He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Rezeda: Őfőméltósága, a szaki

2022.10.09. 07:30 guma70

Prágába indult Orbán Viktor uniós csúcsra, amiből a Facebookon olyan sivalkodást hozott ki, hogy az ember fölkapta a fejét, mi van itt, kit nyúznak, hacsak nem őt.

De nem. Csupán kifütyülték és pfújolták. Midőn kiszállt a páncélozott géperejű járműből, az arcára fagyott a hülye mosolya, mert rá kellett jönnie, ez nem hazai pálya, ahol kifertőtlenítik a területet, amerre jár. Hogy domestosszal is dolgoznak-e az nem bizonyos és tudható, de a rend szerint a kordonnal elkerített területre még ellenzéki érzelmű madár sem röpülhet be, ha mégis, a TEK légelhárítása leszedi. Bár, ha az oroszoknál képezték ki őket, akadhatnak hibák.

De nem azért gyűltünk egybe, hogy ezen élcelődjünk és göcögjünk, még csak nem is a prágai fogadtatás miatt, mert az hovatovább általános. Azt kell látnunk, amerre jár-kel őfőméltósága nem naturálisan szélsőjobbos terepen, most már rend szerint ezt kapja. Nem szeretik őt, igaz, mi sem, és mi is kifütyölnénk, ha a közelébe engednének, de ezt nem kockáztatják. Ha pedig mégis, elveszik a sípjainkat idehaza tehát az a téves benyomása támadhat, mert ezt rendezik meg neki, hogy

népe rajong érte.

Nem könnyű a diktátorok élete, útjuk a történelem tapasztalatai szerint nyílegyenes, csak ez az út hosszú és gyötrelmes a lehangoló végig.

Ez is mindegy, mert erről sem lesz szó, hanem, mint ígértem, a Facebookon való sivalkodásról, amivel az elmúlt napokban szintet lépett a manus. Prágába indultában elsőként nekilátott hisztizni, hogy micsoda drágaság van, uramatyám, semmit nem lehet megvenni, és hozzátette, hogy Brüsszel az oka az elhibázott szankciókkal, amelyeket minden gond nélkül megszavazott ő is. Érdekes ebben már nem a hazugság, hanem az attitűd, ahogyan mondja a dumát, mintha a sparhelt mellett pörlekedne kis otthonkában, álla alatt megcsomózott kendőben. Igaz, sokszor nem áll ettől távol a toalettjével, amikor

a nép egyszerű gyermeke

maskara van rajta.

Ismerjük ezt disznóölésekről, de az álca most meg is telt tartalommal, nagy valószínűséggel közelít az igazi önmagához. Nyanya képében még nem láttuk, de ezzel a szöveggel abba esett bele, hogy rögtön ki is kecmeregjen belőle egy másik figurával, amikor mindehhez azt is hozzá tette, hogy indul a hibákat kijavítani, aminek itt az ideje. Ekkor már szaki ő, kezében a villáskulccsal, aki ennen kezével szereli meg a bajokat, másfajta egyszerű ember most, a magyar férfilélek ugyanis ilyen megcsinálós, na majd én, add ide a söröm. Csakhogy ez az Unió és nem talicska, aminek kitörött a kereke. Nem javít meg senki semmit.

Pláne nem Orbán, aki ezzel a nyanyatempóval, sőt szaki képében

megint csak megszavazta az újabb szankciókat

azzal a Facebook-bejegyzéssel, hogy megvédi a magyarok érdekeit. Mindeközben elmesélték róla a kollégái, akik már nagyon szóba sem állnak vele, hogy tudják, miket ad elő itthon a szankciókról, amikor viszont szemtől szembe, kard ki kard kellene védeni állítólag a magyarok érdekeit, akkor lapít, mint szar a fűben. Szánnánk ezt a nyomorult színjátékot és a szerencsétlen manust, akinek már most iszonyú lehet az élete, ha vele együtt a miénk is nem volna az. De az, így Orbán nyomora egyáltalán nem érdekel.

Visszatérve azonban a kiinduló tételre és a szipirtyós álcára, hogy jáj, édesegyjójézusom, mekkora a drágaság, nem sejthető, mire gondolt a költő ennek kárálása közben. Tudjuk, mert el is mondták, hogy most

az összes szarukat az Unióra óhajtják kenni,

de Kiss Béla ötvenhét éves szalagmunkás nem tud Brüsszelbe repülni rendet rakni, erre van vélekedése szerint Orbán, aki pedig a fentebb vázoltakat képes csinálni.

Röviden összefoglalva semmit sem. S ha minden úgy folytatódik, ahogyan eddig, a harag hozzá is eljut, mint ahogyan Prágában is tapasztalta.

Egy egész országot nem lehet körbekordonozni,

és nem lehet elvenni mindenki fütyülőjét sem.

Mindent összevetve izgalmas napok előtt állunk mindenképp, hiszen az ősz most épp kegyes, de nem sokáig lesz az. Még nem jöttek meg az első igazi rezsiszámlák, de azok is megérkeznek hamarosan, és akkor nem lehet elindulni kijavítani a hibákat, sem kárálni a sparhelt mellett a drágaságról, mindezt természetesen a jól fűtött karmelitából. A magyar nép hülye ugyan és szolgalelkű, de ha életről és halálról van szó – mert arról lesz szó -, nem ismerhetők a reakciói.

A hatalomé viszont igen. Látszik a válságkezelésük a tanárok kirugdosásán, csak az a kérdés, azokkal mi lesz, akiket nem lehet kirúgni. Azokat lelövik?

Kiderül hamarosan.

Fotó: MTI

Szerző: Rezeda
Forrás: Rezeda világa

 

16 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr1717949536

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

F1őr 2022.10.09. 15:01:07

Háromszor kellett megnéznem hogy halljam a füttykoncertet. De szórványos bekiabálásokon kívül semmi. (Szerintem sokan azt se tudták ki ez, csak látták hogy a piros szőnyeg felé megy.) Ez így természetes lapozhatunk.

kajakibrahim 2022.10.09. 16:16:48

@F1őr: efegyőr, a gazdádat mára már mindenki ismeri európában, mindenki vágja, hogy egy putyinpincsi!

evan jobbágy! ja és a mentora, a háborúsbűnös putler evtársnak is lefőtt a kávé:)))

uploads.disquscdn.com/images/633b274544b9401ffb4f1c2f26f9a11385694c8e49e4e81af55da618e9768cdc.png0

s 2022.10.09. 22:04:44

@F1őr: B+, nem a fütyülést kell hallgatnod. Csak a képet nézd! Olyan, mint egy bebaszott tsz-elnök falunapon. Ahogy a hájas testén igazítja a kicsúszott ingét, az maga a diplomáciai katasztrófa. Hogy a kurva anyjába van az, hogy más ország politikusai mégiscsak kinéznek valahogyan, nem egy ilyen görbe lábú, elhízott koboldként vannak jelen a rosszul szabott öltönyeikben. Ennek egy barátja sincsen, aki elmagyarázná neki, hogy ez übergáz? Ha felraknák egy szobabiciklire, azon is tekernie kellene a következő választásig, hogy kinézzen valahogyan.

guma70 2022.10.10. 18:07:38

@s:

néznek, de nem látnak semmit...
a hallásuk meg jó ideje szelektált...

s 2022.10.10. 18:31:11

@guma70: Értem én, hogy elfogultak a népek a miniszterelnökükkel szemben. (Mert nekem ugyan nem az.) De magánemberként, ha mondjuk eljönne egy buliba, akkor sem batynák ki az ajtón ezt a hányadék alakot? Hogy nézhet ki valaki így a XXI. században? Szétesett arc, kóros elhízottság, rosszul szabott öltöny. Mint egy töltött zokni. Egy közembertől többet vártam. A mentális képességekről már ne is beszéljünk . . . kiesett a beugró körben.

BiG74 Bodri 2022.10.11. 00:51:19

Hát az én fütyülőm jól rögzített, csak úgy nem lehet elvenni, max kölcsönösségi alapon el lehet kérni, de akkor se messzire vinni!

guma70 2022.10.11. 12:01:21

a szabadságharcos Berlinben már hátsókijáraton közlekedett, mint egykor itt az operaháznál!

jaegtoer 2022.10.16. 09:14:06

@s:

Azt kérdezed, hogy: "__Ennek egy barátja sincsen, aki elmagyarázná neki, hogy ez übergáz?__"

Akik elmagyarázták, vagy elmagyarázhatták volna, már rég a süllyesztőben vannak. A kétmilliós törzsközönségnek meg pont ez kell és úgy, ahogy látható. És különben is! Az elhízásnak és töpszli mivoltának oka is Brüsszel, Soros és Gyurcsány. Olykor Márki-Zay és Karácsony. Az übergáz-szó használatától tartózkodnék a helyedben, mert a kormánymédia még felkapja a kifejezést, mint új fűtőanyag elnevezést, és beadja az istenadta népnek, hogy ez egy új fűtőanyag és annyi van belőle, hogy a Holdról is látszik, és kitart 2050-ig, csak Brüsszel akadékoskodik és keresztbe tesz a magyar gógyinak.

F1őr 2022.10.30. 13:38:00

@s: Legyen ez a legnagyobb bajotok.

F1őr 2022.10.30. 13:41:57

@kajakibrahim: Az majd két év múlva kiderül, kinek főtt le a kávé. A linked meg nem elérhető.

F1őr 2022.10.30. 13:54:58

@kajakibrahim: Ja! Egyébként Putyin elvtárs akkor most még sincs kómába? Mégsem haldoklik?

kajakibrahim 2022.10.30. 19:07:28

@F1őr: miakurvaanyádat vársz tőlem, te szargerincű fityeszcsira?

takarodjatok putyinlandba, ha ennyira tetszik nektek az az életforma!

uploads.disquscdn.com/images/a0ff551b40e0973cc2ce43402f199394ee42e6b03ffa32a74464446be2cadeb0.jpg

látjátok feleim szümtükkel 2022.10.30. 20:18:24

@F1őr:

Nem azért a maré sz*ért, de ha már az index is írja, akkor neked valami nem világít a fejedben.

"Putyin egészsége egyre romlik, rohamai lehetnek
Állítólag már a családja is aggódik Vlagyimir Putyin állapota miatt, akit állandó köhögési rohamok és szűnni nem akaró hányinger gyötör a Mirror szerint."

index.hu/kulfold/2022/10/30/haboru-oroszorszag-ukrajna-orosz-ukran-konfliktus-putyin-zelenszkij-kreml-kijev-moszkva/

Gondolod, hogy esetleg másállapotos?

F1őr 2022.10.31. 13:04:55

@látjátok feleim szümtükkel: Az év első felében még az volt a duma, hogy kómában fekszik és mindjárt meghal. Ehhez képest konferenciákon vesz részt és láthatóan kutya baja. Nyisd ki a szemed titeket hülyít az Index.

látjátok feleim szümtükkel 2022.10.31. 14:47:36

@F1őr:

Nem tudtam, hogy te irányítod az indexet, elnézést, hogy el mertem olvasni a hírt.
süti beállítások módosítása