KONSZTANTINOSZ KAVAFISZ
Ha majd elindulsz Ithaka felé,
válaszd hozzá a leghosszabb utat.
Legyen minél több nyári hajnalod,
mikor – mily hálás örömmel! – először
szállhatsz ki sose-látott kikötőkben.
NYARALÓ, KERTTEL
Szeretnék egy nyaralót,
nagy-nagy kerttel - nem is annyira
a virágokért, a fákért, a zöldért
(persze legyen az is, hisz nagyon szép),
hanem az állatokért. Ó, bárcsak lennének állataim!
Legalább hét macska - két koromfekete,
kettő meg hófehér az ellentét kedvéért.
Egy klassz papagáj, hogy halljam,
amint nagy nyomatékkal és meggyőződéssel beszél.
Kutyából, azt hiszem, elég lesz három.
Szeretnék két lovat is (szépek a lovacskák).
És három-négy szamarat
- olyan kiváló, rokonszenves állatok ezek -,
hogy lustán ücsörögjenek, és örüljön busa fejük.
Déri Balázs fordítása
A VÁROS
Azt mondtad: - "Más országba megyek, másik tengerhez,
és más várost találok, ennél jobbat és szebbet.
Bármit teszek, a sors itt lesújt rám, újra s újra,
szívem megállt s elporlik, mint sírjában a hulla.
Meddig maradjak még itt, s tegyem magam tönkre
e pusztaságban? Szemem hiába tekint körbe:
csak fekete romokat látok, bármerre nézek.
Nincs maradásom többé, felõrölnek az évek."
Nem találsz majd más tengert, nem találsz más országot.
Ez a város követ csak. Régi utcáit járod
máshol. Aztán megvénülsz az ismert környezetben,
és a házak körötted is azonosak lesznek.
Bárhová mégy, végül csak ideérsz. Ne reménykedj!
Vihet hajó vagy mûút: nem visz el innen téged.
Ha a világ egyik kis sarkában megölted
magad, elpusztítottad vele az egész földet.
Faludy György fordítása
ITHAKA
Ha majd elindulsz Ithaka felé,
válaszd hozzá a leghosszabb utat,
mely csupa kaland és felfedezés.
A Küklopszoktól és Laisztrügónóktól,
s a haragvó Poszeidontól ne félj.
Nem kell magad védened ellenük,
ha gondolatod tiszta és egyetlen
izgalom fűti tested s lelkedet.
A Laisztrügónokkal, Küklopszokkal, a bősz
Poszeidónnal sosem találkozol,
hacsak lelkedben nem hordozod őket,
hacsak lelked nem áll velük utadba.
Válaszd hozzá a leghosszabb utat.
Legyen minél több nyári hajnalod,
mikor – mily hálás örömmel! – először
szállhatsz ki sose-látott kikötőkben.
Állj meg a föníciai pultok előtt,
válogass a jó portékák között,
ébent, gyöngyházat, borostyánt, korallt,
és mindennemű édes illatot,
minél többet az édes illatokból.
Járj be minél több egyiptomi várost,
s tanulj tudósaiktól szüntelen.
Csak minden gondolatod Ithaka legyen;
végső célod, hogy egyszer oda juss,
de ne siess az úttal semmiképp.
Inkább legyen hosszú, minél hosszabb az út,
hogy évekkel rakva szállj ki a szigeten,
az út aratásával gazdagon,
s ne várd, hogy Ithaka majd gazdagon fogad.
Neki köszönöd a szép utazást,
mit nélküle sosem tehettél volna meg,
hát mi mást várhatnál még Ithakától?
Nem csaphat be Ithaka, ha szegény is;
a szerzett tudásból s tapasztalatból
máris megtudhattad, mit jelent Ithaka.
Somlyó György fordítása
Konsztantinosz Kavafisz (1863-1933):
A barbárokra várva
„Mire várunk, tolongva mind a fórumon?”
Hogy végre ma a barbárok betörjenek.
„A szenátus mért ily tétlen s tanácstalan?
Miért nem ülnek törvényt a szenátorok”
Mert várják, hogy a barbárok betörjenek.
Mily törvényt hoznának még a szenátorok?
Majd hoznak a barbárok, csak betörjenek.
„Mért kelt fel császárunk ma ily korán, s miért
ült ki a legfelső városkapu elé
trónjára, koronával, ünnepélyesen?”
Mert várja, hogy a barbárok betörjenek.
S a császár méltóképp készül fogadni fő
emberüket. Külön pergament íratott,
hogy átnyújtsa neki, dicső címekkel és
jelzőkkel is kicirkalmazta ékesen.
„Miért jő két konzulunk s a prétorok vörös
hímzett tógában, melyben ünnepen szokás?
Mért díszítik őket ametiszt-karkötők,
és szikrázó smaragd-gyűrűk az ujjukat?
Miért vették ma éppen arany és ezüst
művekkel gazdagon mintázott botjukat?”
Mert várják, hogy a barbárok betörjenek,
és a barbárt az ilyesmi elbűvöli.
„Mért nem gyűltek össze a tisztes rétorok,
hogy szóljanak s elmondják, ami lelkünkön?”
Mert várják, hogy a barbárok betörjenek,
s a barbárokat untatják a szép szavak.
„De mért egyszerre ez a zűrzavar, ez a
felbolydulás? (Milyen sötét lett minden arc!)
Mért néptelenednek el utcák és terek,
s mért siet ki-ki otthonába komoran?”
Mert éj lett, és a barbárok nem jöttek el.
S futárok érkeztek a limesek felől,
jelentve, hogy barbárok többé nincsenek.
„S most - vajon barbárok nélkül mi lesz velünk?
Ők mégiscsak megoldás voltak valahogy…”
[Somlyó György fordítása]
[Lyra Mundi - Kavafisz versei, Európa Könyvkiadó Bp. 1975]
VÁRUNK A BARBÁROKRA
- Miért gyűlt össze népünk a köztéren?
Mivel ma megérkeznek a barbárok.
- És miért nem tesz a Szenátus semmit,
mért nem tart ülést, hoz törvényeket?
Mivel ma megérkeznek a barbárok,
és nincs értelme a törvényhozásnak.
Barbárok jönnek, ők hoznak majd törvényt.
- És császárunk mért kelt fel ilyen korán,
és ül trónján a város kapujában,
teljes díszben, koronával fején?
Mivel ma megérkeznek a barbárok.
Császárunk ott ül, hogy vezérüket
méltón fogadja, kezében tekerccsel,
hol rangokat meg címet adományoz
a barbárság előkelőinek.
- A praetorok, s két konzulunk miért
vonult ki bíborszegélyű tógában,
mért húztak ékes gyűrűt ujjaikra,
mért hordanak ametiszt karkötőket
s tartanak kézben drága botokat
remekbe faragott aranybetétekkel?
Mivel ma megérkeznek a barbárok,
s ily csecsebecsék elbájolják őket.
- Jeles szónokaink miért nem jöttek
hogy mint máskor, beszédet tartsanak?
Mivel ma megérkeznek a barbárok,
s a szónoklás idegeikre megy.
- Mi ez a hirtelen nagy nyugtalanság,
mért ürülnek ki ily gyorsan az utcák,
terek, piacok, s mély gondba merülve
miért igyekszik mindenki haza?
Mert itt az est, s a barbárok nem jönnek.
Néhányan, kik a határról érkeztek,
azt állítják: barbárok nincsenek.
- Mi lesz velünk most a barbárok nélkül?
Úgy hittük, ők hoznak megoldhatatlan
dolgainkra holmi megoldásfélét.
[Faludy György fordítása]
[Faludy György: Test és lélek - Magyar Világ Bp.1988]
*********************************************************************
A hét verse - Konsztandinosz Kavafisz: Megértés
Nem állítanám, hogy borongós típus lennék, mégis az évfordulók, mindenféle "irracionális" számok zavarba hoznak olykor. Nem elég nekem, hogy május végétől már hallom kopogni a gesztenyét, érzem a vinyetták illatát, mi több: kezdek karácsonyra csomagolni, itt vannak nekem ők. - A hét versét, Kavafisz Megértés című költeményét Jánossy Lajos választotta.
Mindenféle születésnapok szövevényében lábhoz jönnek a versek. Az alábbi is véletlen, illetve kicsit azért nem. Anyámon kívül (akinek magamat feltétlenül) egyebeket (irodalmat inkuluzíve) ezen a nyáron a görögöknek köszönhetek. Kevéssé szorosan a művészet tárgykörébe tartozik, mégis a vers személyes történetéhez, vagyis az olvasókra, hogy a vébét figyelemmel egy számomra fölöttéb rokonszenves hírportálon kísérnem adatott, ez eddig rendben is volna, ám ami lett, azt senki nem ígérte, nem jelezte, nem sejtette. Nem jósolta. Hogy a kalapból nekem a görögök jutnak, őket kell nézzem legalább háromszor, néznem és írnom róluk. A játékukról. Ezt add össze, tapsolj, örülj! Nem csinálok belőle titkot, hogy esetleg az ausztrálok mehettek volna még a legrosszab lehetőség versenyében. Ám és de - és itt már Kavafisz jelentkezik a partvonal mellett -: az ausztráloktól óceániai eposzokat idézhettem volna csupán, az sem kutya, sőt, most, hogy a sorokat rotálom, olybá tűnik, a kihívás jellemformáló volta kétségtelen, de hagyjuk! - amennyiben a görög szögletekről és a Wartburg-tulajdonosokat meghazudtoló módon kopaszodó bekkekről szívesen lamentálok, annál szívesebben inzertelek tudósításaimba antik ízelítőket. Ellenben legutóbb Kavafisz mellett döntöttem.
És ehelyütt, a Megértésnél nyílt ki a kötet. Épp június huszadika volt (ld. fent anyám szerepét) és három nappal voltunk barátunk, kollégánk, unokatestvérünk, húgunk és nagynénénk, Nagy Gabi születésnapján túl. Nem állítanám, hogy borongós típus lennék, mégis az évfordulók, mindenféle "irracionális" számok zavarba hoznak olykor. Nem elég nekem, hogy május végétől már hallom kopogni a gesztenyét, érzem a vinyetták illatát, mi több: kezdek karácsonyra csomagolni, itt vannak nekem ők; a hozzám legközelebbieket sem kímélik. Forgatom a fejemet rendszeresen, a költészethez folyamodnom kézenfekvő.
Kavafisz is mintha neszelné a problámát. Neszeli, egyben a hozzám igen közeli hangon szól, ráadásul nem nehéz kihallani belőle Petri karcos optimizmusát. Hogy kábé rendben van ez így. Hajtsd fel a gallérod, kívülről úgy tűnsz, mint aki legyint, pedig dehogy; diszkréten és nagyvonalúan integetsz. Az ernyődet felejtsd a pult alatt, andalogj halkan. Felhők, nő, bor, könyvek, barátok, szülői ház. Nap és szél.
Megértés.
Konsztandinosz Kavafisz: Megértés
Ifjúságom évei, érzéki életem -
milyen tisztán látom az értelmüket ma már!
Micsoda fölösleges megbánások, és milyen hiába ...
De akkor nem láttam, mi értelme az egésznek.
Ifjúságom zülött életében
költészetem szándékai kezdtek kialakulni,
művészetem körvonala rajzolódott.
Ezért, hogy a megbánás sosem volt álhatatos.
És elhatározásaim, hogy önmegtartóztató leszek,
hogy megváltozom,
két hétig tartottak - a legjobb esetben.
(ford. Vas István)
https://litera.hu/irodalom/elso-kozles/a-het-verse-kavafisz-megertes.html
Legalább két Kavafisz
Konsztantinosz Petrosz Kavafisz: Alexandria örök
Konsztandinosz Petrosz Kavafisz költészetének világirodalmi rangját Somlyó György és Vas István honosító magyarításai után szükségtelen bizonygatni. Kevés ilyen rangos költőnek adatott meg, hogy előbb legyen a magyar világköltészeti kánon része, mint a nyugat-európaié. Ennek ellenére Kavafisz költészetének magyar alakváltozatai nem igazán születtek, kultikus-tisztelt fétis maradt, és az idő mintha mostanság érett volna meg arra, hogy ezt az eltékozolt egykori előnyt végre a magyar költészet is kamatoztassa (lásd például Kovács András Ferenc munkáit), kiteljesítse vagy újraértelmezze.
Edmund Keely 1976-os monográfiájában kifejezetten az Alexandria-motívumon keresztül közelített Kavafisz költészetéhez, s amikor egy alakulófélben lévő mítosz leírásába kezd, nemcsak az Alexandria-univerzum, hanem analóg módon a Kavafisz-kultusz kibomlására is figyelmez. Itt nemcsak létszimbólumról van szó, hanem költészetanalógiáról is. Egy folyamatosan változó kultúrájú, népességű, vallású város átalakulásai során mutatja fel azt a konstans elemet, mely átörökíti a folyamatos változásban megmaradó örököt. Alexandria tehát a költészet túlélési technikáiról alkotott metafora lesz. Megítélésem szerint ezt a túlélési technikát kicsiben Kavafisz költészete is modellálja, kivált történelmi vagy áltörténelmi anekdotáiban, melyekben rendre egy-egy komolynak vélt vagy tartott eszme bukásának emberi léptékű megjelenítésére, illetve két szemlélet ütköztetésének leírására szorítkozik. Ezek a szövegek vagy puszta szükségszerűségnek, vagy egyfajta kombinatorikus rend megnyilvánulásainak érzékelik a történelmet, melyben az ember lényegében a nyelv, a retorika, illetve a rituális szerepjátszás által létezik (például A barbárokra várva, Egy kisázsiai községben). E költemények kifejezőereje az ilyen rituális (nyelvi) szituációk (például egy köszöntő beszéd elkészítése, a hatalomátadás ceremóniája, egy-egy csata kimenetelének latolgatása, egy-egy sírvers megszövegezése) közvetlen megjeleníthetőségéből fakad. A Kavafisz-szövegeken belül érzékelhető nyelvi keveredés (a görög regiszterek sajátosságából kifolyólag) folyamatos történetiségbe kényszeríti a leghétköznapibb megnyilvánulásokat is.
Az idézet, a szöveg leletszerűsége vagy dokumentumjellege az intertextualitás számtalan változatát hozza létre. Kavafisz gyakorta nem tesz mást, mint költőileg föltár néhány antik szöveghelyet: az Akhilleusz lovai című költemény például nem más, mint egy Homérosz-hely kiemelése az eposzi áramból és felragyogtatása a líra keretei között. Olykor egy-egy történetírói passzus anekdotizálódik (például Nero határideje, Alexandriai királyok, Julianus és az antiochiaiak), s válik csattanóval ellátott, sosem patetizálódó példázattá. Kivált az episztolák és epitáfiumok esetében fordul elő olyan eset is, amikor maga a vers válik dokumentummá vagy történelmi “ténynyé”.
Külön regisztert alkotnak Kavafisz erotikus vagy szerelmes versei, melyeknek a hazai irodalom nem túl sok figyelmet szentelt. E költeményekben szintúgy érvényesülnek a történetmesélés lírai szabályai, az erotikus Alexandria a történelmi Alexandria metaforikus párjává válik, maga a test és a testi élvezet is történeti dimenziót nyer. Az erotika is inkább csak retrospektív vagy lehetséges erotika lesz, sose konkrét aktus. Az emlékezés, mely már a görög szavak kiválasztása során is eklektikus módon vezet el egy-egy mítoszhoz és korhoz, úgy uralja Kavafisz idejét, hogy minden jelenidejűséget kiszorít belőle. Gregory Jusdanis, aki Kavafisz költészetében a szövegszerveződés, az erotika és a történelem egymást átjáró erőit kutatta, találóan mutatott rá, hogy Kavafisz erotikus költészete, mely a fiatal férfitest bűvöletében fogant és allegorizálódott, lényegileg a Foucault által leírt, úgynevezett taxi-effektus szabályai szerint működik: a testiség csak a szerelmes távozásakor vagy távollétében ruházódik fel azzal a szerelmi vággyal, mely az aktus valós vagy elgondolt megismétlésére irányul. Az írás maga is így ölt corpust, az emlékezetben visszajátszott testként vetül papírra a vers maga: a szó és a gyönyör közt szoros és szabályokkal rendelkező összefüggésrendszer bontakozik ki.
folytatás itt
"Test, gondolj arra" - Kavafisz: Alexandria örök. Válogatott versek.
"Arisztokratának lenni a görögöknél annyit jelentett, hogy az embernek van egy kávéházi törzshelye valahol Pireuszban" - mondta 19. századi értelmiségi elődeiről a költő. Nos, Konsztantinosz Kavafisz a nyomdokukba lépett, igaz, nem Hellászban, hanem a hasonlíthatatlan atmoszférájú, kevert kultúrájú, kétezer-kétszáz éves Alexandriában.
Anyai részről múltjára büszke fanarióta családból származott (a kelet-európai történelmekben aktív fanarióta görög famíliák Konstantinápoly "Phana" nevű negyedében laktak, innen kapták a nevüket). Az apa, Petrosz Kavafisz, a sikeres gyapot- és textilkereskedő Konstantinápolyból indult, Alexandriába települt át (itt született 1863-ban Konsztantinosz, a költő), majd Liverpoolba terjesztette ki a családi vállalkozást: kilenc gyermeket és egy virágzó céget hagyott hátra halálakor.
Aki túlélte a hallhatatlanságot: Konsztandinosz Kavafisz
részlet:
Kavafisz versei magyarul az Európai Kiadónál jelentek meg 1968-ban Somlyó György és Vas István fordításában, amit aztán 1975-ben újra kiadtak. Ez a kötet nem volt teljes, csupán a Kavafisz-korpusz legjelentősebbnek tartott verseit tartalmazta. A Kalligram Kiadó jóvoltából az idén új kiadásban olvashatjuk költeményeit, immár egy majdnem teljes kiadást tarthat kezében az olvasó. Az 1968-as kiadású versek fordítását a könyv szerkesztő-fordítója, Déri Balázs változatlanul hagyta, és ő fordította le – három kivételével, amelyek Papp Árpád fordításai – mind a Somlyó és Vas által kihagyott tizenkilenc verset, mind a korai, kiadatlan, megtagadott és befejezetlen verseket. Krupp József felteszi a kérdést, miszerint „megváltoztatja-e Kavafisz-képünket a magyarul olvasható szövegtest növekedé­se”.[2] Krupp József tanulmányában azzal érvel, hogy „az »új« versek nem okoznak nagy meglepe­tést”, viszont a kötet a régebbi kiadásokhoz képest nagyobb ívet kapott.
Adódik olyan nézet, amely szerint a fordítás ferdítés; régóta köztudott, hogy csaknem a lehetetlent kísérti az, aki verset próbál egyik nyelvről a másikra átültetni, hiszen a tartalmi, értelmezésbeli dolgokon túl a szöveg megannyi nehézségével, többek között a poétikai- és stilisztikai eszközök visszaadásával is meg kell birkózni. Kavafisz költői nyelvezete nagyon becsapós; egyszerű, már túlságosan is egyszerűnek tűnő nyelve sok buktatót rejt magában. Ha Kavafisz nyelve egyszerű, szinte soha nem fordul elő nála metafora, sem hasonlat, sem szimbólum, akkor mi is okoz a fordítónak annyi fejtörést? Bár néha száraznak tűnnek a sorok, ugyanakkor nagyon sokrétűek a versei, amelyeket a költő hosszan csiszolt, és mindemellett igen tömör is tudott lenni. Az angol költő, W. H. Auden, aki nagy csodálója volt Kavafisznak, azt mondta, Kavafisz költészetének „legjellegzetesebb elemei” nem a versforma, metrum, rím, hasonlat, hanem „a nyelv színezete, a személyes hangnem”.[3] Auden nem tudott görögül, s csakúgy, mint a magyar olvasók döntő többsége, csupán fordításban olvashatta Kavafisz költeményeit. „Abból, amit cselekedtem, és amit mondtam / ne próbálják meg firtatni, hogy ki voltam!” – mondja Kavafisz a „Titkos dolgok” című versében, majd így folytatja: „Valami utamba állt, és átváltoztatta / tetteimet és életmódomat.”[4] Ez a gondolat egy másik nagy amerikai-angol költő és irodalomteoretikus, T. S. Eliot elvére hajaz. Eliot volt az, aki az Új Kritikától befolyásolva először tett különbséget a költő, mint szenvedő ember, és annak teremtő elméje között; ebben a felfogásban az olvasónak nem szabad az olvasott műben a szerző életrajzát keresnie, illetve az életrajzból értelmezni a művet. Hivatkozásaimat azért korabeli angol költőktől vettem, mert egyrészt Kavafisz is ismerte néhányukat, a műveiket, és minden bizonnyal hatottak is rá, másrészt Kavafisz recepciója először nem is hazájában, sőt még csak nem is az anyaországban, Görögországban történt, hanem Angliában. A költő verseit először angol fordításban ismerhette meg az olvasóközönség, és Angliából indult a világhírnév felé. Kavafisz magyarországi recepciója ennél sokkal később jött, de erről most nem szólnék, mert ezt Déri Balázs a Kavafisz-kötet utószavában már megtette.
