk péntek reggeli szózatát kivonatolva olvasom a Portfólión. Nem is tudom miért jutott eszembe Sándor György egyik Egyetemi Színpadon előadott szerzői estjének száma: Sándor a Főnök géniuszát egekbe magasztalva mindvégig a padlóra szegezi tekintetét, majd rajongva…