Meséltem már : nyertünk a vállalat történeti versenyen, egy utat csapatommal Erdélybe .

Csoda jó csavargás volt. Történelmi helyeken, gyönyörű tájakon jártunk. Gyerekkoleszban laktunk, a helyiek főztek ránk és gyerekek szolgálták fel az ételt. Este a kemény mag a túrák után is nyakába vette a kisvárost. Nem szépítem : sorban derítettük fel a kocsmák lelőhelyeit és nótáztunk, dumáltunk míg a többiek kimerülten aludni tértek!

Harmadik este már meghívtak házakhoz minket, és volt olyan cím ahova elég nehezen jutottunk el, eltévedtünk. Késő este pedig üresek az utcák. Szerencsénk volt, kimért nem sietős léptekkel egy idősebb férfi közeledett. Egyik srác hozzálépet : elnézést, hol van ez és ez az utca?

Jó estét, köszönt. És levette kalapját az öreg, majd útbaigazított minket. A srác napokig lelki beteg volt. Ezen a természetes hétköznapi tiszteleten nem tudott átlépni. Csak azt hajtogatta : mi nem vagyunk normálisak, mi minden emberit elrontunk, átlépünk és a tisztelet alapját föl sem fogjuk. Még köszöni is elfelejtünk fontosságunk tudatában.

Ma kaptam ezt a levelet, amit veletek megosztok. Ti is rájöttök miért ugrott be ez a több éves emlék. Jó olvasást :

Egy motoros küldte ezt a levelet:
"Túrázásaink során a székelyderzsi Erődtemplom falánál induláshoz készülődtünk, amikor megállt mellettünk egy fekete ruhás, fejkendős, hajlott hátú néni. Egészséget kívánt, majd megkérdezte honnan jöttünk. Amikor válaszoltunk, ezt kérdezte:
-És Magyarország tényleg olyan szép, amilyennek mondják?
Nem várta meg a választ, hanem hiba nélkül elmondott egy hosszas Petőfi idézetet..
Azután elmondta, hogy 88 éves az idén. És hogy fogadjunk el tőle valamit. A szatyrában volt pár tojás és négy, azaz négy szelet kalács. Ebből kettőt nekünk adott, hogy osszuk el. Egészséget kívánt, és elcsoszogott.
Egy büdös kukkot nem tudtunk szólni. Én pedig leültem a székelyderzsi Erődtemplom falához, és olyat tettem, ami rohadtul nem illik bele egy 40 körüli, erősen borostás túramotoros imidzsébe.
És arra gondoltam, hogy az itthoni, magukat bal és jobboldali politikusnak nevező, gátlástalan gazemberek, akik fröcsögő nyállal próbálják fekete-fehérre mosni az agyunkat, akik megosztanak, nem összekötnek, akik személyes érdekharcukkal több kárt okoznak ennek az országnak, mint eddig bárki. Csak egyetlen egyszer jönnének el ide, és hallgatnák meg, ahogy egy 88 éves, görbe hátú öregasszony ŐSZINTÉN Petőfit szaval a boltból hazafelé, és négy szelet kalácsból kettőt odaad vadidegen embereknek. Talán elszégyellnék magukat, pont úgy, ahogy akkor, ott, én. Talán elgondolkoznának azon, hogy vajon ki és miért tette őket oda, ahol vannak, és hogy mi dolguk a világban."