Gyerekkoromban azt hittem, hogy ha kimondjuk, vagy leírjuk az igazságot, azzal megváltoztatjuk a világot. Akkor aki olvassa, magába néz, és ráébred arra, hogy valamit rosszul csinál. Ezért is akartam író lenni, ezért akartam megmutatni mindent úgy, ahogy az van, mert akkor talán az olvasó nem csak azt látja majd, amit hisz. Talán meglátja a valóságon átsütő igazság fényét, és másként kezd gondolkozni. Rádöbben a felelősségére, a tévedésére. Vagy csak észreveszi a valóság eddig rejtve maradt rétegét.

Aztán később rá kellett jönnöm, hogy nem fog változni a világ a kimondott vagy leírt szavaktól. Hiába énekelt Nagy Feró a Beatricében arról a világról, amit ismert, az eredmény csak be és kitiltás lett: volt idő, hogy az ország 19 megyéjéből tiltották ki a zenekart. Ahogy a magyar mondás tartja: szólj igazat és betörik a fejed.

Később felismertem, hogy nincs egységes, nagy igazság, csak személyre szabott apró igazságok léteznek. Hiába akarom elmagyarázni valakinek azt, amit igaznak gondolok, érzek, látok, ha ő nem nyitott rá, soha nem fogja meglátni amit én. Minden az ember saját személyiségén szűrődik át, így a szavakká tördelt igazság csupán színes gyöngyként szolgál a szubjektív nézőpontok kaleidoszkópjában. Ahogy Bán Mór írta: a legnagyobb igazságtalanság, hogy mindenkinek igaza van egy kicsit.

Aztán azt gondoltam, hogy akkor is fontos kimondani az igazat, ha ezért betörik az ember fejét. Az még mindig a jobbik eset. Akkor az ember érzi, hogy valahol igaza van, mert valakinek nem tetszik, valakinek az érdekeit sérti amit mondott vagy leírt. Így talán van értelme küzdeni. Sok élet ment tönkre és sok ember belehalt ebbe a harcba, és nem tudom megítélni, hogy volt-e értelme. Ha sok ember sorsa jobbra fordul, de ezért sokan szenvednek, akkor a dolgok valahol kiegyenlítik egymást.

Manapság azonban még be sem törik a fejed. Ha belerúgsz a hatalomba, nem rúg vissza, hagyja, hogy leessen a lábad, és legyint. Hiába ordítasz, hiába jelentesz fel, hiába teszel bármit, az igazság ott hever parlagon, senki nem fog lehajolni érte. Ha a félelem motiválná az embereket, azt mondanám, hogy van még remény. A félelem, falakat dönt le, rendszereket söpör el. Itt azonban nem a félelem motivál, hanem az ostobaság és a közöny.

Nincs remény. Országunk még van egy ideig, de a hazánkat már szétrabolták.