A rögök

Ha éltél már földbe vájt putriban,
s ettél a családdal lopott pörcöt,
elmondhatod, szerelmetes fiam,
meglelted, hol lakik az ördög.

Mikor a lányod lázasan köhög,
s hideg vized van gyógyszerek helyett,
s az oltárkép is szemedbe röhög,
nem kérded többé a miérteket.

Ha mit tegyél hogy élj, nem is tudod,
s mindeggyé válik feljön-é a Nap,
s kinek se kell, ha tested árulod,
és semmid sincs, mit elraboljanak,

mikor mögéd néz az, kivel beszélsz
annyira unja ócska életed,
akkor leszel csak eléggé merész
bicskával kérni ki a béredet.

A sár

Felduzzad a sár a testben,
lassan már a számig ér.
Látod, milyen érdekes, nem,
az, hogy mennyi belefér?
Úgy, hogy amúgy nem is tetszik
kívülről, hogy volna gond,
azok az utolsó centik
kellenének még, de mondd,
mit szól majd a szomszédságom
és a főnök csókosa,
mikor kibukik a számon
százötven év bús fosa?

.

A nemzettest

Egyáltalán nincsen vége
szerelmetes hazánknak,
ameddig jut csirkegége
vacsorára anyánknak,
és ameddig szaladgálhat
patkányok közt, szemétdombon
csurdé purdé, gyerekállat;
nem aggódom, vígan mondom:
egyáltalán nincs vége a hazának!

A MAGYARNÓTA

Dimbes-dombos kis falumban szépen búg a gerlemadár,

szívemből most te utánad minden napra száz ima száll.

Elmentél a messzeségbe takarítónőnek álltál,

gondoltad-e azt hogy ez lesz, mikor egyetemre jártál?

Kéken érik már a kökény, megyek hogy még ma leszedjem,

szép tubicám hazavárlak, ne hagyj elsorvadni engem!

Eladom a kökényemet cébéának holnap este,

gazdag leszek kisangyalom, gyere haza jövő keddre!

Faluszéli házikónkban kecskegidánk felneveljük,

szeretőmmel jókedvünkben a szép tavaszt énekeljük.

hajnalonként gombát szedünk, hej de szép lesz itt az élet,

addig békemenetelünk, amíg nem ér boldog véget.