Jogunk van önálló államot alapítani – jelentette be a katalán elnök, miután a függetlenedési referendumon a voksolók 90 százaléka a kiszakadásra szavazott. A vasárnapi népszavazásra kivezényelt spanyol rendőrök többször erőszakkal akadályozták meg, hogy az emberek voksolhassanak.
Az állam elleni zendüléssel vádolják a katalán rendőrfőnököt
Államellenes zendüléssel vádolják Josep Lluis Traperót. A katalán rendőrfőnököt Madridban állítják bíróság elé, írja a BBC. Josep Lluis Trapero
A vád szerint a parancsnoksága alatt álló katalán rendőrségnek, a Mossos d'Esquadrának kellett volna a Katalóniába vezényelt spanyol rendőröket megvédeni a tüntetőktől az október elsejei, Madrid által el nem ismert népszavazáson.
Trapero különben a népszavazás előtt két nappal – Madrid kérésének megfelelően – azt az utasítást adta a rendőreinek, hogy erőszak nélkül ürítsék ki és zárják be azokat az intézményeket, ahol a népszavazás szervezői szavaztatni akarták az embereket.
Egy másik katalán rendőrtisztviselőnek és két aktivistának is bíróság elé kell állnia.
A zendülés 1822 óta számít a spanyol büntetőtörvénykönyvek szerint bűncselekménynek, akár 15 év börtönnel is büntethető. A balközép irányultságú El Pais szerint ez a vád meglehetősen szokatlan a Franco utáni Spanyolországban.
Még érdekesebbé teszi a történteket, hogy Trapero és a katalán rendőrség széles körű elismertséget váltott ki Spanyolországban az augusztusi barcelonai terrorcselekmény után, amikor nagyon gyorsan felszámolták a Katalóniában megbújó iszlamista hálózatot.
A katalán kormány napokon belül kikiálthatja a tartomány elszakadását Spanyolországtól.
A vasárnapi népszavazáson közel ezren sérültek meg a spanyol rendőrség és a szavazni akaró katalánok összecsapásában. A katalán szervezők szerint 2,2 millió ember szavazott, ami 42 százalékos részvételnek felel meg, 90 százalék a függetlenség mellett volt.
Madrid a népszavazást mindvégig illegálisnak tartotta.
Függetlenségi népszavazás Katalóniában
-
Kimentené Katalóniából a bankokat a spanyol kormány
A legnagyobb katalán cég is elmenekülhet Barcelonából, egy bank már döntött is a költözésről.
-
Kinek szabad elszakadni?
Ha Koszovó igen, Katalónia miért nem? Jön a függetlenség kora? Székelyföldön örülhetnek? Hogy buherálja a jogot a reálpolitika? Világ szeparatistái, figyeljetek: a délszláv háború szinte pontosan így kezdődött!
-
A spanyol alkotmánybíróság felfüggeszti a katalán parlament ülését
Ezen tervezhették a függetlenség kikiáltását hétfőn, de Madrid megpróbál közbelépni.
http://index.hu/aktak/fuggetlensegi_nepszavazas_kataloniaban/