He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Meghalt, 88 évesen, Ungvári Tamás

2019.06.29. 16:00 guma

A Széchenyi- és József Attila-díjas író, műfordító, irodalomtörténésznek, ötvennél is több önálló könyve jelent meg, regények, tanulmányok, esszék, továbbá több tucat színdarabot és regényt fordított magyarra. Kitüntetései között  megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét és Budapest díszpolgára. Kitüntették a Radnóti Miklós antirasszista díjjal és a Hazám-díjjal is.

Emlékezzünk rá a 2012-ben készített HVG interjúval

”Állampénzen a majomházban kísérletezzenek" ─ interjú Ungvári Tamással

A kormány által nem régen elindított Nemzeti Könyvtár sorozat nem a nemzet könyvtára, hanem egy „politikai szempontok által balga ízléssel összedobott kampányvállalkozás” – mondja Ungvári Tamás.

Tormay Cécile, Dornyai Béla, Gundel Károly, Vigyázó János, Herman Ottó. Többek között ők a nemzet könyveinek kikiáltott művek szerzői. A Nemzeti Könyvtár- sorozat bemutatóján Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott ezekkel a szavakkal nyugtatta a közönséget: „Nem kell megijedni, nem kell nagy intellektuális erőfeszítés ahhoz, hogy kapcsolatot tartsunk ezzel a sorozattal”. Irodalmi kánon és politika viszonyáról beszélgettünk Ungvári Tamás irodalomtörténésszel.

hvg.hu: Vonható-e bármilyen párhuzam a diktatúrák által kialakított irodalmi kánon, például a szocializmus irodalmi kánonja, és a kormány által most hazafias érzelmű polgároknak ajánlott kánon között?

Ungvári Tamás: A diktatúrák által ránk kényszerített irodalmi kánon az úgynevezett haladó irodalom kisajátításán alapult, jelszava Petőfi-Ady-József Attila volt, majd bevették Mikszáthot, Jókait, Móriczot. Ezenközben és ezek ürügyén sokakat kiszorított. A kánon-alakítás szakszerűen történt, támogatására monográfiák születtek. A hozzáértés kétségbevonhatatlan volt.

Manapság a többnyire hazafias polgárok megtévesztése folyik. A Nemzeti Könyvtár nem a nemzet könyvtára, hanem egy politikai szempontok által balog ízléssel összedobott kampányvállalkozás.

hvg.hu: Mennyire tartósak, illetve mennyire tarthatóak fenn a különböző vezetések által kialakítani próbált irodalmi kánonok? Egyáltalán mennyire veszélyes az irodalomra nézve, ha a hatalom a saját aktuálpolitikai szempontjai alapján akarja befolyásolni az olvasókat?

U.T.: A politika mindig is a művészeti közízlés kis

ajátítására törekedett. Köztéri megrendelések, akadémiáktól kiosztott stallumok, díjak, olykor érdemtelenül. A hatalom tanulásképtelen. Hány díjjal dekorálták mondjuk Simon Istvánt és Galambos Lajost? Emlékszik-e rájuk valaki? Vagy Dobozy Imrére? Az irodalmi folyamatokat kormányok, hivatalok, eseti bizottságok és miniszterelnöki megbízottak sohasem fenyegethetik.

Az irodalmi és művészeti közélet temérdek irányzat együttese. Ezek közül csak néhány megvesztegethető. Akik beállnak bármely szélsőséghez, utóéletében a gyehennára küldik. Nem irigyelhető a szégyennel emlegetett Darvas József utóélete. Az irodalomnak mégis van egy láthatatlan alkotmánya. Politikai portásokat és kifutókat a legutolsó bugyorba veti.

hvg.hu: Mit gondol a kormány Nemzeti Könyvtár elnevezésű kezdeményezéséről? Kerényi Imre nem is titkolta, hogy a Nemzeti Könyvtár sorozatban kiadott könyvekkel jobboldali szimpatizánsoknak, nemzeti érzelmű szavazóknak ajánlanak könyveket és a sorozattal egyfajta jobboldali kultuszkönyvtárat szeretnének létrehozni, anélkül, hogy más kánonokat támadnának.

U.T.: A Nemzeti Könyvár mozgatója állami hivatalnok, kinevezett népszónok, alkalmi szemfényvesztő. Mint egy ÉS-beli glossza megjegyezte, ő valójában nincs, hiszen egyetlen publikációja sem jelent meg a tárgyban, nevét nem jegyzi egyetlen könyvészeti jegyzék. Rendelt ő már a kormány nevében a magyar történelem fordulatait megjelenítő festményeket, erre se lehet büszke úgy, mint akit tanult ízlése megóvott volna a giccstől. A magyar kulturális irányítás Aczél György hagyományának maradékából gazdálkodik, mesterségét ott tanulta. Még minősíteni sem érdemes.

hvg.hu: A sorozatba olyan szerzők műveit választották be, mint Tormay Cécile, Dornyai Béla, Gundel Károly, Vigyázó János, Herman Ottó. Tudjuk, hogy a kiválasztás szempontja az első kiadott hét könyvnél az volt, hogy olyan szerzőket gyűjtsenek össze, akik Trianon után cselekedeteikkel vagy műveikkel segítettek abban, hogy a magyarok újra magukra találhassanak. Valóban ők a legfontosabbak, akiknek helyük lehet egy jobboldali irodalmi kánonban?

U.T.: A Nemzeti Könyvtár első hét kötete szegénységi bizonyítvány. Senki sem gondolhatja komolyan, hogy a magyar specialitás örvén regény, útleírás és szakácskönyv jelentetnek meg. Ezt még az egykori Tolnai Világlapja, vagy a Pesti Napló sorozata sem merte megtenni. Számos ilyen kísérlet volt már történelmünkben. Mikszáth és Jókai is szerkesztett ilyeneket. Persze: szilárd elveken. De nem a zsibvásárok tschikos-gulasch-paprika kínálatának alapján. Nem az egyes művek aggodalmasak, hanem az egész gondolkodás, a válogatásból sugárzó igénytelenség.

hvg.hu: Alkotható-e olyan módon kánon, amellyel most Kerényi Imréék kísérleteznek?  Mennyire fogják a hazafias érzelmű olvasók elfogadni ezeket az önkényesen kiválasztott szerzőket és műveiket?

U.T.: Állampénzen a majomházban kísérletezzenek. A szerkesztő, ha már konzervatív irodalmat keresett, ismerhette Török Gyula művét és Justh Zsigmondot, mérlegelhette Herczeg Ferencet. A különben unalmas Tormay nem a regénye, hanem a személye miatt került egy Nemzeti Könyvtár jelképes nyitó-darabjának. Tormay ugyanis nem csupán konzervatív szerző volt, hanem a Horthy-Bethlen establishment része.

Az Atyai ház helyfoglaló: a Bujdosó-könyv gyilkos ellenforradalmiságát is rehabilitálja. Annak pedig kevés köze a nemzeti szellemhez: gonosz pamflet, irodalom alatti mű. Tormay minden kánonba belefér, kivéve egy Nemzeti Könyvtárba, mert személyében többször elfogadhatatlan eszméket képviselt. Ellenlistát nem érdemes összeállítani, mert maga az elv is téves. Kincstári pénzen, félig ingyen, majd nyomott áron a könypiaci versenyt rombolja.

hvg.hu: Ahhoz mit szól, hogy a Nemzeti Könyvtár sorozathoz szoboravatások is kapcsolódnak, mintegy abszolút kultuszt teremtve ezzel a kiválasztott szerzőknek, történelmi személyiségeknek?

U.T.: A hazafiasnak mondott új kánont minden pénzköltés ellenére koldustarisznyából húzták elő. Szegény a kincstár, szegény a szelleme. Az ilyen kultuszok nem teremtenek kultúrát. Az irodalom, mint köztársaság kiveti magából a kincstár által kinevezett nemzeti géniuszokat. Olyan elvarázsolt kastély, amibe bemegy Herczeg Ferenc és kijön Molnár Ferenc a világsikerrel, nem létezik. Egyébként tehetségnek még utólagosan sem lehet kinevezni senkit.

hvg.hu: Milyen szempontrendszerek  mentén alakul ki egy-egy irodalmi kánon?

U.T.: A modern korban a kánonokat az olvasóközönség és a sajtó állapítja meg. Kosztolányi írta meg az inkvizíció nagyjának, a drámaíró Lope de Vega esetét a halásos ágyán. A nagyember utolsó leheletével jelentette ki: Unom Dantét! Mert az irodalmi szentté avatott Dantéra még egy bíboros sem mondhatott rosszat.

hvg.hu: Milyen tényezők döntik el, hogy egy bizonyos időszakban az irodalmi kánon részét képező műalkotás évszázadok múlva is az aktuális irodalmi kánon részét fogja-e képezni?

U.T.: A kánonok múlandók, a közízlés változik. Egy-egy új remekmű születése visszamenőleg írja át és rendezi újjá az irodalom történetét, mondta a huszadik század angol irodalmi fejedelme, T. S.Eliot. A múltat nem eltörölni kell, hanem felfedezni. A közízlés pedig folyamatosan tágul, amit tegnap elutasított, ma elfogadhatja. Az irodalomtörténet nem folyamatos, földrengések rázzák meg.

Ady Endre például ilyen földrengés volt, s vele, a konzervativizmussal szemben a Nyugat folyóirat modernizmusa, Babits, Kosztolányi, Juhász Gyula, Füst Milán, Szép Ernő, Szabó Lőrinc, Illyés Gyula. Ady ellen maga Tisza lépett fel, a politika akarta kiszorítani.

https://hvg.hu/kultura/20121025_A_Nemzeti_Konyvtar_elso_het_kotete_szegen 

 

 

105 komment

Címkék: mester

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr8914918022

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gazoló 2019.06.29. 18:24:09

szeretett emberek egyike volt.
szép hosszú élete volt RIP.

.....
Júliusban Bálint Gyuri bácsi betölti a százat))

......
szasztok csajok meg mindenki a kocsmában

guma 2019.06.29. 20:43:30

@gazoló: :)

hova tüntetted amit itt olvastam? :(

jó volt a link, nagyon...

eszti..... 2019.06.30. 01:16:26

@gazoló:

RIP!

--------------------

Örülök, hogy látlak. :)

gazoló 2019.06.30. 10:26:58

@guma:

szasz Margó,remélem jól tűröd a hőséget.

(ha nem..sör,fagyi,dinnye)

...

'stenbizony hozzá sem értem..törölték))

jó cucc,szimpi a srác aki pont ott,a nagymarosi cba-ban nem tűrte szó nélkül(küldte el a retkespicsába) a "kútmérgező makákót,ahol én is kifakadtam rá.

ez a minimum amit tehetünk(

na itt van kétszer))
24.hu/kultura/2019/06/26/peer-krisztian-interju/

24.hu/kultura/2019/06/26/peer-krisztian-interju/

...
magyarnarancs.hu/feketelyuk/peer-krisztian-reagalt-gfg-jogi-lepeseire-120986?fbclid=IwAR0VNAdw0e9Hrs76tPBth7EVqqCnWhNs9OpL069m3J_PR8SitbDoT3_woJY

gazoló 2019.06.30. 10:32:55

@eszti.....:

"Örülök, hogy látlak. :)"

szasz Eszti,én is viszont örülök.

jókat hoztatok a másik poszton,posztokon..át kell rágni,azt a "szexista bejegyzést is jobban

/majd gyakrabban is benézek,de ma meló(/

eszti..... 2019.06.30. 17:36:54

@gazoló:

Csak gyere, szükség van rád. Jó lenne tudni, milyen a világ pasiszemmel nézve. :)))

guma 2019.06.30. 17:36:59

@gazoló: :-)

min kétszer jó! :-D

de az amit linkeltem az megrázó!
***

látom tagával egyeztettétek a szabit, és váltjátok egymást. :-DDDDD

eszti..... 2019.06.30. 17:41:46

@gazoló:

Hosszú hetek óta keresek verseket, hiába. Most meg guma Peerje mellett ez jött velem szembe.:)))

Dudás Henrietta

Egy bizonyos szemszög

Rosszul állnak a dolgaim
Nem egy sikerszéria az a
Három vagy négy év
Ami mögöttem áll.

Rosszul állnak a dolgaim
Összekuszálódott hajjal, lélekkel
Belekkel vagyok. Valahogy mégis.
A szárítón lógnak a tiszta ruhák

Az ablakon katicabogarak.
Könnyen jókedvem lesz
Könnyen rosszkedvem lesz.
Sokszor elég ha huhog egy galamb

Már helyrezökken bennem ez-az
És van úgy, hogy a téli hideg
Elrabolja ritka harmóniám.
Amúgy meg eszméletlen mennyi

Minden van a rosszul álló
Dolgok mellett például a
Katicabogarak még ezek is
A tavasz jön visszavonhatatlanul

Ezt most mondják a TV-ben
Mindig így mondják. Este van.
Holnap megint mindent elölről.
Rosszul állnak a dolgaim

Egy bizonyos szemszögből
De inkább odébb sétálok
És ott várok.

guma 2019.06.30. 17:43:24

@eszti.....: :-D

@gazoló: a hallgatag lírai egyéniségével, gombák vagy virágcsodáival, mint pasi? :-))))
bár amikor bepöccen hasonlít rájuk!
(hű de szemét vagyok! el is tűnök :-DDDD)

guma 2019.06.30. 17:48:25

@eszti.....:

én is belefutottam ebbe a versbe... :)))

2, 3 napja csak verseket olvasok. mert ha nem is rosszul, azért nem fényesen állnak a dolgaim. :(

eszti..... 2019.06.30. 18:23:15

@guma:

Épp azért!
Szerintem a férfiasság fokmérője, ha egy pasi szabadon vállalja önmagát.
A kliséket meghagyja az utánzatoknak.)))

eszti..... 2019.06.30. 18:26:34

@guma:

Jól teszed! Nincs új érzés a nap alatt. Mindegyiket átélték és megírták már. Talán segít átlendülni a holtpontokon.

/ lassan olyan leszek, mint a vénasszonyok. minden történetről egy újabb jut az eszembe.
most pl az, mikor a gyíkon jenőke verset ígért. én érzelmekről kértem. orica pedig rám szólt: minden vers érzelem. /

eszti..... 2019.06.30. 18:47:40

Drága Margó!

Megéri azzal a két fogyatékossal vesződni digger blogján? Bár viszket az ujjam, mégsem írok oda.
A házaló, aki ajánlgatja itt olcsó portékáját, csak arra vár, hogy valamiféle reakciót kicsikarjon elmeroggyant "eszmefuttatásaira".

gazoló 2019.06.30. 23:25:56

@guma: DDD

Teeeee,elkaplak)))

mellyem is szőrös,ha nem tudnád)

gazoló 2019.06.30. 23:30:22

@eszti.....:

hvg.hu/kultura/20190627_G_Fodor_Gabor_Peer_Krisztian_egy_gyava_ember

ez megér egy misét,de feljelentést?

"Egyszer a boltban a csajának besípolt a táskája. Ilyen kontúrtetovált-szájú, megvetően pillantgató, hivatásos jócsaj, haha. A NER nőképe is megérne egy misét, na, mindegy."
.........
magyar asszonyok,ne legyetek sűrűnbaszott nertársnők)))

eszti..... 2019.06.30. 23:36:25

@gazoló:

Na ne hülyéskedj! Ki más jelentsen fel, ha nem a NER egyik zászlóvivője? Elvégre példát kell mutatni a népnek.

gazoló 2019.06.30. 23:40:59

@guma: @eszti.....:

Peer Krisztián: 42 (részletek)

Táncdal

Szemed és füled vagyok erre a világra,
zeném, szemüvegem,
életelixírem,
csodás kompromisszumom.
Neked tetszeni.
Pont szemnek és fülnek azonban használhatatlan.
Hiszen szemem, amerre sejtelek,
a semmibe néz,
és a fülemben vér dobol,
minden egyszerre szól –
ugye vagy valahol, ugye vagy valahol.
Nem látni szeretnék,
Csak látni szeretnélek.

Keserű pohár

Aki egynél többet akar lépni, menthetetlen elesik.
Aki kinyitja a szemét, mindent elveszít.
Amihez először érsz, odafagysz.
Ücsörögsz a kertben,
embermagasságú szemét.
Ébredés után pálinka.
Jobb lenne ébredés előtt.
A költészet nem segít,
ezt egy költőnél jobban senki nem tudja.
Hiába raksz reggel úgy-ahogy rendet,
elrontod éjszaka.
Fogaiddal tépnéd ki magadból a jót,
ha még lennének fogaid.
Egy élet elmúlt,
a helye fáj.
Jézus meg hol a kurva anyjában késik?
Leragadt mennyországban?
Meddig kéreti még,
kétezer év eltelt,
ennyire jól érzi magát?

gazoló 2019.06.30. 23:45:43

@eszti.....:

egyem az érzékenységét a kis hablelkűnek,de nem mindig volt ilyen érzékeny

hvg.hu/itthon/20160128_g_fodor_gabor_bocsanatot_kert

gazoló 2019.06.30. 23:57:41

taga@

PEER KRISZTIÁN

Vérszem

Csak részeg ember játssza a részeget,
táncol asztalon, vetődik idegen ölbe,
fetreng kutyával.*

Szeretni még az sem szereti,
amelyik alkesz gazda mellett
tanult toleranciát.

Két lábra emelkedik
több figyelemért.

Kimondhatatlan jól van, ami van,
Istennél is nagyobb kan
kell lerendezze a világot:
jól van, jól van…

Ne légy teremtőd terhére,
már a hangod is utálja.
Üvöltenél?
Csak utána.

Játszótéri keverék,
ennek semmi nem elég:
utálnom kell a fajtám,
hogy szeressem a fajom.
Ivartalanítottaké a jövő.
Cézár, Morzsi, Alfréd.
Kommandósnak szelektáltak
beléd botló bambák,
elillan a lábmelegítőként töltött idő:
„all clear, all clear –
uramteremtőm,
a te érdekedben vágok eléd!”

Megugatott vendég,
felnyalt hányadék:
simogatást az kap, aki jobban tudja,
mire szánták,
mint a megrendelő,
és tisztogat önfeledten,
mint egykoron ősapái:
kinyalja a szaros segget és a menstruáló pinát is.
(Olvass kicsit Csányi Vilmost!)

Elbitorolja Isten szerepét,
aki háziasításra adta a fejét.
A legelső gazda is orgazda.
Nyugodt kutyának lenni
fárasztó.

*Már a fetrengéstől megrészegülve,
semmilyen póráznak ellen nem szegülve
hirdetem a tűrhetetlen békét
és megbocsátást,
halottal a zsebben.
(Senki se szebben.)

mgdé 2019.07.01. 09:45:29

@gazoló:

Azóta, "beginázott" helyett, megint bekétharmadolt.
S már le sem akar jönni róla.

Reá nézve részemről lemondtam az amúgy kötelező R.I.P.-ről.

guma 2019.07.01. 13:15:14

@eszti.....:

elmondtam a véleményem - ennyi!
nem foglalkozom tovább velük...

****

nem.

inkább a zsigerek és az ész harca, játéka tart most "ébren", életben.

nehéz hetem lesz, de jövő vasárnap (talán) majd újra nevetek.
kell ennél több?

@gazoló: :-D

"Teeeee,elkaplak)))"

az jó lesz! :))

"mellyem is szőrös,ha nem tudnád)"

spórolsz?

guma 2019.07.01. 13:19:44

@Én de genere Mi:

+b - ezt nem fordítva kellett volna? (ott) :-D

"Reá nézve részemről lemondtam az amúgy kötelező R.I.P.-ről. "

értelek.
volt jó pár kultúra, ahol a gazda mellé oda temették a szolgákat - névtelenül...

mgdé 2019.07.01. 14:12:57

@guma:

Ez, gazdától függetlenül, önként is egy uszító ...
Egy élvezetből uszító.
Kijár neki a külön megvetés. Szvsz persze.

2019.07.01. 15:40:51

@eszti.....:
"Megéri azzal a két fogyatékossal vesződni digger blogján?"
Mar elnezest a bocsanatert, de harman vagyunk! Engem ki tetszett hagyni, a legfogyatekosabbat: nem csak komcsi vagyok; homophobe, racist es misogynist is. :)
Vilag proletarjai egyesuljetek! :)
PS: az en mellyem is szoros, a Nagycsocsu egyszer probalta leborotvalni, el is kuldtem a jo q..a edesannyaba! Szerintem a buzik borotvaljak a mellkasukat, labukat, stb. Na, erre igazan "beizgult" 2 hete, miutan ezt kifejezesre juttattam, meg is szakitott velem minden kapcsolatot, hal' Istnnek! De legjobban arra ragott be, amikor azt talatam mondani, hogy csak a buzik, pszchiopatak, leszbik, stb. jarnak gymbe. :) (en meg eletemben nem voltam, illetve egyszer, 2 eve, a falat gletteltem egy ilyen uzlethelysegben. :)

guma 2019.07.01. 15:58:29

@Pol Pot elvt:

na még egy kis gyakorlás, aztán eléred (talán) az 1 percest is. :)))

de hogy hova tetted a humorérzéked arra azért kíváncsi lennék.
addig is használj sampont... :D

guma 2019.07.01. 16:02:19

@Én de genere Mi:

ugyehogyugye :-D
***

"Kijár neki a külön megvetés. " +1

eszti..... 2019.07.01. 16:12:02

@guma:

Sok erőt!
/ nem folytatom, mert csak szentimentális badarságok jutnak az eszembe./:)

eszti..... 2019.07.01. 16:15:12

@Pol Pot elvt:

Kiscsákó! Miből szűrted le, hogy kíváncsi lennék rád?

guma 2019.07.01. 16:51:53

@eszti.....:

"szentimentális badarságok jutnak az eszembe."

ne csináld. :DDDD

csak a bizalom és a jó kedv játszik csak!
mindenki segíteni akar, mert akiben megbízok az eltörte a kezét.
még az is lehet, hogy minden eltolódik ezért, pedig már nagyon vártam a pénteket, hogy elfelejthessem az egészet... :D

2019.07.01. 17:08:30

@eszti.....:
Lexarom, hogy mire kivancsi. :) Csak helyesbitettem a megjegyzeset, miszerint csak ket fogyatekos van a Digger blogjan. :)
Libsikeink mindenre ugranak, ami ellentmond magasztos elveiknek. :)
Vilag lumpenproletarjai egyesuljetek! :)
BTW: Ako sa máš Eszti? (Ugye, hogy van humorerzekem? Ennyit tudok totul, Nogradban (is) dolgoztam meg a "demokraciaban" egy csiszta tot faluban, sot eleg gyakran jartam at Losoncra, Kassara, Fulekre, Ajnacskore, mostanaban mar csak ritkabban)
Egy vicc a Monarchia idejebol: egy legeny meseli katonaelmenyeit valahol egy felvideki kiskocsmaban a haverjainak:
- Harom csiszta matyar vot az ezredben: Udribinyak, Sudribinyak, Kosilak a ja. -
Lehet nevetni, mar annak, aki erti is. :)

eszti..... 2019.07.01. 17:25:20

@Pol Pot elvt:

Fantasztikus!
Ma már nem terveztem gyógypedezni, de mindent a páciensért!
Folytasd, figyelek!

eszti..... 2019.07.01. 17:28:07

@guma:

Ha akarnám sem folytathatnám, új páciensem van.
Bocs, hogy pont a blogodon rendelek, de szükség törvényt bont. :))))

2019.07.01. 17:40:37

@eszti.....:
"Folytasd, figyelek!"
Sajnos csak ennyire futotta, vege, koniec, no mas.
Vilag lumpenproletarjai egyesuljetek! :)

eszti..... 2019.07.01. 18:13:24

@Pol Pot elvt:

Bámulatos!
Az állapotfelmérés több körből áll. Először hagyjuk, hogy a páciens megossza velünk az által fontosnak vélt infókat. Aztán jönnek a kérdések.
Kár, hogy elmentél.
Holnap kezdhetjük az egészet elölről. :(

taga.20 2019.07.01. 18:46:59

@guma: guma, gumanéni!
mit foglalkozol evvel az infantilis erdésszel?
csináld úgy, a traktoros! ha megjelenik ez a fogyatékos barom, akkor kibaszod, asztán megy tovább a blog

gazoló 2019.07.01. 18:54:05

@guma:

" de jövő vasárnap (talán) majd újra nevetek.
kell ennél több?"

ugye nincs baj?(

guma 2019.07.01. 18:55:30

@taga.20: :-)

lehet, hogy kiröhögsz, de sajnálom!

ennyi niket legyártani és még sem érvényesül. mi lehet az oka?

guma 2019.07.01. 18:59:56

@gazoló:

baj nincs és nem is lehet! :)))

taga.20 2019.07.01. 20:11:23

@gazoló: more, baj lesz ábbul, ha lazítok, me akkor kurva mocskos lesz a szám

taga.20 2019.07.01. 20:46:34

@guma: szerintem az, hogy még a lánya is elhuzott brüsszelbe, hogy minél messzebb legyen a beteg apjától.

ez azé nagy teher, nem csoda, hogy megzakkant az erdész.

sokszor én is sajnálom, mert ép ésszel nem kommenttel olyanokat, mint ő.

taga.20 2019.07.01. 20:47:39

@taga.20: ...egy értelmes ember.

gazoló 2019.07.01. 21:26:40

@taga.20:

DDD

"mocskos lesz a szám

taga.20 2019.07.01. 21:58:39

@gazoló: a sok kurva szunyog mem lenne, még élvezném is.

hallod haver, még istentiszteleten is voltam.

a barátainknál, még áldást is mondanak a kaja kezdetén és végén.

hoppá!

mgdé 2019.07.02. 00:36:39

@guma:

Ha egyszer egyszerűen unalmas szegény.

(Bár most épp "lippsi"-nek nézik az index.f.trollok, s ez neki biztos egy izgi pride-os szerepjáték. :D Bár az, hogy Birca sem "ismeri fel", az netántán némi szándékolt katyvaszra utal.)

guma 2019.07.02. 04:59:30

@Én de genere Mi: :)

ha csak unalmas lenne, de...

(kivásárolta magát a címlapra és valószínű örömtáncot jár, hogy vannak látogatói.
én annyira iszonyodok tőle, hogy rá sem tudok nézni, mert a megismert véres száj, taszít)

@taga.20: :D

melyik szám? :)

@gazoló: :)

ne hergeld!
a végén áldást oszt :D

gazoló 2019.07.02. 07:44:41

@guma:

mi van,hogy eltűnik kommentek egy része?
....
taga levendulaillatú,szúnyogcsípte hívő prédikátorként(predátorként) fog visszatérni))

minden este imádkozni fogunk,hallelúja

eszti..... 2019.07.02. 15:58:16

@gazoló:

Ó, jaj! Képes lesz gyóntatni és levendulaszagú áldást osztani. :)))

gazoló 2019.07.02. 19:40:51

@eszti.....: DDD

majd lesz neked térdre imához csak jöjjön haza))

eszti..... 2019.07.03. 17:09:19

Baranyi Ferenc : CSOCSOSZÁN EZERKILENCVENÖT NAPJA

Mióta elment a hajó:
nem tudom, miért kék a tenger.
Csak azt tudom,
hogy nemcsak körülölel,
de hurkol is
a cseresznyevirág illatú csönd.
Csak azt tudom,
hogy az alkonyat
nem rózsaszirmok színét idézi többé,
hanem a kihúnyó tűz
megbicsakló pirosát.
Csak azt tudom,
hogy nem csupán távoli rizsföldek
fehérre hántolt üzenetét hordozzák a szelek,
de vöröskövű sivatagok
mérgező porát is.
Csak azt tudom,
hogy házacskám bambuszfalának résein át
szobámba szivárog a szorongás huzata,
amely most csak halaványra lehel,
de a lelket is kiveheti belőlem
egy napon.
Ám, hogy a tenger miért kék még mindig?
Azt már nem tudom.

gazoló 2019.07.03. 17:40:27

@eszti.....: DDDDD a vers

figyu csaj!

akkor most érdemes még odamenni vagy átmegy ez is valami bűzlő illiberál posványba?

dotoho.atlatszo.hu/2019/07/02/kulturharc-es-hegemonia-igy-szoritottak-ki-a-szlovak-kozszolgalati-patria-radio-satrat-a-gombaszogi-nyari-taborbol/?fbclid=IwAR0XqRnR2yGiTFDhFyOn7FgCwGPDjJB070XPgHWB8gDg6k6fZQwlEW0ig1Q

kalapom azért emelem a közt.elnökötökön,hogy ott lesz.
van jegyünk,de ha így verik a habot az ottani fidesztálibok,inkább itthon maradunk.

eszti..... 2019.07.03. 17:51:40

@gazoló:

Még nem, ez csak az előszele.
Gyertek nyugodtan.

Ez még csak a "finom" nyomásgyakorlás és a heves tiltakozás időszaka.

gazoló 2019.07.04. 07:05:01

@guma:

jó reggelt!

ezt Oricára emlékezve)

-remélem hallod!

www.youtube.com/watch?v=-DrhzotRKCo&t=2963s
.....

Jég meg elolvadt ebben a hőségben?)

guma 2019.07.05. 11:55:49

@eszti.....: :)

inkább ez :D

Leffler Bernadett
Dallamra

Könnyben ázva
Szélben fázva
Padon ülve
Téged várva
Él a remény
Nem halt még ki
Lásd a szívem
Mit nem bír ki
Sok az ember
Nem vagy köztük
Hiányod fáj
Szíven döfköd
Itt maradok
Nem mozdulok
Hátha feltűnsz
Megfordulok
Lám itt sétálsz
Felém tartasz
Rád tekintek
Mozdulatlan
Gyere kedves
Itt vagyok én
Szólj csak ne félj
Hallgat az éj
Nyújtsd ki kezed
Én így teszek
Kezem arcodra
Helyezem
Hunyd le szemed
Én megóvlak
Gonosz erők
Nem bánthatnak
Végy karodba
Ölelj nagyon
Mintha elveszítenéd
A Napot.
Mosd le könnyem
Csókjaiddal
Nyugtass meg hogy
Most már maradsz
Vagy ha elmész
Ne nézz vissza
Felejts el és
Nézz magadba
Tudd mennyire
Szerettelek
Ez nem múlik
Bár szenvedek
Látom maradsz
Magadhoz vonsz
Testmeleged is
Megosztod
Kezed rajtam
Óv és vigyáz
Biztonságot más
Nem is ád
Ez a végső
Boldogságom
Egyetlen nagy
Bolondságom
Bánom is én
Mibe kerül
A végén majd
Mind megtérül
Kézen fogva
Megyünk tova
Könnyeim már
Elapadva
Az útnak talán
Sosincs vége
De veled tartok
Megígérem.

2019. június 23.

guma 2019.07.05. 11:58:53

@gazoló: :)

ha nem hallja, akkor Jég majd egyszer "elmeséli" neki, hogy mivel gondoltál rá...

taga.20 2019.07.05. 16:23:56

@guma: margarita, ahogy látom a traktoros blogján, az erdész nem tud nélküled élni:)

szerintem engedj neki, előbb szabadulsz:))

egyébként róla midig ez ugrik be:)))

www.youtube.com/watch?v=-vSOZsNpvwQ

guma 2019.07.05. 19:12:30

@taga.20: :D

szerintem azt sem tudja értelmezni ami a kezében van :)))

mit foglalkoznék vele, ha még azt sem fogja fel, hogy nem érdekli az embereket ha valaki hetet havat összehord...
(szegény!)

még azt sem értette meg, hogy ez egy kocsma, ahol (mentett) hírek, események, könyve, stb kerülnek terítékre.
ezekhez szúrok oda néha megjegyzést...

arról nem is beszélve, hogy kivásárolta magát (mert ma már EZT is lehet!) az index címlapra és jól pofára esett, állítólag 20-an írtak hsz-t és kb 2000-en megnézték.
amikor én vásárlás nélkül címlapra kerültem 200000-en ugrottak rá a legkeményebb témára, azóta 246000- en látták + valamelyik index fórumról, illetve + a fácséról hetente 400-1000 közötti látogató jön a mai napig rá....
a többire 38000 és 9500 között volt a látogatók száma.

ezek után mi a lópikulát engedjek neki.
örüljön, hogy néha pár percig villoghatott itt. a többi mese kategóriába is kevés.

jól telt a szabi?
mit tanultál a templomban?
remélem nem égetted le az asszonyt és a lányod? :D

gazoló 2019.07.05. 20:54:21

@guma:

@eszti.....:

Time In A Bottle

www.youtube.com/watch?v=dO1rMeYnOmM

Előadó: Jim Croce (James Joseph Croce)

Idő az üvegben

Ha az időt egy üvegbe tudnám menekíteni,
Az első dolog, mit szeretnék megtenni
Az lenne, hogy megmentek minden napot,
Míg az örökkévalóság elmúlik,
Csak hogy veled tölthessem őket.

Ha örökkévalóvá tudnám tenni a napokat,
Ha a szavak valóra tudnák váltani a kívánságokat,
Megmentenék minden napot,
Akár egy kincset,
És aztán újra veled tölteném el őket.

De sosem tűnik úgy, hogy elég lenne az idő,
Hogy megtedd a dolgokat, amiket akarsz, ha egyszer megleled őket...
Már épp eléggé körülnéztem ahhoz, hogy tudjam,
Hogy te vagy az, akivel el akarom tölteni az időt.

Ha lenne egy dobozom a kívánságoknak
És álmoknak, mik sosem váltak valóra,
Akkor az a doboz üres lenne,
Csak az álmok megvalósításának emlékei lennének benne,
Mik válaszok voltak a számodra.

De sosem tűnik úgy, hogy elég lenne az idő,
Hogy megtedd a dolgokat, amiket akarsz, ha egyszer megleled őket...
Már épp eléggé körülnéztem ahhoz, hogy tudjam,
Hogy te vagy az, akivel el akarom tölteni az időt.
..........
Time in a Bottle

Jim Croce

If I could save time in a bottle
The first thing that I'd like to do
Is to save every day
'Til eternity passes away
Just to spend them with you
If I could make days last forever
If words could make wishes come true
I'd save every day like a treasure and then
Again, I would spend them with you
But there never seems to be enough time
To do the things you want to do
Once you find them
I've looked around enough to know
That you're the one I want to go
Through time with
If I had a box just for wishes
And dreams that had never come true
The box…

gazoló 2019.07.05. 20:55:57

@guma:

sztem nem is kell neki elmesélni,most is olvas benneteket))

guma 2019.07.05. 21:09:59

@gazoló: :)

nem mondod, hogy még mindig idejár tanulni és semmi nem ragad rá mégse :DDDDD

guma 2019.07.05. 21:11:41

@gazoló:

ez nagyon jó!
beleborzongtam, bár sosem voltam olyan önző, hogy kisajátítsam valaki minden napját. :)

gazoló 2019.07.05. 21:19:44

@guma: szia

abban az évben,amikor ezt írta akkor ment el repülőgépbalesetben

k.b ma végighallgattam a lemezeit.

volt idő bringa közben..börzsönyi üdvözlet nektek a tetejéről:

kepkezelo.com/images/mtt5v0gxnfsjudbwwm0z.jpg

guma 2019.07.05. 22:28:30

@gazoló: :)

kösz a képet! megint jó.
sajnos nekem más programom volt, de majd most... :D

taga.20 2019.07.05. 23:08:49

@guma: "mit tanultál a templomban? "

csöndet és visszafogottságot.

ami mindig is az erényeim voltak:)))

mgdé 2019.07.06. 00:24:17

@guma:

Ma beleütköztem,(ismét?) - olvasgattam a metrón -, Hrabalnál összefutott egy gondolati képbe Drakula és Maldoror. Nekem meg valahogy még mindig nem ... Mondjuk Lautreámontot jó rég olvastam, de nekem nincs azonosság. No persze Drakulából sok változat, sok interpretáció létezik, valamelyik számomra ismeretlennel éppenséggel ... De a Vlad Tepessel bizonyosan nem.

(No, ezt értelmezze a marslakó, ha tudja. :D)

guma 2019.07.06. 06:08:20

@Én de genere Mi: :)

nincs is annál jobb, ha valaki frissíti az emlékezetem ilyen laza összefoglalóval... :D

ráadásul az amcsik által piros pöttyözött föld is zavarja állítólag, de fogalmam sincs miért nem a nagy közgazdász zseninkkel beszéli meg, hogy hol van a pöttyök helye...

@taga.20:

tudtam, hogy megerősödve térsz vissza! :)))

majd én is összeszedem magam most a kórház után (nem kaparáson voltam! :DDD), és talán figyelni is tudok rátok. :D

de ha megint elmesélem mi minden történt velem, akkor (amilyen hülye tudsz lenni!) képes vagy és újra összehozol az oroszokkal :)
pedig ezek még annál is durvább történetek, szinte döntögeti a mese határait...

mgdé 2019.07.10. 23:53:24

@guma:

Megint Hrabal, megint metrón olvasás. Most Frazer Aranyág-jába futottam bele Hrabalnál, s bár a mestert a részletekben kicsit megcsalta a memóriája, ezt a gondolatsorát éppenséggel reflexből elkaptam, ebben annyi az érdekes, hogy Frazert és ezt a könyvét nekem - valamilyen mindennapos, amúgy természetesen szokásosan értelmetlen polblogcsittcsatt közepén - a Sir ajánlotta elolvasásra ...

guma 2019.07.11. 06:36:55

@Én de genere Mi: :-D

Sir csuklani fog! :)))
annyit van emlegetve szegény.

*
már semmin sem csodálkozom. nekem mintha más szerzőtől ugrana be az Aranyág. emlékeim szerint egy történelmi ihletésű regény volt...

Frazertől semmi - de ez nem jelent semmit, hiszen rettenetesen rossz a névmemóriám (miután volt egy hosszabb időszak, hogy pár ezer névvel dolgoztam...) - arcokat viszont megmondom honnan ismerem...

jó, laza dumát nyomtok a csajoknál.

de hova tűnt Polt, mert innen is törölték az összes hsz-ét, még azt is amiben nekem ajánlott könyvolvasót. :(

2019.07.11. 07:48:05

@guma:
'de hova tűnt Polt, mert innen is törölték az összes hsz-ét, még azt is amiben nekem ajánlott könyvolvasót. :("
Nem kell megijedni, itt vagyok! :)
A hozzaszolasaimat pedig en toroltem, nem akarok "targyi bizonyitekokat" multamrol. :) Tiszta lappal akarok kezdeni plusz ezek a torolgetesek "egy hadmuveleti strategia fontos lepesei" :)
Peace!

mgdé 2019.07.11. 09:33:02

@guma:

Nem regény. Egy - Európában talán etruszk eredetű (avagy még régebbi) - kultusz, "Az Erdő Királya", kapcsán mindenfélék boncolgatása.

eszti..... 2019.07.11. 13:17:57

@Perszeusz:

"Tiszta lappal akarok kezdeni plusz ezek a torolgetesek "egy hadmuveleti strategia fontos lepesei" :)"

Bárcsak ilyen könnyen menne a való világban is! :D

2019.07.11. 14:31:33

@Én de genere Mi:
" Egy - Európában talán etruszk eredetű (avagy még régebbi) - kultusz, "Az Erdő Királya", kapcsán mindenfélék boncolgatása."
Az etruszkok kedvenc temam, bar meg nem mentem bele melyebben. Az etruszk-magyar kapcsolat izgat igazandibol, olvastam rola egyet s mast (pl. Prof.Mario Alinei). :)
Szittyamatyarbol etruszkmatyar, ez am a szellemi evolucio! A vegso cel a Martianmatyar, a legvegso pedig a Hadak Utja (Tejut), a Csillag osveny! :)
Vilag proletarjai egyesuljetek! :)
@eszti.....:
"Bárcsak ilyen könnyen menne a való világban is! :D"
Angol tudosok mar reg bebizonyitottak, hogy kutyabol nem lesz szalonna! :)
Peace! :)

eszti..... 2019.07.11. 15:16:13

@Perszeusz:

Ha már mindenképp ragaszkodsz a közhelyekhez, megpróbálhatnál a helyzethez illőt választani. :)))

"Remelem, sot tudom, hogy @Én de genere Mi bele fog kotni"

ez így nagyon átlátszó.:D

mgdé 2019.07.11. 16:16:00

@Perszeusz:

Hát, a hajdan dicső Mario-nál már jóval fejlettebb számítógépes játékok léteznek ... :)

Ucsítszja, Ucsitszja, Ucsítszja! :DDD

(Ha igaz a hír, s jól mérték, s nem odaszállított "anyag", stb., egy görögországi barlangban egy-egy 210 és 170 ezer éves homo sapiens koponyát találtak. Ez azt jelenti, hogy jóval előbb volt Európában homo sapiens, mint neandervölgyi. Meg hogy jóval-jóval előbb hagytuk el Afrikát, mit eddig gondoltuk. No meg azt is, hogy a ősősősógörögökhöz képest az etruszkok bizony piha és piha és tollpihe ... :D)

mgdé 2019.07.11. 16:17:19

@eszti.....:

Játszani jó!

homo ludens

:)

guma 2019.07.11. 17:27:25

@Perszeusz:

itt a melósok vannak többségben, általában jelen :)
ja, hogy szeret itt dekkolni, vagy benézni pár értelmiség is, az remélem nem baj.

igen. az is előfordul, hogy pedesztára emelünk egy, egy gondolat miatt valakit, pillanatnyilag.
az is igaz, hogy van aki hosszabb időre is kibéreli a helyet, de remélem nem baj, hogy szeretjük őket, mert gondolkodásra kényszerítenek. nem csak politikában, de sok, sok témában.

sőt ha van kedvük még játszanak, ökörködnek is velünk...
megbocsáthatatlan ezek szerint, ha egymást is kiosztjuk...

szóval nem értelek.
hoznál már példát mire gondoltál amikor a jelzőket halmoztad.

eszti..... 2019.07.11. 18:23:18

@Perszeusz:

Szivi! Ebben a blogban egymást kedvelő emberek ugratják egymást. Csipkelődnek, beszólogatnak.
Ebből néha jó kis félreértések, balhék keletkeznek. Én időnként meg is szoktam sértődni, mert sorozatosan nem veszem a lapot, benézek valamit.
De kultúrgőggel még nem találkoztam.
Igaz, egyikünket sem zavar, ha a másik tud valamit, jobban tud, rejtjelekben beszél. Akkor rákeresünk vagy rákérdezünk.
Pl. ahogy én most Huizingára.

Leszólnánk a piedesztálról? Ne vetítsd ki az előítéleteidet, kisebbrendűségi komplexusaidat és mindjárt egyenrangúak leszünk.
Ha itt lenne Sír /hol a francba kódorog??!!!!/ egy körmondatban, néhány piros virágos és/vagy szálkás deszkás hasonlattal megcáfolná a vájtfülű értelmiségről alkotott téveszméd.
Ha maradsz, ne hisztizz! Ha indulsz, Isten veled!

eszti..... 2019.07.11. 18:30:31

@Én de genere Mi:

Körben áll egy kislányka? )))

mgdé 2019.07.15. 16:42:28

@eszti.....:

Á, inkább sörben ...

Teli korsóval a kézben Csehország nyugodt, szép hely. :)

eszti..... 2019.07.15. 17:45:39

@Én de genere Mi:

... sörben. :D
Nemrég olvastam egy cikket Hrabal szeretőiről. Pipsi, akit aztán feleségül vett, így emlékezett róla:
Olyan volt Hraballal a szex, mintha sörben úsznék.

mgdé 2019.07.15. 17:51:21

@eszti.....:

:)

Ezt nem tudhatom. :)

eszti..... 2019.07.15. 18:20:00

@Én de genere Mi:

Én sem. Csak úgy eszembe jutott a "felsőbbrendű értelmiségi" klisé sör-cseh-Hrabal.
Most meg Egon Bondy.

XXV – NOSZF

A Nagy Októberi Szocialista Forradalom
harminckettedik évfordulóján
a sokolovi ČKD élmunkásainak normáit
felemelték
A lisztet szabad áruvá tették
Megjelent az új büntetőtörvénykönyv
Kaganovics elvtárs a békéről szónokolt
te náthás voltál
de végül mégis együtt háltunk.

guma 2019.07.21. 11:04:08

@Én de genere Mi: :)

"Játszani jó!"

de még mennyire! :DD

kicsit olvastalak benneteket a csajoknál és jól szórakoztam.

a reggelire 3 ilyent megettem-re úriemberként reagáltál. van ismerősünk aki a nőnek torkán akadt volna egyedül is (azt hiszem!) :-DDDDDDDDDDDD

mgdé 2019.07.21. 12:42:32

@guma:

Igyekszem. :)

(No meg az se baj, ha időnként hallanak/olvasnak - ha csak utalásként is - olyan dolgokról, amik maguktól nem nagyon jutnának eszükbe.)

De valóban, leginkább játék ...

guma 2019.07.21. 17:07:42

@Én de genere Mi:

"Igyekszem. :)"

:-D

egy suliban volt egy tanár (nagy fejes!) aki nagyon jó és szórakoztató előadó volt a szakmámban.
én már 2 gyerekes asszonyként csinálta végig a ezt sulit (diplomamunkám 5-ős végeredmény 4-es lett), de az első évben amikor belelépett a lelkivilágomba, felálltam és ott akartam hagyni az előadást.
az 57 fős osztályban 2-en voltunk nők, és amikor azzal példálózott, hogy mint a nők csak néznek, de nem látnak...
nem győzött bocsánatot kérni és akik velem jártak Pestre a városunkból( erre az erősáramú szakra), azokat az eset után mindig kivitt az állomásra, hogy elérjük a buszt.
nála a gyakorlatom és a szóbelim is 5-ős lett.

ez csak azért ugrott be, mert egyre többen nem látnak, nem hallanak semmit, pedig előttük van...

guma 2019.07.21. 17:11:29

@Én de genere Mi:

mintha valahol olvastam volna tőled, hogy szeretsz kártyázni.

ismered a rikikit vagy más néven totó bridzset?

ennél szórakoztatóbb játékot kártyában nem ismerek. még akinek felírtuk a kártyasort, mert nem ismerte, még az is röhögve játszotta végig a partit ami nem kevés idő!

mgdé 2019.07.21. 17:52:25

@guma:

Igen, ismerem. Valamiből egyetemistaként is meg kellett élni. (No jó, ez túlzás, de a sörre valót ...) :)

guma 2019.07.22. 15:45:09

@Én de genere Mi: :-D

akkor te sem vagy mai gyerek, mert az egyetemisták, főiskolások körében ez nem tegnap volt népszerű. :)

bunkóra játszottuk, de olyan sokszor nyertem, hogy volt aki már az asztalt rám borította volna...
pedig sosem számoltam a lapokat (nem is tudom :D), csak a kezemben lévőkkel játszottam mindig.

mgdé 2019.07.22. 17:35:57

@guma:

Ha jól kalkuláltunk a múltkor, tagánál valamivel "vénebb" lehetek. Amennyiben a zenék, zenei ízlések, mint kor megmérők, megbízhatóak.

Ííí, nem_számolt lapokkal nálunk nemigen lehetett volna nyerni. :)

(Talán a tarokkot szerettem a legjobban.
Lehet persze, hogy részben azért, mert az egy szűkebb baráti társasággal volt. No de olyan szép a kártyája is!)

guma 2019.07.22. 19:06:54

@Én de genere Mi:

tarokkal még nem játszottam.
de nagyon szerettem amikor minden lap kiosztásra került.
a számolókat meg iszonyúan meg lehet zavarni 1, 1 eldobott lappal, ha nekem "más" az elképzelésem... :)
süti beállítások módosítása