Az LMP a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordul, Hadházy Ákos pedig a 4iG ellen adócsalás miatt indult NAV nyomozás irataiból szemezgetett. A független képviselő szerint az, ahogyan a Fidesz besegít a 4IG-nek a DIGI, az Antenna Hungária, az MVM Net és a Vodafone megvásárlásában, az elmúlt 12 év egyik…
Harmincnál több olyan kormányhatározatot kell kiadnia a kormánynak, amelyet 10 évig sikerrel elzárt a nyilvánosság elől, majd még ezután sem akarta átadni őket, holott nincs jogi alapja a titkolózásnak. A hvg.hu által indított közérdekűadat-perben a bíróság most nem jogerősen kimondta: a döntések…
A floridai igazgató művészettörténet órán épp a reneszánsz kort tanította, ám néhány szülő szerint a Dávid szobor például túl pornográf alkotás. (Figyelem: a cikkünkben bemutatjuk az inkriminált alkotásokat, akik érzékenyek, ne nézzenek oda!)