A kommunikáció meghatározása akkor teljes, ha mindenfajta kommunikációt magában foglal. A fenti példa alapján a kommunikációnak az alábbi területeit különböztette meg a szerző.^[1]

1.) A kommunikáció információelméleti-kibernetikai értelemben – információ-átadás mindenféle rendszerben. (Az embertől is függetlenül létező kommunikáció az atomok világától a galaktikákig).

2.) A kommunikáció technikai értelemben – információ-átadás ember alkotta, technikai rendszerekben. (Kézírás, nyomtatás, telefon, számítógépek stb.).

3.) A társadalmi kommunikáció – információ-átadás az emberek között a társadalmi szféra rendszereiben.

4.) A biológiai kommunikáció – az élő szervezetek különféle rendszereiben lezajló információátadás.    

    Az egyszerű élőlények kémiai vagy taktilis - tapintásos jelváltásaitól a magasabb rendű állatok szignálrendszerein át a pszicholingvisztika és az érzékelés-lélektan szabályrendszeréig terjed.

Az élővilágbeli kommunikáció során még ismeretesek a sejtkommunikáción belül az öröklési, az anyagcsere és idegi kommunikációs formák. A szervezeti szintű kommunikáció, információ-átadás során a külvilágból jövő ingereket – nyers adatokat – az idegrendszer konvertálja, így keletkezik az információ. A kommunikációs folyamatban a nyers érzékelési adatok funkcionális módon feldolgozható információkká alakulnak.

A biológiai kommunikáció – az élő szervezetek különféle rendszereiben zajló információátadás

A törzsanyagot kiegészítő források URL: http://www.afirstlook.com/main.cfm

A kommunikáció a szó legszélesebb értelmében biológiai, kémiai, fizikai jelzések vétele és átadása, a legegyszerűbb állati jelzésektől az emberi tudatos, bonyolult kommunikációs történésekig.

Az ember által kimunkált rendszert humán kommunikációnak nevezik, és e fogalomkörbe tartoznak az ember alkotta technikai megoldások és az elektronikus kommunikációs rendszerek is. Elfogadható az az álláspont is, miszerint szűkebb értelemben tekintjük emberi vagy humán kommunikációnak a kommunikáció biológiai és társadalmi változatait.

Pszichológiai meghatározás szerint: a kommunikáció mindazon folyamatok, amelyek egy adó vagy küldő (initiator), egy vevő vagy fogadó (recipient), egy kommunikációs módusz vagy csatorna, egy hír vagy üzenet (message) és ennek bárminemű általános hatás elemeit tartalmazzák.^[2]

Pedagógiai megközelítésben: a kommunikáció pedagógiai céloknak alávetett és pedagógiailag szabályozott, intézményesült, többé-kevésbé tervszerűen előkészített és lefolytatott kommunikáció, mely a nevelők és a növendékek közvetlen személyes kapcsolataiban, az előbbi által irányított, ill. befolyásolt személyközi kapcsolatokban, ill. médiumok felhasználásával megy végbe.^[3]

[1] Buda Béla: :A közvetlen emberi kommunikáció szabályszerűségei. Tömegkommunikációs Kutatóközpont, Budapest, 1988. p. 20.

[2] Fröhlich, W. D.: Pszichológiai szótár. Springer - Verlag, Budapest, 1996.

[3] Zrinszky L.: Bevezetés a pedagógiai kommunikáció elméletébe. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1993.

1.   A közlési folyamatok kimenetele, változatai

    Vajon kommunikációnak nevezhető-e az a tevékenység, ha valaki egy mozivászon előtt ül, vagy amikor valaki egy jelenségről tényeket gyűjt?

    Az utóbbi még semmiképpen nem nevezhető kommunikációnak, csupán megfigyelésnek. Az előbbi ugyanakkor kommunikáció, bár nincs visszajelzés a két fél között, – de figyelembe véve azt  tényt, hogy a kommunikációs folyamat a tudatban ered és tudatban végződik–, ez esetben befogadásról, egyirányú közlésről beszélünk. Azt az információátviteli folyamatot, amelynek csak a végpontján van tudat, megfigyelésnek, azt amely kezdőpontján van tudat, azt vezérlésnek nevezzük. Ha mindkét oldalon van tudat, akkor teljesül a kommunikáció feltétele. A kommunikáció mozzanatai közé soroljuk a kódolást-dekódolást, a választ és a visszacsatolást.

A közlési folyamat végbemenetele szempontjából a kommunikáció négy változata különíthető el. Az egyoldalú – amikor a közlő nem tudja, hogy üzenete eljutott-e a fogadóhoz. A részleges – amikor a közlő észleli, hogy a fogadó „vette” az üzenetet, de válasz nem érkezik. A teljes – melynek során a fogadótól értékelhető válasz érkezik. Körkörössé, interaktívvá pedig akkor válik, amikor a közlő a feladótól érkező választ beépíti a következő cselekedetébe.

A teljes, részleges, illetve egyoldalú kommunikáció attól függ, hogy van-e a csatornában zaj, s ha van, milyen mértékben akadályozza az üzenet továbbjutását.

    1.) Az egyirányú kommunikáció szintjén a közlő aktív, a befogadó viszont többnyire passzív résztvevője a folyamatnak.

Az alapvető „közlő – csatorna – befogadó” modell a helytálló ebben az esetben, ahol az egyirányú kommunikáció van túlsúlyban. A befogadó erre reagál, de erről a közlőnek nincs tudomása. Ebben a modellben azonban nem szerepel a visszacsatolás. Egyszerűsítve a folyamat az alábbiakba sűríthető:

 Az egyirányú kommunikáció folyamata és szereplői

    A vevő (vezérlésnél vezérelendő rendszer) lehet egy másik tudat vagy egy anyagi rendszer. A vezérlési folyamat megköveteli azt, hogy tudat legyen a kezdőpontján, de nem szükségszerűen a végpontján. (A közlés történhet az élő szervezeten belül, élő szervezetek között, ember és gép között, valamint ember és gép által. Ez utóbbi valamilyen közvetítő médium segítségével történik, tehát mediális közlés. l. később).

    A kommunikációt tudatban eredő és a tudatban végző felfogás szerint (Toda, Masado)^[1], ha az információátvitel végpontján van tudat, azt megfigyelésnek, amennyiben a kezdőpontján, azt pedig vezérlésnek, nevezzük. Vezérlés az irányításnak a célokat figyelembe vevő, előre elkészített terv alapján történő és döntően visszacsatolás nélküli fajtája. A visszacsatolás teljes hiánya ill. csak korlátozott jelenléte miatt a vezérlés esetén (ellentétben a szabályozással) nincs mód a megalapozott, menet közbeni korrekciókra.

    2.) A részleges kommunikáció során – a közlő észleli, hogy a fogadó vette az üzenetet, de válasz nem érkezik. (Magában nyugtázza valaki a közleményt. Napjainkban egy elküldött SMS-ről meg tudjuk állapítani, hogy megkapta-e a másik fél azt.)

A forrás és a vevő között az üzenet áramlik, mely a vevőtől vissza jut – a feed-back  révén – a forráshoz 

    3.) Teljes a folyamat, amennyiben a befogadótól válasz érkezik – és értékelhető visszacsatolásként vissza is jut hozzá. A kommunikációs folyamat ezzel azonban nem fejeződik be. Sőt ezzel kezdődik a kommunikációra oly jellemző párbeszédes kapcsolat.

A forrás és a vevő között az csatornában az üzenet áramlik, mely a befogadótól vissza jut – a visszacsatolás révén – a közlőhöz. A közlő a visszacsatolás birtokában szabályozza a mondanivalóját.

4. A körkörös kommunikáció során visszacsatolás révén a közlő információhoz jutva,  hasznosítja tapasztalatát a vevő befolyásolásában. Ezért információt kell kapnia minden olyan változásról, amely a vevő helyzetében a ő kommunikációjának jóvoltából következett be. E művelet révén a közlő és befogadó között már információcsere történik. Visszacsatolások lehetnek a testtartás, mimika, hanghordozás. Intézményi kommunikáció esetén például az intézmények és közönségük kapcsolatának közvélemény-kutatással foglalkozó és a közleményeik hatását elemző szakemberek által használt visszacsatolási technikák, módszerek (kérdőívek, interjúk).

Amennyiben felhasználja a közlő az információt, szabályozásról beszélünk, melynek szintjén megjelenik a szabályzó újra feldolgozó tevékenység, mely tulajdonképpen kölcsönhatás interakció. Interakciónak nevezzük az emberek társas helyzetben lezajló, kölcsönös, egymáshoz viszonyított rendszerét.

Akkor nevezik valamely személy viselkedését interaktívnak, ha az egy másik személy időben közvetlenül rákövetkező viselkedését befolyásolja. Az interakció tehát kölcsönhatás, akciók és reakciók együttese.

A visszacsatolás irányítástechnikai fogalom, melynek során valamely működő objektum (vagy cselekvő élőlény) bemenő jelére (érzékelésére) hatással van a kimenő jele (cselekvése). (L. Bertalanffy).

[1]  Toda, Masano:  A kommunikáció fogalma. In: Horányi Özséb (szerk.): Kommunikáció I-II. Válogatott tanulmányok. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1977. p. 88.

1.   A Richards-féle kommunikációs modellek

    Richards^[1] ötletes analógiával mutatja be a hagyományos elképzeléseket, illetve a valóságot szerinte leginkább megközelítő modellt.

    A kommunikáció bowling modelljében a tekéző az üzenetküldő, aki megcélozza a bábukat – a célközönséget. Aztán útnak indítja a tekét – az üzenetet. Az végiggurul a pályán – az üzenetet továbbító csatornán; ám a pályán/csatornán levő zavaró tényezők némileg el is téríthetik a tekét/üzenetet. Majd a teke előre kiszámítható módon nekiütődik a mozdulatlan bábuknak, azaz a passzív közönségnek. E felfogás azt feltételezi, hogy a célközönség egymással felcserélhető mozdulatlan bábukból áll, amelyek csak arra várnak, hogy szavaink lehengereljék őket.

 A kommunikáció bowling modelljében a tekéző az üzenetküldő,aki megcélozza a bábukat – a célközönséget. 

    A kommunikáció pingpong-modelljében– a bowlingtól eltérően – a pingpong nem szóló játék, hanem páros, amelyben a játékosok folyamatosan szerepet cserélnek. Ugyanaz a játékos az egyik pillanatban kezdeményező, a másik pillanatban fogadó, aki saját előző ütésének hatásosságát azon méri fel, hogyan jön vissza a labda. Ez az analógia hozzásegíti az interperszonális kommunikáció jobb szemléltetését. Az egyik játékos feldobja a társalgás labdáját, a másik felkészül annak fogadására. Akárcsak a verbális illetve nem verbális üzenet esetében a csavart labda menete is tűnhet nyílegyenesnek. 

A kommunikáció pingpong-modelljében a játékosok folyamatosan szerepet cserélnek. 

    A kommunikáció „Amerikából jöttem, mesterségem címere”- modelljében a társasjátékban található szerepjáték élethűbben ábrázolja az interperszonális kommunikáció szimultán és kooperatív természetét. A tekegurításhoz és pingponghoz képest a szerepjáték nem egyirányú cselekedet, mint egy pingpong labdamenet, sokkal inkább tranzakció, melyben a szerepjáték kölcsönös.

 A kommunikáció „Amerikából jöttem, mesterségem címere”- modelljében az interperszonális kommunikáció szimultán és kooperatív.

.   Az interakció és a kommunikáció

    A közvetlen emberi kommunikáció megközelítési módjában az interakció és a kommunikáció két külön jelenségszintként szerepel, amely ugyan sok pontban fedi egymást vagy azonos, mégis igen fontos különbségeket is mutat. Így például az interakció fogalmának szinte szükségszerű tartozéka a kölcsönhatás, a megfelelő viszontválasz. Az interakció továbbá magában foglal mindenféle cselekvéses megnyilvánulást, nemcsak a kommunikációs csatornák működését. (Buda)

 Az interakció két személy között

    A szabályozás (az interaktív kommunikáció) modellje magába foglalja a visszacsatolásra alapozva az újrafeldolgozás lehetőségeit, melyek folyton működnek a két fél között az általuk tervezett rendszereken és különböző társadalmi rendszereiken keresztül.

 A kommunikáció folyamata

 Az interaktív kommunikáció latin eredetű kifejezés, mely kölcsönhatást, kölcsönös közlést jelent. Két vagy több résztvevő olyan kommunikációs helyzete, amelyben minden résztvevőnek lehetősége van üzenetet küldeni, a többiektől jövőket felfogni és azokra válaszolni. Az interakció lehet személyközi (interperszonális) és ember-gép (számítógép) közötti egyaránt.      

Az interaktív kommunikáció folyamata 

    A kölcsönhatásban álló felek kölcsönösen értelmezik egymás viselkedését, és ebből a tudatból kiindulva reagálnak egymásra. A mindennapi viselkedések jó részét kölcsönhatások, elvárások vezérlik. A kölcsönhatást befolyásolja az önmagunkról alkotott kép (énkép) és a másikról kialakított kép (impresszió, előítélet, hírnév) is. A kommunikációban a minőség is fontos, mert az egyén – a szervezet alkalmazkodásának érdekében – hasznosítja ezeket az információkat is.

    Kommunikációkutatásokban különös fontosságot tulajdonítanak a visszajelzéseknek (feed-back). Testünk minden részével folyamatosan minősítjük a közleményeket, üzeneteket. Ezeknek fontossági súlyuk van.

A beszéd közbeni visszajelzések során szükségünk van annak észlelésére, hogyan reagál szavainkra a hallgatóság, hogy ennek megfelelően módosíthassuk mondanivalónkat. Tudnunk kell, érti-e a hallgatóság, amit mondunk, elhiszi-e, meglepődik vagy unatkozik, egyetért velünk vagy sem, kellemesen vagy kellemetlenül érzi magát. Ezt az információt megadhatja a hallgatóság arcának, különösen a szemöldökének és szájszegletének állása.

Mit jelenthet egy kacsintás vagy egy szemrebbenés?

            Fiziológiai értelemben a szemrebbenésnek nincs jelfunkciója. Ha ezt valaki észreveszi, azt a következtetést vonhatja le, hogy a személy azért hunyorog, mert túl sok fényt kapott. Ekkor már jelről van szó.

Ha a szemrebbenést verbális kommunikáció is kíséri, akkor nonverbális kommunikációról van szó. Így közölheti az interjúalany egy szándékosan elhúzott pislogás révén a riporterrel, hogy vakítják a lámpák.

    A kommunikációelmélet szakterülete csupán az üzenetközlés szándékával előállított jelekkel foglalkozik. Egy jel tehát akkor kommunikatív, ha nyilvánvalóvá válik, hogy azzal a szándékkal állították elő, hogy egy másik személynek üzenetet közvetítsen. Ebben az értelemben azt a vevőt, akivel az üzenettel együtt azt is közlik, hogy az neki szól, az üzenet címzettjének nevezik. De vajon interaktívak-e a nem verbális jelek?

Ha egy másik személy időben közvetlenül rákövetkező viselkedését befolyásolja a kacsintás, akkor nevezik a személy viselkedését interaktívnak. A fentiekből látható, hogy nem minden nonverbális jel kommunikatív.

A Palo Alto-i iskola képviselőinek leírása nyomán például az interakció A és B között így sematizálható^[1]:

A üzenete B-hez tartalmaz egy metakommunikatív utasítást arra nézve, hogyan kell értelmezni;

B az üzenetet értelmezve fogja fel ezt az utasítást is, amely tehát már csak magától az értelmezéstől függően befolyásolja az értelmezést, egyszersmind B válaszát is, amelyet kodeterminálnak az interakció körülményei is, s amely szintén tartalmaz egy metakommunikatív utasítást arra nézve, hogyan kell majd értelmezni, egyebek között hogyan kell leválasztani azt, amiért az interakció körülményeit kell felelőssé tenni, a válasznak arról a részéről, amelyről maga B tehet;

A a maga részéről B üzenetét értelmezve fogja fel ezt az utasítást, az üzenet értelmezésében azonban nemcsak ez az, amúgy is az ő értelmezése által közvetített utasítás fogja befolyásolni, hanem interakciójuk jelenlegi szakaszának előtörténete is: az, ahogyan A emlékszik arra mi(k) volt(ak) az ő korábbi üzenete(i) az ő értelmezése szerint – az együttható tényezőknek ez az együttese fogja azután meghatározni A viszontválaszát;

Ezt B a maga részéről ugyanilyen komplex együttes mentén fogja lereagálni, de a lereagálásba közben bekapcsolódik az interakció előtörténete által teremtett szabályoknak az értelmezése is: ha neked az én válaszomra ez a viszontválaszod, akkor nekem a tiédre az lesz; stb.

Úgy hogy az interakció, amellyel résztvevői "történelmet csinálnak minden egyes lépésében magában foglal egy olyan értelmezési manőverezést, mellyel "történelmet kutatnak’.

6. A törzsanyagot kiegészítő források URL:http://www.staff.u-szeged.hu/~garai/Termtud.htm#n14#n14

[1] Garai László: Természettudomány-e a pszichológia? URL: http://www.staff.u-szeged.hu/~garai/Termtud.htm#n14#n14

[1] Griffin, Em: Bevezetés a kommunikációelméletbe. Harmat Kiadó, Budapest, 2001.

https://forgos.uni-eszterhazy.hu/wp-content/tananyagok/fs_komm_egyetemi/obj/ie_0014_0_0_0/0014_0_0_0.htm