Megcsókoltalak, megmutatni,
hogyan kell nékem csókot adni.
Megfúltál, úgy öleltelek
mutatni, hogy ölelj te meg.
És sírtam is, ölelve térded,
mert tudtam, hittem, hogy megérted,
bő könnyeim, a könnyü bért,
mit értem ontsz, a könnyekért.
Eldobtam mindent – íme, lásd,
hogyan lehet szeretni mást,
kiért mindent százszor megadnál,
ezerszer jobban önmagadnál.
Kész vagyok meghalni miattad,
hogy élj, hogy meg ne halj miattam,
ahogy hiszem, hiszen mutattad.
Ne tétovázz, ne félj, ne féltsd magad,
csak az kap ingyen, aki ingyen ad.
Mondtam, szeretlek, mondd, szeretsz-e –
mindössze ennyi volt a lecke,
mindössze ennyi a titok,
de jaj neked, ha nem tudod.
Jaj néked, hogyha az egész
szabály és példa kárbavész –
Jobb lett volna meg sem születni
nékünk, mint egymást nem szeretni.
https://verspatika.wordpress.com/2008/07/22/karinthy-frigyes-lecke/
