találkozásaim a zenével és a rendőrséggel
A 60-as évek elején már volt tánczenei koktél a rádióban. Rajongtunk 1-1 számért ami ma már mosolyt csal az arcomra (reszket a hold a tó vízén...). Néha elcsíptünk fura, izgalmas hangos zenét a recsegő adókon. Hihetetlen ritmusok, "üvöltés" szűrődött át a hullámokon és nem is hittük eleinte, hogy ez métely ami "megmérgez" minket.
1965-ben robbant a bomba. Már magyarul is megszólalt a rock. Hihetetlen energiát, őrületet szabadított ki a palackból. Sosem tapasztalt spontán tömeg mozgalom alakult ki amire a rendőrség is megjelent. Ekkor láttam először a színházteremben rendőrsorfalat, akik próbálták csendre inteni a közönséget mert az "UTCÁN" számot együtt énekelte a zenekarral...
A "Légy jó kicsit hozzám" is, majd a Koncnak írt "Rohan az idő" évekig belopta magát az emberek tudatába. Elindult a magyar szövegek élete
Előzmény: Szakmunkástanuló lettem. A szakot nem én választottam, ahogy egyetlen lány osztálytársam sem. Szakszervezeti és Kisz tagok lettünk (sosem voltam más szervezet tagja és mindig csak a kultur és szociális oldalon dolgoztam, később is). Humán érdeklődésem volt, műszaki dolgok sosem érdekeltek. Sokat pofázhattam egy nagyon szigorú, katonai rendszerű iskolában ( mamusz, sapka viselés, napi jelentés, sorakozó a tanulás kezdetén, haj, köröm ellenőrzés, stb) ahol pár hónap múlva a suli kúltúrossa voltam. Tanulni sosem volt időm, bukásra is álltam egy szaktantárgyból, a többit mindig kiráztam a hallottak alapján legalább 3-ra. Pillanatnyi ötlet után az utcáról mentem színházunkba, és az igazgatót kerestem meg : szeretnék itt a műszakkal dolgozni, hátha akkor a szakmát is megtudom tanulni.
Ekkora pofátlanságra senki nem készül fel a felnőtteknél és a 14 éves lányt lekísérik a műszakiakhoz, valamint suli engedélyt is kérnek, hiszen 8 után utcán csak kísérővel lehettünk (tanárok is "járőröztek" és sapka ellenőrzés is volt!) Iskola igazgatót is megkerestem (ma sem tudom, honnan veszem a bátorságot, de valóban ilyen nyíltan teszek mindent, és esetleg csak később "félek", hogy most mi lesz...). Szerencsém volt! Ha javítok a jegyemen csinálhatom, viszont ha bukok - mindent abba kell hagynom. Javítottam... 65-ben elmehettem a nógrádverőcei nemzetközi táborba. Ilyent elképzelni sem tudtunk. Francia, angol, német, magyar egyetemisták és 1/3 rész szakmunkás tanulók és az ILLÉS ZENEKAR, minden este. Tömény őrjöngés, buli ezerrel a Beatles, The Animals, Kinks számokra, (mert magyar számot ha kértél a válasz az volt : azt a Bergenditől..) Akik átéltük és haza mentünk azt hittük álmodtuk az egészet (az egyetlen megbecsült aláírás a gyűjteményemben az övék, innen való ...)
Ugorjunk 1967-re : Kisstadionba jött a nyáron az első angol (külföldi!!!) rock banda a THE SPENCER DAVIS GROUP. Fantasztikus tömeg. Jó hangulat (rendzavarás semmi), de a számokat együtt üvöltjük a bandával. A zenekar egyre jobban veszi a lapot, mert közönség minden mozdulatért, hangért hálás. Persze a rendőrség az "űvöltés" miatt felsorakozik, de nem csinál semmit. Szent a béke látszatra. Vége a koncertnek nincs tolakodás, de 1-1 nagyobb csoport rá-rázendít a hallott nóták valamelyikére, de vonul ki mindenki. És ott a meglepetés : oszlató lovas rendőrök, át-átvágtatnak a vonuló tömegen, és néha lecsapnak az emberek fejére. De csak nevetés a válasz, mert itt volt és itt maradt a ZENE.
