He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Dobrev Klára egri kampányrendezvényén gázpisztolyt rántottak!

2021.06.05. 09:20 guma

Gázpisztolyt rántott Dobrev Klára egri kampányrendezvényén egy ellentüntető

Péntek délután Dobrev Klára, a DK miniszterelnök-jelöltje éppen Egerben, a Széchenyi István utcában kampányolt, amikor az eseményen megjelent három ellentüntető, akik EL-KÚR-TUK feliratú táblát tartottak, miközben egy hangszóróról az őszödi beszédet játszották be.

Az Egri Ügyek beszámolója szerint emiatt szóváltás alakult ki a DK rendezvényére érkezők és a Dobrev ellen tüntető férfiak között, majd az egyikük előrántott egy gázpisztolyt, mert valaki bele akart rúgni a hangszórójába. A fegyvert végül nem használta.

 A Demokratikus Koalíció az oldalán az incidensről azt írta, hogy miután Rónai Sándor EP-képviselő rendőrt hívott a fegyverrel hadonászó férfi miatt, a kiérkező rendőri egység golyóállómellénybe öltözött, és őrizetbe vette a provokátorokat. A kampányesemény ugyanakkor nem szakadt félbe. 

A rendőrség közleménye szerint a helyszínen elfogták a 25 éves felsőtárkányi férfit és két egri társát. Mindhárom férfit előállították az Egri Rendőrkapitányságra, elszámoltatásuk folyamatban van. A rendőrség szerint a gázpisztolyt a férfi engedéllyel tartotta.

A három férfi a KESMA helyi lapjának, a Heol-nak azt mondta, hogy egy Eger Hangjai nevű civil szerveződés tagjai, céljuk pedig a találkozó megzavarása volt.

Fotó: Demokratikus Koalíció/Facebook

https://444.hu/2021/06/04/gazpisztolyt-rantott-dobrev-klara-egri-kampanyrendezvenyen-egy-ellentunteto

190 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr316582756

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2021.06.06. 18:00:01

@habakuk000: Akiket felsoroltál mint alkalmas embert azok mind Gyurcsány marionettbábui. Szerinted ha Karigeri nyer akkor Gyurcsány szépen a háttérbevonul és hagyja Gerit a kormányrúdnál? Ilyen naív nem lehetsz akárhonnan szalajtottak.

Neytiri1 2021.06.06. 18:13:08

@gazoló: NYÁRI DÉLUTÁN

Cseveg az olló. Néne
nyesi a pázsitot,
guggol. Hátulról nézve
is látni, ásitott.

Rádió nyüzsög. Szárnyak
dongnak az üvegen.
Lágy szellők táncot járnak
a puha füveken.

Az idő semmit játszik,
langy tócsa most, megállt.
Hogy elleng, abból látszik,
hogy remeg a virág.

Én sem tudom már régen,
alszom? vagy dolgozom?
Megterit feleségem
szép fehér abroszon.

Az eget is a tájon
vászonfény lepi el.
Csillog, mert üvegtálon
ül, a földieper.

Boldog vagyok? A kedves
mellettem varrogat
s hallgatjuk, amint elmegy
egy vak tehervonat.
József Attila

D. Klári 2021.06.06. 18:53:52

@látjátok feleim szümtükkel: Már úgy van?
Legközelebb előre szóljatok, akkor nem írok hülyeséget.

Neytiri1 2021.06.06. 18:56:11

@gazoló: legszívesebben azt írnám, hogy a te lelked gyönyörű, de gondolom nem való az.
Van epred?
Én csak venni tudom. Némelyik botrányos, pedig ennyi pénzért kidobni kár. Viszont olyan rövid ideig van és nekem muszáj begyűjtenem "magamba" minél többet :)
Az irodánk kertjében van sok, és többször érős, amikor még bejártunk egész sokat ettem, talán én voltam az egyetlen, aki gyerekes boldogsággal esett neki mindig. A többieket nem nagyon érdekelte, nem is értem, hogy van olyan, aki nem szereti az epret? :)
Most is biztos ott piroslanak már.
Valamikor mostanában be kell mennem, talán nem rohad le addigra.

D. Klári 2021.06.06. 19:00:11

@guma: Pssszt.
2002-ben még nem jártunk Brüsszelbe. Ne csináljon magából hülyét, elég ha én az vagyok.

D. Klári 2021.06.06. 19:06:53

@taga20: Taga ne járassa már le a közösségünket. Legalább most ne, mikor a mutatók olyan jól állnak.

D. Klári 2021.06.06. 19:13:17

@gazoló: Nyugodjon meg.
A legnagyobb köpönyegforgatók a mi oldalunkra álltak. Higgyen nekem Jakab Peti és a kis csoportja nélkül nem menne a kormányváltás.

gazoló 2021.06.06. 19:22:48

@taga20:

nem nézek formaegyet, nem az én világon..a. fiin-kanada jégkorong vb elődöntőt talán)
...
a lófasznak is van vége.
ehhez mit szólsz?

telex.hu/belfold/2021/06/05/a-2006-os-rendorattak-aldozatainak-ad-karpotlast-a-kormany

gazoló 2021.06.06. 19:32:38

@Neytiri1:

többszörtermő szamócám van tornyokban.

kezdésnek,ha nagyon szereted vegyél pár tő többszörtemő növényt,virágföldet,ládákat. miután letermett gyökeres kacsokat növel..azokat lecsípve virágládába ültetve elszaporíthatod a növényeket és egész őszig szedheted a gyümölcsöket akár egy erkélyen is.
nagy irodalma van a neten és youtubeon.

youtu.be/5hGC2YI0R3g

habakuk000 2021.06.06. 19:34:24

@diggerdriver: Vicces egy legény vagy. Pálinkás, Márki-Zay mint gyurcsány báb?
Karácsony?

Mellesleg vitát akarok, érvek, érdekek egymásnak feszülését, kompromisszumot, konszenzust, nem egy tolvaj, népét és szövetségeseit eláruló cigányok legaljának gyalázatos kiszolgálását.
Nem itt, ti csak papagájkommandó vagytok, hanem a parlamentben.

Ha lesz érdemi mondanivalód, hozzád szólok. Ha nem, nem.

habakuk000 2021.06.06. 19:38:27

@gazoló: 15 a csillagjázmin balzsamos parfümillata miatt. két napon belül a jezsámen is nyílik.

Neytiri1 2021.06.06. 19:44:44

@gazoló: sok a fa és ilyenkor már nincs annyi napsütés, mert bezöldülnek, ráadásul átlép a házon a nap délben és a másik oldalon süt, ahol szintén sok fa van, képtelenség, hogy megérjen sajnos. Cserébe kellemes hűvös van melegben.

gazoló 2021.06.06. 19:47:47

@habakuk000: DDD

igazi illatorgiák.

ráadásul a rózsák és a citromfélék is nyílnak a teraszon, amiknek az illata függőséget okz és lehelik a mediterránumot amiért már rendesen reszketünk)

a mandevillát még sosem sikerült átteleltetnem,neked sikerült már?

gazoló 2021.06.06. 19:48:47

@Neytiri1:

megérik akkor is,nyugodtan belevághatsz.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2021.06.06. 19:51:24

@habakuk000: Mégegyszer kérdezem. Geri Gyurcsány báb vagy nem?

gazoló 2021.06.06. 19:55:04

@habakuk000:

be vannak akadva Gyurcsánynál.
nem értik,az az ember bármennyire balfaszul reagálta a válság és impotens pártja hatásait kormányzása alatt,arányaiban hatványozottabban kevesebbet ártott,mint ez az országrontó cigánygeci!

2021.06.06. 20:14:03

@habakuk000:

Látod libernyák, mindennek van jó oldala is. Miután csak azzal állsz szóba, akinek van érdemi mondanivalója, ebből kifolyólag nem fenyeget az a veszély, hogy magadban beszélsz.
Én egyébként azt hittem, hogy a libbantak már kinőtték ezt a gyerekbetegséget. Mármint, hogy nincs egy értelmes gondolatod sem, ezért előadod a magasan kvalifikált degenerált budapesti romkocsmaértelmiségi szerepet, miszerint megválogatod kivel állsz szóba.

Szóval az van libernyák, hogy gyakorlatilag egy választásod maradt, ha fejlődni akarsz. Olvass engem. Percek alatt éveket okosodhatsz.

habakuk000 2021.06.06. 21:47:45

@gazoló: ezzel nem értek egyet. Kiszabadította a szellemet a palackból, ő volt az, aki behozta a kisz-titkáros lendületű erkölcstelenséget és felelőtlenséget a rendszerváltást követő politikába.
Ha más módon is, de orbánhoz hasonló a károkozása.

gazoló 2021.06.06. 21:58:06

@habakuk000:

hol áll egy viselkedésminta arányban azzal a társadalmi,erkölcsi,demokráciabeli,anyagi pusztítással amit a kondás tett.

ezt gondold át Haba!
de elfogadom,szíved joga így látni!

habakuk000 2021.06.06. 22:05:54

@palócgulyás: Minek? A háromtagú szókincsedet ismerem - libernyák, patkány, gyurcsány - ezeket kombinálni is képes vagyok.
Tudod, ha valaki még egy frappánsan sértő megszólítást sem képes önállóan kitalálni, pusztán az elmebeteg főnöke agyszüleményét szajkózza, ott nagy a baj.
Így aztán nem kell megjátszanom a romkocsmás értelmiséget ahhoz, hogy untassanak a ner propaganda harsonáid, nyugodtan maradhatok műparaszt.
Meg kell vallanom, az erősítéseidtől többet vártam, sajnos csak azon meggyőződésem növekedett, hogy a hasonszőrűekkel történő bármiféle kommunikáció abszolút fölösleges.
Föl a fejjel, próbáld levetkőzni a kisebbrendűségi fóbiádat, magabiztosabb lehetnél, esetleg saját gondolatokkal, ne adj isten érvekkel fűszerezhetnéd a napi betevőhöz szükséges kötelező igéidet.

habakuk000 2021.06.06. 22:17:44

@gazoló: Átgondoltam. Hozzáolvastam elég sokat, kifejezetten jobbos írásokat, miért is van ekkora gyurcsányozás, s néhány írással egyet kell értenem.
Előválasztáson tuti, hogy nem Dobrev a jelöltem, rendes választáson, ha dk-s jelölt lesz, fogcsikorgatva szavazok.
A meggyőződésem szilárd: ennek az embernek régen takarodnia kellett volna a közéletből.
Abban persze igazad van, hogy orbánnak pedig börtönben a helye, de csak a károkozás minősége más, a nagyságrendje hasonló.

gazoló 2021.06.06. 22:37:00

@habakuk000:

"károkozás minősége más, a nagyságrendje hasonló"

na ez az amiben nagyon eltér a véleményünk és a többi gyurcsányfóbiásé is.
abban egyetértünk,hogy már távoznia kellett volna,de nem is ő indul és nem kellene köré sarkítani a dolgokat.
vannak feleségek akik önálló entitások,önjárók és nem szorulnak a férj tanácsaira.
nincs ebben semmi különös.
ennek kicsit ellentmond,hogy nem ismerte fel a helyzet csapdáját.

szívem szerint Hadházyt szerettem volna az összelenzék m.e jelöltjének.
Ő tette a legtöbbet ez ellen az álnok rendszer ellen és sztem alkalmas lenne a feladatra!

habakuk000 2021.06.07. 08:54:35

@gazoló: Vannak sajátlábak, akik akkora sztárok, hogy az Alibabát megelőző növekedési rátát produkálnak.
"önálló entitások,önjárók és nem szorulnak a férj (apa, szomszéd) tanácsaira"

Amennyiben te ezt így leírod, megszűnik minden erkölcsi és jogalapod a ner bírálatára, mert ugyanaz vagy pepitában.
Ez a hatalmas nagy baj, ezért nem gondolkodnak a dk-sok racionálisan.

Hadházyt nagyon tisztelem, de nem ismerem a képességeit.

habakuk000 2021.06.07. 13:07:31

@diggerdriver: Taníts légy szíves, óhh mesterek mester, ugyanis egész éjjel álmatlanul, csapzottra leizzadva forgolódtam nagy buzgalmamban és értetlenségemben.

Vagytok ugye ti, a keresztények legjobb, leghősiesebb, legkitartóbb védelmezői a hazudós tolvaj főnökötök - francot, ez a liberális szellemi fölény mindig bezavar -, szóval az új, kicsi, kövér, barna messiás főnökötök vezérletével.
Aztán van a pápa, aki Krisztus földi helytartója ma még - persze nyilván átkerül ez a helytartóság Felcsútra - de még Szent Péter csontjai fölött székel jelenleg.

Oszt itten olvasom a lengyel testvéreitek lapjaiban, hogy a pápa nem akar találkozni az élő messiással.

Világosíts föl, ne hagyj kétségek között, most ugy jól gondolom, hogy a pápa is gyurcsány embere?

guma 2021.06.07. 16:34:17

@diggerdriver:

szerintem NEM!

de az a gond, hogy ha ellentmondok bármiben, rám uszítod az embereid, csodálatosnál csodálatosabb jelzőikkel!

nem így indult ez pedig, amikor posztoltam a színdarabod, jöttél és megköszönted.
én is mentem blogodra és veled meg "mexikóival" egész jól eldumáltunk, sőt jegyet adtál a darabra, amit sajnos személyesen nem tudtam felhasználni...
de a mexikói kígyóval is jó volt dumálni, ékszerekről, csavargásról...

aztán jött egy erőszakos hülye, aki szerintem rettegésben tartja a családját és nem a határ blog tagjait. bemutatja milyen az amikor állat egy ember.

én csak ezt tapasztaltam főleg ahogy népszerűsít, az maga a csoda.
rossz emberrel kezdet ki, és ha elszakad a cérna akkor megtudja, hogy miért.

mindig meghökkenek hogyan ócsároltok embereket véleményükért.
ez nem méltó gondolkodó emberhez.

2021.06.07. 17:06:07

@guma:

Te egy nagyon buta vénasszony vagy. Úgy is mondhatnám, hogy hülye.
Majd akkor pofázz a stílusról, ha a saját majmaidat, például a az oldalkocsis genetikai hulladékot, vagy a buzeráns lavórost rendbe teszed.

Na most, hogy megfenyegettél nyugger, belső vérzést kaptam a rémülettől. Gyere kóstolj meg. Ha még nem volt pokollá téve az életed.....

2021.06.07. 17:27:05

@guma:

Digger az sem tudta, hol találja a blogod te szerencsétlen hülye. Én linkeltem be neki.
Te küldted a barmaidat a Digger blogra, mert azt hitted majd ott is bevezetheted a hülye versikélős, mi mindent mindenkinél jobban tudunk romkocsmaértelmiségi libernyák stílust. Csak az volt a bajod, hogy mi erre nem voltunk vevők. Viszont fölmostuk a patkányaiddal a padlót. Na ezt nem tudjátok elviselni sekkfejek.

Azzal is tisztában vagy, hogy egyetlen egy hülyegyereked, meg te sem vagy nekem ellenfél semmilyen vitában. Leradírozlak benneteket úgy, hogy rendkívül cizellált lesz a stílusom.

J aha már stílus. Hogyan is reagáltál itt a poszt alatt. mikor elkezdtem kommentelni?

"
guma 2021.06.06. 06:28:34
@D. Csaba (Quercus): ezt a vizsgálat megállapította és a sanya is ezért kapott ekkora büntetést?

mondom én, hogy ne a seggedbe levő lófasz irányítson..."

És még te pofázol stílusról, te hisztizel te árvízkárosult.....

guma 2021.06.07. 17:43:19

@palócgulyás:

ki kit küld és hova majd te megmondod? (szerintem ide nem magadtól jársz! ennyi)

hogy most bekopiztad - mit bizonyít, a történet nem ez.

ha nem akarod, hogy irányítson: irány az urologus, hátha tud egyik bajodon segíteni :DDD

fenyegetni te szoktál mindenkit. én csak tényt közöltem.
és ha valami nem tetszik akkor kívül tágasabb...

guma 2021.06.07. 18:52:36

@palócgulyás:

ha a digger blogjában kicsit visszalapozol, rátalálsz arra, hogy volt idő amikor megvédte ezt a blogot :D

mondtam, hogy ne a lófasz irányítson, mert akkor hülyeségeket beszélsz, de nincs időm rád, kis pervez hazudozó.

offforever.blog.hu/2017/12/17/egy_bloger_elete_az_orkeny_szinpadra_kerult

taga20 2021.06.07. 20:04:04

@guma: margarita, ez tusé volt a javából!;)

má kezdem sajnálni eszt a csabi gyereket, me mindig lealázod, ha idedugja a pofikáját:)))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2021.06.07. 20:42:56

@guma: Még valamikor régen voltam itt de aztán elfelejtettem ezt a blogot. Nincs vele bajom nincs VELED bajom. Soha nem támadtalak soha nem intéztem hozzád egy rossz szót. Most is tisztellek becsüllek.
DE.
Ez én vagyok. Mondom ÉN. SOHA ne próbálj kapacitálni a kommentelő közösségem ellen. Leginkább azért mert olyan egybites IQminusz véglényeket szabadítottál oda mint az oldalkocsis egysejtű amit mikor szóvá tettem akkor azt mondtad jó gyerek mert jól hegeszt. Közben olyan hülye hogy fülhallgatón mondják a fülébe hogy belégzés-kilégzés.
Mindezek ellenére soha nem mondanám hogy tiltsd ki innen.

guma 2021.06.08. 05:40:21

@diggerdriver:

digger kiegészítelek, mert nekem jogom van megfogalmazni mi történt, és miért mondom amit mondok: mert az nem IQ kérdés volt csak emberi.

18-ban jártál itt párszor és akkor kaptam év végén a színházjegyet is akkor adtál (sőt pár levelet is váltottunk ebben az évben).

19-ben elmentem a blogodra miután leállítottad ezt a mocskot okádót két nő miatt a blogon, én is megmertelek kérni, hogy ne csináljatok nekem reklámot, amikor vagy pár 100-szor mocskos, faszszopó vén kurvázik (hogy csak a leggyakoribb jelzőket említsem) az oldaladon.

mit tettél erre?

kiosztottál, hogy nálad mindenki azt ír amit akar, te nem vagy cenzor, senkit nem cenzurázol...

ha tiszteltél, becsültél volna akkor valószínű, miattam is szóltál volna neki, vagy legalább megkérdezed, hogy ismer-e amiért így ír rólam.
tudomásom szerint se veled se vele a büdös életben nem találkoztam, nem beszéltem.
honnan van bátorsága ennek a nem embernek rólam terjeszteni a blődségek halmazát, ami ezután a szóváltásunk után még erősebben jelent meg blogodon.

soha senkit nem küldtem hozzád, bármilyen furcsa önállóan gondolkodó emberek látogattak meg téged, ami nálam (részetekről?) kicsit sem bizonyított.

még annyit, hogy én kivágok innen bárkit aki berúgja a kocsmaajtót és a vendégeket megtámadja.
nálad nem tudom az IQ kérdést eldönteni, mert nem olvashatóak a kérdéses csevegéseid...

és az sem mellékes: senki kitiltását nem kértem tőled sosem, csak annyit, hogy ne reklámozzon, népszerűsítsen a haverod az oldaladon.

ennyi.

Neytiri1 2021.06.08. 06:16:03

@guma: "mocskos, faszszopó vén kurva"

mocskos
faszszopó
vén
kurva

Amikor ezt leírja valaki (férfi vagy nő, tök mindegy), mit érez?
Megnyugszik? Felhergeli még jobban magát? Boldog? Elégedett, hogy milyen jól megmondta? Bölcsnek érzi magát?

mocskos
faszszopó
vén
kurva

nem tudom ebben az esetben ki mondta, azt igen, hogy egy olyan nőnek, akit nem ismer.
Nem érez szégyent az illető, ha elolvassa, ha felfogja, hogy mit jelentenek ezek a szavak és az akinek írta, arról egyáltalán nem tudja sem azt, hogy vén (egyébként miért lehet ezt felhozni egy primitív szövegben? Mindenki lesz vén, és az a vén is volt fiatal és nem igazán tehet arról, hogy vén lett -nem tudom Guma hány éves, ezt csak úgy, a vénségről írtam-, miért lehet a vén szitokszó?) sem azt hogy mocskos (lehet ő a mocskosabb, főleg, ha ilyeneket ír), faszszopó (na, ezzel mi a baj? Szinte minden nő szopott már faszt, és a pasik lennének leginkább szar helyzetben, ha nem szopnának a nők faszt) kurva (tudja, hogy ez mit jelent?).

Ha valami nem tetszik, azt nem lehet leírni emberi módon?

Neytiri1 2021.06.08. 06:25:34

@diggerdriver: én megnéztem amit Guma linkelt, megnéztem "filmet" is rólad.
Egy kedves hétköznapi ember vagy, aki elhagyta az országot.
Erőd és bátorságod volt, leakalappal. Be is jött.
Látva téged és hallva a hangod most már máshogy látlak, össze lett rakva az ember, és ez jó.
És így, összerakva az ember-től kérdezem, hogy miért kell a két blogon élő embereknek egymásnak esni?
Mi lesz tőle jobb?
Igazából nem attól leszek én "jobb", ha nem azt csinálom, amit a másik? Amit ha aztán pontosan ugyanolyan módon adok vissza, akkor mitől leszek különb?
Semmitől sem leszek különb.
Ha elolvassa minden írónak a gyereke, amit az apja, vagy az anyja ír idegeneknek, akkor büszke lehet rá? Büszke lehet arra, hogy normális, emberi megnyilatkozásai vannak, vagy arra büszke, hogy milyen mocskokat tud a másiknak írni?

2021.06.08. 06:28:03

@guma:

Tehát terád, meg a majmaidra nem lehet jelzőket aggatni. De te, meg a majmaid lemocskolhatnak bárkit, aki idejön.
A degenerált büdösbunkó cigány esztergályosod az hétvégenként részegem jöhet Digger blogjára, folyhat a mocsok a pofájából, azzal nincs gondod.
Aztán ha Digger megjegyzi, hogy ez a te színvonalad, akkor az a válasz, hogy na de jól esztergál.
Na én meg jól játszom a bécsi keringőt a motorfűrészen.

Ez neked blog nyugger? Ez egy fénymásoló. Te még arra is alkalmatlan vagy, hogy írj egy pár soros posztot. Bekopizod ide a hazug, gazember libernyák média mocskait, aztán rágódtok a szaron a majmaiddal. Közben meg eljátsszátok, hogy ti milyen magasan kvalifikált értelmiségiek vagytok, mert föl tudtok túrni a neten versikéket, amiket életetekben nem olvastatok, nem is értetek, de lehet előadni a művelt majom kategóriát.
De ha valaki megjelenik, és nem versikél. hanem beleveri az orrotokat a libernyák hazugságaitokba, akkor előjön a valódi énetek, a budösbunkó pesti köcsög, indul a személyeskedés, meg a kitiltás.

Szóval egy szimpla sekkfej libernyák vagy nyugger, a selejt kategóriából.

Ennyi.

2021.06.08. 06:30:16

@Neytiri1:

Leírtam rá a választ fentebb.

2021.06.08. 06:42:12

@Neytiri1:

Nem ismered az előzményeket, csak a nyugger szemszögéből.
Egyébként nekem ilyen a stílusom azokkal szemben, akik gyáván elbújnak. Nem csak itt, hanem a való világban is.
Ha valaki -mint Te-, értelmesen, nyitottan beleáll egy beszélgetésbe, ahhoz tisztelettel fordulok, akkor is ha nem értek vele egyet. De ha valaki zártosztályról ugat, akkor azt kapja amit.....

Mint mondottam, a virtuális világ nem apácazárda, hanem kocsma. És egy kocsmában a vélemény nyilvános, és vitatható. És lehet adni is, meg kapni is.
Ha valaki blogot készít, és azt nyilvánossá teszi, akkor vállalja azt is hogy nem ért vele mindenki egyet. Ugyan így azok is, akik megjegyzéseket tesznek a komment szekcióban.
Ha valaki úgy próbálja meg elhallgattatni az eltérő véleményeket, hogy cenzúráz, az meg viselje annak következményeit. Mert a kocsmában ezért lendületből pofán verik.

gazoló 2021.06.08. 07:20:12

@Neytiri1:

Szabó Lőrinc:

Szél hozott, szél visz el

isten tudja, honnan jöttem,

szél hozott, szél visz el,

minek kérdjem: mért visz el?

Sose néztem, merre jártam,

a felhőknek kiabáltam,

erdő jött: jaj, be szép!

– megcibáltam üstökét.

Jött az erdő: nekivágtam,

a bozótban őzet láttam,

kergettem, ott maradt,

cirógattam, elszaladt.

Ha elszaladt, hadd szaladjon,

csak szeretőm megmaradjon,

szeretőm: a titok,

ő se tudja, ki vagyok.

Isten tudja, honnan jöttem,

köd előttem, köd mögöttem,

szél hozott, szél visz el,

bolond kérdi, mért visz el?

2021.06.08. 07:33:35

@Neytiri1:
mocskos
faszszopó
vén
kurva

Így tördelve a sorokat akár egy vers is lehetne. Egy gyengébb Kosztolányi, mondjuk a Kis bordélyház vagy egy elcseszett Apollinaire a Tizenegyezer vesszőjével. De mint tudjuk Janus Pannonius és a legnagyobb mágus, a Sanyi bácsi se' vetette meg a pajzán költészetet, ezért most ezt a négy sort a nagy elődök hatására fogant erotikus lírád manifesztálódásának tekintem...

Neytiri1 2021.06.08. 08:10:47

@gazoló: köszönöm :)
Ma Medárd napja van, remélem ha szél lesz is, de eső nem, mert saját megfigyelés alapján, bejön a jóslat.

Neytiri1 2021.06.08. 08:13:39

@Pangloss: édes vagy :)
Én csak sorokba rendeztem, de az kétségkívül az én érdemem, így elfogadom, hogy erotikus lírám manifesztálódása :)))
Zene?
És ha erotika, akkor legyen egy régi közös emlékünk...
www.youtube.com/watch?v=pEimhdrE27Q

gazoló 2021.06.08. 08:36:32

@Neytiri1:

sziajóreggelt

zápor is számít?

Weöres Sándor

Bolygó zápor

Libben, táncol,

Suhog a fü sürüjén, fa ágán.

Kéklő halvány

felhők alján

Kivirul a ragyogó szivárvány.

Neytiri1 2021.06.08. 08:41:41

@gazoló: hajaj!
Nagyon komolyan veszi Medárd :)
Ma semmi sem eshet az égből!

2021.06.08. 08:48:30

@Neytiri1: Könnyezős. Ezt élőben is láttam/halottam. Valamelyik buksi sziluettje az előtérben akár az enyém is lehet... :)

www.youtube.com/watch?v=vQAhKJAmX5w

Neytiri1 2021.06.08. 09:13:45

@Pangloss: szép emlék nekem is. Melengeti szívem, rendesen...

habakuk000 2021.06.08. 11:53:38

@Neytiri1: Korrekt. Valami miatt a puncinyaló nem pejoratív jelző, pedig érdemi különbség nincs a végzett tevékenységek között.
Hiába, férfivilágban élünk.

habakuk000 2021.06.08. 12:02:00

@guma: www.youtube.com/watch?v=bxoC5Oyf_ss

De szép is lesz a végkifejlet, amikor taga és a mosdatlan szájú barátja sör-virsli párbajjal rendezi le a bandaháborút.
(Habár, ha meggondolom, hamburger-evés jobban illene a szájukból kikerülő igazgyöngyökhöz: folyna a zsír, a ketchup, mustár...... brrrr, rágondolni is didergető. :) )

2021.06.08. 13:19:32

@Neytiri1: ...vagy legyen subba...

Neytiri1 2021.06.08. 13:30:04

@habakuk000: ha már ragaszkodnak a farokhoz, az lehetne szitokszó, hogy nemszopjaleafaszt.

Neytiri1 2021.06.08. 13:32:19

@Pangloss: :)))
subba jelentése magyarul a szótárban
• elüti a munkaidőt
• céltalanul ténfereg a neten

subbas
Néha kifejezetten trágár, otromba, gúnyos esetleg csúnya szövegkörnyezetben fordulhat elő.

2021.06.08. 13:44:37

@Neytiri1: Elgondolkodtál már azon valaha, hogy a Magyar helyesírás nem túl jól sikerült 12. kiadásában az a változás, hogy nem kell egyszerűsíteni az összetett szavak tagjainak határán találkozó azonos kétjegyű betűket, mennyire gond nélkül átment a köztudatba? A faszszopó az akadémiai helyesírás szerint is módfelett észszerű, hogy egyébként szopnának faszt a különírás és az egybeírás továbbra is kaotikus szabályai miatt... :)

2021.06.08. 13:46:44

@Neytiri1: Én sosem ténfergek céltalanul, jelenlétem mindig didaktikus, célom a pórok okítása...

Neytiri1 2021.06.08. 13:55:27

@Pangloss: nem vagyok tökéletes nyelvtanból, de úgy látom, hogy vannak észszerű változások, mint az, hogy a fasszopóból faszszopó lett.
Kaotikus, már csak azért is, mivel nem bóklásztam ebben a 12-esben, így egyáltalán nem tudom már, hogy az eddig is csak 4-es szintű nyelvtanom nem-e lett már csak 3-as... :)

Neytiri1 2021.06.08. 14:07:34

@Pangloss: vannak rossz tanulók, vannak akik el se mennek az oktatásra, vagy kirohannak, és vannak, akikről lepereg a tananyag.
De hát... ilyen nehéz az okítók élete :)

2021.06.08. 14:10:41

@Neytiri1: Ez lehetne egyfajta válogatási szempont is... Felszedem a tízpontos csajt valami lepattant krimóban, s a rengeteg filléres asztali lőre elfogyasztása, s a lehengerlő férfiasságom verbális megvillantása után, amikor már kellően bedurrant a buksza libidója, s alig várja, hogy a szájába vehessen már végre, megkérem, hogy írja le a szót, hogy faszszopó. S ha elrontja, akkor kirúgom a feltüzelt szukát, miután kifizettettem vele az italunkat...

2021.06.08. 14:15:16

@Neytiri1: Akkó' a fenti példánál maradva, egy életre szólóan megtanítottam neki az AkH. tizenkettőt, legalább a vonatkozó részben... :)

Neytiri1 2021.06.08. 14:15:20

@Pangloss: és a te libidód eközben?
A béka segge alatt végig és csak arra vár, hogy meglássa a faszszopó szót és egekbe ugrik? S ha azt látja fasszopó marad lenn a béka segge alatt?
Ne viccelj. Ennyire erős hatással van rád a helyes nyelvtan? Mégha a másik "helyes nyelvtan" lenne, ok, na de a verbális?
Ah, az én hármas (négyes alá) nyelvtanommal egy fél asztali lőre és kész?

2021.06.08. 14:20:35

@Neytiri1: Ne viccelj, te kitűnően leírtad a kérdéses szót, sőt mi több, egyenesen versbe szedted, mint egy női Petri György. Úgyhogy a tiéd lehet...! :)

Neytiri1 2021.06.08. 14:22:26

@Pangloss: ez örömmel tölt el ... :)
Most már csak nekem kéne egy szót találni, ami alapján eldönteném, hogy akarom-e :D

2021.06.08. 14:26:21

@Neytiri1: A szó, amit keresel, a jutalom, amit gavallérosan felkínálok neked, ha már elaléltál a mohó vágyakozástól..

Neytiri1 2021.06.08. 14:28:43

@Pangloss: ha elalélok, az nem jó, mert akkor el vagyok alélva, meg kell találni a pontot ahol még csak majdnem...

2021.06.08. 14:30:01

@Neytiri1: aszittem ismétlőfegyver vagy... :)

Neytiri1 2021.06.08. 14:34:08

@Pangloss: hinni a templomban kell :)

Az alélás ebben az esetben a színtiszta alélás volt, amikor puff, leesek a földre és fel kell pofozni.

Kacéran nevetek egyébként a mondatodra, naná hogy, de ez lányoknál nem nehéz ;)

2021.06.08. 14:37:40

@Neytiri1: Áááá... Az S/M nekem nem jön be, nem foglak pofozni... :) Amúgy a színtiszta alélás, amikor puff, leesel a földre, az már akkor megtörténik, amikor először meglátsz, úgyhogy ez a rész sajnos kikerülhetetlen...

2021.06.08. 14:40:00

@Neytiri1: Amúgy mennyire ontopic lettem egy csapásra, ahogyan briliánsan összekötöttem Dobrev Klárát, a vén kurvát, a fegyvert és a napsütötte sávot... Lenyűgöző vagyok, no... :)

Neytiri1 2021.06.08. 14:42:48

@Pangloss: akkor hogy ébresztesz fel?
Bemegyek
Meglátlak
Elalélok
Földre esek
Magamtól kell felébrednem?
És addig te mit csinálsz?

Neytiri1 2021.06.08. 14:44:02

@Pangloss: "Lenyűgöző vagyok, no... :)"
el áááájulok :D

2021.06.08. 14:49:58

@Neytiri1: Jártam elsősegély tanfolyamra, ahol megtanították nekem, hogyan kell helyesen mellkaskompressziót csinálni. Ennek első lépése, hogy az alélt hölgyről újraélesztés előtt el kell távolítani a melltartóját, nehogy a kapocs sebet ejtsen rajta. Szerintem ennél a pontnál kábé magadhoz is térnél, s akkor a mellkaskompressziót még el sem kezdtem...

Neytiri1 2021.06.08. 14:55:03

@Pangloss: váó, akkor tulajdonképp álca ájulást is produkálhatok, ha nem akarok meginni egy csomó filléres asztali lőrét?
Ezek a melltartócsatok...
Olyan hülye szó a melltartó.

Neytiri1 2021.06.08. 15:07:34

@Pangloss: szájból szájba levegő már nincs?
Kompresszió fáj, azt nem kérem :)

Neytiri1 2021.06.08. 15:38:10

@Pangloss: a mell ilyen mértékű nyomása fáj. Bár ha minden igaz, aránylag a két mell között kell nyomogatni, azért a tenyér nagyobb, és ha rosszul tudom, és a bal mellen inkább, akkor kifjezetten fájdalmas lehet. Nem kell ahhoz bordatörés, hogy fájjon ez a nyomás, a cicik nem erre születtek :)
A kocsinak a biztonsági öve is nagyot tud ütni ütközésnél, mert az sem úgy fekszik rá az ember mellkasára, hogy a két mellett kihagyja.
Nem vagy ratyi, ha baj van, a mellfájás okozása kisebb baj :)

Te oltott vagy, védett, én meg vigyázok :D

guma 2021.06.08. 18:42:28

@Neytiri1:

kicsit sincs szándékomban a témát húzni mint rétestésztát.
soha senkivel nem jártam így pedig több száz férfival dolgoztam - volt aki csak mérőzsinórt hozta utánam :D
de a legtöbbet szakmunkásokhoz volt szerencsén, mert én is villanyszerelő voltam 42 évig, és közben tizen éves koromtól a helyi titkárnőt is helyettesítettem.
72 éves vagyok több mint 42 évet húztam így le, közben mellékállásom is volt évekig a férfiakkal...
ja, kezdetben majd tíz évig színházban is dolgoztam a főállásom mellett és a férjem zenész volt...

ez nem az én blogom, és nem is ez az eredeti ahova hívtak :DDD
a miről van itt nagybaszó (a mérnők) régebb óta ott volt a kezdők között, akikhez csapódtam meghívásra. fogalmam sem volt mit kell csinálni - aztán összeveszett két főember, majd egyiket ott hagyva ide jött mindenki...
(igen: később még őket is kibékítettem - azóta neveznek margarítának :DDD)

helyedben csak akkor hinném a másik verziót, ha hozna 8, 10 linket amivel alátámasztja a meséit.
az a szomorú, hogy sajnos én valóban számolatlanul adhatok linkeket - de nem árasztalak el ilyen szemétségekkel.
részemről vége, hiába oson ide mindig álszent törtető módon - nekem nem tud ártani.
röhögök, beteges, erőszakos hajlamán - mert még mástól ezt nem tapasztaltam.

2010 után szinte mindenkinek megváltozott az élete és kezdtek elmaradozni. néha levelet írtak, vagy felhívtak de kivonultak a háló világából.
én arra gondoltam, hátha idővel vissza szivárognak ezért a kocsmát nyitva tartom, hátha felbukkannak...

ez az én előzményem.
csodálatos életem volt sok gonddal, bajjal, de a család a szeretteim a kollégáim mindig kiálltak mellettem és én mellettük.
a színészek, a zenészek, kollégák nagyon szeretik a jól teljesítő szakikat, és hihetetlen sok mindennel halmoztak el.
de tudod mit.
nem nosztalgiázok. igen, imádom a hapsikat. férfi párti vagyok és maradok. velem csak jók voltak és valóban megbecsültek mindenhol.
még azért azt elmondom: többször választottak meg a nagy pofám miatt, hogy képviseljem érdekeiket. komoly balhé volt néha ebből mert "fentről" nem engem javasoltak, nekem meg szándékomban sem volt indulni. de lehúzták a másik nevet, engem meg felírtak a szavazólapra...

a mai napig ha kell jönnek segíteni...

így közben elvégeztem a felsőfokú szocpol, személyügyit, hogy értsem mit kell csinálni. szakmailag meg elektrikusi, és két bevizsgálói engedélyből vizsgáztam, amivel piszok jól lehetett vállalkozni...

Neytiri1 2021.06.08. 19:50:38

@guma: én aránylag könnyen felkapom a vizet. De amilyen gyorsan jön, olyan hamar megy. Ha most azon kéne gondolkodnom, hogy hány ember jut eszembe olyan, akire hosszú ideig haragudtam és akkoriban azt gondoltam, hogy soha nem fogok irántuk a haragon kívül mást érezni, talán kettő volt.
Mivel régen nincsenek az életemben, könnyen mondom, hogy elmúlt, remélem így is van bennem.
Nem jó haragudni hosszú távon. Mérgezi az ember lelkét, a szívét.
És olyan kimondhatatlan öröm megbékélni.
Úgy látom, hogy itt komoly és régi sérelmek vannak. Nem képes csitulni. És nem ismerem a múltatokat, a kialakulását.
Próbáltam rávilágítani eseményekre itt és ott is, ami említésre került és egyoldalú volt, hogy van azoknak másik oldala is.
ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró írt nem régen a másikon egy olyan mondatot, amit azóta is ízlelgetek, mióta olvastam. Nem idézem, mert nem ez a lényeg, csak az, hogy a két oldalt olvasva, és a magam "igazát" bele/mellé illesztve látom, hogy mennyire máshogy gondolunk dolgokat.
Én orbánt azért szoktam „szidni”, mert ő van hatalmon. Az ő döntéseivel kell élnem. És sok minden nem tetszik. Viszont én nem tudom, mennyivel lenne jobb nélküle. És van amivel teljes mértékben egyetértek, és tudom, hogy a másik oldal egészen máshogy csinálná, amire a lehető legkevésbé sem vágyom.
A jó az lenne, ha ezt a különbözőséget nem rondaságokkal, hanem értelmes gondolatokkal lehetne megvitatni. Én ma Vénszivartól kaptam olyan nyolcsorost a Subbán, amiben a kötőszavakon és írásjeleken kívül nem volt egyetlen elfogadható szó sem. Csak úgy. Ide is bemásolta, mert ő fasza csávó.
A válaszom neki a semmi volt ott is.
Esetleg tedd te is, de ez csak egy olyan tanács, ami egy olyan embertől jön, aki nem ismeri a múltatokat, így nem tudja, hogy mekkora feszültség a két tábor között és lehet, hogy ennek így ki kell lecsapódnia állandóan.

gazoló 2021.06.08. 20:08:59

@palócgulyás(Quercus):

Laurára nem az országot csak a polip piszkos ügyeit drága barátom.
elég lesz ha megfingat néhányat nagyarcú,korrupt hittestvéreidből ha a választási győzelem után belépünk a szervezetbe!
imádnivaló csaj))

gazoló 2021.06.08. 20:09:43

@taga20:

naná te küszöbmajom)

taga20 2021.06.08. 20:15:24

@palócgulyás(Quercus):

csabika, te egy felcsútira bíztad, asztán egy putri lett belőle.

encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcT7SHfTyH2oGC_qTto02vLp2ZSD8v1oTFUPSg&usqp=CAU

te nem hogy magyarnak, de még románnak se lennél jó!:)))

u.i.: vagy fordítva.

taga20 2021.06.08. 20:20:35

@gazoló: lávcsi haver! de csak a négyfal köszt szeressük egymást, me a palócgyerek le buzernyákol minket.

az mek annyira rosszul esik nekem:)))

u.i.: szerinted ez a nyomorult erdész, ez egy robot vagy vírus vagy mi lehet, me épelméjű ember nem lehet?!

gazoló 2021.06.08. 20:47:35

@taga20: DDD

én is olyan szomorú vagyok,hogy ideszabadult ez az ordenáré állat :-)

habakuk000 2021.06.08. 22:18:42

@gazoló: Vannak fontosabb kérdések is, mint az aktuális propaganda, ne hagyd, hogy tematizálja a blogot.
Vinnyognak majd választásokig épp eleget.

Medárd kiszúrt velünk rendesen, érik a cseresznye, szamóca, de hétvégére feketeribizlit is lehet szedni.:(
Van már szárazság a Duna-kanyarban?

gazoló 2021.06.08. 22:47:41

@habakuk000:

szárad már rendesen,többet locsolok,viszont majdnem bordók már a cserik,fülbevalóznak az unokák.
a szamóca is berúgta az ajtót,illatkavalkád esténként,amint eláll a szellő.

nálatok illat egytől húszig? :-)

tegnap eltekertem Váctól Óbudáig.
van még bőven víz a folyókban,nyílnak még a 'purhab gévák a fűzeken.
a víztükrön nyárfaszösz szőnyeg,szép a világ.

kepkuldes.com/images/b854d644f7a2d8bb2b93d7c7adc65c4d.jpg

jó éjszakát!

gazoló 2021.06.09. 07:30:53

Weöres Sándor:

Bolygó zápor
libben,táncol,
suhog a fa sűrűjén,fa ágán.
Kéklő halvány
felhők alján
kivirul a ragyogó szivárvány.

jó reggelt mindenkinek))

habakuk000 2021.06.09. 09:13:09

@gazoló: Tegnap kinn felejtettem a törülközőm a kertben, így zuhany után amúgy vizes csupaszon ballagtam ki érte, de ott is ragadtam: olyan vakítóan ragyogó "bolygó zápor volt", hogy talán csak a mélysötét tengeren csónakázva lehet kápráztatóbb csillagokat látni.
Szeretem a csillagos eget.
( Persze a lassan sárgálló árpatáblákat is, ahogyan hullámoznak.)
Tényleg szép a világ.

gazoló 2021.06.09. 11:35:37

@habakuk000:

"mélysötét tengeren csónakázva lehet kápráztatóbb csillagokat látni"

van ebben vmi.
életemben a legsötétebb,fényszennyezés nélküli egét így láttam.
az esti otthoni égbolt csodálatba már rendesen belerondítanak a hazai és migráns szúnyogok.
látszik mekkora szárazföldi irigy 'patkány vagy,távol a vizektől,száraz kopoltyúval,hogy este még a seggedet sem csipkedték rojtosra :-))

habakuk000 2021.06.09. 11:42:21

@gazoló: Fecskéink vannak plusz szúnyogűző muskátlik többek között. :)

Ástunk gödröt tónak és nádasnak, de mindig van fontosabb, béka még csak néhány varangy van.

Én csak kivilágított hajón voltam tengeren, kis, sötét csónakban sosem, tök fényszennyezés mentes eget csak Szibériában láttam.
A Hortobágy is tele van pislákoló lámpákkal.

gazoló 2021.06.09. 12:08:11

@habakuk000:

fecskéidet innen üdvözlöm egyenként.
nálunk a denevérek látják el ezen feladatukat mert az ilyen muskátliféléket a mi zümzümszunyijaink megeszik vacsorára)

az országban már nagyon kevés az esti töksötét vagy nincs is.

fecskéről és az akkori korról jut ecembe.

erre emléxel?

youtu.be/eYijmTRJJFM

habakuk000 2021.06.09. 12:24:41

@gazoló: Aranyosak ezek a dalok, mennyi mindent elfelejtünk, pedig nosztalgiázni jó.

Denevéreket elfelejtettem, pedig egyszer még a nappali mennyezetéről is lógott egy, úgy gondolta, neki jó lesz ott. :)
Tegnap pedig az egyik kutyánk "társalgott" a kis kuvikkal, igaz a pulinak gumikacsára volt szüksége a beszélgetéshez. Nem tudom, mit gondolt a kisbagoly, mi is a gumikacsa hangja, de sokáig válaszolgatott neki. :)

guma 2021.06.09. 16:37:23

@gazoló: :DDDDDD

tudom!
én vagyok a fény az éjszakában!
ha nem vigyázok akkor még sugározni is fogok

:)))@Neytiri1:
van ami meghat és bevésődik az ember fejébe, napokra, évekre...
én nem haragszom - magamnak sem adok ilyen felesleges érzés, ami csak energiát rabol, de a másik félnek sem adok csipetnyi örömet, mert düh helyett kiröhögöm.

viszont mivel értékelem ami emberi - a mai napig van gyerekkori barátom, és a későbbi barátok párjai is hívnak, vendégül látnak vagy meglátogatnak.
mert egy jó duma, csavargás nevetés mindent könnyebbé tesz.

(még a gyerek elvált felesége is itt alszik barátnőjével ha bulizni jönnek a szigetre.)

@palócgulyás(Quercus):
nem ő tette darazsakat az faoduba...

taga20 2021.06.09. 16:59:44

@habakuk000: haver, neked csak egy törülköződ van?

küldök egyet, hogy ne sokkold má a szomszédokat a kertből:)))

habakuk000 2021.06.09. 17:08:44

@taga20: Baglyok nem rémültek meg, a marhák se bánták. Nem nagyon van látótávolságban más szomszéd. :)

Spórolós vagyok, nem kell az a rengeteg törülköző.:) S logisztikailag, a padlóra lefolyt víz mimimalizálása érdekében a kert tűnt a legjobb választásnak.

taga20 2021.06.09. 17:49:29

@gazoló: szerintem többet adhattak volna el, ha az a címe, hogy a gnóm szerelme a törpe iránt, vagy valami hasonló.

szerintem kibaszott nagy besztszeller lett volna:)))

taga20 2021.06.09. 17:58:19

@habakuk000: ez megnyugtató számomra, me én figyelek a környezetemre. én ilyen érzékeny típus vagyok:)))

habakuk000 2021.06.09. 18:56:54

@taga20: Nagy büszkeség számomra, hogy ilyen elkötelezett környezetvédőt sikerült fölébresztenem a tudatalattidból. :)

guma 2021.06.09. 19:16:40

@habakuk000: :)

látod, látod! érhet még meglepetés :D
süti beállítások módosítása