He?

Bolondok hajóján : zene mellett, minden "behozott" és magánvélemény, esemény, történet, téma ütközhet az Életről. Szabadon. (Még!) :-DDD

sörcsap nagybaszónak

Miva'?

 

 

És a főd forog tovább!

 

Beszótak:

Esik-e wazze?


Számojjá csapos!

Naptár

május 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

Inkább a rendvédelemnél mutassa meg, mit tud

2023.01.17. 08:30 guma70

Baumann Péter főtörzsőrmester halála sokkolta a közvéleményt, hiszen Magyarországon nem gyakoriak a hatósági személyek ellen elkövetett, életet kiontó cselekedetek. A kérdés az, hogy miért történt ez így? Ez a kérdés engem is foglalkoztat, és kicsit mást gondolok róla, mint a kolléga, aki foglalkozott már ezzel a kérdéssel.

Nyilvánvaló, hogy a vizsgálatok lezárulta után majd többet fogunk tudni az elkövetőről és az áldozatokról (a késelő egy rendőr halálát okozta és további két rendőrt megsebesített), de az eddigi információk alapján igen szürreálisnak tűnik az egész ügy. Mint tudjuk, három járőr érkezett egy randalírozó, feltehetőleg valami tudatmódosító szer hatása alatt álló emberhez, aki éppen egy kalapáccsal próbált behatolni szomszédja lakásába. A tetten ért elkövető elmenekült a helyszínről, de előtte halálosan megsebesített egy rendőrt, kettőt meg könnyebben. Az utcán a két rendőr fegyverrel, egy lábra leadott lövéssel végül is megfékezte az őrjöngő férfit.

Nem vagyok szakértő, bár a nemrég elkészült könyvem írása közben elég sok rendvédelmi dolgozóval beszélgettem szakmai ismeretem bővítése céljából, és az elhangzottak alapján azt tudom mondani, hogy ez az eset nem fest valami jó képet a rendőrség jelenlegi állapotáról. Többek között az elavult felszerelésekre panaszkodtak, az emberhiányra, a sokszor képesítés és megfelelő fizikai és harcászati ismeretek hiányára. Ehhez hozzátartozik, hogy sokszor én is rácsodálkozom az utcán szolgálatot teljesítő rendőrök életkorára, testalkatára, és teszem fel magamnak a kérdést, hogy mondjuk egy huszonéves, 50 kg-os rendőr hölgy hogyan tud éles helyzetben hatástalanítani egy tomboló, esetleg valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt álló, netán tagbaszakadt embert. Szerintem sehogy.

Bár a rendvédelemnek elsősorban a polgári lakosság védelme, a rend fenntartása, a szabályok betartatása lenne az alapvető feladata, a megfelelő eszközök – és is itt nemcsak a fegyverzetre gondolok, hanem ruházatra, kiképzésre, védőfelszerelésekre – már-már nevetségessé teszi a zsarukat. Nincs elrettentő és visszatartó ereje egy több számmal nagyobb egyenruhában strázsáló, kedves mosollyal és egy meggymag köpködő pisztollyal az oldalán szolgálatot teljesítő fiatal rendvédelmisnek. Az elvetemült bűnözőket ez nem hatja meg, sőt felbátorodnak azon, hogy ők az erősebbek és harcedzettebbek a rendőrökkel szemben. Szerintem ezért is történhetett meg, hogy három emberrel is elbánt az elkövető. A villamosmegállóban készült amatőr felvételen is elég jól látható, ahogy két rendőr fegyvert fogva szólítja fel a férfit, akit miután lábon lőttek, még az után sem bilincseltek meg.  Kicsit úgy éreztem, hogy itt jogos lett volna gázspray, gumibot vagy egyéb kényszerítő eszköz használata, mi több, indokolt lett volna ártalmatlanítani az embert. A felvételen én azt láttam, hogy a két rendőr kvázi fél, és nem mer testi kontaktust alkalmazni. Hozzáteszem: ez szerintem ebben az esetben elvárható lett volna. Ha egy tűzoltó nem megy be az égő házba, amire egyébként kiképezték, akkor nem jó tűzoltó. Ha egy katona nem harcol, akkor nem jó katona. Ez egy ilyen szakma. Van, aki erre alkalmas, és van, aki nem. Elég sok országban megfordultam, és főleg Európában az utcán járőröző rendőrök esetében tűnt szembe, hogy legtöbbször állig fegyverben vannak, és mindegyiken van golyóálló mellény. Ezt például Párizsban fotóztam tavaly ősszel:

A képről szinte leolvasható, hogy ezek az utcán járőröző francia rendőrök nem viccelnek. Magyarországon én egy emberen látok néha golyóálló mellényt, tudjuk, ki az. Az, akinek a seggét ezek a magyar rendőrök védik, viszont ők maguk kevlár és golyóálló mellény nélkül kénytelenek szolgálatot teljesíteni. Ha a megszúrt főtörzsőrmesteren lett volna védőmellény, akar talán ma nem gyászolnánk. Budapestre rengeteg turista érkezik, a közbiztonság egyre sérülékenyebb. Az állományból rengeteg ember hiányzik, az alacsony bérezésnek, és a pont ilyen szintű bűncselekményeknek köszönhetően. Szégyen, hogy miközben állandóan a rendpártiság és megvédés propagandájával nyomulnak, valójában nem becsülik meg azokat, akik a rend fenntartására esküdtek fel, és teszik ki napi szinten mindenféle veszélyeknek az életüket a lakosság védelmében.

Persze van ennek az ellenkezője is, amikor indokolatlan, aránytalanul durva intézkedéseket hajtanak végre rendőrök, és élnek vissza a jelvényükkel, ami őket egyébként sok mindenre feljogosítja. Közhely, de igen, a hatalommal lehet élni és visszaélni. Az is beszédes volt, hogy miután lezajlott a tragédia, a helyszínen megszámlálhatatlan rendőrautó és egyenruhás jelent meg, de pont ettől vált szürreálissá az egész. Nem akarok találgatni, de egy ilyen bejelentésre miért nem egyből a TEK-et küldték ki? Azt tudjuk, hogy ez Orbán magánhadserege, amit brutális közpénzből finanszíroz, többnyire a saját védelme érdekében, de könyörgöm, csak egy különleges alakulatról beszélünk, akiket pont az ilyen helyzetek megoldására kéne fenntartani. Ehelyett egy nem tudjuk mekkora tapasztalattal rendelkező közrendőrökből álló egységet küldtek oda.

Vagyis azt akarom mondani, hogy vannak azért itt kurva nagy bajok és szakmai hiányosságok, amelyek oda vezetnek, hogy egy rendőr szolgálat teljesítés közben meghal. Amerikában egy szimpla közúti ellenőrzésen olyan procedúrán kell átesnie annak, akit igazoltatnak, mintha legalább is a Fehér Házat akarná megtámadni az illető. Ott a rendőr valóban maga a törvény. És a törvény betartatójának különleges jogosítványai vannak. Például nem lehet kiszállni az autóból, ha igazoltatnak, a kezedet a kormányon kell tartani, és engedelmeskedni kell az intézkedést végrehajtónak, különben akár le is lőhetnek. Mert ez a szabály. Tudom, hogy brutális túlkapásokra is van példa, de alapvetően ez nem azért van így, hogy ettől keményebbnek érezze magát egy zsaru, hanem azért, hogy megvédje a polgárok életét. Azt is tudom, hogy ott ráadásul a civileknek is lehet fegyverük és ezt is figyelembe kell venni, de akkor is.

És még valami: ha kés kerül elő, akkor fuss! Egy életed van, nem kell hősködni! Van az a helyzet, amikor futni kell. És ez nem gyávaság, nem beszariság. Mondom ezt úgy, hogy két vizsgára vagyok a fekete övtől sótókan karate harcművészetből, és az edzőm rendőrségi kiképzőtisztként is dolgozott. Sokat tanultam tőle.

Részvétem az elhunyt rendőr családjának! Egyúttal üzenem Pintérnek, hogy inkább a rendvédelemnél mutassa meg, mit tud, ne a tanárokat szívassa és alázza főműsoridőben.

https://kolozsvaros.com/2023/01/16/inkabb-a-rendvedelemnel-mutassa-meg-mit-tud/

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://offforever.blog.hu/api/trackback/id/tr2918028044

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása