A kegyelembotrányt követő tüntetések szervezőjeként is ismert Országos Közös Akarat fáklyás vonulást hirdetett a Szent Gellért térről a Miniszterelnöki Hivatalhoz.
„Most ismét kiállunk a bántalmazott fiatalok mellett, követeljük a bűnösök megnevezését, a gyermekek védelmét! Takarodjanak a közéletből a gyerekek, a fiatalok és közös hazánk megrontói” – áll abban a felhívásban, amit a kegyelembotrányt követő tüntetések szervezőjeként is ismert Országos Közös Akarat adott ki.


A szervezet ebben egyfelől egy gyermekvédelmi kerekasztal összehívását kezdeményezte, illetve fáklyás vonulást jelentett be. A tüntetés szerda délután öt órakor vette kezdetét, és a tervek szerint a tiltakozók a Szent Gellért tértől a Miniszterelnöki Hivatalig vonultak.



