Szép reggelt kívánok mindenkinek!

Ahogy arról mi is beszámoltunk, nem jártak rosszul az olimpiai érmeseink anyagilag sem, Milák Kristóf például az egy arany és egy ezüst kombinációval 94,27 millióval lett gazdagabb, hiszen az első helyért kerek 55 millió, a másodikért valamivel több mint 39 millió ütötte a markát sportolóinknak – míg egy bronzérem 33 millió forintot ért. A Sportál szerint azt is fontos tudni, hogy nemcsak a sportolók, de az őket felkészítő trénerek is pénzjutalomban részesülnek a jó szereplések után, ráadásul az életjáradék ugyanúgy jár nekik is, mint tanítványaiknak. Ám míg egy sportoló már 35 éves korától kapja az apanázst, addig az edzők „csak” 45 éves koruk után. (Index)

Miközben tényleg szívből gratulálok minden sportolónak, azoknak, akik érmet szereztek és azoknak is, akik nem, de ott voltak, bejutottak a világ legjobbjai közé, azért közben valami nem hagy nyugodni. És ez nem a sportolók ellen szól, nem sajnálom tőlük a jutalmat, ám a kérdések ott forognak az agyamban. Rendben van az, hogy a tűzoltók napról napra kockáztatják akár az életüket is értünk, és nem tudnak normálisan megélni a fizetésükből? Rendben van, hogy egy mentős, egy kórházi ápoló rommá dolgozza magát, életekért felel, de még másod- harmadállást is vállalnia kell, ha el akarja tartani a gyerekét? Rendben van, hogy nincs pénz iskola- és kórházfelújításokra, klímára, szigetelésre, fűtésre, tetőcserére, normális kazánra, de a politikusokra, a parlament fenntartására, látszatberuházásokra, felesleges luxusra, tűzijátékra, Orbán Viktor sportrajongására, focira van? Arra mindig van, arra bármennyi van.

Milák Kristóf és az összes sportoló tisztelete mellett állítom, ezt az országot nem ők tartják a vállukon, és nem ők működtetik. Hanem a bolti eladók, a buszsofőrök, vonatvezetők, pedagógusok, villanyszerelők, targoncavezetők, tűzoltók, könyvtárosok, szociális munkások, orvosok, ápolók, kisvállalkozók, munkavállalók, mérnökök, mentősök, gyári munkások. Értem én, a sportolók személyes áldozatot hoztak azért, hogy elérjék azokat az eredményeket. De a tűzoltó nem hoz áldozatot akkor, amikor bemegy az égő házba, hogy kihozzon onnan valakit, amikor egy szál kötélen lógva vágja ki az autó roncsaiból a sérült embert, amikor őrületes viharban, zuhogó esőben nem a meleg szobában kortyolgat egy forró teát, hanem az útra dőlt fákat takarítja el? Semmi pénzért nem vállalnám azt, amit ők semmi pénzért csinálnak. Vagy például vegyünk egy embert, aki a sérült gyerekéről, apjáról, anyjáról, apósáról, anyóságról, párjáról, testvéréről gondoskodik, aki napi 24 órában ápolja a szerettét úgy, hogy azt sem tudja, másnap miből vesz kenyeret. De azt legalább tudja, hogy ha egyáltalán megéri a nyugdíjas kort, akkor annyi ellátásra sem lesz jogosult, amiből becsülettel éhen tudna halni. Hiszen nem lesz meg a munakviszonya, ha nem közvetlen vérrokont ápol, akkor még segélyre sem számíthat.

Ki tesz többet ezért az országért? A focista, a versenysportokban jól teljesítő sportoló, vagy az a mentős, aki rohan és újraéleszti a gyereket, aki megmenti egy családanya, családapa életét? Mi a fontosabb? Németh Szilárd ténykedése, vagy egy jó pedagógus munkája? Szijjártó röpködése, Kunhalmi Ágnes frizurája, vagy egy ápolónő, aki egymaga emelgeti a nála kétszer súlyosabb beteget, miközben azon jár az agya, hogy miből vesz a kinőtt cipő helyet másikat a gyerekének, miből fizeti be a villanyszámlát? Lehet demagóg hülyeségnek titulálni mindazt, amit leírtam, de nem az. Sajnos nem az, hanem ez a mai magyar valóság, ez a realitás. És ezen nem csak nekem, de mindenkinek el kellene gondolkodni. Mert ha velünk történik baj, ha a mi szüleinkről, gyerekinkről van szó, bizony egyetlen politikus, egyetlen sportoló sem fog senkit megmenteni, gyógyítani, ellátni, tanítani. Ez nem a kormány, nem néhány kivételezett ember ügye, hanem a miénk, mindannyiunké. Fontos a sport, biztosan a versenysportok is fontosak, de erre máshol nem a közpénzt költik. Ezért vannak a szponzorok, a reklámszerződések. A sport üzlet, az egészségügy, az oktatás nem az. A befizetett adónkból nem olimpiai jutalmakat kellene osztani, hanem meg kellene fizetni a mindennapok hőseit, akik nem évente, vagy négyévente teszik oda magukat, hanem naponta. És akik nem önmagukért küzdenek, hanem értünk. Ismeretlenül az ismeretlenekért.

Az Európai Unióról elmondta, ebben az időszakban is együtt tudtak maradni, noha vannak vitáik, de eddig kezelni tudták ezeket.

„Ha 12 lenne szemben 15-tel, az nagyon komoly probléma lenne mindannyiunk számára. De ez nem 15 12 ellen. Hanem 26 egy ellen. Vagy 1 Európa többi részével szemben” – mondta Frederiksen, Magyarország megnevezése nélkül, de a teremeben ülők számára így is világos volt, hogy kire gondolhatott. (444.hu)

A dán miniszterelnök, Mette Frederiksen mondta ezt a Globsec konferencián. Nem hiszem, hogy létezik ennél világosabb beszéd. Ha eddig nem, most fel kellene végre fogni, hogy Orbán Viktor magára maradt, sőt, minden természetes szövetségese ellene fordult. Ez önmagában persze nem lenne különösebb probléma, ha egy magánemberről lenne szó. De Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke, a magyar kormány teljhatalmú vezetője. Szét akarta rombolni az Európai Uniót – Putyin bizonyára lájkolja ezt -, de nem járt sikerrel. A saját országát azonban sikeresen szétverte, és már csak egy hajszál választja el tőle, hogy kivezessen minket az unióból. Komolyan ezt akarjuk? Tényleg hiszi azt valaki, hogy ez az ország, főként a jelenlegi állapotában képes lesz megállni a maga lábán? Úgy, hogy súlyos vámot kell majd fizetnünk mindenért, hogy nem járkálhatunk szabadon? A külföldön élő és dolgozó honfitársaink vajon akarnak hazajönni az Orbán család birtokára rabszolgának? Mert a vége ez lesz, senkinek ne legyenek kétségei!

Jó, befejezem, mielőtt nagyon csúnyákat mondanék. Jó ébredezést, szép vasárnapot kívánok mindenkinek!

https://www.kolozsvaros.com/2024/09/01/ismeretlenul-az-ismeretlenekert/