Az „ispántörvény” értelmében az állam ellentételezés nélkül elveszi Budapest központi, fővárosi kezelésben lévő tereit és azokat a kormánypárti V. kerület kezelésébe adja. A salátatörvényből az is kiderül, hogy a korábbi hírekhez képest még bővült is az így einstandolt közterületek köre.
A 2023. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló, Varga Mihály által benyújtott törvényjavaslatban többek között megbújik a főváros négy belvárosi közterének államosításáról szóló jogszabály is, ami szemérmesen az „egyes budapesti ingatlanokat érintő feladat- és hatáskör átruházásról” cím alatt fut – szúrta ki a Telex.
A salátatörvény, amely 75 év után visszahozza a főispáni tisztséget az eddigi hírekkel ellentétben nem csak a Vörösmarty, a Podmaniczky és a Széchenyi tér, hanem a József Attila utca elvételéről is rendelkezik. Mint korábban megírtuk: Karácsony Gergely főpolgármester úgy reagált az ötletre, hogy a Pénzügyminisztérium és az Alkotmánybíróság szerint is alkotmányellenes lenne, ha a kormány ellentételezés nélkül államosítaná a Vörösmarty, a Podmaniczky és a Széchenyi teret, majd átadná őket az V. kerületi önkormányzatnak.
A javaslat szerint a négy fővárosi közterület 2022. augusztus elsejével ingyenesen az állam tulajdonába kerül. Az ingatlanokat az állam 99 évre szóló ingyenes vagyonkezelésbe adja a (fideszes vezetésű) V. kerületi önkormányzatnak, azzal, hogy azok üzemeltetésérő, kezeléséről, közterület-használati, engedélyeztetési, valamint ellenőrzési rendszerének kialakításáról a kerület gondoskodik majd. A tulajdonváltás ellentételezésére érdekes módon tér ki a javaslat, miszerint a tulajdonjogszerzés „Budapest felé a feladat- és hatáskörbeli változással kapcsolatos anyagi kiadások megtakarítása formájában ellentételezett” – írja a lap.
(Kiemelt képünk: 2021.09.02. Az Ünnepi könyvhét megnyitója a budapesti Vörösmarty téren. Fotó: Adrián Zoltán /168.hu)
https://168.hu/itthon/elveszik-budapesttol-a-fel-belvarost-238333