II. Damasus volt a történelem 151. pápája. A harmadik német származású egyházfőként tartják számon, és immár a második, akit maga III. Henrik, német-római császár helyezett a szent székre.
Damasus igen rövid ideig uralkodhatott, mindössze 23 napot sikerült hivatalában megélnie. Eredetileg Poppo néven látta meg a napvilágot Bajorországban, egy nemesi családban. Családjában nagy hagyománya volt a vallásnak, ezért választotta a papi pályát. A császárt is közelről ismerte, és az ő befolyására lett a tiroli Brixen püspöke. Eközben Rómában Kelemen halála után ismét a nemesi családok hatalmi harcai ültették trónra a korábbi zsarnokot, IX. Benedeket. A Tusculumi grófok pártját ekkor Bonifác, Toszkána őrgrófja is támogatta. Benedek pedig folytatta őrült uralkodását a keresztény egyház legfőbb hivatalában. A rómaiak azonban most megelégelték a féktelen, vad zsarnok tombolását, és követeket küldtek a szászországi Pölthébe Henrikhez, hogy tudassák vele Kelemen halálát, és az újra feltámadt rendetlenséget.
A császár borzasztó haragra gerjedt, és azonnal levelet küldött Bonifácnak, hogy az általa megnevezett új egyházfőt vezesse be Rómába, és ültesse a pápai trónra. Az őrgróf először tiltakozott Henrik óhaja ellen, de amikor az uralkodó katonáit érte küldte, Bonifác kénytelen volt meghajolni a császár akarata előtt. 1047 telén eltávolította Szent Péter trónjáról az öntelt Benedeket, aki többé már nem jelent meg a történelem lapjain.
A rómaiak Halinardot, Lyon érsekét szerették volna a pápai trónon látni, de Henrik óhajuk ellenére Poppo püspököt ajánlotta erre a megtisztelő címre. Ugyan Halinard népszerűbb volt az örök városban, és olaszul is kiválóan beszélt, a pápaválasztó zsinat 1047 karácsonyán a II. Damasus nevet felvevő tiroli püspököt választotta meg főpásztorrá. Az őrgróf meggyőzése, és Benedek elűzése miatt azonban csak jóval később érkezhetett meg a városba. Így végül 1048. július 17-én szentelték fel pápának. Pontifikátusa valójában nem hozott semmi újat. Szinte már betegen foglalhatta el trónját, és ugyan később kipattant a pletyka, hogy valószínűleg megmérgezték, mégis elfogadhatóbbnak tűnik az a verzió, miszerint maláriában halt meg, 1048. augusztus 9-én. Testét a San Lorenzo fuori le mura templomban helyezték örök nyugalomra.
