Hírek, vélemények szemezgetése, gyűjteménye az unortodox valóságunkból...
Ki a francnak képzeli magát Czunyiné Bertalan Judit?
Államtitkár asszony nem törődik holmi miskolci prolikkal, meg szemtelen újságírókkal, hiszen ezektől függ a legkevésbé politikai karrierje.
Czunyiné Bertalan Judit díszfideszben
Az államtitkár asszony okosakat mond a sajtónak, majd jelzi, hogy másról nem akar kérdést hallani, mert azt szeretné, ha az általa mondottakat kézbesítenék az olvasóknak, a tévénézőknek. Mi van? Kinek képzeli magát ez a Czunyiné Bertalan Juditka? Milyen jogon akarja a sajtónak előírni, hogy miről írjon és még inkább, hogy miről kérdezzen? Vagy az ilyen Czunyik azt hiszik, hogy azért kaptak hatalmat tőlünk, hogy a mi pénzünkön, a mi arcunkba vágják hatalmi gőgtől fröcsögő mondataikat, amelyekből kiérződik a mélységes megvetés, de a felháborodás is, amiért itt egyesek meg merik szólítani államtitkár asszonyt és magyarázatot kérnek egy nehezen magyarázható döntésére.
Azt üzenem Czunyiné Bertalan Juditnak, hogy vigyázzon magára, mert sokan megjegyezték a nevét, és midőn nagyfőnöke, Viktorka lelép a politika színpadáról, gondoskodni fognak róla, hogy még csak az államigazgatás közelébe se kerüljön többet. Nekünk ez a rövid válaszunk van a minősíthetetlenül tahó, beképzelt, és az embereket, a gyerekek szüleit, a sajtót mélyen megvető viselkedésére, amit az Index kamerája előtt engedett meg magának, midőn a riporter az után érdeklődött, miért váltottak le egy miskolci igazgatónőt és helyeztek a helyére egy alkalmatlan embert a szülők és számos szakmai testület véleményét semmibe véve. Államtitkár asszony szakmai indokkal magyarázta a döntést, két szóban, példásan röviden. A kamera előtt háromszor tolta az arcunkba, hogy csak ez a rövid válasza van és kész, jó?
A dölyfös Czunyiné még azt is hozzátette, hogy szerinte nem kellene már a tanév nyugalmát zavarni. A tanév elkezdődött, a pedagógusok tanítanak, a diákok tanulnak – fröcsögte gőgösen. A miskolci szülők, a sajtó, meg az adófizetők – és ezt már én teszem hozzá –, meg le vannak szarva, mert Czunyiné úgy tudja, nem tőlük kapta a megbízást, a vele járó búsás fizetést, a szolgálati kocsit sofőrrel, hanem a kedves vezetőtől, így aztán őt és az ő lakájait kell szolgálnia. Nem kell törődnie holmi miskolci prolikkal, meg szemtelen újságírókkal, hiszen ezektől függ a legkevésbé Juditka karrierje. Így állunk, és ez a szemét viselkedés – amit persze nap mint nap nem csak Czunyiné Bertalan Juditok adnak elő, de nála nagyobb potentátok is a hatalom csúcsain – zavartalanul burjánzik, mert nem teszünk ellene semmit.
Én annyit megteszek, hogy a kedves kiskosztümös Czunyinét és társait egy szempillantásnyira sem engedem ki a látókörömből, és ahányszor csak okot adnak rá a mocskos viselkedésükkel, az orruk alá dörgölöm, hogy a kiskosztümös seggük alatt a magyar polgárok adóforintjaiból vásárolt szolgálati Volkswagen duruzsol, a sofőrjük is a mi alkalmazásunkban áll, az asszisztensével, a sajtófőnökével együtt, akik mind nekünk, az adófizetőknek, a nevünkben kérdező független sajtónak tartoznak elszámolással, és nincs joguk pökhendi módon lepattintani a kérdezőt, s a nagy fekete autóba menekülni a kényelmetlen kérdések elől. Rajta leszünk, hogy Czunyiné családjogi szakjogász visszakerüljön oda, ahonnan jött, a Károli Gáspár Református Egyetem Tanárképző Főiskolai Karára, de ha lehet, ne oktatónak, hanem takarítónőnek, hátha így ragadna rá némi, a köz szolgálatához elengedhetetlen alázat.
Zsebesi Zsolt
http://gepnarancs.hu/2014/09/ki-a-fasznak-kepzeli-magat-czunyine-bertalan-judit/
Semjén Zsolt a ciklus végére egymillió új állampolgárt ígért
Persze ez a szám a határon túli magyarokra vonatkozik, akik közül eddig 580 ezren kettős állampolgárok. A nemzeti összetartozás bizottsága támogatásáról biztosította a nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli miniszterjelöltet. Neki más bizottság elé nem kell mennie.
Semjén Zsolt meghallgatásán hangsúlyozta, hogy társadalmi és politikai konszenzus van abban, hogy a külhoni magyaroknak jár az autonómia, ám azt helyben kell eldönteniük, hogy ez milyen természetű legyen. A politikus ugyanakkor józanságra intett, szerinte ugyanis csak olyat szabad a hazai politikusoknak mondania, ami nem állítja szembe a hazai és a határon túli magyarokat.
Semjén Zsolt számára minden magyar egyformán fontos. Kivéve azokat, akik külföldi hatalmaknak kémkednek, vagy azokra az őrültekre, akik vállalhatatlan szélsőségeket képviselnek. A jelölt fontosnak tartotta elmondani, hogy a magyar kormány nem felettes szerve a külhoni személyeknek és szervezeteknek, ezért nem kívánnak belebonyolódni a diaszpóra szervezeteinek vitájába.
A miniszterjelölt a nemzet közjogi egyesítését nevezte a legfontosabb feladatnak. Szerinte a honosítás kérdése maga a történelem. Meghaladta a kritikus tömeget a külhoni magyar állampolgárok száma. 630 ezernél is több kérelmet nyújtottak be, közülük 580 ezren már letették az állampolgársági esküt.
Semjén Zsolt igen szépeket mondott a Határtalanul elnevezésű programról, amely a hazai iskolások határon túli magyar közösségekhez utaztatását biztosítja. Szerinte ezeken akár szerelmek is szövődhetnek. A politikus készen áll arra, hogy a nemzet szolgálatát folytassa. Erre meg is kapta a felhatalmazást a bizottságtól, más testület előtt pedig nem is kell beszámolnia terveiről.
A meghallgatás végén heves vita alakult ki a Semjén Zsolt és a Jobbik képviselői között. A jelölt irredentizmussal vádolta a jobboldali pártot és emlékeztetett arra is, hogy a külhoni magyarok alig két százaléka támogatta áprilisban a Jobbikot. Az ellenzéki párt politikusai ezt visszautasították.
A jelöltet a Fidesz és a KDNP támogatta, a Jobbik ellenezte, míg az MSZP képviselője nem várta meg az ülés végét.
http://vs.hu/semjen-zsolt-ciklus-vegere-1-millio-uj-allampolgart-igert-0603
Állampolgárság vs. kettős állampolgárság
Számomra azért érdekes a Zentai ügy, mert egy olyan esetről szól, amikor egy ország állampolgára honosítását követően, azaz az állampolgári esküjének szellemében, példamutató életet él(t), majd olyasmivel gyanúsítják, amit, mint (ausztrál) állampolgár el sem követett. Ergo, egy ország kiadhatja-e saját állampolgárát egy idegen országnak, egy olyan (feltételezett) ügyben, amit, nem állampolgáraként követett el? Ez a dilemma egyetemes, hiszen bárhol, bármikor megtörténhet, pl. Magyarországon is, hogy egy honosított, teljes jogú állampolgárról utólag kiderül: még előző állampolgársága ideje alatt bűncselekményt követett el. Vajon ilyen esetben mi a hazai jogállás? Egyáltalán, a magyar törvények mennyire védik az ország polgárait? Tiltják-e saját állampolgár kiadatását? Mi a teendő, ha egy magyar külföldön elkövetett bűncselekmény után hazájába visszatér? Kiadják, vagy itthon vonják felelősségre? Mi a teendő, ha bűnét (esetleg) még más állampolgárként követte el?
Az ausztrál bevándorlási és honosítási törvények, ill. a jogalkotók és a hatóságok a II. világháborút követő időkben ilyenekre nem gondoltak. Az alapelv az volt, hogy humanitárius alapon menekülteket fogadnak be, méghozzá lehetőleg „életerős fiatalokat”, akik a földrész nagyságú ország építésében való közreműködésükkel hálálják meg az újrakezdés lehetőségét.
Ugyanakkor, az ENSZ alapokmánya kimondja: állampolgárságától senkit sem szabad vagy lehet megfosztani, az abból való elbocsátást csakis és kizárólag az egyén kérheti. Ezt a náci Németországban alkalmazott gyakorlat miatt hozták, amikor a zsidó származású németeket az állam megfosztotta német állampolgárságuktól. A II. világháború után csak egyes diktatúrák alkalmazták ezt a „kitagadási” módszert, például a Szovjetunió a Nobel-díjas Szolzsenyicin kiutasításakor.
Az állampolgárságtól való megfosztást az Egyesült Államok is alkalmazza, de csak a honosítottak, azaz a bevándorlók esetében, ha az illető Amerika földjére érkezve elhallgatja, letagadja addigi életének sötét foltjait. Franciaországot viszont nem érdekli a honosított múltja, állampolgárságot ad és élete végéig oltalmazza azt, aki legalább három évet eltöltött (harcolt az országért) az Idegen Légióban.
Mindezek ismeretében, Magyarország hogyan jár el a honosítottakkal kapcsolatban? Mi van, ha egy (honosított) állampolgárról kiderült, hogy előző állampolgársága idején, bűnt követett el? Akkor a magyar hatóságok kiadják annak az államnak, amelynek - a kettős állampolgárság miatt - még mindig állampolgára, vagy sem? Esetleg Magyarországon állítják bíróság elé és ítélik el a „nem magyarként” elkövetett bűne miatt? Elgondolkozott már ezen, mondjuk Semjén Zsolt, amikor május 7-én a HírTv-ben nyilatkozott, mint a kettős állampolgárság egyik fő szószólója, és szakértője?
Különben Semjénnek meglehetősen felületes ismeretei vannak állampolgársági ügyekben, és úgy tűnik, mintha nem igazán értené ezt a témát. Három példát hozott fel a Péntek8 című műsorban: 1. az ausztriai magyarok helyzetét, 2. a disszidens bátyja történetét, és 3. a mamája egykori (aradi) szomszédjait.
Az ausztriai magyarok esetében azt kifogásolta, hogy amíg az 1945 után emigráltak, disszidáltak visszakaphatták magyar állampolgárságukat, addig a tősgyökeres burgenlandi magyarok nem. A 70-es években disszidált bátyja is visszavehette magyar állampolgárságát, ugyanakkor édesanyja aradi szomszédjai nem. Semjén egy dolgot elfelejt (vagy tudatosan elhallgat): a jogfolytonosság alapján 1989 után az Antall-kormány csak azoknak adott "magyar útlevelet", ismerte el magyar állampolgárságát, akik 1945 után hagyták el az országot, (emigráltak, disszidáltak), azaz Magyarország területén születtek, éltek, és születésükkor magyar állampolgárként anyakönyvezték őket.
Akik Magyarország (jelenlegi) területén kívül születtek, éltek és születésükkor - eleve - más állampolgárként anyakönyveztek, azoknak nem "osztogatták" sem az állampolgárságot, sem az útlevelet, ahogy azt a Horthy korszakban sem tették a (területileg megcsonkított) Magyar Királyságban! Ez a lényeg, és az óriási különbség, amit a Fideszes vezető elhallgatott.
Bátyjával kapcsolatban sem mondott igazat. Ha a 70-es években disszidált (mint én is), akkor NEM fosztották meg az állampolgárságától! Azt csak nagyon kivételes esetben tették, hiszen ha a magyar állam „kitagadja”, akkor soha többé nem tudnak „utánanyúlni”, miközben nagyban hozzásegítik új állampolgárságához, hogy azt a befogadó ország sürgőségi alapon bírálja el. Ha pedig, valakit távollétében börtönre ítéltek, ill. vagyonelkobzás címén elvették a hátrahagyott lakását, autóját stb., akkor az illető már disszidálása előtt is "jómódú, vagyonos" volt. Vagy pedig legalább párttitkárnak kellett lennie, vagy valami olyan (bizalmi) állásban, beosztásban lennie, ami miatt el kellett ítélni (pl. katonaszökevénynek minősülő katonai v. rendőri állás, esetleg „titokgazda” valamelyik stratégiailag fontos intézménynél, intézetnél) - tehát Semjén testvérbátyja vagy "gazdag", vagy bizalmi állású (funkcionárius) volt, ami egy matematikus esetében könnyen előfordulhatott.
Viszont érdemes megjegyezni: a svédek (akárcsak a németek és a legtöbb európai ország) az állampolgárság megadását az előzőről való lemondáshoz kötötték! Tehát, Semjén bátyjának hivatalosan le kellett mondania a magyar állampolgárságáról. Majd, - a befogadó ország tudta nélkül! - 89 után visszavehette, kérhette, és visszakaphatta a magyart - anélkül, hogy a jelenlegiről (svéd) le kellett volna mondania.
Semjén Zsolt igazán jobban ismerhetné bátyja történetét, amiből kristálytisztán látható és követhető, hogy csak az kaphatta vissza magyar állampolgárságát, aki eleve Magyarország területén, magyarnak, magyar állampolgárnak született! A határon túliak (a ma élők nagy többsége) soha sem voltak születésüknél fogva magyar állampolgárok! Ezt kellene megértetni az emberekkel. Akik 1920 (Trianon) óta az országhatáron kívül születtek, azok egyike sem magyar állampolgárként látta meg a napvilágot! A korábban születtek pedig jelenleg 90 év felettiek! Kivételt csak a 1938-1944/45 között a visszacsatolt területen születtek képeznek, hiszen őket magyar állampolgárként anyakönyvezték. Ezek a kiskorúak eredeti magyar állampolgárságukat pedig úgy tarthatták meg, hogy szüleikkel önként vagy kényszer (kiutasítás, lakosságcsere stb.) alatt 1945 után magyar területre jöttek, és azóta is itt élnek.
Különben Semjén Zsolt mindhárom példájából egyértelműen kitűnik, mi is az állampolgárság igazi alapja. Hiszen klasszikus és egyetemes értelemben állampolgárnak az tekinthető, aki egy ország határain belül született és anyakönyvezett - függetlenül a bőrszínétől, a vallásától vagy nemzetiségétől. Ebből kifolyólag és kiindulva a kettős állampolgárság nem adható vagy kapható, az csak kivételes esetben áll fenn, amennyiben egy ország számára közömbös honosított vagy elbocsátott állampolgára előélte, ill. további sorsa. Az 1879-es állampolgársági törvény, amelyre Semjén Zsolt is hivatkozik, a honosítás feltételének szabja meg az előző állampolgárságról való lemondást. Különben a világ legtöbb állama ezt megköveteli. Igaz vannak kivételek, mint például Ausztrália, ahol az állampolgárság megszerzésének nem előfeltétele az előbbiről való lemondás. Viszont felhívják a honosított figyelmét, hogy saját érdekében ezt tegye meg, mert hiába tér ausztrálként vissza, előző állampolgársága helyére, általában szülőföldjére, ott reá – az elbocsátás hiányában - az adott ország törvényei vonatkoznak, és az ausztrál állam semmit sem tud tenni az érdekében. Ettől tart Zentai és családja is.
Zentai azzal védekezik, hogy a gyilkosság időpontjában már nem volt Budapesten, a tanúvallomásokat pedig a népbíróságokkal összejátszó „ávosok” verték ki a tanúkból. Ezt kellene ellenőrizni. Mivel egyetlen tanú sem él, így egy mostani bíróság nem tudja kideríteni, hogy a vallomások igazak és hitelesek-e. Ezért ausztrál bíróság elé eleve nem kerülhet az ügy. Nincs az az ausztrál bíró és bíróság, amely "fair" tárgyalást tudna levezetni csak (vitatható eredetű) jegyzőkönyvek alapján.
De! Ha Zentait kiadják, akkor Magyarországon, mint magyar állampolgárt állítják bíróság elé, és ismerve a hazai igazságszolgáltatást, ott már nem ellenőrzik, hogy a tanúvallomások hogyan születtek! Ez itt a bökkenő! Tehát Zentai (és családja) jogosan aggódik a kiadatás következményei miatt. Hiszen a hazai gyakorlatban azt is rákenhetik, amit el sem követett - lásd Kaiser Ede, a Móron nem járt móri gyilkos esetét, aki bevallott jó néhány bankrablást, csak pont a mórit nem. A magyar bírót, és bíróságot ez az „apróság” nem érdekelte!
A németek (akárcsak az előbb említett svédek) viszont épp ilyen konfliktusok elkerülése érdekében kötelezik a honosítottat az előző állampolgárságáról való lemondására. A kiskapu azonban ott van, hogy arra nincs törvény (és ellenőrzési lehetőség sem), hogy a már honosított állampolgár visszavegye előző állampolgárságát, amennyiben szülőhazája törvényei ezt lehetővé teszik, megengedik.
Tehát, a kettős állampolgárság (tömeges) adása, pláne osztogatása ismeretlen fogalom a nemzetközi (állam)jogban. Egy ország területén született és élő személy az illető ország állampolgára, függetlenül bőrszínétől, vallásától vagy nemzetiségétől. Megjegyzem, ha minden nemzetiségi, kisebbségi egy másik ország állampolgára is, akkor az adott országnak nincs szüksége nemzetiségi törvényre, politikára stb., hiszen a második állampolgárság tökéletes biztonságot nyújt a kisebbség számára. Viszont, ebben az esetben mi van a cigány kisebbséggel?
A problémák a honosítás, a második állampolgárság, megszerzéséből adódnak. Általában (épp a kettős állampolgárság és abból adódó konfliktusok elkerülése végett) a befogadó ország megköveteli az előző állampolgárságról való lemondást. Ezt ugyanis csak a honosításra jelentkező egyén teheti meg, hiszen, mint fentebb jeleztem az ENSZ emberi jogi alapszabálya kimondja, senkit sem szabad állampolgárságától megfosztani. Különben a Semjén Zsolt által felemlített 1879-es állampolgársági törvény is megkövetelte a honosítandó (magyar) állampolgártól, hogy előző állampolgárságáról előbb mondjon le. Sőt, az akkori törvény szerint, aki hazájától (Magyarországtól, a Magyar Királyság területétől) 10 évnél tovább távol tartózkodik, az elveszti magyar állampolgárságát – még akkor is, ha születésénél fogva magyar (volt). Ergo, a határon túl élő magyarok – e törvény alapján – eleve nem jogosultak a magyar állampolgárságra.
A nemzetközi jog(gyakorlat) szerint minden ország maga dönti el, hogy honosított állampolgárát milyen feltétellel fogadja be, ill. bocsátja el az állampolgárság kötelékéből. Hiszen a nemzetközi jog szerint az elbocsátás csak akkor engedhető meg, ha a másik állampolgárság már megvan, mivel egyetlen ország sem teheti állampolgárát hontalanná. Viszont, ha egy állam tudomására jut, hogy állampolgára egy másik ország állampolgárává vált, akkor alkalmazhatja az állampolgárság kötelékéből való elbocsátást. Hiszen az illető ezzel nem válik hontalanná! – és ezt az ENSZ alapszabálya is elfogadja, engedélyezi.
Az igazi probléma azonban a visszahonosítással van. Tehát, ki és milyen körülmények között szerezheti vissza előző vagy eredeti állampolgárságát?
A nyugati országok felfogása (és gyakorlata) szerint ez a honosítottakat nem igen érinti, hiszen azért kérték felvételüket az új (befogadó) ország polgárai közé, mert ott szeretnének élni, a többséggel egyenrangúan. Annak viszont nincs akadálya, hogy előző állampolgárságát a későbbiekben visszavegye, ha ezt előző hazája, szülőföldje törvényei minden következmény nélkül megengedik. Igaz, elvben (és gyakorlatban) nem jól szemmel nézik az ilyen cselekedetet, hiszen ezzel (nemcsak) szimbolikusan hátat fordít a befogadó országnak, második hazájának.
Az állampolgárság megadása, ill. megszerzése két – egymásnak ellentmondó – elven alapszik. Az egyik a jus soli, azaz a terület szerinti, a másik pedig a jus sanguinis, azaz a vér szerinti. A terület szerintit a francia forradalom óta alkalmazzák előszeretettel, és nem csak az angolszász (tengerentúli, úgymond bevándorló) országokban, hanem Franciaországban is. Sőt, a nagy birodalmak is ezt alkalmazták, lásd Osztrák-Magyar Monarchia, cári Oroszország stb. azaz a soknemzetiségű államok. A vér szerinti, pedig az első világháborút követő nemzetállamokra volt jellemző, melynek „vadhajtását” náci Németországban láthattuk. De, a legtöbb közép- és kelet-európai országban is előtérbe került ennek a „származási” elvnek az előnybe részesítése a nemzetállamok megalakulása óta.
A honosításnál lehet jelentősége ennek a „vér szerinti” elvnek, mely felgyorsíthatja, ill. leegyszerűsítheti az állampolgárság megadásának, elnyerésének folyamatát, de nem befolyásolhatja a honosítás feltételeit! Mert vannak bizonyos kritériumok, aminek a honosított személynek meg kell felelnie, ill. amiben a honosított személy, különös tekintettel a kettős állampolgárságra, egész életében korlátozva van. Legismertebb példa: amerikai elnök csak az USA területén születetett személy lehet. Kevésbé ismert, hogy az ausztrál (szövetségi) parlamentben nem lehet képviselő, aki kettős állampolgár (ez elsősorban a britek miatt van) Rupert Murdoch média mágnás lemondott ausztrál állampolgárságáról, és felvette az amerikait, mert az USA törvényei szerint tv-állomás csak amerikai állampolgár tulajdonában lehet. Murdoch csak ezután tudta megvenni a FOX NEWS média birodalmat. Különben a már említett 1879-es magyar állampolgársági törvényben is szerepel, hogy csak született magyar állampolgár lehet a magyar képviselőház tagja. Honosított nem! Ugyanakkor a (kisebbségi) származás, a hiányos (magyar) nyelvismeret nem volt akadály. Talán így már érthetőbb az állampolgárság fontossága, szentsége és magasztos, kivételes helyzete, jelentősége egy ország és népe életében.
Még nem említettem azon kitételeket, „megszorításokat”, amelyek egyes országokban természetes. A legtöbb országban, pl. Németországban, hivatalnok, köztisztviselő (Beamter) csak német állampolgár lehet. Ugyancsak állampolgársághoz kötik a hadsereg, a rendőrség, és általában a fegyveres alakulatokhoz, szervezetekhez tartozást. Ezeken a (munka)helyeken nemzetbiztonsági okokból a kettős állampolgárság szóba sem jöhet! Vajon a készülő magyar törvény ezekre az „apróságokra” kitér-e, figyelembe veszi-e?
A készülő törvény vajon kitér-e a rokoni kapcsolatokra, fokokra? Az angolszász bevándorlási, „családegyesítési” modell például csak a le- és felmenő közvetlen hozzátartozót, azaz házastárson kívül, csak a szülőt és gyermeket tekinti családtagnak. A testvér, például már nem számít „vérrokonnak” a bevándorlási előírások szerint. Egy bevándorlót csakis a házastárs (férj v. feleség), illetve a szülők és a gyerekek követhetnek. Magyarán, egy „újonnan érkező” (honosított), nem hozhatja „egész pereputtyát”. A készülő törvényben meghatározzák-e, hogy hányad fokig kell igazolni a magyarsághoz tartozást? Mondjuk a „zsidótörvényekhez” hasonlóan legalább az egyik nagyszülőnek kell magyarnak, magyar származásúnak lenni? Nincs ennek egy kicsit rasszista jellege, szelleme? Ha pedig a „magyar identitás”, és egy bizonyos fokú nyelvismeret is elegendő, - ahogy ezt Semjén Zsolt ecsetelte interjúában, - akkor sok magyarul kiválóan beszélő szomszéd állambeli, sőt roma is kettős állampolgársághoz juthat. Ezt hogyan kívánják ellenőrizni, ill. megakadályozni a hazai „mélymagyarok”?
Hogyan, és mi alapján állítják ki az állampolgárságot igazoló oklevelet, ill. a magyar útlevelet? Ahogy a jelentkezőt anyakönyvezték, és a születési bizonyítványában szerepel, azaz „elrománosított” vagy „elszlovákosított” névvel, vagy pedig (eredeti) „magyarosított” nevén? A jelenlegi hazai törvények szerint minden személyes dokumentumot az eredeti anyakönyvben szereplő adatok alapján kell kiállítani. Ha nem így történik, akkor az – ugyancsak a fennálló törvények szerint - okirat-hamisításnak számít.
Mi a biztosíték, hogy a honosítottak névsora titokban marad? És nem történhet olyan, mint ami az adóelkerülő németekkel, akiknek (ellopott) névsorát a német állam vette meg, mert az államérdek felülír minden más szempontot és tettet. Vajon nemzeti, nemzetbiztonsági érdekből hasonló eset nem történhet a környező országok államvezetése részéről?
Tudom, ezek a kérdések csak élénk fantáziám szülöttjei, melyek külföldi tapasztalatokra épülnek, viszont a választ nem látom, nem érzem a hazai illetékesek részéről. Mintha a mostani államvezetés csakis az érzelmekkel fűtött közhangulatot követné, nem pedig a 10 milliós ország állampolgárainak érdekét, az állampolgárság szentségét. Különben is a hazai 10 milliónak ki ad még egy állampolgárságot, hogy hasonló előnyökhöz juthasson, mint a külhoniak? A hazai magyarság mikor vehet termőföldet, házat vagy lakást a környező államokban? Például a Trianon után Magyarországra menekült nagyszülők, dédszülők valamikori házát, földjét a csak magyar állampolgár utód mikor veheti meg? Igaz, a sokat szidott szlovákok lehetőséget adnak kettős állampolgárság nélkül is gépkocsivásárlásra. Nacionalistáink erről miért nem beszélnek, erre miért nem gondolnak?
Néha elgondolkozom, vajon a sokat emlegetett, esetenként irredentának és nacionalistának megbélyegzett Horthy-korszak vezetői miért nem folyamodtak hasonló lépés megtételéhez? Igaz, Trianon után, - a Népszövetség előírása szerint – volt másfél év, hogy az elcsatolt területek (magyar) lakossága áttelepüljön (Csonka-)Magyarországra, és fordítva. A tömegesen érkezőket (kb. 300 ezer menekült) az akkori Magyarország befogadta, majd néhány év alatt beilleszkedésüket biztosította, megoldotta. A bécsi döntéseket követően 1939-ben módosították az 1879-es állampolgársági törvényt, hogy a visszacsatolt területek lakossága necsak a nemzetközi, de a hazai törvényeknek megfelelően is a visszahonosítással minél hamarabb váljék magyar állampolgárrá. Hiszen a területi visszacsatolás csak a magyar közigazgatás bevezetését jelentette a nemzetközi fórumokon. Ezt erősítette meg nemcsak a nemzethez, de az országhoz tartozás valós és kézen fogható jele, az állampolgárság felvétele, visszavétele, melyet a nemzetközi jog „visszahonosítás”-nak nevez. Akkor még tisztelet, megbecsülés és büszkeség övezte az ország határain belül élő 10 millió magyar államiságának alapvető jelképét: az állampolgárságot. A magyar állampolgárságnak rangja volt, annak megszerzésével egy időben a másik (általában a hazával szemben nem éppen barátságos ország) állampolgárságáról le kellett mondani, ezzel is mutatni és bizonyítani a magyarsághoz való kötödést. Ezért a kettős állampolgárság ilyen értelemben nemzetellenes, ill. annak kellene lennie a hazai radikális nacionalisták szemében, és helyette a magyar állampolgárság megadását az addigi állampolgárságról való lemondásához kellene kötnie, követelnie, hiszen ez az elv vezérelte elődeinket is.
Jó lenne, ha Semjén Zsolt és politikus társai is belátnák, hogy az Antall-kormány intézkedése a nemzetközileg 90 éve meghatározott, és elfogadott Magyarország területén született és élt, majd hazájukból elűzött vagy (önként) eltávozott, elmenekült (emigrált, disszidált) magyar állampolgároknak adta meg eredeti állampolgárságuk visszaszerzésének lehetőségét, mintegy kárpótlásként az előző évtizedek politikai elnyomásáért. Ezeket az embereket nem nemzetközi egyezmények kényszeríttették, hogy más ország területén éljenek! Ezek az emberek a hazájukban fennálló államrend, a diktatúra, elől menekültek! – és még lehetőségük sem volt, hogy (büntetés nélkül) akárcsak látogatóba visszatérhessenek szülőföldjükre, szeretteik temetésére, sírjához. Csak az idegen állampolgárság megszerzése adott ilyen esetekre némi reményt.
PS. Szigethy István jogász írását olvasva a Népszabadság "Vélemény" rovatában, örömmel látom, hogy gondolataimmal, aggodalmaival nem vagyok egyedül.
http://pocakosgondok.blogspot.hu/2010/05/allampolgarsag-vs-kettos-allampolgarsag.html
Semjén: Belekényszerültünk, hogy összevesszünk a fél világgal
A KDNP egyértelműen kiáll amellett, hogy a kormány visszaállamosítson mindent, ami közműszolgáltatással kapcsolatos, mert csak így garantálható az emberek ellátási biztonsága – hangsúlyozta Semjén Zsolt Csákváron. Hozzátette: 2010-ben nem akartak konfliktust a „fél világgal”, de „egyszerűen belekényszerültünk”.
http://mandiner.hu/cikk/20140918_semjen_belekenyszerultunk_hogy_osszevesszunk_a_fel_vilaggal
Ukrán maffia osztja tízezrével a magyar állampolgárságot
Nem gondoltuk végig jól az egyszerűsített honosítást – Első rész
Ha valaki az elmúlt években a budapesti Deák tér környékén ült be valami olcsóbb helyre, nem tudta nem észrevenni, hogy mennyire megszaporodtak az orosz beszélgetések az asztaloknál. Ha az ember jobban odafigyelt, megtudhatta, hogy a döntő többség egyetlen más nyelven se beszél, mert alig tudtak rendelni, úgyhogy rendszerint a könnyebben érthető kóla, vodka, sör, kávé négyesből válogattak.
Ugyanakkor nem tűntek turistáknak, kicsikét sem izgatta fel őket a közeli Gödör vagy a zsinagóga, nem fényképezték a söralátéteket, nem buzerálták a térképes appjukat, és nem kötődtek a szezonokhoz, egyszerűen mindig sokan voltak. A legjellemzőbb kép, ahogy egy 3-4 fős család kissé fáradtan vár egy-másfél órát pár másik oroszul beszélő figurára, akik ha megjönnek, akkor gyorsan befejezik az italukat, és elmennek velük.
Aztán tavaly, amikor valamelyikük tudott angolul, rákérdeztem, hogy miért nem turistáskodnak. Mire simán elmondták, hogy apu már magyar, középvezető volt Moszvákban, de forró lett a lába alatt a talaj, ezért 10 ezer euróért (nagyjából 3 millió forintért) vett egy magyar állampolgárságot, és gyorsan kiment Németországba. Most a család többi tagjánál várnak az eskütételre, pár órán belül mindenki magyar lesz, és mehetnek ők is utána.
Ha érdekel a dolog, akkor beszéljek az állampolgárság-brókereikkel, mindjárt jönnek, elmondják örömest, hogy megy ez a folyamat
– mondták.
Nos, ez egyáltalán nem volt igaz, az első pár kör után már a legkevésbé sem voltak készségesek, és nem szívesen beszéltek erről. De azért tőlük elindulva sok utánajárással, az üzletben érintett lótifutiktól a komolyabb szervezőkig rengeteg ebből élő szereplővel beszélve vagy épp az érintettek követésével össze lehetett szedni, hogy hogyan működnek az iparággá vált magyar állampolgárság-biznisz folyamatai. Az érintettek közül elképzelhető, hogy többen azt hitték, itt dolgozó szerb ügyfél, valakinek a zsebében lévő rendőr vagy épp egy új kollégájuk vagyok, de ez legyen az ő bajuk.
Taktikai csata
2004-ben merült fel először, amikor a Magyarok Világszövetsége kezdeményezett népszavazást az ügyben. Ezt a Fidesz némi húzódozás után végül taktikai okokból támogatta, mert esélyt láttak rá, hogy a kérdésben sarokba szorítsák az új szocialista miniszterelnököt, Gyurcsány Ferencet.
Ő pedig bele is sétált a csapdába, a kormány erős ellenkampányt folytatott, és eredménytelen lett a népszavazás. Mindenesetre a kormány védekezésre kényszerült, és továbbra is nagy támadási felület maradt a nyitott kérdés. A népszavazás után a kormány hiába könnyített a magyar származásúak honosításán, már senkit nem érdekelt.
2009-ben viszont már a lakosság döntő többsége támogatott valamiféle kettős állampolgárságot. Ezért a következményektől megrettent szocialisták indoklás nélkül változtattak a korábbi álláspontjukon, és már ők is a kettős állampolgárság mellé álltak, bármi is legyen az.
2010-ben végül teljes Fidesz-győzelemmel zárult a küzdelem, óriási többséggel megszavaztak egy kettős állampolgárságról szóló törvényt.
Külön vicces epizód volt még, hogy a Jobbik-elnök Vona Gábor, aki a „Marsra is elment volna, hogy ezt megszavazhassa”, a szavazógombig nem ment el, hogy meg is tegye, mert pont elfelejtette az egészet.
Túl nagy volt az egyszerűsítés
Az egészet távolabbról érdemes kezdeni: a kettős állampolgárság bevezetése nehezen alakulhatott volna szerencsétlenebbül. Már a 2004-es eredménytelen népszavazás közben is inkább érzelmi, mintsem észérveket próbáltak bevetni a nagyot taktikázó pártok.
Ennek is biztosan szerepe volt abban, amikor 2010-ben a Fidesz egyik első intézkedéseként rohamléptekben bevezette a kettős állampolgárságot. A lehető legnagyobb nyilvánossággal elrendezett döntéshozatalt végül több szinten szimbolikus lépésnek is szánhatták. Ha más nem, akkor erre utalt, hogy minden módosító javaslatot kérdés nélkül söpörtek le az asztalról, majd utána Sólyom Lászlónak sürgősséggel kellett kihirdetnie a törvényt. Olyannyira siettek, hogy még a párt vezetőségén belül is többféle álláspont volt arról, hogy tulajdonképpen mit is szavaznak meg. A végeredmény viszont nem sikerült igazán jól.
Az egyszerűsítési láz végén lényegében két feltételnek kellett csak megfelelni: kellett mutatni valami magyarnak tűnő őst, és minimálisan tudni kellett magyarul. A magyar ősről és a magyartudásról szóló nyilatkozatot le lehetett adni bármelyik magyar önkormányzatnál vagy anyakönyvvezetőnél.
Ezt fogadták el 2010-ben
Magyar állampolgárságot azok az egykor magyar állampolgársággal rendelkező emberek vagy az ő leszármazottaik kérhettek, akik 1920 előtt vagy 1940 és 1945 között magyar állampolgársággal rendelkeztek, beszélnek magyarul, és nincs kizáró közbiztonsági vagy nemzetbiztonsági ok, hogy megkaphassák az állampolgárságot.
A kárpátaljaiak nehéz helyzetbe kerültek, mert Ukrajna lényegében tiltotta, később már büntette is a kettős állampolgárságot. Okkal félhettek, az országot pár évvel ezelőtt is nehéz lett volna európai jogállamnak tartani, szinte bármit megtehet bárkivel a hatalom, szóval érdemes volt óvatosabbnak lenni. Ezért sokan úgy próbálták beadni a kérelmüket, hogy nem kértek vízumot a beutazáshoz, hanem jó pénzért, szervezőkön keresztül a kész anyagot elküldték egy magyar településre, ahol a szervezők ismerősei személyes jelenlét nélkül beadták azokat magyarországi önkormányzatnál.
Itt a szervezők megvették az önkormányzati vezetőket, akik cserébe a személyes jelenlét nélkül is igazolták a magyartudást, aztán beküldték a központba. A magyar állampolgárságra váróknak legközelebb csak az eskütételre kellett 4-6 hónap múlva megjelenni.
A szervezők mindennek megkérték az árát,
Ez gyakorlatilag csak egy komoly valódi költségtételt foglalt magában, az önkormányzati hivatalnok, jellemzően a polgármester, máshol a jegyző vagy az anyakönyvvezető megkenését. Hamar egész csapatok alakultak a szolgáltatás terjesztésére, mivel információs különbségek voltak, Ukrajnában simán el tudták adni, hogy ez egy bonyolultabb szolgáltatás, de velük biztosra lehet menni.
Nagy üzlet
Az egyik kiugrott magyar állampolgárság-kereskedő ügynök (díler) szerint volt olyan, hogy egy Kisvárda melletti falu polgármesterének egyszerre kétszáz kérelmet vitt be. Ő megszámolta, hogy mindegyikért megkapta-e az ezer euróját, majd húsz perc alatt aláírta az összeset. Fél óra alatt több mint 60 millió forintot kaszált. Az árak nagyjából azonosak voltak a környéken, a hamis iratok tömkelege alapján sok falusi, kisvárosi hivatalnok keresett jól ezzel Szabolcsban és a Hajdúságban. Ha mondjuk csak átlagosan 7000 euróval számolunk kérelmenként, amiből 2000 megy el vesztegetésre és a beosztottak jutalékára, akkor egy ilyen akcióval rögtön 300 millió forintnál is többet keresett a csoport vezetője.
Mindez azt is eredményezte, hogy Ukrajnában az első perctől kezdve elterjedt, hogy jelen sem kell lenniük a kérelem beadásakor. Illetve, hogy tényleg működik a közvetítőhálózat, aki fizet nekik, az pár hónap alatt kap állampolgárságot. Ebből egyenesen következett, hogy már magyarul nem beszélő, de magyar felmenőkkel rendelkezők is folyamodtak egyszerűsített honosításért.
A szervezőcsoportok abban voltak érdekeltek, hogy minél gyorsabban minél több embert ki tudjanak szolgálni. Nekik szinte semmibe sem került, és a rendszer magyarországi része is végtelen kapacitásúnak tűnt: aláírni dolgokat ugyanis elég könnyű, ellenőrzés a beszámolók szerint gyakorlatilag soha nem volt. A bizniszbe korán belépők aztán saját csapatot alakítottak, és folyamatosan egyre több szervezőcsoport alakult, hiszen pár hónap alatt milliárdokat lehetett keresni nevetségesen könnyen elvégezhető munkával.
Oroszoknak, ukránoknak, mindenkinek
Így jött hamar a harmadik lépcsőfok, hogy a magyar felmenőkkel egyáltalán nem rendelkezőknek is elkezdték eladni az állampolgárságot. Ha volt pénzük, készítettek nekik hamis kárpátaljai magyar gyökereket, és azokat is beadogatták, ahol lehetett, jelenlét nélkül. Persze itt külön legomboltak pár ezer eurót a hamisításért, de az igények kiszolgálására egyre profibbá is váltak az ebben utazó csoportok. Az ügyesebbek magyar ügyvédi irodákat vontak be, hogy hitelesebb legyen a csalás, aztán hamar verőlegényeket is, hogy „megvédjék őket a versenytársaktól”.
Emellett természetesen rengeteg hamis ukrán dokumentumot, magyar önkormányzati pecsétet is hasznos volt begyűjteni, hogy a magyar gyökerek hamar elkészüljenek bárkinek. Több iparági érintett szerint
Nehéz ugyanis lenyomozni mondjuk egy 1915-ben született dédnagymamát, az ukrán hatóságok segítsége kell annak megállapításához is, hogy az illető tényleg létezett-e, ahhoz pedig pláne, hogy a kérelmező lehet-e a leszármazottja.
Az állampolgársági esküt pedig be lehet tanulni, mint egy verset, de meg is lehet kerülni dublőrrel. Az elmondások szerint alig hallottak olyanról, hogy valaki lebukott volna dublőrrel, egyáltalán nem számít a kinézet, ha korban nagyjából hasonló a magyarul tudó csereember.
Igazán drága luxusszolgáltatásként pedig korban nagyjából stimmelő kárpátaljai magyarok is néha végigcsinálták a honosítást, aztán a végső fényképet kicserélve eladják a megfelelő papírjaikat gazdagabb oroszoknak. Jevgenyijnek csak annyival kell ilyenkor megbarátkoznia, hogy onnantól hivatalosan Csabának hívják. Persze ez Ausztráliában vagy Floridában tökmindegy lesz.
Kik jöttek hamis papírokkal?
Jellemzően ukránok, de még inkább az oroszok, bár ők is főleg gyorsan gyártott ukrán papírokkal. Egy magyarrá lett orosz kérésemre meg is mutatta, hogy az ukrán útlevelébe nem ugyanazok az adatok kerültek be, mint az oroszba, de tökmindegy volt. Meséltek fehéroroszokról, kazahokról vagy olyanokról, akik még a szovjet papírjaikkal voltak sikeresek. Nem a legszegényebbek, mert kevesen tudnak 40 ezer eurót csak arra szánni, hogy kihozzák a családjukat. Nagy részüknek még arról se volt fogalma, hogy nagyjából hol lehet Magyarország, csak az uniós állampolgárság volt a cél. EU-s és pláne magyar állampolgárként ugyanis szabadon utazhatnak, hozzáférhetnek az esetleg máshol tárolt pénzeikhez, vagy elmenekülhetnek valami kínosabb otthoni ügyük elől. Ennyi pénzért pedig messze a legolcsóbb, legkényelmesebb és leggyorsabb uniós állampolgárság volt a miénk. Az ukránok közül sokan az energetikában voltak érintettek, de meséltek Janukovics kegyvesztett vagy előrelátó embereiről, orosz banktisztviselőkről, még egy elég híres orosz színész fia is beadta a papírjait, bár ő mondjuk végül pont nem kapott állampolgárságot.
A dílerek szerint egyenként ezres nagyságrendű ilyen kérelem futott át rajtuk, egy csoportban pedig akár 5-6 díler is lehetett, aki szervezte az új ügyfeleket. Akiket elértünk, azok legalább négy ilyen kárpátaljai csoportról tudtak, tehát csak Ukrajnából több tízezres nagyságrendben is jöhettek a hamis papíros új magyar állampolgárok. És ezek csak azok a kárpátaljaiak, akik személyesen ismerték egymást, a többi ukrán vagy orosz ügynökség ehhez adódik hozzá.
Oroszországban ugyanis annyira rámentek az ukránosításra és aztán magyarításra, hogy külön legális cégek és ügyvédi irodák ajánlották nyíltan a szolgáltatást. Azt nehéz lenne felmérni, hogy ezeknek hány ügyfele lehetett, de biztosan jól mehetett, ha gombamód szaporodtak. Egy jelentős részük persze csak simán lehúzta a óvatlanabb ügyfeleket.
A csalók csalói
Eközben ugyanis rögtön megjelentek a dupla szélhámosok is, akik százasával, vagy akár ezresével vették át a kérelmeket, de azokat le sem adták. Ők jellemzően csak hamis magyar önkormányzati papírokat és pecséteket szereztek, de nem akartak lefizetni saját polgármestereket, eleve pitiánerebb gengszterek voltak vagy féltek a lebukás kis kockázatától is.
Újpesti Zsolti, egy kisebb játékos
„Hónapokon át csak hordtuk-hordtuk az ügyfelenkénti pár ezer eurókat Zsoltinak. Szinte mindig a Pólus Center egyik kávézójában vette át a pénzt, és kitöltött érte egy ilyen magyar pecsétes érkeztetési okmányt az ügyfél adataival, azt vittem vissza nekik. Mindegy volt, hogy magyar vagy orosz akart volna állampolgárságot. Aztán amikor nem történt semmi, az ügyfelek tőlem akarták vissza a pénzt, miközben Zsolti is követelőzőbb lett, le kellett lépnem” – magyarázta egy sokadik, civilben kutyaidomár díler. „Szerintem csak megtudták Zsoltiék, hogy mennyien akarnak jönni, és vehettek valahol pár ezer ilyen kitöltetlen pecsétes okmányt, aztán ennyi volt.”
Egyszerűen elrakták a pénzt, és adtak valamiféle hamisított okmányt, hogy minden rendben van, csak várjon pár hónapot. Amikor az ügyfél pár hónap múlva reklamált, akkor jellemzően még egy kis pénzt kértek tőle, hogy meggyorsítsák az ügyintézést. Aztán amikor még pár hónapot vártak az átvert külföldiek, akkor megfenyegették őket, hogy kotródjanak, különben rögtön feljelentik őket, amiért hamis papírokkal próbálkoztak magyarrá lenni. Természetesen rengeteg valódi magyart is átejtettek, akik a korábban tárgyalt okok miatt nem ismerték elég jól a rendszert, viszont biztosra akartak menni.
Belső információk szerint ebben a pillanatban is legalább 5-10 ezer ilyen, azaz soha nem érkeztetett kérelmű átvert kérelmező van.
Videós ajánlat, elmondják hogy a papírok jók lesznek és "az eskü felmondásához minden információt megkap partnereinktől oroszul, hogy megtanulhassa, hogy kinyitva a száját a megfelelő helyen a megfelelő szavakat mondja." Magyarul nem tud a videót kommentáló férfi sem, mert "lákcímnek" hívja a kártyát. Ezzel együtt ők még egy amatőrebb banda lehetnek, mert az útlevél és a honosítási oklevél nem ugyanarra névre szól. Persze elképzelhető, hogy ez nem hiba, hanem szolgáltatás, de megmutattam több kárpátaljai állampolgárság-árusnak is, szerintük reklámnál ez nem szerencsés
A saját nevemmel megkérdeztem az ügyben illetékes Alkotmányvédelmi Hivatalt, hogy ők hány hamis papíros állampolgársági beadványról tudnak, hogyan állnak az iparág magyarországi részéhez az ellenőrzésekkel és egyebekkel, de nem akartak válaszolni semmit.
A következő részben arról lesz szó, hogy hogyan megy minden korábbinál jobban felpörgött magyar állampolgárság-üzletág ma is, kik a legdurvább arcok Budapesten az iparágból, mi a helyzet Szerbiával, Romániával vagy Szlovákiával és hogy a valódi magyaroknak viszont a bűnözők miatt egyre nehezebb kettős állampolgársághoz jutni.
Cikkünket a Facebookon kommentelheti.
http://index.hu/gazdasag/2014/09/16/magyar_nyelven_szavaltak_szep_magyar_szoveget/
Bartus László: Semjén idiotizmusa
Az várható volt, ha gyereket vagy infantilis hülyét engednek komoly dolgok közelébe, abból baj lesz. Semjén Zsolt egy idióta, ezt nagyon vizsgálni sem kell, elég ránézni a fotóra, ahogy belovagol Kézdivásárhelyre. A magyar állampolgársággal kapcsolatos csalások ügyében azt mondja, hogy a külföldi titkosszolgálatokkal való együttműködés hazaárulás. E tekintetben őt már régen börtönbe kellett volna zárni, mint a Vatikán ügynökét, amely egy idegen állam, és amely az egyes országokat a Semjénhez hasonló saját állampolgárságú hazaárulókkal igázza le. De ha valóban úgy van, hogy már külföldi titkosszolgálatok kezében van a magyar állampolgárságú útlevelek kiosztása, akkor őt egymás után hússzor kellene életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélni.
Ez az infantilis képmutató idióta a magyar „honosítással” olyan ingoványos területre tévedt, amelynek súlyát és jelentőségét felfogni is képtelen. Ebben a történetben ártalmatlan csalásnak tekinthető, ha valaki háborús övezetből menekül hamisan szerzett magyar útlevéllel, vagy szeret uniós útlevéllel bevásárolni Párizsban, esetleg cége jobb pozícióit keresi az Európai Unión belül. Az amerikaiak nyilván nem örülnek neki, hogy más névvel és magyar útlevéllel vízum nélkül utaznak Amerikába a volt szovjet területekről szervezett bűnözők, ügynökök és potenciális terroristák. Magyarország ennek a kenetteljes vadbaromnak az irányítása mellett gyakorlatilag lebontotta a schengeni határt, és megnyitotta az utat az orosz, ukrán és szerb szervezett bűnözés előtt. Semjén egy napközis agyával nem rendelkező ökör, akinek fogalma nincs arról, hogy ez mit jelent.
folytatás: http://nepszava.com/2014/09/velemeny/bartus-laszlo-semjen-idiotizmusa.html
Ökotárs: Kibújt a szög a zsákból a Kehi nyilatkozatával
Mind a négy, a norvég alapot felügyelő magyar civil szervezet adószámát felfüggeszti a Kehi. A hivatal csütörtök délután adott ki nyilatkozatot, azután, hogy beszámoltunk az egyik norvég alapot kezelő civil szervezet adószámának letiltásáról. A Kehi lépését azzal indokolta, hogy „a konzorciumban részt vevő alapítványok több milliárd forint közpénz elosztását végzik, a tevékenységükkel kapcsolatban számos kérdésben titkolóznak, és egyes adatokat a vizsgálat többszöri kérése ellenére sem bocsátottak rendelkezésre.”
Ezek Kehi vádjai, és az Ökotárs válaszai
A Kehi a vizsgálatát azzal indokolta, hogy „a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke szerint [a civilek] közpénzeket osztanak, közfeladatot ellátó szervnek minősülnek, így a tevékenységükkel kapcsolatos adatok közérdekből nyilvánosak, vagyis azokat nem csak a Kehi, hanem bárki jogosult megismerni.”
Ökotárs: A pénz nem magyar közpénz, az Norvégiából, egy brüsszeli szervezeten keresztül közvetlenül a támogatott szervezetekhez kerül. Bár a téma szempontjából irreleváns, de a pénz még a most vizsgált négy civil szervezeten sem megy keresztül. A norvég állam sem magyar állami forrásként tartja számon a támogatást. Ha pedig nem az, akkor a Kehinek nincs joga vizsgálni ezen pénzeket.
A nyilatkozat azt sugallja, hogy a civil szervezetek titkolták az adatokat a Kehi elől, noha azok folyamatosan elérhetőek voltak az Ökotárs honlapján. (És itt is)
Kehi: A mai napig nem árulták el például, hogy kik és milyen eljárásban döntenek a Norvég Civil Alap keretében Magyarországra érkező több milliárd forint elosztásáról.
Foltányi Zsuzsa, az Ökotárs egyik vezetője: "Az állítás tényszerűen nem igaz, az eljárásrend fenn van a honlapon. Az értékelők nevét ennek megfelelően nem hozhatjuk nyilvánosságra, amíg a pályázat le nem zárul, hiszen különben akár a pályázók, akár más nyomást gyakorolhatna rájuk. A nevek jövő februártól már nem titkosak.
folytatás: http://index.hu/belfold/2014/09/18/okotars_kibujt_a_szog_a_zsakbol_a_kehi_nyilatkozataval/
