He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Egy bloger élete az Örkény szinpadra került

2017.12.17. 08:00 guma

Miért adok itt helyet a történetnek? Mert most, pár év elmúltával is telt házakat produkál az előadás és hónapokkal előre, minden jegy elkelt, olvasható a jegyrendelésnél.

Az ilyesmihez előbb illik meghalni

A markolókezelő, aki blogot írt az életéről, és a blog, amiből nagy sikerű színházi előadás lett. A negyvenhét évesen Londonba kivándorolt Diggerdrájverről szóló előadást most száznál is több londoni emigráns nézte meg az angol fővárosban. Meg az Index.

Negyvenezer forint miatt költöztem Londonba, tízszer ennyiért se mennék haza

„Hogy az emberről színházi előadást készítsenek, ahhoz előbb illik meghalni. De Bagossy Laci ezt pimasz módon nem várta meg, és színpadra vitte az életemet” – büszkélkedik kicsit zavarban az egymás után gratuláló ismerőseinek Horváth János Londonban élő magyar markológép-kezelő, azaz diggerdriver. Épp véget ért az ő blogja alapján írt Diggerdrájver című előadás, ezúttal Londonban. „És most végre a helyére is került az előadás. Azért ez itt szólal meg igazán” – kontráz az egyik néző. Aki korábban azt mondta széles, de kicsit talán túl merev mosollyal: „Én nyolc éve költöztem ki. Akkor is egyedül jöttem, és még mindig egyedül vagyok. Otthon németet tanítottam, és most mit csinálok? Rabszolga vagyok.”Diggerdrájver

Eszkimó asszony hiába fázik

„A fene tudja, hogy az eszkimó mi a francért nem jön le egy kicsit délre, ha egyszer meg lehet őrülni ott a jégtáblák között, ahol nincs semmi. Vagy hogy a tuareg miért nem jön egy kicsit feljebb, oda, ahol legalább már növények vannak. Nem tudjuk: egyszerűen ott szeretnek lenni. A földhöz, a helyhez kötöttség mindig visszahúz, és ez lelki konfliktusokat okoz mindenkiben, abban is, aki sikeres. A haza mindig valahol a gyerekkorunkban, az ízekben, a színekben, a szagokban, a családunkban van” – mondja Epres Attila, az otthon két éve telt házzal futó előadás főszereplője. Ő játssza a negyvenhét évesen Londonba költözött magyar nehézgépkezelőt, általában az Örkény Színházban, március végén pedig a londoni Lost Theaterben is, a helyi magyar közösség, azaz bizonyos értelemben a darab szereplői előtt. Amikor a saját életedet játssza valaki a színpadon.(Fotó: Karip Timi)

Bagossy László, a rendező hozzáteszi: „A haza nem valami erkölcsi prédikáció vagy politikai üzenet, hanem az, ami összeáll az ebben az országban eltöltött életünk, az ebben a kultúrában való megmerítkezésünk ezer apró szeletéből. A Digger erről ír, ennek az összes ellentmondásosságával, keserűségével, szépségével és nosztalgiájával. A falusi disznóvágásoktól kezdve a szülinap-ünnepléseken és az emigráláson keresztül kikristályosodik az ezt hagytam itt-érzés, és az ezzel való perlekedés.

Mert a hazából való eltávozás nem egy diadalmenet, hogy jól döntöttem, mostantól problémamentes az életem egy jobb országban.

Nem erről van szó, hanem a megfeszülésről az otthagyott és az új világ között.”

Az egész azzal kezdődött, hogy a Katona József Színház felkérte Bagossyt, rendezzen valamit a kivándorlásról, hiszen a kérdés akkoriban vált egyre inkább mindennapivá. A rendező belemerült az erről szóló szövegekbe, és – ahogy fogalmaz – „mint egy aranyrög, kiragyogott mind közül” Diggerdriver markológépes blogja. Csak az volt a baj vele, hogy Bagossy úgy érezte: ezt a szöveget csakis Epres Attila mondhatja el, mert olyan, mintha ő maga írta volna, „ugyanolyan a humora, a dumája, a világlátása”. Csakhogy Epres az Örkény Színház színésze, a felkérés meg amúgy is egy társulatra szólt, nem egy monodrámára. Úgyhogy Bagossy helyett végül Máté Gábor rendezte meg az Illaberek című előadást a Katonában, míg Bagossy és Epres még másfél évig olvasták a blogot.

„Direkt nem kattintottunk rá a képeire, mert én Attilát láttam magam előtt a szövegeket olvasva, nem akartam látni, hogy néz ki igazából Diggerdriver. Aztán amikor először találkoztunk, teljes volt a meglepetés: nehéz elképzelni két, ennyire eltérő alkatú embert” – emlékszik vissza Bagossy.

„És abban is nagyon különbözünk – teszi hozzá Epres –, hogy én nem hagytam el az országot. De az nem igaz, hogy ne fordult volna meg a fejemben, hogy lépni kéne innen, amikor Magyarországon megtörténtek a demokráciát romboló dolgok, és elkezdtek napról napra egyre szégyenletesebb dolgok történni a magyar politikában: ezt a kommunikációt, a korrupciót és a demokrácia friss sebeit nehezen viselem. De az én szakmám annyira speciálisan magyar, hogy nem tudnék mozdulni nagy sérülések nélkül, és semmiféle siker nem is garantált. Digger viszont megkapaszkodott Londonban, és abszolút jól érzi magát abban az életben, amit kialakított.” (Az „igazi Diggerdriver” életét, kivándorlását és családjának történetét ebben a cikkben mutatjuk be részletesen.)

Negyvenezer forint miatt költöztem Londonba, tízszer ennyiért se mennék haza

Negyvenezer forint miatt költöztem Londonba, tízszer ennyiért se mennék haza

Több ezren nézték végig az életét, pedig csak egy melós proli. Harminc évig volt markolókezelő, aztán elege lett, és a családjával kiköltözött Londonba egy padlásszobába. De a Diggerdrájver című előadás hőse a felszínen boldognak tűnik. (a poszt végére ezt is betettem).Tovább

A legközelebbi viszony

„Hosszú ideig egyoldalú kapcsolatban éltünk Diggerrel, aztán írtam neki egy emailt – emlékszik vissza Bagossy. – Szorongtam, mert úgy éreztem, egy pesti entellektüel meg egy markológépes között biztos bizalmatlanság lesz. Utólag nem is értem, mert már a blogjából teljesen nyilvánvaló volt, hogy iszonyú jó fej lesz, és fölösleges körökön keresztül udvariaskodni. Azonnal válaszolt, és azt mondta: ha én nála akarnék markolókezelést tanulni, elvárná, hogy teljesen ráhagyjam magam, mert ő a szakember. Színházcsinálásban pedig én vagyok, úgyhogy ő nem szól bele semmibe, azt csinálunk a szöveggel, amit akarunk. Azt hitte, biztos átírjuk majd a szövegét, ő is meglepődött, hogy csak tömörítettünk és szerkesztettünk, de minden szó, ami elhangzik, az övé.”

Leírtam a történetet a Határátkelő blogra, és nagy sikere lett.

Azt mondták, írjak blogot. Na mondom, az mi?

Megmutatták, melyik gombokat kell megnyomni, és attól kezdve megy. Aztán egyszer csak kaptam egy nagyon óvatos, tapogatózó levelet egy Bagossy László nevű ismeretlentől, fogalmam sem volt, ki az. Most már tudom, hogy hihetetlenül tehetséges ember! Még a Három nővért is megnéztem tőle, pedig, hallod, Csehovot a hátam közepére se kívántam, de tök jó volt. Nagy büszkeség, hogy az utolsóig az én szavaimból áll az előadás. Akkor biztos jól van megírva” – mondja a Digger, aki Londonban harmadszor látta az előadást, a poénok alatt nagyokat nevetve, a végén, a halott apjáról szóló részeknél nagyon máshogy szedve a levegőt. A nap első ajándéka: János megkapta a Diggerdrájver dedikált szövegkönyvét.(Fotó: Karip Timi)

„Először sajnos pont úgy mentem haza, hogy pénteken volt a bátyám temetése, szombaton pedig a bemutató. De így is fantasztikus élmény volt. Aztán most karácsonykor újra megnéztem, és másodszor nagyobbat ütött, mint eddig: talán kezdek öregedni, időnként már elérzékenyülök. Egy vén szentimentális fasz leszek, de mindegy. Ráadásul akkor ott volt a családom, ők addig nem látták: munkáscsalád vagyunk, a monodráma nem volt egy hívószó. De azóta felértékelődtem a családban, a blogot is folyamatosan olvassák.”

Az első találkozásra a színházban Epres Attila is jól emlékszik: „Valakinek a legszemélyesebb dolgairól beszélni a színpadon úgy, hogy közben ott ül veled szemben, a legkomolyabb, legközelibb viszonyok egyike. És azonnal figyelni kezd az ember arra is, hogy nehogy elrontson valamilyen adatot, mert ő jobban tudja.” Ráadásul Digger Londonban az első sorba ült, Epres ha akarta, ha nem, látta is a színpadról őt is, kisfiát és feleségét is.

Kicsi dió és az ördög

Az angol meghívás története már két éve indult, akkor kereste meg az ötlettel Digger felesége, Ildikó Márton-Juhász Editet, aki Stage in London nevű cégével hét éve szervez Londonban magyar kulturális programokat, az Alma Együttestől a G.Ö.R.CS.-ön vagy Müller Péteren és Vujity Tvrtkón keresztül Halász Judit koncertjéig. Mindez itt egyrészt üzleti vállalkozás, nem jótékonyság vagy államilag támogatott program, amivel nem könnyű profitot elérni, másrészt viszont - mondja a szervező - szívügy és állandó jelenlétet igénylő életforma is. Nem csoda, hogy a 2010 körül épp egyszerre indult, több hasonló magyar cégből már csak kettő üzemel stabilan.

Márton-Juhász Editet nem kellett győzködni arról, hogy a darabot ki kell vinni Londonba.Galéria: Az ilyesmihez előbb illik meghalni(Fotó: Karip Timi)

„Nem kellett meggyőzni, hogy megszervezzem az itteni előadást. Én is itt élek kilenc éve, rólam is szól a darab, ahogy mindnyájunkról, akik kijöttünk” – mondja. „Mi 2008-ban költöztünk ki a párommal, már akkor is sok magyar volt itt, de 2010-11 után még sokkal többen jöttek. Egy olyan céget akartam alapítani, amely elhozza nekik a magyar kultúrát, ezzel megmozgat több száz embert és így közösséget is teremt.” A londoni magyarokat pedig nem könnyű elérni: vannak közösségek – iskolák, vallási csoportok, magyar boltok, néptánccsoportok –, de ők nem feltétlenül állnak egymással kapcsolatban.

És az előadás tényleg nagyon együtt él a kinti közönséggel: Epres és Bagossy szerint ez, a harmincvalahányadik előadás sikerült az összes közül a legjobban. A közönség itt nemcsak azokon a poénokon nevetett, amin az otthoniak is, de számukra plusz egy réteg is érdekes volt, mert ők még pontosabban értették azokat az apróságokat is, ahogyan egy emigráns magyar szűri át magán a londoni élet sajátosságait. „Minden előadáson nagyon közelről, személyesen is érintett a kérdésben legalább a nézők fele, ráadásul azok is el szoktak jönni, akiket nem elsősorban a színház, inkább a kivándorlás érdekel. Hát Londonban aztán mindenki érintett” – fogalmaz Epres Attila.

Az előadás utolsó jelenetében a Digger kisfiát játszó amatőr gyerekszínész kezdi el mondani a kis dió és az ördög népmeséjét a fiúról, akit már születése előtt elvesztett az apja egy ördöggel kötött üzletben.

A mesébe egyre több angol szó keveredik, aztán teljesen angolul fejeződik be, és a fiú észre sem veszi a változást.

Neki ez már természetes. Neki innentől már ez a nyelv lesz a természetes.

„Az előadás arról szól, hogy miért kellett ennek megtörténnie. Hogy miért mennek el szakemberek ebből az országból, amikor pedig akkora szükség van rájuk, mint egy falat kenyérre. Több százezer ember jött el, és nem a léhűtője, hanem a dolgozók, így az otthon maradókra egyre nagyobb teher rakódik” – magyarázza Digger. „Nem jól van ez így – mondja Epres. – Egy sikeres életről beszélünk a színpadon, de mögötte megbújik, hogy ő is akkor lenne igazán boldog, ha itthon tudná kivirágoztatni a tehetségét a szakmájában, amit imád, és amiről hihetetlen lelkesedéssel beszél. A legjobb az lenne, ha Magyarországon lehetne tartani az ilyen jól gondolkodó embereket.”

http://index.hu/galeria/index/kult/2017/03/30/az_ilyesmihez_elobb_illik_meghalni/

Száz százalék fölött az Örkény Színház

Mácsai Pál, a színház igazgatója az évadnyitó társulati ülésen elmondta: az Örkény Színház története során az előző évadban érte el az eddigi legjobb nézettségi adatokat, nézettségük először van 100 százalék fölött. Az előző évadban a színház 260 előadást játszott, nyolcvannal többet, mint az előírt előadásszáma, hat új bemutatót tartott, szemben a kötelező kettővel.

Mácsai Pál, az Örkény Színház ügyvezető igazgatója részlet

Diggerdrájver - Epres Attila

Az igazgató beszélt arról is, hogy az Asbóth utcai volt Shure Stúdióban tavasszal bemutatták a Diggerdrájver című darabot. Szerzőnk szerint: Roppant aktuális és eleven az előadás, miközben a kitelepülés jelenségével túl sok mindent próbál egyszerre modellezni. Mintha a rendezés nagyobbat akart volna fogni, mint amennyire egy markolómunkás képes. (A teljes, 6 pontos kritikánk itt olvasható Mácsai kiemelte: reményeik szerint - és úgy tűnik, a kormányzati szándék szerint is - a szükséges felújításokat követően, a következő évadban már az Örkény Színház stúdiószínpadaként működik ez a helyszín.

http://7ora7.hu/2015/08/27/szaz_szazalek_folott_az_orkeny_szinhaz

A diggerdrájver, aki elhagyta Magyarországot

A Diggerdrájver című darab nagyon aktuális látlelet arról, hogy miért hagyják el ma az emberek Magyarországot. A főszereplő markolós, vagy hivatalosan nehézgépkezelő egyéni sorsán keresztül bepillanthatunk azoknak a százezreknek a motivációiba, akik az utóbbi évek során elhagyták az országot, és máshol keresnek munkát, teremtenek egzisztenciát, új életet maguknak.

A tavalyi hivatalos, KSH adatok 33 ezer emberről szólnak, amely Ózd vagy mondjuk Vác lakosságszámának felel meg. Az országot ideiglenesen vagy hosszabb távra elhagyók valódi száma ennél jóval magasabb lehet, hiszen sokan nem jelentik be ezt a lépést.

Az Örkény Színház tavaly tavasz óta (közel egy éve) adja a „majdnem egyszemélyes” monodrámát Epres Attila főszereplésével. (A darabban szerepet kap a család is – a feleség és a gyerek –, de csak néhány mondat erejéig. Inkább a jelenlétük az, ami miatt fontos „eszközök” a színpadon.) A darab Diggerdriver blogbejegyzései alapján készült, így nem meglepő, hogy az ő nézőpontján keresztül ismerjük meg a történetet, pillanatképekkel, érzésekkel, dilemmákkal, saját magának feltett kérdésekkel együtt, amely azonban az előadásban mégis egy kerek egészet alkot. A Diggerdrájver egy monológ, ahol a főhős csak mesél és mesél, anekdotázik egyszerre a külföldi életről és a hazai emlékekről, tapasztalásokról. A markolós itthon is megállta a helyét, a szakmájában a csúcsra jutott, imádja a munkáját, a szenvedélye, a legjobb gépeket bízták rá, a megélhetéshez ez azonban egyre kevesebb lett. Így 2011-ben Londonba vándorolt ki családjával.

A darab ismertetője így kezdődik: „A nyelvtudásom alig haladja meg az alapfokot. Nem szerencsét próbálni jöttem, hanem jövőt biztosítani a nyolcéves gyerekemnek, és tisztességes fizetést találni magamnak. Elvegetálhattam volna a hátralévő életemet a nyugdíjig, végül is biztos állásom volt. A szakmában elértem a csúcsra.

Aztán ahogy teltek az évek, egyre kevesebb jutott a bevásárlókosárba és egyre többet kellett fizetni érte, az országra meg valami olyan kilátástalanság és letargia telepedett, hogy szabályosan fojtogatott.”

A rendező, Bagossy László célja a darabbal az volt, ahogy korábban a Határátkelő blognak nyilatkozta, hogy ennek az embernek a sorsával szembesüljenek a nézők, a maga szépségével, humorával, gazdagságával és ellentmondásaival. A tanulságokat pedig mindenki vonja le a maga számára.

A darab annak ellenére, hogy monológ egyáltalán nem egyhangú, hanem szórakoztató, humoros, ugyanakkor elgondolkodtató is, hiszen feszegeti a beilleszkedés, a munkavállalás buktatóit és pozitív tapasztalatait, például a megbecsültségről, vagy a honvágy, az emlékek, a hazaszeretet stb. kérdését, mindazt, ami mindenkit, aki hosszabb távon külföldön telepszik le, érint. Ahogy azokat is, akiknek a családja akár közvetetten érintett az elvándorlásban.

Ahogy Epres Attila a Port.hu-nak korábban adott interjújában kifejtette a darab egyik komoly dilemmáját: „Annak a fájdalma, hogy ez miért Londonban jött össze, miért nem itthon? Hogy ezek a szakemberek, munkások, remek emberek már elvesztek Magyarország számára. Ö itthon, a szakmájában elért a csúcsra. A legjobbak közt volt, ezt az értéket elvitte magával. Nagyon jól tolerál és egyensúlyoz, egészséges személyiséggel rendelkezik, nem agitál, nem rémít el, nem sulykol, hanem kérdez. Elsősorban önmagával vitatkozik, de akarja, hogy mások is szóljanak hozzá ahhoz, amiről ír.”

https://www.hrportal.hu/hr/a-diggerdrajver-aki-elhagyta-magyarorszagot-20160419.html

Diggerdrájver

Május 9-én volt a premierje az Örkény Színház új produkciójának, amit nem a Madách téri nagyszínpadon, hanem a közeli Asbóth utcai, négy éve üresen álló Shure Stúdióban visznek színre. Mácsai Pál, az Örkény igazgatója szeretné a másik játszóhelyet, az Ericsson Stúdiót is megszerezni, mert így olyan darabokat is bemutathatnak, amik nem a szélesebb, hanem a szűkebb közönségigényt elégítik ki. Azért van szüksége az Örkénynek erre két helyre, mert az egyik a stúdió-előadásai, a másik pedig az IRAM, a színház-pedagógiai programjuk foglalkozásai számára lenne ideális. A Diggerdrájver szövegét Diggerdriver blogjából emelte ki és dolgozta át a rendező, Bagossy László és címszerepet alakító Epres Attila.

A Diggerdrájver igen forró témát és aktuális társadalmi gondot jár körbe, mégpedig azt, hogy valaki külföldön vállal munkát, ezért elhagyja az országot. Ez politikai kérdés is, amit minden oldal a maga szája íze szerint magyaráz, az egyik hetykén kijelenti, nem baj, ha elmennek az emberek, mert hazahozzák az ott megszerzett tudást, a másik jajveszékel, hogy kiürül a hon, a harmadik a nemzet rákfenéjének tartja, a negyedik pedig az éppen regnáló hatalom bűnének. Az elmenő emberek ettől sokkal egyszerűbben működnek, java részüket semmiféle ideológiai megfontolás, vagy magasztos cél nem vezérli, csupán a jobb megélhetésre, az ugyanazért a munkáért sokszor annyi pénz megkeresésére gondolnak, csak egy-kettőnek jut eszébe, hogy azért dobbantson, mert úgy véli, nincs szólásszabadság, vagy fullasztja a légkör, netán nyomasztja a reménytelenség. A dráma hőse, Diggerdriver mindkét kategóriába besorolható, ugyanis már az első percben kijelenti: „egyre kevesebb jutott a bevásárlókosárba, és egyre többet kellett fizetni érte, az országra meg valami olyan kilátástalanság és letargia telepedett, hogy szabályosan fojtogatott.” A főszereplőnek itthon sem ment rosszul, kertes háza volt, biztos munkája. Ennek ellenére 48 évesen egy 8 éves gyerekkel meg feleséggel vág neki a nagyvilágnak, és megy szerencsét próbálni Nagy-Britanniába. Ennek pontos dátuma nem hangzik el, az utóbbi 10-11 évben bármikor megeshetett. Foglalkozására nézve nehézgépkezelő, ezeket a hatalmas jószágokat a földgolyó bármely pontján ugyanúgy kell irányítani, tehát különösebb nyelvtudásra sincs szüksége.

A Diggerdrájver annak ellenére monodráma, hogy az asszony meg a gyerek végig a színen van, a nő időnként bele-belekotyog a monológba, a fiúnak meg a végén van pár szava. Mindketten, mint valami élő díszletek funkcionálnak csupán, bólogatnak, tesznek-vesznek, ki-be jönnek. A bőbeszédű férfiúból pedig csak úgy, ömlik a szó. Kiderül, szenvedélyes motorrajongó, mindent tud ezekről a masinákról. Ezermester, itthon két kezével felépítette házát, és meglehetős kedvvel gyakorolta a böllér szakmát is. Szeret bölcselkedni, időnként az élet nagy dolgaival foglalkozni, tudományos tanok igazságtartalmát mérlegre tenni. Tárgyilagosan nézi jelenlegi helyzetét, mind a pozitívumokat, mind a negatívumokat szép rendre elsorjázza. Ez utóbbiak közé tartozik az egynapos munka, amit a hirdetésben meg a felvételnél soha nem említenek, legalább egyhetit sejtetnek, csak aznap derül ki, este már foghatják a cókmókjukat. Az adott szó semmit nem jelent, a távolsági és a helyi közlekedés elképesztően drága, a sofőrök őrültek módjára vezetnek, az utasok szemetelnek, a lakhatás csillagászati összeg, az alapvető élelmiszerek, köztük a sör horror árban van, nincs szabad iskolaválasztás, a helyi tanács osztja be a gyereket oda, ahová jónak látja, ráadásul a londoni állatkert a lába nyomába sem ér a pestinek, és ötször annyi a belépődíj. A pozitívum a választás szabadsága, senki sem dumál bele, hogy mit csinál, aki akar dolgozni, az mindig talál munkát, és keres annyit, hogy ne jelentsen gondot, ha hétvégén – akár mindegyiken – ki szeretne ruccanni, és akkor megengedhesse magának meg a családjának az éttermet, a mozit, a szórakozást. Hála a kevert népességnek, a világ négy égtájáról jövő bevándorlóknak, nincs faji, vallási megkülönböztetés, nincs zsidózás. Mindenki egyforma, nem számít, hogy kínai, vagy indiai, lengyel, netán olasz, csak ember. „Máj”, ahogy itt szólítanak mindenkit, a „my friends” rövidítéseként. Az előadás egészéről elmondható, hogy politikailag semleges, a Parlament mindkét szárnya kap hangyányi dicséretet és pirinyó elmarasztalást… A bő egyórás monológ végén, a sör nyakalása közben szólal meg Diggerdriver fia. Akadozva kissé, alig hallható akcentussal ugyan, de magyarul kezdi el az Aranydió-népmesét, a közepe táján már félig magyarul, félig angolul mondja, és gorombán rámordul az anyjára, aki anyanyelvén szeretné tovább hallgatni, végül tökéletes angolsággal, folyékonyan hadarja el a mese végét. Ez a záró jelenet magába sűríti a lényeget: ez a gyerek sehová sem tartozik, már igazi világpolgár, nem kötődik semmihez, otthona nincs, legfeljebb telephelye, hazája pedig – ahogyan a lézengő lovag, Biberach jelenti ki a Bánk bánban – „ott van, hol a haszon”.

Epres Attila mindvégig a színen van, a markológépesek egyenruhájában, azaz középbarna kezeslábasban ülve mondja a szövegét. Egy joviális ötvenes kedélyes modorában osztja az észt, úgy társalog, mintha valamiféle kiskocsmában, pardon pubban kvaterkázás közben – mindenki okulására – adná tovább a tapasztalatait. Ő viszi vállán az előadást, és minden kritikát kiálló módon fogja meg ennek az okoskodó, izgága, afféle reneszánsz ember-karakternek a lényegét. A feleséget és a fiút kettős szereposztásban láthatja a közönség, Donázy Ágnes vagy Talbot-Smith Melinda asszisztálja végig a férj monológját, Leo Bloomfieldnek vagy Talbot-Smith Adamnak az előadás végén jut tér, amikor elregélik az Aranydió mesét. Bagossy Levente egyszerű díszletei között a különböző jeleneteket éles csengőhang választja el, amit hol a gyerek, hol az apa nyom meg.

Ez a Bagossy László rendezte produkció mindenki számára érthetővé és emberivé teszi a csak százalékokban meg mennyiségekben kifejezett száraz adatokat, hogy milyen sokan keresik boldogulásukat külhonban.

Örkény Színház
Shure Stúdió

https://petovariagnesszinikritika.wordpress.com/2015/05/19/diggerdrajver/

Negyvenezer forint miatt költöztem Londonba, tízszer ennyiért se mennék haza

Több ezren nézték végig az életét, pedig csak egy melós proli, legalábbis ahogy ő fogalmaz. Harminc évig volt markolókezelő, aztán elege lett, és a családjával kiköltözött Londonba egy padlásszobába. A Diggerdrájver című, mindig telt házas előadás hőse a felszínen boldognak tűnik; meglátogattuk, és benéztünk vele a padlásszoba ajtaja mögé.

„Azért az nekem valahol elégtétel, hogy melós proliként idáig jutottam. Tudod, hányan fújnak rám az értelmiségiek közül azért, mert alulképzett árokásó létemre színdarabot készítettek az életemből? Sokaknak nem veszi ezt be a gyomra, de már azt sem, hogy egyáltalán tudok írni” – mondja büszkén a negyvenhét évesen Londonba költözött markológép-kezelő, Horváth János, vagy ahogy többen ismerik, a Diggerdrájver. Aki egyszer a Határátkelő blogon megírta a saját történetét, a nagy siker miatt pedig azt javasolták neki, indítson saját blogot. Aztán eltelt pár év, és rátalált pár tízezer olvasó mellett az Örkény Színház rendezője, Bagossy László is, aki színpadra írta a blogot. A Diggerdrájver című, a csak Horváth János saját szavaiból álló előadást két éve játssza a színház telt ház előtt. Jegyet szerezni nem egyszerű rá, és most Londonba is meghívták az előadást – minderről ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

„Harminc év gyakorlatom volt gépkezelőként, amiből huszonötöt egy cégnél húztam le, tizenhét éves koromtól fogva. És úgy éreztem, mindig csúszom lefelé, egyre kevesebb jut a kosárba.

Nem akartam megvárni, hogy már menekülni se tudjak.

Örököltem egy kis pénzt, kölcsönt is felvettem, hogy ki tudjak költözni a családommal Londonba. Három hónapig nem volt munkám, le kellett tennem a vizsgákat, úgyhogy ez a pénz el is ment. Targoncás lehettem volna minimálbérért, de az nem elég, úgy akartam keresni, hogy el tudjam tartani a családomat. És nem akartam mást csinálni, én ehhez értek, ez az életem. Szeretem, imádom a szakmámat.”

Anyátokat

Volt olyan kritikus, aki azt írta: a Diggerdrájver hiteltelen, mert nincs olyan kétkezi munkás, aki szabadidejében arról elmélkedne, mi a haza és mi az otthon, vagy hogy mit jelent a hit egy ateistának, és mindezt még meg is tudja fogalmazni. Pedig a magát vigyorogva mindig egyszerűen csak proliként meghatározó Horváth már túl volt a Jókai-összesen, mire az általános iskolában az osztálytársai kijelentették, hogy úgysem olvassák el a kötelező A kőszívű ember fiait. Az olvasás szenvedélyét apjától örökölte, aki szintén kiolvasott pár könyvtárat kőműves brigádvezetői munkája mellett.

De a tanárai sosem látták meg benne, ami esetleg mégis ott volt. „Utáltam, rühelltem a vidéki általános iskolát, ahol csak az számított, ki a tanácselnök vagy az orvos gyereke” – emlékszik vissza a hetvenes évek Bicskéjére. „Utána elmentem a szakmunkásképzőbe, és ott szárnyaltam, a tanulmányi eredményem az egekben volt, mert ott olyan tanárok közé kerültem. És velem, aki világ életemben erdésznek vagy vadásznak készültem, a traktoros iskola megszerettette a gépeket. Gépkezelőt az apám csinált belőlem, amikor elvitt a vállalathoz, és a mai napig hálás vagyok neki.”

Horváth egyre sikeresebb lett a szakmájában, három évtized után már a legnagyobb nehézgépgyártók  hívták meg külföldre, hogy tesztelje a gépeiket, az építkezéseken meg mindenki örült, ha őt rendelték ki a markolóval, mert tudták, hogy akkor nekik nem lesz dolguk mellette, vagy ahogy ő fogalmaz: „Azt sem tudták már, hol tartják a lapátjukat”.

„Egy munkamániás fasz vagyok. Szeretem, amit csinálok, ez az életem.”Galéria: Az igazi diggerdrájver(Fotó: Karip Timi)

Már jó ideje az egyik nagy, állami közműszolgáltatónál dolgozott olyan fizetéssel, amiből szűkösen jöttek ki lyukas szívvel született kisfiával és gyesen lévő feleségével. Egyszer megkérték, felvételiztessen két újoncot. „Nagy hó volt, ott volt a bejárat előtt két hókupac, mondtam nekik, na, azt rakják át jobbról balra. Látszott rajtuk, életükben gépet nem láttak még. Aztán két hét múlva jön velem szembe az egyikük. Kérdezem, hát te? Felvettek ide gépkezelőnek, mondta. Az első dolga az volt, hogy nekivezesse egy felüljárónak az egyik gépet, összetört rajta minden. Ha őt küldték ki egy helyszínre, inkább leigazolták a napját, és ástak kézzel, csak hogy ne rontson el semmit. Aztán megtudtam, hogy negyvenezerrel keres többet nálam. Azt mondták, azért, mert neki annyit fizettek, amennyiért már odajött, nekem meg annyit, amennyiért még ottmaradok. Ez volt az utolsó csepp.”

„Anyátokat, gondoltam, azért valamennyi szakmai önbecsülésem nekem is van. Hazamentem, mondtam a feleségemnek, menjünk ki külföldre, mert ez már nagyon savanyú. Jó, rendben van, mondta, és meg volt beszélve. Attól kezdve kőkeményen törtünk afelé, hogy ki tudjunk jönni. A feleségem annyihoz ragaszkodott, hogy azelőtt menjünk, mielőtt a fiunk elkezdi az iskolát, hogy már kint járjon elsőbe.”

Angolul álmodik

A család most London zsidónegyedében, Golders Greenben lakik, fél órányi metróútra a belvárostól, zöldövezetben. A lakás egy tipikus, de sok részre szétválasztott, eleve sem túl nagy angolszász ház emeletén van. A hálószoba mellett egy konyhával egybenyitott nappali és egy fürdőszoba fogadja a vendéget, meg a szinte a teljes falfelületet elfoglaló képek a szögeken. Az első felfüggesztett kép Diana hercegnőt ábrázolta, és mindenütt sok a család kedvenc charity shopjaiban (a bevételeit jótékony célra fordító, használttermék-boltban) vásárolt csetresz, fafaragás, festmény, fotó. Horváth egyik kedvence egy rajz Gusról, egy pocakos kisemberről, aki a tanács udvarán volt utcaseprő. „Telitalálat”, mutatja a ceruzarajzot.

"Nehézgépkezelő vagyok. Közérthetőbben: markológépes. Itt Londonban: digger driver.

A nyelvtudásom alig haladja meg az alapfokot. Nem szerencsét próbálni jöttem, hanem jövőt biztosítani a nyolcéves gyerekemnek, és tisztességes fizetést találni magamnak. Elvegetálhattam volna a hátralévő életemet a nyugdíjig, végül is biztos állásom volt. A szakmában elértem a csúcsra. Aztán ahogy teltek az évek, egyre kevesebb jutott a bevásárlókosárba és egyre többet kellett fizetni érte, az országra meg valami olyan kilátástalanság és letargia telepedett, hogy szabályosan fojtogatott.

Amikor az ember elhagyja a hazáját, az olyan, mint amikor elválik attól a nőtől, akinek elrebegte a "boldogító igen"-t, aztán a válás után valahogy egy hülye kurva lett. Vannak jó válások, és örök-harag válások. Aztán ugye szeretjük magunkat a válás után kihasznált, átvert áldozatnak tekinteni és szeretjük ezt mindenkinek elmesélni..."

A ÖRKÉNY ISTVÁN SZÍNHÁZ előadása.
Az előadás szövegét Diggerdriver blogjának felhasználásával szerkesztette: Bagossy László és Epres Attila

https://port.hu/adatlap/szindarab/szinhaz/diggerdrajver-diggerdrajver/directing-23067

Diggerdrájver

Epres Attila

A Diggerdrájver című darab  egy Londonba emigrált magyar markológép-kezelő, Diggerdriver blogírásaiból született. Megszemélyesítőjével, Epres Attilával beszélgettünk a készülő előadásról.

 

- Ki talált rá Diggerdriver blogjára?

- Bagossy László rendező, bár nekem sem volt ismeretlen ez a téma. Érintett vagyok, a lányom tavasszal költözött Belgiumba. Emiatt is olvasgattam a Határátkelőt, ami azoknak a fóruma, akik külföldön élnek, vagy ki akarnak menni, ide ír Diggerdriver is.

- Egyértelmű volt, hogy ön legyen Digger?

- Egyszer Laci bejött a színházba, mondta: -„nézd meg ezt a blogot, olvasgatom, és csak téged látlak magam előtt.” Hozzá kell tenni, hogy Bagossy már csinált hasonlót korábban Kecskeméten, E-chat címen. Németországban bevett dolog blogokat színházi előadássá alakítani. A Diggerdrájver izgalmas anyag, komolyan és őszintén foglalkozik a hazaszeretet, a haza elhagyás következményeivel, az ebből fakadó lelkiismereti problémákkal, miközben szellemes.

- A KSH adatai szerint tavaly 31 500 magyar távozott el az országból, ami 44%-os növekedést jelent az előző évhez képest. Ad a blog valami választ arra, hogy miért mennek el az emberek? 

- Annyira megnyugtatóan intéződik azoknak a sorsa, akik kimennek, hogy ez csábítóan hat azokra, akik elvágynak. Ma már az internet összekapcsolja az embereket, kevesebb a félelmük, bátrabban próbálkoznak.  Persze benne van az apátia is, amit az ország politikai szétszakítottsága miatt itthon érezni lehet. Az ember vágyik egy másik demokráciára, ahol biztosabb és nyugodtabb az élet, a megélhetés, akár annak árán is, hogy elhagyja a szülőhazáját.

- De sokan vissza is jönnek. 

- Digger erről azt mondja, hogy aki lelkiismeretesen dolgozik, azt sokkal jobban megfizetik és megbecsülik, mint nálunk. Ő egy rendes szakmunkás, aki szereti és jól csinálja a szakmáját  mégis sok atrocitás éri, mint civil embert, mint a vállalkozót. Emiatt vált itthon számára fojtogatóvá a légkör.

- A blogban számomra az egyik legemlékezetesebb gondolat az, amit a feleség mond, hogy mióta Londonban élnek, azóta van döntési szabadsága.

- Igen, ez fontos gondolat, központi kérdése az előadásnak is. Micsoda különbség van aközött, hogy az ember azért nem vesz meg egy ezer forintos játékot a gyerekének, mert nem telik rá, vagy azért, mert van már belőle elég.

- A haza elhagyásán kívül sok mindennel foglalkozik még Diggerdriver. Melyek ezek?

- Kb. 50 témát dolgoztunk most fel a blogból, vannak benne olyanok is, amelyek nem a központi, lelkiismereti vagy mentális kérdéskörhöz tartoznak, inkább az anyagot színesítik, pl. nosztalgikus emlékek Magyarországról. Azt a mélyen rejtett, bújtatott és titkolt honvágyat szeretnénk megmutatni, amit Digger soha nem mond ki, sőt, inkább tagad. Ez igazán szívet tépő. Annak a fájdalma, hogy ez miért Londonban jött össze, miért nem itthon? Hogy ezek a szakemberek, munkások, remek emberek már elvesztek Magyarország számára. Ö itthon, a szakmájában elért a csúcsra. A legjobbak közt volt, ezt az értéket elvitte magával. Nagyon jól tolerál és egyensúlyoz, egészséges személyiséggel rendelkezik, nem agitál, nem rémít el, nem sulykol, hanem kérdez. Elsősorban önmagával vitatkozik, de akarja, hogy mások is szóljanak hozzá ahhoz, amiről ír.

- Az egyik bejegyzésben a haza elhagyását egy váláshoz hasonlítja, ami után szeretjük magunkat áldozatnak tekinteni…  

- Igen, fájdalom van benne. Az egész történetben a megelégedettség mellett fölsejlik valami fontosnak az elvesztése, az ezzel járó magány.

- A statisztikák szerint az emigrálók 70%-a egyedülálló. Digger ebben más, hiszen feleséggel és gyerekkel kezdett új életet.

- Ez lényeges momentum. Mondja is, hogy nem maga miatt csinálja elsősorban, hanem a gyerekéért, hogy neki jobb élete legyen. Ők is megjelennek majd az előadásban, a Sötétben Látó Tündérhez hasonló módon. Nem aktív szereplők, inkább képek, fölsejlő helyzetekben jelennek majd meg.

- Ön gondolkodott már azon, hogy elmenjen külföldre?

- Nekem olyan szakmám van, amivel nem lehet máshol élni. Egyébként engem is csábít egy nyugodtabb és megbecsültebb életforma, de én már megbirkóztam a magyarországi viszonyokkal és nem hagyom, hogy hasson rám a letargia.

- Az előadást a volt Shure Stúdióban mutatják be, ami négy éve zárva van.  

- Ez engem személyesen is érint. A feleségem is a Budapesti Kamaraszínház társulatának volt a tagja még régen. Sok barátom játszott ott, akik négy évvel ezelőtt állástalanok lettek. A kirakatban még ott porosodik a fényképük. Egy színházat bezárni tragikus dolog. Úgy érzem, hogy valami jót teszünk azzal, hogy kinyitjuk. Visszamentünk valamit. 

- A darab aktuálisa, frissessége és a máról beszélése is lényeges.

- Az európai mozgás, az új népvándorlás természetes folyamat, és minket is elér. Mivel a határok átjárhatóak, és alapfokú nyelvtudással is lehet már boldogulni, ennek a folyamatnak be kellett következnie. Csak az a kérdés, hogy egy ország mennyi szakembert tud nélkülözni. Anyagilag is másképp kell gondolkodnunk, túl sok munkanélküli és idős ember van, akit nem tud majd eltartani a keresőképes lakosság. Azért izgalmas erről beszélni, mert nem arról van szó, hogy ott mennyivel jobb, vagy itt mennyivel rosszabb, hanem arról, hogy ez a jelenség milyen problémákat vet fel mentálisan és racionálisan.

Szöveg: Veszprémi Judit, fotó: Gordon Eszter

Helyszín és időpont: Örkény Színház, bemutató: 2015. május 9.

http://www.elitemagazin.hu/sztarok/sztarinterjuk/diggerdrajver

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr6613292855

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása