Történetünk elején Karel Kopfrkingl, a prágai krematórium példás, munkáját rajongva szerető alkalmazottja: ő irányítja a hamvasztó-térbe az elbúcsúztatottakat, s ügyel, hogy a kemencék az előírt hőfokon maradjanak. Amilyen kötelességtudó a munkahelyén, olyan a magánéletében is.
Feleségét, leányát, fiát imádja, s messzemenően gondoskodik róluk. Nem iszik, nem dohányzik, németet, csehet (magát és családját is annak tartja), keresztényt és zsidót egyaránt becsül, ahogy a törvények előírják. Politikával nem foglalkozik. És mégis 1938-ban csak néhány, a Szudéta-vidék megszállásától Prága megszállásáig eltelő hónap kell ahhoz, hogy egy merőben ellentétes - német faji öntudatra ébredt, társait besugó, családirtó (megtudja, hogy felesége zsidó származású), nagyszabású hóhér-karrier előtt álló - Kopfrkingl álljon előttünk.
De valóban nem azonos korábbi önmagával? A regény elején a szerző képes is velünk elhitetni, hogy valamiféle új Svejkhez van szerencsénk. Kopfrkinglből csak úgy dőlnek a tanulságos sztorik és a példázatok. Azonban hamarosan rádöbbenünk, hogy az érzelgősség, kenetteljesség, szertartásosság lényegi eleme ennek a primitíven egocentrikus figurának. Dolgos kispolgári léte inkább az őt körülvevő viszonylag emberséges társadalom érdeme. Amint ennek összhangja megszűnik, benne sem marad semmi pozitív.
A neves cseh író ebben a regényében is hű marad művészetének központi kérdéséhez: miként viselkednek a különféle emberek az embertelenség mocskában? Ezúttal azt a típust mutatja be, amely ostobaságánál, belső gyengeségénél fogva lesz az árulás tömegbázisává.
http://legeza.oszk.hu/sendpage.php?rec=li0645
Látlelet a megdolgozásról | Fuks: A hullaégető / Vaskakas & Belvárosi Színház
A hullaégetőről legelőször is azt kell tudni, hogy alig több mint húsz évvel a háború után írta Ladislav Fuks. Akkor a náci őrület és propaganda hatásának esetleírása lett. Rémületes diagnózis arról, hogy egy nagyon kicsi kispolgár hogyan lesz munkájának szerelmeséből az emberpusztító gépezet csavarja, sőt: a szerkezet meghatározó része.
Akkor: visszatekintés és elemzés volt. És ma?
Kopfrkingl úr szerepében Gálvölgyi János áll a színüres, csak fényekkel fölszabdalt, fekete színpadon, fekete-szürke ruhájában, és éppen betanítja ifjú kollégáját a legmagasztosabb feladatra: hogyan kell átlényegíteni a testet (a bibliai megfogalmazás szerint), hogy ismét porrá legyen. Az egész csak technikai kérdésnek tűnik, és hajlamosak is vagyunk hinni neki. Ez a derék, csupa gyöngédség ember főszereplő a családja életében, minden úgy történik, ahogy ő mondja, amit ő helyesnek tart. Gondosan ápolja szeretetét a felesége és a gyerekei iránt, óvja egészségét, és távol tartja magát a politikától.
»A törvények arra valók, hogy betartsák őket«
De azért ne feledjük, megjárta a nagy (ma: első világ)háborút, onnan származik barátsága is Willivel, aki most, a harmincas évek jelenében már minden lehető alkalommal szajkózza a szólamokat a csehek – később meg a zsidók – alsóbbrendűségéről. Továbbá intenzíven piszkálja Kopfrkingl urat, hogy ő is ébressze fel magában a német hazafit. (Schruff Milán hálátlan szerepe…) A befolyásolható kicsi polgár mindig csak egy picikét csúszva lejjebb, szépen el is merül a náci mocsárban – és hogy „megóvja” feleségét, fiát, lányát a jövőbeli atrocitásoktól – „megelőző lépésként” –, egyenként meg is öli őket.
Ezt a történetet csak fekete-fehérben lehet előadni, nem vitás. Voltaképpen még a fehér is sok lenne.
»A család mindenek előtt«
Színpadra alkalmazóként Gálvölgyi Judit végezte el az első, jelentős műtétet a regényen: a mellékszereplők szinte mind eltűntek. A szöveg azonban Zádor Margit fordítása maradt – ám a megváltozott arányoktól (szerencsére) eltűnt a főszereplő szinte nyálkás ömlengése a feleség és a gyerekek iránt. Így Gálvölgyi János révén egy szikárabb, a néző által (kezdetben) kedvelhetőbb figurát ismerünk meg.
Pelsőczy Réka a rendezés során szintén redukált: megmaradt ugyan a család macskája – a hozzá való viszony szinte indikátorpapírként mutatta az érzelmek változását. A családtagok, a hamvasztóbeli kollégák a győri Vaskakas Bábszínház művészei lettek, hatalmas (fekete-fehér) papírmasé fejekkel. Ezek a figurák kevés szöveggel és csupán mozdulatokkal, akár egy váll felé billentett vagy lehajtott fejjel tökéletesen kommunikáltak a majdani tömeggyilkossal.
Gálvölgyi nagyon jókor találkozott ezzel a szereppel. Idősebb, lényegesen érettebb a regény ötven körüli hősénél, a szintén csaknem ilyen korú Rudolf Hrusinskynál (aki Juraj Herz 1968-as filmjében játszotta a címszerepet, és magyar hangját GJ adta). Ez az ezüstnek csúfolt életkor valami megfoghatatlan félelemmel egészíti ki Kopfrkingl úr viselkedését. Mintha élete utolsó nagy lehetőségét kapná a németektől, hogy irányíthatja a leendő hatalmas krematóriumot.
A cselekmény mozgatórugója a régi katonatárs szájából hallatszó propagandaszöveg, ami a kezdetben ártalmatlan, lelkes szakmunkást átgyúrja. Ez a hatás teszi (el)borzasztóan időszerűvé a történetet és az előadást. Először csak az ellenségek kiválasztása, megnevezése, aztán a nemes célokért folyó harc feldicsőítése, aztán az ehhez nélkülözhetetlenül szükséges gyűlöletkampány, és az igazságokat ordítva sugalló Vezér roppant egyszerű szentenciái arról, hogy kiket kell meghagyni és kiket eltakarítani. Hiszen a törvények azért vannak, hogy végrehajtsák őket – hangzik a kétségbevonhatatlan igazság. Az égetőművész egyetért – és nem gondolkodik azon, hogy a törvény lehet rossz is.
Kopfrkingl mindig csak egy kicsit távolodik el régebbi önmagától, mindig csak egy kicsi szerepet vállal: koldusként hallgatózni, a hallottakról beszámolni. Aztán csak egy kicsit besúgni: nem is, csak véleményezni a kollégáit – és máris ott áll előttünk a Harmadik Birodalom lelkes híve, aki most már mindenre hajlandó. És önként. Még akár elválni is, hiszen törvény tiltja a vegyesnek bélyegzett házasságot. Az átalakulás oly finom, olyan apróságokból áll össze, hogy a legvégén szinte nem is hiszünk a szemünknek, üres ismét a tér, csak fénycsíkok szabdalják fel, a feleség, gyerekek, mindenki halott, kibújt a bábfejből. Egy darabig nem is merünk tapsolni ennek a szörnyetegnek.
»Meg kell óvni attól, ami rá várna…«
Ha valaki párhuzamokat vél fölfedezni, az nem véletlen. Pedig minden egyes mondat, kifejezés, megfogalmazás Ladislav Fuks tollából való. A csehországi helyszínek és a többször emlegetett istenített Vezér ellenére nem a szomszédokról, nem a múltról van szó.
A mai színpadra állítás: süvöltő figyelmeztetés.
Fotók: Takács Attila
https://olvassbele.com/2017/02/17/latlelet-a-megdolgozasrol-fuks-a-hullaegeto-vaskakas-belvarosi-szinhaz/
A hullaégető és ami a győri diákoknak eszükbe jutott róla
Ha mindenhol ugyanazt hallja az ember, akkor egy idő után elfogadja, és ha már mindenki azt mondja, akkor ő is. Ez arról is szól, hogy ha a többség ezt csinálja, akkor én is ezt csinálom. Szerintem így lehet leginkább kimosni az emberek agyát, és irányítani őket.
Levente, a győri Jedlik Ányos Középiskola diákja
Ladislav Fuks A hullaégető című regénye 1967-ben jelent meg Csehszlovákiában. Rövidesen lefordították az összes világnyelvre és sok kisebb nyelvre is. 1968-ban csehszlovák film is készült belőle. A címszerepet Rudolf Hrusínský alakította – legendásan nagyszerűen. A későbbi magyar nyelvű változatban Rudolf Hrusínský szinkronhangja Gálvölgyi János volt.
Az idén teljesült Gálvölgyi negyven évig dédelgetett álma: színpadon is eljátszhatja a krematóriumi szakember, Karl Kopfrkingl szerepét. A hullaégető – nem csak miatta – nagy erejű előadás. A könyv alapján készült darab az 1930-as évek végén, a náci megszállás alatt álló Szudéta-vidéken játszódik, és arról szól, hogy egy ideológia hogyan képes megmérgezni lényegében bárkit, és mivé lesz általa az ember.
Kopfrkinglt gyakran meglátogatja a barátja, Willi. Willi a náci párt tagja, jól mennek a dolgai. Amikor megjelenik, mindig arról szónokol, hogy Kopfrkinglnek is be kellene lépnie a pártba. Többek között azt mondja: ,,Nem érzed magadban a német vért?”, ,,te német vagy, kiválasztott, ezt miért nyomod el magadban?”, ,,én a prágai német kaszinóba járok, ami maga a Paradicsom”, ,,örök életedben azzal akarsz foglalkozni, hogy koporsókat irányítasz a hamvasztókemencébe?”, ,,inkább lépj be te is a pártba!”. Willi karizmatikus személyiség, és a kitartó propagandaszövegével átfordítja az alapvetően jóravaló, tisztes, szerény életet élő Kopfrkinglt. A folyamatos agymosás hatására Kopfrkingl is belép a pártba, és a náci ideológia megszállott híveként megöli a saját feleségét, fiát és lányát.
- ,,Amikor március 15-én bevonultunk Prágába, a Vezér megszüntette az egyik háborús tűzfészket, ezt a volt köztársaságot, de ez még nem jelenti azt, hogy nyugodtan alhatunk. Hogy már megpihenhetünk a babérjainkon. Kártevők minden társadalmi rétegben akadhatnak, kártevők lehetnek a tudósok, művészek, írók… a csehszlovák hadsereg és rendőrség volt tisztjei, a papok… de közönséges takarítónők, szerelők, fűtők is, vagy például kereskedők és igazgatók, mindazok az emberek, akik izgatnak, lázítanak, uszítanak… és ezért különösen veszélyes, amíg nem tudunk róluk. Amíg nem tudunk róluk, nem helyezhetjük át őket más munkahelyre, nem tudjuk nyilvántartani, figyelni őket.” Bűntettet követnénk el német nemzetünk és az egész emberiség ellen, ha tétlenül, ölbe tett kézzel néznénk aknamunkájukat… A krematóriumban te vagy az egyetlen emberünk, az egyetlen német, a kultúra egyetlen hordozója, az új rend egyetlen képviselője, sőt most már az NSDAP tagja is, rád kell támaszkodnunk.(…)” Ladislav Fuks: A hullaégető
A hullaégető premierjét a győri Vaskakas Bábszínházban tartották. Az előadást – Némethné Tóth Fruzsina magyartanár szervezésében – a győri Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola és Kollégium 12. évfolyamos tanulóinak egy csoportja is megnézte. Érdekelt, hogyan hatott a diákokra, amit láttak, és megkértem a tanárnőt, hogy az egyik magyarórából szenteljen néhány percet egy Skype-beszélgetésre.
Fruzsina diákjai gyakran és szívesen járnak színházba. Mielőtt megnézték volna A hullaégetőt, annyit tudtak a darabról, amennyit a színházi ajánlóban írtak róla; körülbelül ismerték az alaphelyzetét. Egyiküket a cím fogta meg: ,,Néztem egy olyan sorozatot, ami egy temetkezési vállalkozásról szólt, az nagyon tetszett, ezért is fogott meg a darab címe.” A korról, amelyben a darab játszódik már tanultak, a háttérismeret mindenkinél megvolt.
,Magának a színielőadásnak nem élveztem minden egyes percét, a téma volt érdekes, amit boncolgatott, illetve a végkimenetele. Nem az a fajta előadás volt, amiről úgy mentünk ki, hogy hú, milyen jó volt, hanem inkább érdekes és elgondolkodtató” – állapította meg Bence. Levente megpróbálta a főszereplő helyzetébe képzelni magát: ,,Többé-kevésbé sikerült, és azon gondolkodtam leginkább, hogy én ebben a helyzetben hogyan cselekedtem volna. Nagyon sokat gondolkodtam, de nem tudtam eldönteni. Nem voltam még ilyen helyzetben, nem tudom, mit csinálnék.”
Az ideológia hatása
Elidőztünk annál a kérdésnél, hogy vajon ki tudja-e vonni magát az ember egy olyan ideológia hatása alól, mint amilyen a harmincas éveké volt. El lehet-e előle menekülni, lehet-e tenni ellene? Bence szerint: ,,Az akkori Csehszlovákia szomszédos volt Németországgal, és véleményem szerint, ha valaki annyira közel lakik az ideológia forrásához, akkor nem tudja magát kivonni. Hitler bevonult Ausztriába is, körülvette egész Csehszlovákiát, és szerintem ezáltal ott a legtöbb emberre is jóval erősebben tudott hatni, mint mondjuk – menjünk egy kicsit távolabb – Magyarország keleti részén. Sokkal valószínűtlenebbnek érzem, hogy mondjuk az Alföldön erre kényszerült volna egy ember. Akkora nyomás nem volt rajta, nem volt az egész országa Hitler uralma alatt. Ott szerintem mást is lehetett volna csinálni.” A diákok úgy vélik, az, hogy később Magyarország sem tudta kivonni magát a náci eszmék hatása alól, azért következett be, mert ,,akkor már körbe voltunk véve, teljes megszállás volt”.
Mit gondoltok, előfordulhat-e most, a 2010-es években az, amit a nácik tettek a második világháborúban? – kérdeztem. Úgy gondolják: ,,Ugyanaz nem, de más formában mindig meg fog jelenni, hogy egy népcsoportot kikiáltanak ellenségnek, és ki akarják irtani őket. Csak mi tehetünk ellene”. Szabolcs szerint például úgy, hogy, mint mondja, nem dőlünk be minden hülyeségnek. ,,Teszem azt, ha mostantól azt mondják, hogy Levente a hovatartozása miatt egy alávaló, semmirekellő ember, akkor nem hiszem el annak, aki mondta, mert ismerem Leventét, és nem fogom lehallgatni, börtönbe záratni, meghurcolni, megölni”.
De mi van akkor, ha a hatalmon lévők egy számodra ismeretlen emberről állítják, hogy alávaló, semmirekellő ember? – vetettem fel. ,,Ha valaki számomra ismeretlen, akkor az ismeretlen, és nem fogok egy ismeretlent elítélni, megölni. Őszinte leszek, engem nem foglalkoztat, hogy ki hogyan él, amíg engem nem bánt” – mondta Szabolcs.
- [A zsidók] útjában állnak a boldogságunknak, veszélyeztetik a Vezér európai rendjét, mindannyiunk küldetését, a tiedet is. Spártában megölték a csenevész gyerekeket. Némely mimózalelkű ember ezt esetleg kegyetlenségnek tartotta. Pedig végeredményben óriási jótétemény volt, elsősorban a gyerekek szempontjából, hiszen az életben csak szenvedés várt volna rájuk… de ez a szokás az egész nemzet egészségét szolgálta. Bűntettet követnénk el a nemzet és az emberiség ellen, ha nem igyekeznénk megszabadulni a nemkívánatos elemektől. Ladislav Fuks: A hullaégető
Idegenek a városban
2015-ben sok Magyarországra érkező menekültet irányítottak a Győrhöz közeli Vámosszabadiba. Kíváncsi voltam, mit szóltak a diákok a városukban feltűnő idegenekhez, érintette-e őket valamilyen módon az úgynevezett menekültválság, voltak-e kellemetlen tapasztalataik. ,,Az egész város, de főleg a vasútállomás környéke tele volt menekültekkel, de nem volt konfliktus vagy balhé. Olyan volt, hogy egymással verekedtek, de velünk nem kötekedtek. Néha beszólogattak, de igazából ennyi volt” – derült ki. Szabolcs a többiek derültségére azzal színesítette a beszámolóját, hogy elmondta: ,,Nekem nem volt problémám, nem kötekedtek velem, mert én nagyon kedves vagyok, kinézetre, meg azon a nyáron az építőiparban dolgoztam, és nem fürödtem munka után kapásból. Úgyhogy hozzám nem jöttek oda”.
A várost elárasztó menekültellenes plakátokat részint nevetségesnek, részint értelmetlennek tartották. ,,Minden sarkon, minden hirdetőoszlopon ez volt, holott épeszű emberben amúgy is megvan az a képesség, hogy valamilyen szinten fenntartással kezelje a menekülteket. Ehhez nem kellenek plakátok.” ,,Semmi értelme nem volt, kivágtak egy csomó fát, kidobtunk egy csomó papírt és pénzt” – mondták szinte egyszerre, egymás szavába vágva. Szabolcs viccelődve megjegyezte: ,,Én minden plakátot elolvasok. Ezeket a plakátokat is előbb olvastam el, mint ahogy észrevettem volna, miről szólnak. Szerintem csak sok olvasásra akarták csábítani az embereket.”
Manipuláció, agymosás
Levente a mai magyar társadalom legnagyobb problémájának az emberi ostobaságot tartja: ,,Az a legnagyobb probléma, hogy az emberek túlnyomó többsége hihetetlenül manipulálható. Ha nem koncentrálnak rá, fel sem tűnik nekik, hogy manipulálni próbálják őket, mert ebben élnek nap mint nap. Ha bekapcsolják a tévét, dől belőle.”
Amikor emlékeztettem a diákokat arra, hogy A hullaégetőben is éppen ez történik, manipulálják a főszereplőt, így reagáltak:
,,Lehet, hogy valamilyen szinten agymosás az is, ami nálunk van, csak itt nem sulykolják annyira azt az ökörséget, mint ott a jelenetekben, hogy ’mennyivel jobb így élni’. De ugyanúgy átverés. A darabban elég jól megfigyelhetők ennek a pálfordulásnak − vagy nevezzük annak, aminek akarjuk − az állomásai. Szerintem a főszereplő eleinte sem szerette kifejezetten a családját, hanem inkább csak úgy ott voltak neki, a végére meg már képes volt őket is beáldozni a saját boldogulása érdekében.”
,,De, pont, hogy szerette őket, és mivel nem tudott a megmentésükben közreműködni, úgymond a két rossz közül a kisebbiket választotta. Tagja volt a náci pártnak, átlátta, hogy hová fog vezetni ez az egész, tudta jól, hogy a családját is el fogják vinni, és nem tudja megmenti őket az éhhaláltól, illetve a gázhaláltól.”
,,Nem, csak bemagyarázni próbálta magának, hogy szereti és megmenti a családját a gázhaláltól. Ha tényleg szerette volna őket, akkor ő maga sem öli meg egyiküket sem.”
Levente szerint a mai világban egyre nehezebben tudja megóvni magát az ember a teljes agymosástól. ,,A médiában mindenhol ugyanazt nyomják, és már akaratlanul is elhiszi. Ha mindenhol ugyanazt hallja az ember, akkor egy idő után elfogadja, és ha már mindenki azt mondja, akkor ő is. Ez arról is szól, hogy ha a többség ezt csinálja, akkor én is ezt csinálom. Szerintem így lehet leginkább kimosni az emberek agyát, és irányítani őket. Az élet minden területén megfontoltnak kell lenni, és nem szabad mindent elhinni. Én annak hiszek, amit láttam és tapasztaltam.” A többiek egyetértettek vele, és elmondták: úgy védekeznek az agymosás ellen, hogy nem nagyon néznek tévét, az interneten is inkább csak zenét hallgatnak és a barátaikkal csetelnek.
Az iskola
Az is érdekelt, hogy a diákok szerint az iskola segít-e eligazodni a világban. ,,A saját bőrömön is érzem, hogy itt nem elsősorban az anyagot tanuljuk, hanem a barátainkhoz, a tanárainkhoz jövünk be, akik nem utálnak minket, nincsenek előítéleteik, kellemes hangulatban, jó közösségben tudjuk eltölteni a mindennapjainkat. Nem igazán tudnak manipulálni minket a tanárok. Meg nem is próbálnak. Egyikünk sem szorongva jön be az iskolába, és ez szerintem hozzájárul ahhoz, hogy elég rendesen felkészülünk. És megtanítanak minket arra, hogy az életben meg kell küzdeni mindenért, csak kemény munkával lehet elérni a céljainkat” – összegezte Levente.
A tanárnő még hozzátette: ,,Az iskolában sok jó osztály van, de ez különösen értelmes osztály, velük lehet filozofálgatni. A magyarórák jó része azzal megy el, hogy az adott témáról filozofálunk. És van egy körülbelül tízfős társaság, amelynek ha azt mondom, ‘színház’, azonnal ugrik”. Fruzsina – mint fogalmazott – rettenetes állapotba került A hullaégető hatására. ,,Siettem haza, hogy átöleljem a gyermekeimet” – mondta. A színházi előadásokkal kapcsolatos gondolatit egyébként Szoó Virág szerzői néven a Facebookon is megosztja.
(A nyitóképen a diákok)
https://librarius.hu/2017/03/16/a-hullaegeto/
A Cultura Magazin cikke csak engedéllyel másolható.
A Cultura Magazin cikke csak engedéllyel másolható.
A Cultura Magazin cikke csak engedéllyel másolható.
