He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Egy vélemény a Népszabadság "felfüggesztéséről"

2016.10.15. 05:11 guma

Gazda Albert: Orbán Viktor haragszik

Ami a miénk lehet, és amit érdemes megszereznünk, az legyen a miénk. Amit viszont nem célszerű és nem is fontos behúznunk, az pusztuljon, ha egy mód van rá. Ezért nem adhatják a Népszabadságot senkinek, hiába érdeklődnek iránta.

„Ha a Népszabadság újraindulhatna – ezzel a névvel és úgy, ahogyan volt –, az kivételes csoda lenne. Ahhoz ugyanis, hogy bezárták, nem sok köze van a rációnak. A döntés érzelmi alapon született, a hideg számítás csupán a kivitelezésben játszott főszerepet.

Ma délelőtt megkérdezte tőlem egy barátom, hogy miért csinálták így. Akkor már miért nem próbálták meg áthangolni, megszelídíteni, domesztikálni az újságot? Mondjuk úgy, ahogyan az Origóval, a TV2-vel vagy a közmédiával tették. Ennek nagyjából két oka van, válaszoltam a felvetésre. Az egyik, hogy a Népszabadság olvasótábora a Fidesz által nem elérhető. Nem kell messzire menni a párhuzamért. Egyáltalán nem véletlen, hogy a két nagy internetes lap közül – noha közel volt – nem az Indexet akarták belerángatni a birodalomba mindenestül. A fiatal, liberális városi értelmiséggel, a romkocsmák homályában berzenkedő népséggel nincs mit kezdeni, ezek a rétegek megszólíthatatlanok a kormánypárt által. Mégis mit mesélhetnének nekik, amit hajlandók lennének elhinni?

Ilyen fideszes üzenetek nem létezhetnek 2016-ban. Az a hajó rég elment.

A Népszabadság tábora ugyan másmilyen – idősödő, meggyőződéses baloldali–liberális polgárokról beszélhetünk elsősorban, olyanokról, akik azután is kitartanak egyes értékek mellett, hogy az azokat valaha képviselő politika megszűnőben van –, de semmivel sem kevésbé elutasító az orbáni eszmékkel, víziókkal, technikákkal szemben. Átverni és átterelni őket képtelenség. Fontolgatni sem érdemes hasonlót.

Ezért elegendő megsemmisíteni mindazt, ami még az övék. Ahogy említettem: érzelmi alapon. Az indulatok ráadásul nem egyik napról a másikra születnek. Felgyülemlenek az évtizedek alatt. Tudjuk, hogy a miniszterelnök mit gondol az ellenséges sajtóról. Tudjuk azt is, hogy ez a sajtó tényleg nem bánt vele kesztyűs kézzel soha. Persze nem is az lett volna a dolga, hogy óvja-babusgassa. De amit kapott, eltette, hátha jó lesz egyszer valamire.

Ha így nézzük, kicsinyes bosszú az egész, nem több? Elképzelhető. Így is fogalmazhatunk. Mindazonáltal nevezhetjük médiapolitikának is.

A magyar jobboldal a 90-es éveket végigpanaszkodta az úgynevezett médiaegyensúly úgynevezett hiánya miatt. Maradjunk annyiban: nem alaptalanul. Akkor is volt, amit kinyírtak – cinikusan, visszakézből –, és olyan is, ami létre sem jöhetett. Az 1998-as választásokat a Fidesz szinte sajtó nélkül hozta, a Napi Magyarországon kívül nem sok hatékony támogatója volt. Az első ciklusban aztán történtek fontos kísérletek. Sikeresek is. Ám a 2002-es – nagyjából-egészében váratlan – bukás értékelésekor az okok között így is az első helyek egyikére kerülhetett a sajtó problematikája.

Ez azóta sem felejtődött el. A legkevésbé sem. Az offenzíva már 2010 és 2014 között elkezdődött, ám a csúcsra futtatás a következő ciklusra maradt. Bizonyos személyes konfliktusok miatt annak sem az elejére. Úgy alakult, hogy muszáj volt várni kis ideig.

Az a helyzet, hogy gyakran téved, aki a fideszes falakon kívül tartózkodik. Ezen a vonalon is azt hittük, az egyensúly iránti igény azt jelenti, amit szó szerint jelent. Naivak voltunk, mint máskor is annyiszor. Szó sincs erről. Arról van szó ezzel szemben, hogy ami a miénk lehet, és amit érdemes megszereznünk, az legyen a miénk. Amit viszont nem célszerű és nem is fontos behúznunk, az pusztuljon, ha egy mód van rá.

Ezért nem adhatják a Népszabadságot senkinek, hiába érdeklődnek iránta. Ezért vállalták a messze hangzó viharokat, ezért húzzák az időt. További rossz hír, hogy a történetnek aligha van vége. Az étvágy nem csökken. Az egyensúly – ismertetett értelmében – még várat magára. Szerzésben és szétverésben is van mit célkeresztbe vonni. Sovány vigasz, mégis kisebbfajta jó hír: nincs az a harag és olyan hosszú kéz, amely mindent-mindenkit elérhet.”

http://media.mandiner.hu/cikk/20161012_gazda_albert_orban_viktor_haragszik

Videó: A Népszabadság küldöttsége az osztrák tulajnál járt, de csak kávét kapott

Levélben már elküldték kérdéseiket a szombaton felfüggesztett népszabadságosok Heinrich Pecinának, a Mediaworks kiadót birtokló Vienna Capital Partners (VCP) tulajdonosának. Ám a személyes találkozás elmaradt, és válaszokat sem kaptak kérdéseikre a VCP bécsi irodájában.

Mire várják a választ, illetve az ígéretet a VCP-től a felfüggesztett Népszabadság-munkatársak?

  • Magyarázatot kérnek Magyarország vezető politikai napilapjának bezárására.
  • Tudni akarják, kinek, és miért tettek szívességet a Nol.hu lekapcsolásával;
  • milyen megtakarítást remélnek a munkatársak e-mail-fiókjainak letiltásától;
  • mit terveznek a jelenleg tétlenségre kárhoztatott munkavállalókkal;
  • mikortól kívánja teljesíteni a Mediaworks a foglalkoztatási kötelezettségét.
  • Állásfoglalást kérnek arról, van-e köze a bezárásnak Heinrich Pecina büntetőügyeihez, a magyar hatóságoktól ezekben az ügyekben kért jogsegélyhez, illetve a VCP részesedéséhez a hamarosan "oligarchát váltó" FHB bankban.
  • Jogi nyilatkozatot kérnek arról, hogy a munkatársak e-mail-fiókjait nem törik fel.
  • Kérik annak deklarálását, hogy amit Magyarországon tettek, azt Ausztriában sosem mernék megtenni.

 http://hvg.hu/kkv/20161014_nepszabadsag_becs_pecina_irodaja_video

Itt tényleg mindenki hülye, csak Rogán a helikopter

 

részlet:

"

Eltelt tehát egy hét és noha a sztori nagy része már másnap is világos volt, mára az utolsó kétség is eltűnhetett a felől, hogy ki a gyilkos megbízója. Magát az ölést a Mediaworks addigi vezetője nem vállalta be, pénteken lemondott. Helyére kényszerítettek egy másik arcot, ő két nap alatt készült ki, majd jött a harmadik, akinek szintén annyi választása volt, hogy viszi a piszkos ügyet, vagy megy a lecsóba. Vagy ő a nyolcadik volt, mert páran nem vállalták, nem tudjuk. De az biztos, hogy egy hét alatt senki se állt ki a Mediaworks részéről, a stróman tulaj is lapít, mint szar a fűben, a kommunikációt csak írott anyagok szolgáltatják, ezek igazságtartalma pont annyi, mintha a Fidesz-központban írnák őket.

Arra se reagáltak, hogy ingyen megvinné a szerkesztőség. Ettől a pillanattól 100%: kamu a gazdasági döntésre hivatkozás, a cél az eltaposás, a totális megsemmisítés. Nem csak nekünk nem kell, másé se lehet. Dezsőnek meg kellett halnia."

http://mentalisdeficit.blog.hu/2016/10/14/nepszabi_nelkul_mindenki_hulye_csak_rogan_a_helikoper

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr7311808957

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása