He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Naptár

május 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

G7: így falja fel a gazdaságot a NER + Magyar csúcsgazdag példája mutatja, hogyan falja fel a gazdaságot a NER

2023.12.03. 04:10 guma70

Vörös Szilárd / 24.hu

A magyar vállalkozói szféra jelentős része mostanra elfogadta, hogy együtt kell élnie a 2010 óta kialakult gazdasági renddel, és vagy próbál radar alatt maradni, vagy betagozódik ebbe – írja a G7.hu. Utóbbi az esetek jelentős részében azt jelenti, hogy az érintetteknek – vagy önszántukból, vagy némi ráhatásra – együtt kell működniük olyan szereplőkkel, akik köztudottan, vagy sejthetően erős politikai támogatást élveznek.

A gazdasági portál Jellinek Dániel történetén keresztül mutatja be a folyamatot. Az ország egyik leggazdagabb embere baráti beszélgetéseken még néhány évvel ezelőtt is azt mondta: soha nem fog kormányközeli körökkel üzletelni. 2018 környékén azonban valami megváltozott.

Az elmúlt öt évben az ingatlanokban utazó üzletember egyre többször tűnt fel NER-es oligarchák körüli bizniszekben, miközben egyre gyakrabban találták meg az állami milliárdok is. Különösen sokat üzletelt az eleinte szintén elsősorban az ingatlanpiacon terjeszkedő Tiborcz Istvánnal. A két milliárdos kapcsolata ráadásul a nyilvánosságra hozott hatalmas ügyleteken is túlmutatott. A G7 nyáron megírta: Jellinek cégbirodalmából 2019 és 2022 között több mint 27 milliárd forint folyt ki, és indult el a miniszterelnök családjának irányába, hogy végül Tiborcz legfontosabb cégéhez fusson be szinte hajszálpontosan ugyanez az összeg.

Azt, hogy a gazdasági élet szereplőinek igazodniuk kell a Fidesz-közeli üzletemberekhez, többen is megerősítették a lapnak, amely az elmúlt hónapokban több mint kéttucat vállalkozóval, cégvezetővel és tanácsadóval beszélt. A folyamatokról nyilvánosan senki nem beszél szívesen, forrásaink közül mindenki névtelenséget kért.

Egy idő után mindenki tudja, hogy melyik tanácsadócéggel kell együtt dolgozni, hogy egy pályázat biztosan sikeres legyen.

A tanácsadó kijárja a kapcsolatai révén, hogy pozitív legyen az elbírálás, majd megkapja érte a sikerdíjat” – mondta egy forrás arra a kérdésre, hogy saját maga esetében hol érzi ezt a betagozódást.

Egy másik vállalkozó azt mesélte, hogy amikor egy állami pénzt is igénylő projekttel először megkeresett egy potenciális partnert, akkor azt a választ kapta, hogy az ötlet jó, de vele biztos nem fogja megkapni hozzá a támogatást, és megmondták neki, kihez forduljon. A második helyen ugyan kevésbé voltak lelkesek az ötlettől, de egyértelművé tették, hogy velük biztosan megkapja a támogatást, amiért viszont a projekt értékének negyedére igényt tartanának. Utóbbi már elég egyértelműen korrupció, de a tanácsadós gyakorlatot még meg lehet magyarázni: maga a vállalkozó senkit nem korrumpál, csak kifizeti a tanácsadói díjat, arról pedig már nem akar tudni, hogy abból hogyan lesz pályázati pénz.

Egyre több olyan iparág van, ahol a vállalkozók azt érzik, hogy egy pont után nem tudnak tovább nőni, ellehetetlenül a fejlődésük, ha nem keresnek olyan partnert, amely kapcsolatai lévén ezen változtatni tud. Persze vannak olyan védett – különösen exportra koncentráló, és az állami szférától távolabb álló – szektorok, amelyekre sokkal nehezebben terjeszti ki a csápjait a NER, de az elmesélések alapján így is egyre erősebb trendről van szó.

Rengeteg sztori kering arról, mi történt olyan emberekkel, akik ellenálltak a rendszer szorító ölelésének, vagy nemet mondtak egy oligarcha emberének – írta a G7.

https://24.hu/belfold/2023/11/30/ner-oligarcha-fidesz-kozeli-uzletemberek-gazdasagi-korok-korrupcio-tiborcz-jellinek/

Magyar csúcsgazdag példája mutatja, hogyan falja fel a gazdaságot a NER

https://g7.hu/vallalat/20231130/magyar-csucsgazdag-peldaja-mutatja-hogyan-falja-fel-a-gazdasagot-a-ner/

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr3418270567

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása