Ezzel a címmel közölt cikket a Der Spiegel.
A szerző emlékeztetett rá, hogy az EU Magyarországot is érintő bővítése idején minden csupa napfénynek tűnt, de mostanra már komoly hibának tűnik az az elképzelés, hogy Európa minden részének az unióban kell lennie. E cikk nem ad lehetőséget arra, hogy felsorolja mindazokat a jogi vitákat és alapvető elvek körüli viszályokat, amelyek az EU, illetve Magyarország és Lengyelország között fennállnak, és hogy mindezek miatt Orbán Viktor és Jaroslaw Kaczynski hogyan gúnyolódik az EU-n.
Ugyancsak túl messzire vezetne ecsetelni az eszkaláció kanyargós útját, különös tekintettek arra, hogy semmi sem tartóztatja fel az EU-t abban, hogy évente nettó húszmilliárd eurót lapátoljon Varsóba, illetve Budapestre. Teljesen világos azonban, hogy mindkét országban választott kormányok annyira aláásták a demokratikus intézményeket, hogy ma nem vennék fel egyiket sem az unióba. Akár a lengyelországi nacionalista katolicizmus, akár a magyarországi völkisch-népnemzeti populizmus ásta annyira alá a hatalmi ágak megosztását: a két országnak semmi keresnivalója az EU-ban. A szerződések betartása és az igazságszolgáltatás függetlensége ugyanis az unió lényegét alkotja, ebből áll az EU.
Orbán Viktor azonban nem bolond, hanem retteg.
Amikor néhány hete Orbán fizetett hirdetésekben támadt mindezek ellen, a szerző elsőre azt hitte, Orbán megőrült, mert még hozzá képest is olyan hirtelen gyűlölet-orgazmus volt az EU Bizottsága és az Európai Parlament ellen. E két testületben látja ugyanis Orbán a felelőst a napnyugat hanyatlásáért, legalábbis az Orbán verziója szerinti, ép néptestből, illiberális demokráciából és egy hatalmas „Dávid Góliát ellen komplexusból” álló napnyugatot illetően. Miközben elődei és ő maga szinten mindent megszavaztak, amit ő most támad.
„Mostanra azonban mér az a véleményem, hogy Orbán nem őrült meg, hanem retteg. Lengyel szellemi testvérével együtt a népakarat végrehajtójának látja magát, és ezt a népakaratot szükség esetén akár a jog fölé állítja. Most a nép elé akarja terjeszteni középkori a meleg-ellenes törvényét, mert abból indul ki, hogy az csekély részvétel esetén átmegy. Mi lenne azonban, ha sikerülne népszavazást rendezni a két országban az uniós tagságról? A két vezetőre a saját fegyverével mérnének vereséget, Hiszen hogyan utasíthatnák el a populisták a népszavazást arcvesztés nélkül, amikor az arc a legfontosabb testrészül? Nyilván senki nem kényszeríti Magyarországot és Lengyelországot, hogy a klub tagja maradjon, ha a lakosság a kormányához hasonlóan nem akarja követni az uniós szabályokat. Erre azonban kíváncsi lennék, hiszen például a magyaroknál a többség mégiscsak fontosabbnak találja az unióban maradást annál, hogy a homoszexualitást töröljék a tankönyvekből. Tényleg úgy hiszem, hogy Orbán Viktort meg lehetne ragadni a populista nadrágjánál fogva. Nem ismerem közelről, de a néhány találkozásból úgy látom: mindig az volt a legfontosabb számára, hogy amit mond és tesz, az következetes és éles elméjű legyen. Tehát hajrá, Orbán úr, ha a nép akarata mindenek felett áll, akkor hadd mondja ki ez a nép az utolsó szót az EU-ról is. Vagy Ön netán fél a választól? És ha az Ön népe az EU-ban akar maradni – amire kész vagyok fogadásokat kötni -, mégpedig az olyan EU-ban, amilyen az ma, és nem olyanban, amilyet Ön szeretne, akkor legyen olyan jó, és álljon félre az útból” – írta a szerző.
