Forrás: Pixabay

A Chaco-kanyon neve az indiánregényekből lehet ismerős, ősi indián építményeit hatalmas fagerendák százezrei erősítették.

Fejlett kézműves ipar, fejlett építészet jellemezte azokat az ősi indián településeket, amelyeket a spanyolok a pueblo, vagyis falu névvel illettek, e szó aztán a több népből álló csoport összefoglaló neve is lett. A pueblo indiánok mintegy ezer évvel ezelőtt élt elődeinek épületeit ma is megcsodálhatjuk, többek közt a Chaco-kanyonban, Új-Mexikó állam területén, ami ma UNESCO világörökségi helyszín is.

Az épületeik mennyezetébe beépített gerendák 20-25 centi átmérőjűek és 4-5 méter hosszúak voltak, azonban a Chaco-kanyon környékén már évezredek óta nem voltak olyan erdők, ahol hasonló méretű fákhoz lehetett volna jutni. Honnan kerülhettek akkor ide, és igásállat, kerekes jármű, illetve hajózható folyók híján miként hozták a helyszínre őket nagy távolságból? A legújabb kutatási eredményekről a Sapiens antropológiai hírportál számolt be.

Időszámításunk szerint 850-1050 közti három évszázadban igen komplex társadalom uralta e régiót, ekkor épültek a régészek által csak nagy házaknak hívott épületeikhez három dologra volt szükség: a helyben bőven található homokkőre és agyagra, valamint építőfára. A régió fái a félsivatagi klímán göcsörtös, összevissza ágazó kis méretű fák voltak, amelyek nem adtak megfelelő minőségű épületfát. A legközelebbi hegyek, ahol már megfelelő fákat lehetett találni, 85 kilométerre voltak, de a régészeknek csak tippjeik lehettek, hogy pontosan honnan kerültek ide a gerendák.

1986-tól kezdődtek olyan vizsgálatok az épületek fáin, amelyekből feltárult azok mikroszkóp alatt látható szerkezet, s kiderült, hogy amerikai sárgafenyő (Pinus ponderosa) és duglászfenyő (Pseudotsuga menziesii) szolgált az ősi építmények támasztékaként, néhány esetben más fenyőfajokat is azonosítottak. Azonban mindezeket igen nehéz lehetett hazavonszolni a nagy távolságban lévő hegyekből.

2001-ben még pontosabb adatok születtek a faanyagba beépült stroncium-izotópok révén: a gerendák és a környező hegyek fenyveseinek összehasonlítása feltárta, hogy kétharmad részben a nyugatra lévő Chuska-hegységből, egyharmadban pedig a délre lévő San Mateo-hegységből, valamint a Taylor-hegyről érkeztek e fák. Néhány évvel később egy még több gerendán elvégzett izotópelemzés tovább bővítette a helyszíneket.

2015-ben évgyűrűk elemzését is bevetették, ebből arra derült fény, hogy a fák 70 százalékát 1020 után a Chuska-hegységből hozták ide. Mindez azt jelenti, hogy a Chaco-kanyon épületfáit igen nagy, közel 20 ezer négyzetkilométeres területről hordták a helyszínre! A mért adatok pedig összhangban vannak az indián szájhagyományokban fennmaradt történetekkel is.

A Chaco indiánjainak kiterjedt úthálózatuk és hatalmas, több ezer kilométerre nyúló kereskedelmi kapcsolataik voltak. Mivel a gerendákon nem látszott a vonszolásból eredő károsodás, könnyen lehet, hogy azokat a fejükre erősített szíjak segítségével vitték haza, ahogy erre a Coloradói Egyetem kutatói nemrégiben kiötlötték és kísérletekkel igazolták. Nem kis feladat lehetett azonban mintegy 80-100 kilométerről így elcipelni a negyedmillió gerendát, amelyre az építményekben szükség volt.

https://ng.24.hu/kultura/2023/04/20/az-indian-epitmenyek-gerendai/