Varga Jennifer / 24.hu
A magyar háztartások fogyasztása az európai uniós átlag 70 százalékán állt 2023-ban, ezzel az utolsó helyre csúsztunk vissza az EU-ban. Valuch Tibor történész új könyve a „késő kádárizmustól az illiberalizmusig” tekinti át a hazai társadalmi változásokat. A kötet az uniós ranglista utolsó helyére kerülésünkről szóló hír előtt néhány nappal jelent meg, így az egri egyetem professzorával leginkább arról beszélgettünk, miért szerepel egyre rosszabbul Magyarország számos, a kelet-közép-európai régiót érintő összehasonlításban.
Honnan hova? – teszi fel a kérdést új könyvének címében Valuch Tibor társadalomtörténész, az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem és a Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézetének professzora. A könyvhétre megjelent kötet alcíme: Társadalmi változások Magyarországon közép-kelet-európai összehasonlításban a késő kádárizmustól az illiberalizmusig. A könyv elején Valuch leszögezi: „Napjainkra a magyar és a közép-európai közgondolkodásban megerősödött az a vélemény, amely szerint a rendszerváltás elsősorban a vesztesek számát gyarapította. Egyértelművé vált, hogy az 1980-as évek végének társadalmi várakozásaival szemben a valóságban az átalakulás sokkal nagyobb társadalmi és gazdasági árat követelt.”
Ennek a közvélekedésnek és ténymegállapításnak tűnő sommás ítéletnek „ment utána” most új könyvében Valuch, és ezért nem csak a „szokásos” kezdő időponttól, 1989-től, a rendszerváltástól elemzi a folyamatokat, hanem a nyolcvanas évek késő-kádári jelenségeihez képest elemzi a trendeket. A kötet így aztán a korábbiaknál megbízhatóbban érzékeltet bizonyos tendenciákat, például
A szerzővel folytatott beszélgetésünkből is kiderült, hogyha kelet-közép-európai (lengyel, cseh, szlovák) összehasonlításban nézzük: Magyarország a régió éllovasából sok tekintetben a sereghajtók közé került.
Ha például a GDP-t (bruttó hazai terméket) egy főre esően, vásárlóerő-paritáson számoljuk a szűkebb régiónkban, a Visegrádi Négyek között, akkor a nyolcvanas évek végén Magyarország jobb pozícióban volt a régióban, nagyjából a csehekkel versengtünk az első két helyen. Azóta viszont a lengyelek megelőztek minket, és már csak a szlovákokat tudjuk lehagyni. A vásárlóerő-paritáson mért fajlagos GDP – a nevével ellentétben – valójában nem a gazdaság teljesítményét, hanem egy adott ország életszínvonalát jellemző mutató, tehát a magyar életszínvonal közép-kelet-európai összehasonlításban lemaradt az elmúlt évtizedekben.
Valuch Tibor a 24.hu-nak elmondta: ha a minimálbért, az átlagjövedelmet és a hasonló mutatókat nézzük, akkor három–négy évtized alatt Magyarország inkább lefelé csúszott a regionális versengésben, az élmezőnyből a sereghajtók közé kerültünk.
Magyarország tehát a nyolcvanas években jobb helyzetből indult, tagoltabb társadalommal rendelkezett, de nagyon nagy volt a gazdasági átalakulás társadalmi ára, azaz
Ha régiós összehasonlításban nézzük a foglalkoztatottság és a munkanélküliség alakulását az elmúlt évtizedekben, minden térségbeli országban romlott a helyzet, a reálbérek is mindenütt visszaestek – tartósan vagy átmenetileg.
Valuch áttekintette, hogy a V4-ek tagjai közül az egyes országok hogyan lábaltak ki az 1990 utáni átalakulás okozta krízisből, és miként alakult a foglalkoztatás nagyjából 1990 és 2020 között. A legrosszabb mutatókkal e szempontból sokáig Lengyelország rendelkezett, de Magyarországon is emelkedett a munkanélküliség a kilencvenes években. A 2000-es évek elején nálunk 10 százalék alá esett ez a mutató, ami a 2008-as újabb válság után megint növekedni kezdett. Végül 2020-ra Lengyelországban és Csehországban is kisebb volt a munkanélküliség, mint nálunk, Magyarország pedig Szlovákiával együtt mozgott inkább.
Nemcsak a magyar társadalom legszegényebb rétegei kerültek vetélytársainkhoz képest rosszabb helyzetbe. A hazai milliárdosok a „legszegényebbek”, pontosabban a legkisebb vagyonnal rendelkeznek a négy visegrádi ország közül, ha átlagosan vagy egy főre vetítve nézzük az adatokat – fejtegette Valuch.
A társadalmi egyenlőtlenségek mindenhol nőttek, ez nem vitás. Az a kérdés, hogy a társadalmi kirekesztődés kockázata 2005 és 2019 között hogyan alakult
– magyarázta a társadalomtörténész. Lengyelországban ennek az esélye 45 százalék volt 2005-ben, ez – a kirekesztődés által fenyegetettek aránya – 2019-ig 18 százalékra csökkent. Magyarországon az arány 2005-ben jobb volt, mint a lengyeleknél (bár így is magas, 32–33 százalékon állt), de 2013-ig a fenyegetettek hányada 35 százalékra emelkedett. Majd csak ezután csökkent 20 százalékra. Azaz a lengyelek a 2008-as válságot is ügyesebben vészelték át, ott például nem is volt ekkor gazdasági visszaesés. A legjobban a csehek teljesítettek: a 2005-ös 20 százalékról 2019-ig 12 százalékra „jöttek le”.
2019 végén a V4-ek közül Magyarország állt a legrosszabbul, pedig 2015 után tényleg volt néhány jó éve a magyar gazdaságnak és társadalomnak. Valuch szerint ekkor a szegények körében is volt érzékelhető jövedelemnövekedés. Kicsi volt, de még ezt is elvitte Covid-válság, majd a rákövetkező, Európa-rekord magyar infláció 2022–2023-ban. Magyarországon így rögzült a szegénységgel fenyegetettek aránya, összességében a lakosság egyharmadát fenyegeti egyrészt a szegénység, a mélyszegénység, a mindennapi megélhetésért folytatott küzdelem, de ebbe az egyharmadba tartoznak azok is, akik tisztes szegénységben élnek, azaz nem a fizikai nélkülözés fenyegeti őket, ugyanakkor kicsi az esélyük kitörni a szegénységből. E tekintetben mind a három másik visegrádi állam jobb mutatókkal rendelkezik Magyarországnál – hangsúlyozta Valuch.
A mennyiségi és gazdasági mutatókon túl, a társadalomtörténész szerint meglepőbb jelenség, hogy
Erdei Katalin / Fortepan / Üzlet a Ferenciek terén 1990-ben.
Magyarország a nyolcvanas években ugyanis nem egyszerűen gazdasági mutatókban volt a térség éllovasa, hanem a társadalmi modernizáció, a vállalkozások szabadsága esetében is. 1982-től kisméretű (magán)vállalkozást ugyanis gyakorlatilag szabadon lehetett létesíteni. Ebben teljesen egyedülálló volt hazánk a kelet-közép-európai régióban.
