Prágába indult Orbán Viktor uniós csúcsra, amiből a Facebookon olyan sivalkodást hozott ki, hogy az ember fölkapta a fejét, mi van itt, kit nyúznak, hacsak nem őt.
De nem. Csupán kifütyülték és pfújolták. Midőn kiszállt a páncélozott géperejű járműből, az arcára fagyott a hülye mosolya, mert rá kellett jönnie, ez nem hazai pálya, ahol kifertőtlenítik a területet, amerre jár. Hogy domestosszal is dolgoznak-e az nem bizonyos és tudható, de a rend szerint a kordonnal elkerített területre még ellenzéki érzelmű madár sem röpülhet be, ha mégis, a TEK légelhárítása leszedi. Bár, ha az oroszoknál képezték ki őket, akadhatnak hibák.
De nem azért gyűltünk egybe, hogy ezen élcelődjünk és göcögjünk, még csak nem is a prágai fogadtatás miatt, mert az hovatovább általános. Azt kell látnunk, amerre jár-kel őfőméltósága nem naturálisan szélsőjobbos terepen, most már rend szerint ezt kapja. Nem szeretik őt, igaz, mi sem, és mi is kifütyölnénk, ha a közelébe engednének, de ezt nem kockáztatják. Ha pedig mégis, elveszik a sípjainkat idehaza tehát az a téves benyomása támadhat, mert ezt rendezik meg neki, hogy
népe rajong érte.
Nem könnyű a diktátorok élete, útjuk a történelem tapasztalatai szerint nyílegyenes, csak ez az út hosszú és gyötrelmes a lehangoló végig.
Ez is mindegy, mert erről sem lesz szó, hanem, mint ígértem, a Facebookon való sivalkodásról, amivel az elmúlt napokban szintet lépett a manus. Prágába indultában elsőként nekilátott hisztizni, hogy micsoda drágaság van, uramatyám, semmit nem lehet megvenni, és hozzátette, hogy Brüsszel az oka az elhibázott szankciókkal, amelyeket minden gond nélkül megszavazott ő is. Érdekes ebben már nem a hazugság, hanem az attitűd, ahogyan mondja a dumát, mintha a sparhelt mellett pörlekedne kis otthonkában, álla alatt megcsomózott kendőben. Igaz, sokszor nem áll ettől távol a toalettjével, amikor
a nép egyszerű gyermeke
maskara van rajta.
Ismerjük ezt disznóölésekről, de az álca most meg is telt tartalommal, nagy valószínűséggel közelít az igazi önmagához. Nyanya képében még nem láttuk, de ezzel a szöveggel abba esett bele, hogy rögtön ki is kecmeregjen belőle egy másik figurával, amikor mindehhez azt is hozzá tette, hogy indul a hibákat kijavítani, aminek itt az ideje. Ekkor már szaki ő, kezében a villáskulccsal, aki ennen kezével szereli meg a bajokat, másfajta egyszerű ember most, a magyar férfilélek ugyanis ilyen megcsinálós, na majd én, add ide a söröm. Csakhogy ez az Unió és nem talicska, aminek kitörött a kereke. Nem javít meg senki semmit.
Pláne nem Orbán, aki ezzel a nyanyatempóval, sőt szaki képében
megint csak megszavazta az újabb szankciókat
azzal a Facebook-bejegyzéssel, hogy megvédi a magyarok érdekeit. Mindeközben elmesélték róla a kollégái, akik már nagyon szóba sem állnak vele, hogy tudják, miket ad elő itthon a szankciókról, amikor viszont szemtől szembe, kard ki kard kellene védeni állítólag a magyarok érdekeit, akkor lapít, mint szar a fűben. Szánnánk ezt a nyomorult színjátékot és a szerencsétlen manust, akinek már most iszonyú lehet az élete, ha vele együtt a miénk is nem volna az. De az, így Orbán nyomora egyáltalán nem érdekel.
Visszatérve azonban a kiinduló tételre és a szipirtyós álcára, hogy jáj, édesegyjójézusom, mekkora a drágaság, nem sejthető, mire gondolt a költő ennek kárálása közben. Tudjuk, mert el is mondták, hogy most
az összes szarukat az Unióra óhajtják kenni,
de Kiss Béla ötvenhét éves szalagmunkás nem tud Brüsszelbe repülni rendet rakni, erre van vélekedése szerint Orbán, aki pedig a fentebb vázoltakat képes csinálni.
Röviden összefoglalva semmit sem. S ha minden úgy folytatódik, ahogyan eddig, a harag hozzá is eljut, mint ahogyan Prágában is tapasztalta.
Egy egész országot nem lehet körbekordonozni,
és nem lehet elvenni mindenki fütyülőjét sem.
Mindent összevetve izgalmas napok előtt állunk mindenképp, hiszen az ősz most épp kegyes, de nem sokáig lesz az. Még nem jöttek meg az első igazi rezsiszámlák, de azok is megérkeznek hamarosan, és akkor nem lehet elindulni kijavítani a hibákat, sem kárálni a sparhelt mellett a drágaságról, mindezt természetesen a jól fűtött karmelitából. A magyar nép hülye ugyan és szolgalelkű, de ha életről és halálról van szó – mert arról lesz szó -, nem ismerhetők a reakciói.
A hatalomé viszont igen. Látszik a válságkezelésük a tanárok kirugdosásán, csak az a kérdés, azokkal mi lesz, akiket nem lehet kirúgni. Azokat lelövik?
Kiderül hamarosan.
Fotó: MTI
Szerző: Rezeda
Forrás: Rezeda világa
