A 2019. évi önkormányzati választás ellenzéki sikere először állította váratlan helyzet elé az Orbán-kormányt. A kormányzati válasz azonban korántsem sem volt ennyire meglepő: betartva a választási ígéreteket, sokkal több támogatáshoz jutottak a kormánypárti települések, míg az ellenzéki önkormányzatok elvonásokkal és leállított beruházásokkal szembesültek. Ez pedig nem sok jót ígér azokban a falvakban vagy városokban élőknek, amelyekben a szavazók az idei választáson is szembemennek az árral és nem a kormánypárti polgármesterjelöltet választják meg a következő ciklusra.
A Defacto blog szerzői közgazdászok, szerkesztői Bárány Zsófia, Danis András, Lindner Attila, Szűcs Ferenc és Zawadowski Ádám, a Közép-európai Egyetem (CEU), a Stockholmi Egyetem, és a University College London kutatói.
A 2019. őszi önkormányzati választást felfokozott várakozás előzte meg, és ez csak részben volt tulajdonítható annak, hogy először került sor önkormányzati választásra úgy, hogy tavasszal nem tartottak országgyűlési választást. A 2018. eleji hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választáson ugyanis egyértelműen ledőlt a kormánypártok legyőzhetetlenségének mítosza, és bebizonyosodott, hogy összefogással bizony lehet keresnivalója az ellenzéknek, legalább a helyhatósági választáson. Nem véletlen, hogy a kormány is egyre inkább nyomatékosította: a választás után elsősorban a hozzá hű településeket fogja támogatni. Ahogy arra többen is rámutattak, már akkor sem a levegőbe beszéltek, hiszen számos híradás foglalkozott azzal, hogy a kormány milyen módon használt fel állami forrásokat politikai célokra már a 2019. évi választás előtt is.
A 2019-es választás mégis az ellenzék diadaláról szólt, annak ellenére, hogy mindössze a települések 1,3 százalékában (41 önkormányzat) nyert az ellenzéki polgármesterjelölt, szemben a kormánypártok 18,9 százalékos lefedettségével (a települések fennmaradó 79,8 százalékában, zömében kis falvakban, független polgármestert választottak). Az ellenzék több, korábban kormánypárti fellegvárat tudott megnyerni, köztük a Főpolgármesteri Hivatalt, valamint számos budapesti kerületet (például Óbuda) és megyei jogú várost (például Eger). A hazai hatalmi viszonyokat kilenc évig meghatározó homogén politikai tér megbomlott, és újra lett ellenpólusa a kormány kétharmados többségének, ráadásul önkormányzatokon keresztül az ellenzék lehetőséget kapott arra is, hogy demonstrálja az összefogás kormányzóképességét is (bár utólag úgy tűnik, ez kevésbé sikerült).
A válasz nem maradt el. Számos híradás számolt be arról, hogyan kivételeznek a kormánypárti településekkel, milyen módon részesülnek az év végi osztogatásból, miközben az ellenzéki településeken a kormány projekteket állít le, vagy éppen támogatásokat tart vissza. Ezt az egyedi történeteken túl szektorszintű adatok is alátámasztják. Az alábbi ábra azt mutatja meg, hogyan változott az egyes településeken az egy főre jutó kiegészítő támogatások összege a 2019. évi választás eredményének tükrében. E támogatások a központi források csupán 15 százalékát teszik ki ugyan, de itt a legnagyobb a mérlegelési lehetősége a kormányzatnak, sőt egyre nagyobb azoknak az úgynevezett diszkrecionális támogatásoknak az aránya, amelyekről kizárólag a kormány dönt.
Az ábrán kékkel jelöltük azokat a településeket, amelyek a 2019. évi választásig kormánypártiak voltak; a folytonos kék vonal jelöli a továbbra is kormánypárti településeket, míg a szaggatott kék vonal ábrázolja azokat a településeket, amelyek szembementek az árral és leváltották a kormánypárti polgármestert. Jól látható, hogy 2019-ig szinte megegyezik az egy főre jutó kiegészítő támogatások összege (bár már 2018-tól látható némi széttartás), de 2020-ban jelentős mértékben szétnyílt az olló, ami egyszerre következménye a hűséges települések jutalmazásának és a hűtlenné váló települések büntetésének.
A 2020-ban mért csaknem 25 ezer Ft/fő különbség elsőre nem tűnik soknak, de egy ez Óbuda méretű önkormányzatnál évente 3 milliárd forinttal kevesebb központi támogatást jelent egy olyan településhez képest, amelyen továbbra is kormánypárti a polgármester. Az eredetileg nem kormánypárti helyhatóságoknál (narancsszín) hasonló a tendencia, azzal a különbséggel, hogy itt csak az új kormánypárti szövetségesek jutalmazása figyelhető meg.
Könnyen előfordulhat azonban, hogy a fenti ábrán megfigyelhető tendenciákat nem a politikai kötődés, hanem más, nem megfigyelt tényezők alakítják (például földrajzi elhelyezkedés, költségvetési és gazdasági helyzet, településméret). Mindezeket figyelembe véve azt találtuk, hogy a politikai favoritizmus elsősorban 3 ezer főnél nagyobb településeknél és a kormány saját hatáskörében hozott támogatási döntéseinél figyelhető meg. Ezt a lenti ábra foglalja össze.
A függőleges tengelyen az egy főre jutó támogatások 2020-as szintje, míg a vízszintes tengelyen a kormánypárti polgármesterjelölt relatív támogatottsága látható. Utóbbi azt méri, hogy a kormánypárti jelölt hány százalékponttal nyerte meg a választást (jobb oldal), vagy mennyivel kapott ki (bal oldal) 2019-ben.
Azokon a településeken, amelyeken kormánypárti jelölt éppen hogy megnyerte a választást, jelentősen megugrik az egy főre jutó támogatások szintje. Ráadásul a kormány saját hatáskörben inkább a városvezetőket jutalmazza és nem a törzsszavazókat (a kormánypárti jelölt támogatottsága nem növeli érdemben a támogatások szintjét), sőt, a billegő települések sem részesülnek több forrásban (a szaggatott vonal közvetlen környezetében, ahol intenzív a politikai verseny, sem növekszik meg a támogatások szintje).
A kormány saját hatáskörben kiosztott támogatásai csak mintegy 7 százalékát teszik ki az összes állami forrásnak, de ha az önkormányzatok gazdálkodása kifeszítettebbé válik, akkor a településen élők szempontjából már ez is döntőnek bizonyulhat. Ráadásul a gazdasági sokkok (például az energiaár-emelkedés 2022-ben) mellett a kormányzat is tesz arról, hogy a települések minél kiszolgáltatottabbak legyenek a kiegészítő forrásoknak vagy az olyan központi döntéseknek, mint az önkormányzati hitelfelvételek jóváhagyása vagy az önkormányzati beruházások felügyelete. Így mára a központi kormányzat önkormányzati politikájának fő jellemzőjévé vált az önkormányzati autonómia korlátozása, ami a politikai alapon nyújtott egyedi kompenzációval kiegészülve jelentős mértékben bünteti azokat, akik kimaradnak az osztogatásból.
A Defacto szerint az önkormányzati autonómiának átlátható finanszírozási szabályokon és szabadon felhasználható bevételeken kellene alapulnia, ami egyaránt hozzájárulhat a központi támogatásoktól való függőség csökkentéséhez és a pénzügyi fegyelem erősítéséhez. Nem utolsósorban elejét veheti annak, hogy a pénzek elosztását a mindenkori kormány rövid távú politikai érdekei szerint alakítsa.
A cikk a szerzőknek a Public Choice című tudományos folyóirat 2024. februári számában megjelent tanulmányán alapszik.
https://telex.hu/defacto/2024/02/22/onkormanyzati-valasztas-allami-tamogatasok
