Magyarországon – főleg a rendszerváltás óta – szinte általánosan elfogadott vélemény, s ebben a szellemben írnak róla az újabban megjelent lexikonok, kézikönyvek és a kutatók is, hogy az új kenyér ünnepét 1949-ben, az alkotmány elfogadásakor szovjet minta alapján, mesterségesen „kreálták”.
A történeti adatok viszont azt bizonyítják, hogy ez a vélekedés nem állja meg a helyét. A Szent István-napi új kenyér átadásának és megszegésének jól ismert toposza ugyanis nem szovjet minta alapján született.
A szokás gyökereit keresve egyrészt az Apostolok oszlása néven ismert középkori liturgikus ünnephez (július 15.), másrészt Darányi Ignác földművelésügyi miniszter 1899. évi rendeletéhez kell visszanyúlni. Darányi volt az, aki a XIX. század végi forrongó agrármozgalmak lecsendesítése, illetve a földesúr és az aratók közötti „patriarchális jó viszony” helyreállítása érdekében az aratóünnepek „felújítását” szorgalmazta. Kezdetben kevés sikerrel.
Az ünnep megtartása ugyanis csak a béraratóknál volt általános. A maguknak aratók nem tartottak aratóünnepet, még az olyan gazdag aratóhagyományokkal rendelkező településeken sem, mint Mezőtúr. Így az a sajátos helyzet állt elő, hogy Darányi felhívásának igen sok helyen egyszerűen nem lehetett eleget tenni, hiszen nem volt mit felújítani. Darányi ezért két évvel később ismét kiadta a rendeletét, s ennek már érezhetően volt hatása. Mivel azonban igen sok településen korábban egyáltalán nem voltak aratóünnepek, gyakran előfordult, hogy a rendezők az ünnepség szerves részéhez tartozó szokáselemeket egyszerűen elhagyták. Másokat viszont, így többek között az Apostolok oszlása ünnepén még élő hagyományt, a kenyér megáldását megpróbálták a felújított aratóünnepek szokásrendszerébe illeszteni. Nem is sikertelenül, hiszen Szeged környékén rövidesen már gabonával telt ökrös szekér indult a templomba, ahol a plébános ünnepi mise kíséretében megáldotta a gabonát, valamint a szekéren lévő kenyereket. Szinte természetesnek tűnt, hogy ezeknek a búza- és kenyéráldással bővülő aratóünnepeknek a húszas évek elejétől lassan megváltozott a nevük is.
Az ecsédiek velük kapcsolatban például kenyeres búcsúról beszéltek, a szegedi lapok viszont arról írtak, hogy „közel száz kocsi jelezte, hogy a tanyavilág minden részéről zarándokolnak el az emberek a kenyér ünnepségére”, de a szerb megszállás alatt lévő röszkeiek az 1922-ben rendezett aratóünnepséget már a magyar kenyér ünnepének nevezték.
Az itt közölt tanulmány egy nagyobb kutatás része. A szokás keletkezéstörténetét tárgyalva azt igyekszik bemutatni, milyen is volt az 1937. Péter-Pál napján, Szegeden, a város idegenforgalmának fellendítése érdekében rendezett, jelentős médiaeseménynek számító új kenyér ünnep; milyen volt a második, a Bácska visszacsatolása alkalmából a szabadkai Hitler téren megtartott, a Kormányzó háborús propagandáját szolgáló magyarkenyér-ünnep, vagy 1945 után hogyan szálltak harcba az új kenyér eszmei kisajátításáért a különböző politikai pártok; s végül a kenyérátadás rituáléja milyen szerepet tölt be ma Szent István-napi állami ünnepünk szertartásrendjében, s hogyan vált egy „fölülről kitalált” hagyomány a nemzeti emlékezetben „évszázadokra visszatekintő ősi” hagyománnyá.
(A tanulmány első részét a Mozgó Világ 2002/2. száma közölte. A szerző kutatását a Magyar Művelődési Intézetben végezte.)
---------------------------
A szegedi, a mindennapi, az új, a magyar kenyér ünnepe
A Tormay államtitkár elnökletével 1936 júniusában megtartott fővárosi ülés döntését a szegedi lapok lelkesen fogadták. Annál is inkább, mivel az új kenyér ünnepe megrendezésének terve nem az ország, hanem az Alföld fővárosában született. Az ötlet Hübner József iskolán kívüli népoktatási és népművelési titkártól származott, ő javasolta, hogy – elsősorban az idegenforgalom helyi fellendítése érdekében – Szeged minden nyár végén ülje meg a kenyér ünnepét.[1]
A lapok szerint a Pálfy polgármesterhez küldött memorandumában[2] egyrészt fájlalta, hogy Szegeden – ellentétben a Halason, Cegléden, Kalocsán megrendezett ún. „Napok”-kal vagy a Miskolcon, Göcsejben tartott „Hetek”-kel – ilyen rendezvények nincsenek, másrészt hangsúlyozta, hogy a kenyér ünnepe megrendezése most különösen aktuális lenne: Szeged ugyanis ebben az évben emlékezik meg a töröktől való szabadulásának 250. évfordulójáról, arról a napról, amikor a magyarok Nagyasszonya kivette a pogányok kezéből a magyar kenyeret és azt újból a szegediek kezébe adta. Hozzáfűzte, hogy bár a többek szerint is elvitathatatlanul európai hírű és rangú Szegedi Szabadtéri Játékok megrendezésével a város elsőként ébredt fel, s talált magára a háború okozta súlyos traumából, ám a Szabadtéri Játékok csak a mai Szegedet, a „Tisza kényes gyöngyének” mai kultúráját mutatja be, a hajdani, az ősi, népi kultúráját azonban nem. Micsoda képtelenség lenne, írták a lapok is, hogy „Magyarországon, a kenyér országában, a kenyérnek, amellyel és amelyből élünk, amelyről elmondhatjuk, hogy ezen a széles világon egyes-egyedül csak a miénk”, hiszen „semmiféle idegen nációnak nincs a miénkkel egy napon említhető kenyere”, lehetetlen tehát, „hogy ennek az Isten legdrágább áldásának ne legyen egy nekiszentelt ünnepnapja ezen a búzatermő Nagyalföldön”.[3]
Mielőtt azonban Hübner József iskolán kívüli népoktatási és népművelési titkár kitért volna memorandumában az ünnep megrendezésének részleteire, felhívta a figyelmet bizonyos veszélyekre is. Mindenekelőtt arra, hogy nem szabad megengedni, hogy az ünnep idegenforgalmi attrakcióvá, öncélú látványossággá váljék, hogy üzleti megfontolások bármilyen módon is befolyásolják. De megrendezését erőltetni, vagy tartalmát meghamisítani sem szabad. Legyen az egy ősi, magyar gyökerekből táplálkozó, a földműves megbecsülését valóban szolgáló igazi magyar ünnep. Ha pedig így lesz, akkor a magyar kenyérnek és a kenyér létrehozójának, megteremtőjének, a földművesnek ez a bensőséges, áhítatos ünnepe, az ünnep minden szépsége „magától kinemesedik”, és „hatalmas, az egész országban egyedülálló idegenforgalmi alkalom” lesz. Természetesen ehhez az is szükséges, hogy Szeged a főváros és a vidék számára filléres vonatokkal megközelíthető legyen, valamint, „hogy a rádió, mint hathatós segédeszköz, már előre vegye műsorába a „Mindennapi kenyér” ünnepének ismertetését, éppen úgy, mint az ünnep főbb mozzanatainak közvetítését (...)”[4]
Ezeket a főbb mozzanatokat Hübner iskolán kívüli népoktatási és népművelési titkár a következő módon tervezte meg: az ünnep a külső gazdakörök és a városi egyesületek díszes zászlók alatt történő alsóvárosi bevonulásával kezdődik, amelyet egy, az „életért” tartott hálaadó mise követ ugyanitt. A menet ezután az első világháborúban elesett szegedi katonák emlékére emelt
PORTA HEROUM
HŐSI HALÁLT HALT HŰ FIAINK EMLÉKÉT ŐRZI AZ ÉLET
inscriptiót viselő Hősök kapujánál búzakoszorúkat helyez el, amit a megyésfőpásztor kenyéráldása, illetve a közösen elmondott ima (Miatyánk) követ. Az ünnepség ezután a Városháza előtt folytatódik, ahol előbb a polgármesternek, azután a püspöknek, végül a város egyik képviselőjének ajánlják fel az új kenyeret, akik felvágják, megízlelik, majd megajándékozzák vele egyrészt Szeged szegényeit, másrészt a kórházakat (a jelen szenvedőit), végül pedig az iskolákat (a jövő reménységeit). Az ünnepség a gazdák és a gazdakörök jutalmazásával fejeződik be.
Alig néhány nappal az után, hogy Hübner memorandumáról a helyi lapok is beszámoltak, a terv részleteinek tanulmányozására, s nyilván egy esetleges későbbi együttműködés reményében, Szegedre utazott a Magyar Gyöngyösbokréta Szövetség ügyvezető igazgatója, Paulini Béla is. Arról, hogy Pálfy József doktorral, Szeged polgármesterével április 18-án előbb délelőtti, majd délutáni találkozásukon pontosan miről is tárgyaltak, természetesen ma már nem lehet tudni. Azt viszont tudjuk, hogy a város és az Országos Gyöngyösbokréta Szövetség közötti együttműködésből végül nem lett semmi. Aminek nyilván az is oka lehetett, hogy Paulini, amint erről a lapok is beszámoltak, közel két és fél ezer korona honoráriumot kért a mindennapi kenyér ünnepének megrendezéséért.[5] Mivel pedig Hübner titkár kész lett volna anyagi ellenszolgáltatás nélkül a minden apró részletében kidolgozott tervét a város rendelkezésére bocsátani, a szegediek úgy döntöttek, hogy nem élnek Paulini ajánlatával.
A nagyszabású ünnep megrendezésének lehetősége azonban ekkor már túlnőtt Szeged városán, s ezért az egész ügyet az arra illetékes kormányzati szervek vették kézbe. Ezért született meg az a döntés, hogy – mint arról már az előzőekben is volt szó – a Péter-Pál napi kenyérünnepet ne Hübner titkár, hanem a Szent István-napi ünnepségeken nagy sikert arató Paulini Béla rendezze. Így is történt. A nevezetes napon pedig, amelyen magyaros ruhába öltözve Paulini, valamint dr. Ágoston Béla, az Országos Bokréta Szövetség főtitkára irányította a nagyszabású felvonulást, a lapok szerint Szeged olyan szívet, lelket gyönyörködtetően szép volt, „mintha az Úristen nagy képes könyvében lapozgattunk volna”.
A Gyöngyösbokréta tarka menete az alsóvárosi Katolikus Egyesület elől, a Szentháromság utca, Bécsi körút, Boldogasszony sugárút, Hősök kapuja, Jókai utca, Kárász utca, Széchenyi tér útvonalon indult a városháza elé. Paulini Béla köszöntője után a Bokréták megkoszorúzták a Hősök kapuját, majd megkezdődött a szegedi gazdák, a gazdalegények, valamint a molnárok és a pékek felvonulása frissen sütött kiflikkel, hatalmas perecekkel, céhládákkal. Az ünnepi műsor második, délutáni része népművészeti bemutatóval kezdődött, a magyar kenyér apoteózisával folytatódott, és Az ősi szokások táncai című, általános résszel fejeződött be.
Az talán e rövid ismertetésből is kitűnik, hogy Paulini a mindennapi kenyér ünnepének eredeti Hübner-féle koncepciójából sok részletet átvett. Átvette például az Alsóvárosból induló (igaz, nála a Kalocsa-vidéki, sárközi, tolnai stb. Bokrétákkal kiegészített) különböző városi egyesületekkel szervezett színes felvonulást, a Hősök kapujának megkoszorúzását, az „életért” mondott hálaadó misét, az új termés Városháza előtt történő megáldását stb. Sokkal több olyan új elemet iktatott viszont az ünnepségbe, amely Hübner tervében egyáltalán nem szerepelt. Ilyen volt például az Atlétikai Klub Temesvár körúti sporttelepén rendezett népművészeti bemutató, ahol a tápéiak a szántást, a géderlakiak a vetést, az érsekcsanádiak az aratást mutatták be műsorukban.
Ugyancsak új volt a szünet utáni műsor második, általános része, amelyben a különböző Bokréták gyertyás, lakodalmas stb. táncokat adtak elő. Abból pedig, hogy Paulini az első részben kévésszekereket, a második részben pedig ritmusra suhogtatott kaszákkal érsekcsanádi férfiakat vonultatott fel, nyilvánvaló volt, hogy a kenyér ünnepét (július 15.) meglehetősen tágan és önkényesen értelmezte: beletartozónak tekintette mind a szántás-vetést, mind az aratást, naptári hovatartozását illetően pedig mind az aratás kezdetének hivatalos (Péter-Pál, június 29.) és nem hivatalos, de a katolikus hagyományok miatt valójában annak számító (Sarlós Boldogasszony, július 2.) ünnepét.
Nyilvánvaló az is, hogy az általa rendezett magyar kenyér ünnepének több része, például az ekével felvonuló tápéiak, a vetést bemutató géderlakiak vagy a különböző Bokréták által ötször előadott lakodalmi számok még ebből a meglehetősen szabadon értelmezett kenyérünnepből is kilógtak, még ebbe az ünnepbe sem illeszkedtek.
Hübner tervezetét olvasva azonnal szembetűnik, hogy a mindennapi kenyér ünnepének megtervezésekor neki elsősorban a szegedi és Szeged környéki tanyák aratóünnepei lebegtek a szeme előtt, az ünnepet ezek figyelembevételével kívánta megrendezni. Paulini magyar kenyér ünnepénél viszont, elsősorban a sok új, a tárgytól idegen elem beemelése és a kalocsai Bokréták által előadott, rendkívül rövid, hangsúlytalan kenyérszegési jelenet miatt, sem ezt a hatást, sem azt nem lehetett felfedezni, hogy a Magyar Kenyér Ünnepét egyáltalán mennyiben lehet a kenyér ünnepének, a kenyér „apoteózisának” nevezni. Ezért is írták a szegedi lapok, hogy néha „úgy felborzongott bennünk... nini, hiszen ez a „magyar kenyér”-nek szentelt ünnep volna (...) ! A híres szegedi kenyérnek, hiszen azért rendezi éppen a tiszaparti szép Szeged városa és (nem) teszem fel Sopron és Nyíregyháza (...) ! Hol van itt a „magyar kenyér”? És hol maradt a szegedi föld művelője, alsóvárosi barna parasztja, kontyos, méltóságos fordulású magyar menyecskéje (...)?”[6] A szegediek tehát egyáltalán nem voltak megelégedve a magyar kenyér ünnepének megrendezésével, s úgy látták, beigazolódott az a hónapokkal korábban megfogalmazott aggodalmuk, hogy tudniillik egy szép ünnep helyett üres látványosság lesz csak Szegeden.
És még ez a látványosság is milyen szegényesre sikerült, milyen kiábrándító volt, írta az Esti Újság színházi rovatában megjelenő „Új kenyeret sütnek a Bokréták Szegeden” című tudósítás, a Szegedi Atlétikai Klub színpadán minden ok nélkül elénekelt búcsús ének, a tápéiak egy szál ekével felvonuló menete, a szinte üresen vonuló kévésszekér, amelynek tetejéről alig-alig hallatszott a nóta; milyen lehangolóak voltak az ünnep magasztosságát átérezni képtelen, sárközi, kalocsai, tolnai stb. Bokréták, akik menet közben csak bámészkodtak; hogy a Hősök kapujánál álló két katonaszobor közül, mint mindig, most is csak az egyik kapott búzakoszorút; hogy Paulini közszereplése az indokoltnál mennyivel nagyobb hangsúlyt kapott akkor, amikor az ünnepségen kétszer is egyedül ő köszöntötte Szeged városát; hogy Szabó Géza tanácsnoknak az egyébként is igen hosszúra sikeredett viszontválaszában miért kellett annyira hangsúlyoznia Szegednek a Gyöngyösbokréta főrendezőjével szemben érzett, örök időkre szóló háláját és lekötelezettségét, és egyébként is „csak nem akarják a rendezők elhitetni Szeged városával, de még Paulini Bélával sem, hogy az a divatos operett-nótára, Klein úrnál tanult bokázókra rikoltozó szegényes csoport, az ősi, tisztamagyarságára annyira büszke szegedi népet jelentette (...) ?”[7]
A sok jogosnak tűnő észrevétel között nem szerepelt egy apró, de nem jelentéktelen tény. Nevezetesen, hogy a Hübner-féle tervezetben a Mindennapi Kenyér Ünnepe vagy, más változatban, a Szegedi Mindennapi Kenyér Ünnepe elnevezést[8] Magyar Kenyér Ünnepére, illetve Magyar Újkenyér Ünnepére[9] változtatták. Nyilvánvalóan azért, mert az utóbbit már nem vagy nem csak a helyi idegenforgalom fellendítésének szolgálatába kívánták állítani.
A magyar új kenyér ünnep fontosabb, mögöttes céljaira engedett következtetni az is, hogy a Magyar Rádió és a Magyar Filmiroda Dallos Sándor főbemondó, számos operatőr, Boldizsár Kálmán és zenekara közreműködésével helyszíni tudósítást, illetve filmet készített. Ugyancsak erre utalt, hogy Darányi Kálmán miniszterelnök vitéz Shvoy Kálmán országgyűlési képviselő személyében képviseltette magát az ünnepségen, míg Fatinyi Tihamér pénzügyminiszter, aki halaszthatatlan elfoglaltsága miatt szintén nem vehetett részt az ünnepségen, fontosnak tartotta, hogy meleg hangú táviratot küldjön Szegedre, és dr. Szepessy Aladár kormányfőtanácsos pénzügyigazgatót bízta meg, hogy képviselje őt az ünnepségen. Azon az ünnepségen, amelynek záró aktusán természetesen nem a Hübner-féle tervben szereplő imát (Miatyánk), hanem az alkalomhoz jobban illő magyar Hiszekegyet mondta el a Szegedi Atlétikai Klub sporttelepén összesereglett sokezres tömeg. Ami kétségkívül azt jelentette, hogy ennek a részben a Hübner-féle szegedi aratóünnepekből, részben a középkori céhes ünnepek látványos felvonulásaiból, illetve a legkülönbözőbb népi szokásokból, szokáselemekből stb. összeállított ünnepi előadásnak fontos politikai szerepet szántak.
Ezt látszott alátámasztani az is, hogy a magyar kenyér ünnepének első megrendezése alkalmából a tudósítások, amellett, hogy elismerték, hogy Szeged „rájött erre a különben fenségesen szép, de ősrégi gondolatra”[10] (ti. a kenyér ünnepének megrendezésére), nem annyira az ünnep lelket simogató, könnyeket kicsaló meleg bájáról[11] szóltak, mint inkább arról, hogy Péter-Pál idején milyen sok tettre kész, bátor fiatal került el „erről a talajról, amely éltette és nevelte őket. Jöttek és úgy mendegéltek tovább, mintha itt senkinek se lett volna szüksége rájuk. Szélbeszórt kalászok, amelyekre mindenki rátaposhat, és szomorúan látjuk, hogy rá is tapos a magyar ifjúságra a destrukció.”[12]
Tulajdonképpen csak most – írták a lapok –, a magyar kenyér ünnepén kezd a háta mögött bezáruló iskolák ajtajainak küszöbéről félénken széttekinteni ez a megtaposott magyar ifjúság, de „máris gyötrő bizonytalanságot, hitetlen ócsárlásokat s a kilátástalanság rémképeit tolják eléjük földalatti hangok. Mi jól tudjuk, hogy ezeknek a hangoknak a hallatói ugyanazok a szervezetek, amelyek 1918-ban a puskát vették ki a fiatal katonakorosztályok kezéből, akik a Galilei-kör röpcéduláit szórták el az egyetemeken, akik megfosztották ezt a nemzetet ifjúságától, akik gúny tárgyává tették és megölték itt az önzetlen hazafias lelkesedést, akik csírájában igyekeztek megfojtani minden olyan kísérletet, amely visszaadta volna a magyar ököl és magyar gondolat tettre kész ütőerejét.”[13]
Bármilyen impozáns is volt ez az első, öt vármegye bokrétáinak részvételével megtartott ünnep, a következő évben az Alföld fővárosában nem tartottak magyar kenyér ünnepet. Valószínűleg nem csak a Paulini rendezte ünnep meglehetősen kritikus szegedi fogadtatása és a döntést feltehetően szintén befolyásoló anyagi és egyéb megfontolások miatt, hanem azért is, mert a magyar kenyér ünnepének szánt politikai szerepet a változatlanul népszerű aratóünnepek töltötték be. Népszerűségükre jellemző, hogy a Nagyszéksói, Belső Domaszéki Gazdakör az első magyar kenyér ünnep megrendezésének évében, 1937-ben éppúgy megtartotta aratóünnepét, mint a következő évben a szatymaziak vagy a röszkeiek stb.
A szónokok ilyenkor hol arról beszéltek, hogy ezek az ünnepségek a „megértés és a társadalmi előrehaladás legfontosabb emeltyűi”,[14] hol azt hangsúlyozták, hogy a szociáldemokraták május elsejei munkaszünetével szemben az aratóünnepek jelentik a munka igazi ünnepét,[15] Vas Gergely országgyűlési képviselő viszont a magyarságnak arról az egységbe tömörüléséről szólt, amely a Felvidéken már nagy léptékkel elkezdődött, s ez a folyamat már itthon is tart.[16]
Különös esemény, valóságos „csoda” is történt az egyik ilyen aratóünnepen, illetve az azt bevezető egyházi szertartáson. Olyan csoda, amelyről az Átokháza és Vidéke Gazdakör aratóünnepség résztvevői még hosszú idő után is beszéltek. Az történt ugyanis, hogy Kardos Lajos várostanyai plébános beszédét egy hosszabb könyörgés követte. A plébános arra kérte a Mindenhatót, hogy a vidéket a jövőben is óvja meg az elemi csapásoktól, áldást hozó esőt és harmatot azonban továbbra is adjon a veteményekre. Kovács plébános alig fejezte be könyörgését, amikor a gazdák legnagyobb örömére és csodálkozására egyszerre csak megeredt az eső.[17]
Ha nem is ilyen csodának, de mindenképpen váratlan fejleménynek számított az a bejelentés, hogy négy évvel a szegedi kenyérünnep után a Magyar Bokréta Szövetség elnöke ismét a magyar kenyér ünnepének megrendezésére készül.
Kenyérszegés a Hitler téren
folytatás: http://beszelo.c3.hu/cikkek/az-uj-kenyer-unnepe
***************************************************************************************************
A hagyomány szerint az aratás után Szent István-napra sütötték az új búzából készült első kenyeret. Mivel új búzából sütni először augusztusban lehetett, ezért a hónapot az új kenyér havának is nevezik.
Ezen a napon országszerte aratóünnepeket tartottak, ahol az aratás befejeztével az aratók búzakalászból és mezei virágokból aratókoszorút vagy búzababát kötöttek és ünnepélyes menetben a földesúr, tiszttartó vagy a gazda elé vitték. A mulatságon ettek, ittak és általában tánccal zárult az aratóünnep. Ezt az aratószokást sok helyen még a mai napig tartják, így ha valaki szeretné közelebbről is megismerni a hagyományt, akkor augusztus 20-án látogasson el Kistelekibe. Az ott rendezett Búcsú és Aratóünnep keretén belül Új Kenyér szentelést, Szentmisét és díszes aratókoszorús felvonulást is tartanak majd.
A vallási háttér
A termény betakarításához kapcsolódó különböző vallásos ünnepségek a más-más kultúrájú népeknél egyaránt a hálaáldozat bemutatását jelentik. „Az Ószövetségben a mózesi törvények közé tartozik, hogy az aratás ünnepe előtt, vagyis mielőtt hálaáldozatot mutattak volna be Istennek az új búzából, senki nem süthetett abból kenyeret.“
Az Új Kenyér vallásos ünnepe is a népi aratóünnephez kapcsolódik, azonban eredetileg nem augusztus 20-án rendezték azt, hanem a középkori Magyarországon július 15-én, az apostolok oszlása ünnepén tartották.
Ezen a napon aratási felvonulást tartottak, melyen a kalászkoszorút vivő lányokat a többiek lovaskocsin követték. Első útjuk a templomhoz vezetett, ahol hálaimát mondtak az aratás befejezésére.
A történelmi háttér
1899-ben Darányi István földművelésügyi miniszter rendeletbe foglalta a kissé feledésbe merült aratóünnep felújítását. Ezzel szerette volna lecsendesíteni az akkoriban forrongó agrármozgalmakat és helyreállítani az aratók és a földesurak közti jó viszonyt. Azonban kezdetben nem járt túl sok sikerrel, mert ez az ünnep sok településen nem szerepelt a hagyományok között, ezért két évvel később újra kiadta a rendeletet. Ekkor már több város és falu eleget tett a felhívásnak és kisebb nagyobb ünnepségekkel emlékeztek meg az aratásról országszerte. Egyre több ünnepi mozzanat kapott helyett a rendezvényeken, többek között a kenyéráldás is. 1922 körül már volt, ahol az aratóünnepet a Magyar Kenyér ünnepének nevezték.
Az első nagyszabású, országos eseményként meghirdetett kenyérünnepet 1937-ben Szegeden tartották. Ekkor még június 29-én, Péter-Pál napján rendezték meg a mulatságot. Országszerte hirdették a napilapok az eseményt, melyre végül százötvenezer ember érkezett Magyarország egész területéről.
A második világháború után kapott új dátumot a magyar kenyér ünnepe. 1945-ben az országgyűlés meg akarta változtatni az augusztus 20-ai ünnepnap jelentését, ezért megtette azt az egykori aratóünnepeket, aratóbálokat idéző új kenyér ünnepévé. A politikai erők ezzel próbálták ellensúlyozni a Szent István nap szakrális jellegét. A kommunista párt úgy gondolta, hogy ha május elseje a munkások napja, akkor augusztus 20-a legyen a földművelők ünnepe.
Néhány év múlva ismét megváltozott az ünnep tartalma. Az egykori hatalom “1950-től a Népköztársaság, illetve az alkotmány ünnepének nevezte. A rendszerváltás után, 1991-ben az Országgyűlés a nemzeti ünnepek közül kiemelve állami ünneppé nyilvánította”, melynek továbbra is fontos mozzanata maradt a kenyérszentelés.
Napjainkban augusztus 20-a ötvözi Szent István kultuszát, az államalapítás emlékét, az aratás befejezésével az új kenyér ünneplését, a tisztavatást, valamint a tűzijátékot is.
A kenyér
Az ember legalapvetőbb élelmiszere, a kenyér az életet, a megélhetést és az otthont szimbolizálja. Az augusztus 20-ai állami ünnepen a nemzeti színű szalaggal átkötött kenyérrel fejezzük ki, hogy az élet és a haza összekapcsolódik. Az új lisztből készült kenyér az ünnepi asztal ékessége lett, és jelképévé vált az államiság ünnepének. Az emberiség táplálkozási szokásaiban rendkívüli szerepet betöltő kenyér “gabonafélék, illetve kukorica lisztjéből sült, erjesztett tészta, az újkorban alapvető néptáplálék. Némileg különböző formában ugyan, de a világ minden részén fogyasztják.”
A ma ismert, kovásszal készülő kenyér őse egykoron a lepény volt. Ezt a kovász nélkül, csupán liszt és víz keverékéből készülő ételt már az ősember is fogyasztotta. Több ezer évvel ezelőtt ő fedezte fel, hogy ha megőröli az összegyűjtögetett magvakat, akkor vízzel összekeverve lepényt tud a masszából sütni. Ebből a lepényből, azaz a kovásztalan kenyérből fejlődött ki a mai kovászos kenyér. Kezdetben búzából készült, de mára már rozs-, árpa-, alakor- vagy akár hajdinaliszt is lehet az alapanyaga.
Akkor most tulajdonképpen melyik kenyeret szentelik meg az augusztus 20-ai ünnepségen?
Minden évben a Szent István-napi kenyérversenyen dől el, hogy melyik kenyér érdemli ki azt a kitüntetést, hogy az ország első számú kenyere legyen. A Magyar Pékszövetség 2011 óta megrendezi a megmérettetést, ahol szakemberekből álló zsűri dönti el, hogy melyik lesz felvágva az Új Kenyér ünnepén.
Idén is három kategóriában hirdettek versenyt, a legjobb búza-, rozs- illetve innovatív kenyér címért lehetett harcba szállni. A bírálati szempontok között szerepelt, hogy az új kenyér jellegzetesen magyar, természetes, egészséges, adalékoktól mentes, tökéletes állagú, ízű és illatú, vastag héjú valamint frissességét hosszan megőrző legyen.
Összesen 33 adalékmentes, kovászos technológiával készült kenyeret neveztek be. A Szent István-napi ünnepség után mindhárom kategória győztese kapható lesz majd az ország számos pékségében.
Augusztus 10-én hirdette ki Septe József, a Magyar Pékszövetség Elnöke, hogy a verseny búzakenyér kategóriájának győztese, és egyben a Szent István-napi kenyér idén a Kurdi Family Kft. Görböc elnevezésű kenyere lett.
A Szent István-napi kenyeret először a Magyar Ízek utcáján lehet majd megkóstolni, augusztus 19-én és 20-án.
https://gardenista.hu/2017/08/20/az-uj-kenyer-unnepe/
