Andy Warhol egyik alkotása a Bonhams aukciósház 2012. szeptember 7-i árverésén – Fotó: John Stillwell / PA / Getty Images
A brit királynőnek nemcsak a kivételes státusza, de a rekordhosszúságú uralkodása is jó lehetőséget adott arra, hogy a popkultúra szinte minden területét megihlesse, akár tisztelettel, rajongással vagy épp elutasítással közelítettek személyéhez. II. Erzsébet karakterének legizgalmasabb filmes, zenei és vizuális feldolgozásait és fontos popkulturális pillanatait gyűjtöttük össze.
Andy Warhol pop art portréja
Andy Warhol a hírnévvel kapcsolatban nemcsak arról a bizonyos 15 percről állított valami fontosat, de tőle származik ez az idézet is: „Olyan híres akarok lenni, mint az angol királynő”. Warhol 1985-ben készítette el 4×4-es sorozatát az éppen regnáló női uralkodókról, II. Erzsébet angol, Beatrix holland, Margit dán és Ntombi Twala szváziföldi királynőről. A művész ekkor már nagyjából húsz évvel volt túl híres celebportréin, a Marilyn Monroe-ról, Elvis Presley-ről és Liz Taylorról készített pop art alapvetéseken, de a Reigning Queens-sorozatban még mindig ugyanaz érdekelte: a hírnév, a felszínesség, a konzumerizmus és a társadalmi hierarchiák. Andy Warhol királynői portréját az idei platinajubileumi ünnepségeken a Sotheby's is kiállította, a művet pedig úgy jellemezte, mint ami tökéletesen reprezentálja azt a globális és celebkultúrát, amelyben a királynő uralkodott.
A kézfogás Marilyn Monroe-val
II. Erzsébet hét évtizedes uralkodása alatt világsztárok több generációját fogadta palotájában vagy találkozott velük változatos partikon és eseményeken. Már az általa lovaggá ütött brit hírességek névsora is tekintélyes Elizabeth Taylortól Anthony Hopkinson és Sean Conneryn át Stingig, de az amerikai szórakoztatóipar élvonalával együtt tényleg lenyűgöző a lista: Charlie Chaplin, Frank Sinatra, Barbra Streisand, Madonna, Angelina Jolie, de még Lady Gaga is megérinthette egyszer a királynői kezet. A sorból mégis kiemelkedik a Marilyn Monroe-val való találkozása. A britek királynője és minden idők talán legismertebb popikonja ugyanis ugyanúgy 30 éves volt akkor, amikor kezet fogtak egymással. 1956-ban a The Battle of the River Plate című brit film londoni bemutatóján találkoztak, Monroe a férjét, Arthur Miller írót kísérte el a premierre, Erzsébet pedig ekkor már ötödik éve képviselte a brit birodalmat. Ő ezután még hatvanöt évet töltött a trónján, Marilyn hat év múlva már nem élt.
Helen Mirrentől Olivia Colmanig, avagy a Peter Morgan-univerzum
A királynő kivételes életanyagát természetesen a filmipar is több alkalommal feldolgozta, a legárnyaltabb karaktert pedig Stephen Frears A királynő című, 2006-os életrajzi mozijával kaptuk, Helen Mirren főszereplésével. A film a Diana halálát követő társadalmi, politikai és személyes drámáját mutatta be, Peter Morgan forgatókönyvéről és Mirren Oscart érő alakításáról pedig őfelsége is elismerően nyilatkozott. Morgan 2013-ban aztán a londoni National Theatre-be is elvitte a királynőt: a The Audience című (a Vígszínházban Halász Judit főszereplésével, Audiencia címmel bemutatott) színdarab már a miniszterelnökeivel való találkozásait dolgozta fel.
De Peter Morgan még mindig nem állt meg itt, és megírta a forgatókönyvet a Netflix történetének egyik legjobban sikerült sorozatához. A The Crown (A Korona) első évada Erzsébet és Fülöp házasságkötésével indult, és a huszonévesen trónra lépő királynőt Claire Foy személyesítette meg. A harmadik és negyedik évadban a középkorú uralkodó szerepét már Olivia Colman vette át, az idős Erzsébetet pedig Imelda Staunton alakítja majd, de hogy az ötödik évadot pontosan mikor mutatják be, az még nem hivatalos. Peter Morgan mindenesetre úgy reagált a halálhírre: „A Korona egy szerelmes levél a királynőnek, és egyelőre nincs mit hozzátennem, csak csendet és tiszteletet. Arra számítok, hogy tiszteletből felfüggesztjük a forgatást.” Helen Mirren tegnap közösségi oldalán pedig azt írta: „Büszke vagyok arra, hogy az Erzsébet-korszakban élhettem. Ha a nemességnek létezett valaha definíciója, azt Windsor Erzsébet megtestesítette.”
Sex Pistols: God Save the Queen
Az akkor már két éve működő, Sex Pistols nevű brit punkegyüttes az 1977-es ezüstjubileumra a Never Mind the Bollocks című albuma God Save the Queen című számával kedveskedett a királynőnek. Az angol himnusszal azonos című dal valószínűleg azóta is a történelem legjelentősebb anarchista és antimonarchista zeneműve, amely a királynőt és rendszerét már a második sorában fasiszta rezsimnek nevezi. John Lydon (aka Johnny Rotten), Sid Vicious és Malcolm McLaren a jubileumi ünnepségek idején, a Queen Elizabeth nevű hajón akarták előadni új szerzeményüket a Westminster közelében, a koncertből azonban verekedés lett, és mire kikötöttek, az együttes több tagját is letartóztatták.
A Sex Pistols-himnuszt ezután a BBC és más rádiók is azonnal letiltották, a legtöbb lemezbolt pedig megtagadta az album árusítását. Mindezek ellenére (illetve részben pont ezért) a kislemez hamar az eladási listák élére került, jelentőségét pedig jól mutatja, hogy az idei platinajubileuma alkalmából újra kiadott, immár 45 éves God Save the Queen ismét a legkelendőbb kislemez lett az Egyesült Királyságban. Frissítés: a fentiek fényében érdekes adalék, hogy Lydon pénteken az angol himnuszból idézve búcsúzott a királynőtől, bár az énekes már öt éve beszélt arról egy interjúban, hogy bár a monarchia intézményében nem hisz, de II. Erzsébet, mint ember hiányozna neki, ha meghalna.
Lucian Freud udvari portréja
Lucian Freud akkoriban ugyan a kortárs képzőművészet legértékesebb alkotói közé tartozott, kegyetlenül őszinte testábrázolásai miatt mégis némileg meglepő volt, hogy az udvar rábízta az új uralkodói portré elkészítését. Erzsébet állítólag hetven alkalommal ült modellt Freudnak, mire a festmény végleges verziója elkészült. A művész aztán 2001-ben személyesen adta át portréját a királynőnek, Freud életrajzírója szerint pedig a királynő a művet nem kommentálta, csak annyit mondott neki: „Kedves öntől, hogy megfestett. Nagyon élveztem nézni, ahogyan keveri a színeket”. A festmény a Guardian kritikusa szerint például a legjobb királyi portré, ami az elmúlt 150 évben uralkodóról készült, a képnek viszont lett egy másik utóélete is. David Dawson Freud asszisztenseként végig jelen volt a Buckgingham-palota alkalmi műtermében, és hirtelen az az ötlete támadt, hogy készít egy fotót a műveletről – a felvétel a művészről és modelljéről közel olyan híres, mint a festmény maga.
A királynő és a jégkirálynő
„Arról beszélgettünk, milyen régóta vagyunk már mindketten a szakmánkban.” Anna Wintour elmondása szerint ezen nevettek olyan jót a királynővel a 2018-as London Fashion Show-n a Richard Quinn-bemutató első sorában. A lassan szintén emberemlékezet óta az amerikai Vogue magazin főszerkesztőjeként ismert Wintour és az akkor 92 éves brit uralkodó fotója pedig talán azért járt be ekkora utat a médiában, mert a királynő meglepően őszinte érdeklődést mutatott a high fashion iránt, a jégkirálynőnek gúnyolt Anna Wintourt (lásd még: Az ördög Pradát visel) pedig ritkán látni a nyilvánosság előtt ilyen vidámnak.
A James Bond-küldetés
Talán nem a humor volt az első számú ismérve, de ha kellett, a királynő nagyon is értette a tréfát, és ezt a londoni olimpia nyitóünnepségére készített kisfilm is bizonyítja. Az ekkor 86 éves uralkodó nemcsak hogy vállalta, hogy egy James Bond-szkeccs főhőse legyen, de saját maga kifejezetten szarkasztikus ábrázolásába is belement. A négy és fél perces kisfilmben azt láttuk, amint az aktuális 007-es, Daniel Craig megérkezik őfelségéért a Buckingham-palotába, majd helikopterre szállnak, és az olimpiai stadion fölé repülve egy könnyed mozdulattal előbb a királynő, majd ügynöke is kiugrik a gépből, az uralkodó pedig a következő pillanatban már személyesen vonult be a stadion páholyába, természetesen a filmen látható outfitben. A vicces akciót közel egymilliárd ember látta a tévében szerte a világon:
Csupasz pisztoly
Ha II. Erzsébet populáris kultúrában betöltött szerepéről beszélünk, biztosan nem mehetünk el szó nélkül az 1988-as Csupasz pisztoly mellett. A Leslie Nielsen-filmek talán legnépszerűbb darabjában ugyanis kiemelt szerep jut a királynőnek, miután Frank Drebin hadnagynak ezúttal a brit uralkodó amerikai látogatását kell felügyelnie, majd egy merénylettől megmentenie őt. Drebin itt is hozta a formáját, és inkább több kárt tett, mint amennyi hasznot hozott, a jelenet pedig, amelyben a hadnagy ráesik az asztalon fekvő királynőre, biztosan ott van a trashkomédiák fontos pillanatai között. Az Erzsébetet alakító Jeannette Charlesnak egyébként annyira bejött a szerep, hogy később több más filmben is eljátszotta őt:
Animációs karakterei
Diana hercegnőnek John Travoltával volt egy legendás tánca, II. Erzsébet királynőnek George Michael jutott. Igaz, csak egy videóklip animációjában. A brit énekes a Shoot the Dog című dalához készült klipjében az ezredforduló utáni nagyhatalmi politikát kritizálta meglehetősen gúnyosan, Tony Blair például George W. Bush kiskutyájaként jelent meg. Egy rövidke epizódban pedig a királynő és Károly herceg is szerephez jutott a klipben: ebben George Michael felugrik hozzájuk a palota erkélyére, kicsit táncol kettejükkel és az egyik corgival, majd a királynő koronája véletlenül átpattan a fia – és azóta utódja – fejére, amit láthatóan őfelsége nem vesz jó néven. II. Erzsébet egyébként az összes valamirevaló animációs sorozatot megihlette, kapott egy rövid jelenetet a South Parkban, a Simpson családban és a Family Guyban is, utóbbiban ráadásul Cate Blanchett kölcsönözte neki a hangját.
Banksy és a Queen Ziggy
A királynő karakterének popkulturális feldolgozásából természetesen Banksy sem maradhatott ki. 2012-ben, a bristoli gyermekkórház közelében lévő Upper Maudlin Street egyik falán tűnt fel II. Erzsébet portréja, mégpedig a popikonográfia egyik legfelismerhetőbb grafikai elemével, kék-vörös villámmal az arcán. Hogy Banksy miért éppen David Bowie Ziggy Stardustjával hozta össze az uralkodót, arra többféle elmélet létezik, az egyik szerint azért, mert mindketten a béke és a remény követei voltak.
The Smiths: The Queen Is Dead
Az összeállítást ezzel a kiváló, 1986-ban megjelent Smiths-dallal zárjuk, amihez már nem is fűznénk kommentárt:
