Aki szerint az orosz támadás Ukrajna ellen „jogos” volt, és az orosz csapatok „békét” hoztak annak az országnak, meg „szabadságot”, azt szépen kérem, itt hagyja abba az olvasást, nem fogja élvezni, ami következik. Ha maradtunk még egy páran, ismertetném, mire is gondolnak a Kremlben, mikor meghallják a „jövő” szót.

Új világrendre, kérem, amiben mi választhatunk, mik legyünk: szolgák – vagy halottak.

Ma különösen sokat foglalkozik ezzel az orosz sajtó, először a RIA Novosztyin szúrt szemet egy írás, máshol már idéztem, de itt is szükség van rá, Irina Aksznisz tollából, ami nemes egyszerűséggel azt a címet viseli, hogy:

„Oroszország egy új világot épít. A Nyugat egyedül oldja meg a régi elpusztítását”

A csoda tudja, de mintha azt látnám, hogy pillanatnyilag Oroszország rombol földig ukrán városokat, módszeresen, szándékosan, amiket majd, ha vége ennek a rémálomnak, nyugati segítségből kell majd felépíteni (már amelyiket lehetséges lesz még), és azt is értem, hogy a szerzőnek nagyon mélyen be kellett hízelegnie magát a Kreml fenekébe valamiért, az írás első felében azt is méltatja, milyen csodálatos újjáépítő munkálatokat végez Oroszhon Ukrajnában – amelyekre azonban semmi szükség nem volna, ha oda sem mennek. De rendben, tekintsük Puskinnal ezt a dolgot, aki azt írta:

A szlávoké e pör, csak szláv akarja / Ez ősi belviszályt, mit sors vetett a latra” – viszont mit ír a világ többi részéről?

Érdemes elolvasni.

„A világrendszer mélyreható átalakulásának nehéz és nagyon veszélyes időszakát éljük. Azok a szervezetek és folyamatok, amelyek közel nyolc évtizeden át alapvetőek voltak az emberi civilizáció számára, hanyatlásnak indultak és megszűnnek létezni. A rendszerszintű válság egyre több területet érint, és a világ jövőjének kilátásai egyre borúsabbak. (…) Sok éve mondják, hogy az egypólusú világ elavult, a globális rendszer leépült, az USA (és általában a Nyugat) elfogadhatatlanul visszaél hegemón helyzetével, és valami újat, a realitásoknak megfelelőt kell építeni. Nyilvánvaló, hogy mielőtt újat építenénk, el kell pusztítani a régit. (…) Az elmúlt években mindennapossá váltak az Egyesült Államok és Európa részéről az Oroszországgal szembeni vádak, amelyek szerint Oroszország romboló tevékenységet folytat a „szabályokon alapuló világrend” felbomlasztására. Természetesen nem lehet teljesen mentes a haldokló régi világ és a születő új világ összeütközésétől. Valójában az ukrajnai katonai különleges művelet éppen egy ilyen összecsapás volt.”

Szóval, a világ többi része ellen is lesz specoperacija, ha nem válik önként orosszá, de még ha meg is teszi, csak másodrendű orosz lehet. És a hölgy komolyan gondolja, hogy Európa országai szépen megvárják, míg egyesével szétlövik őket.

Hogy ő hogy gondolja, nem tudom, nagyobb baj, hogy a Kreml is így képzeli. A Meduza ma nagy, részletes, bizalmas és hiteles forrásokra támaszkodó írásban mutatja be az orosz politika új csillagát, Szergej Kirijenkót, a Donbász alkirályát, aki Európa kormányzója is lehet szándékai szerint.

Igen, Európa kormányzója, jól olvasták.

De lássuk, kicsoda is ez a Kirijenko?

Korábban a Kreml belpolitikai „blokkját” (mit csináljak, így hívják oroszul) vezette, így került közel a háború alatt Vlagyimir Putyinhoz, miáltal sikerült kiszélesítenie a hatáskörét. Jelenleg ő felügyeli az önjelölt DNK-t (Donyecki Népköztársaság) és LNK-t (Luhanszki Népköztársaság), valamint az orosz csapatok által megszállt ukrajnai Herszon és Zaporozsje területeit. Továbbá Kirijenko beosztottjai azok, akiket azzal bíztak meg, hogy alakítsák ki „a háború utáni Oroszországról alkotott képet”. Ennek az „imázsnak” az alapja lehet a „szabad kontinens” – a „régi Európa” szellemét megőrző ország – koncepciója.

Kirijenko maga sem bánná, ha ennek a kontinensnek a vezetője lehetne.

Nem véletlenül vannak ott azok az idézőjelek. Az a szabadság nem akárkinek jár, az a „régi Európa” nagyon régi, még a feudális világból való, ha ugyan nem korábbi.

Kirijenko karrierje tulajdonképpen akkortól ível felfelé, hogy meggyőzte Putyint: ne törölje el a 2022 szeptemberében tartandó kormányzóválasztásokat, mert ez bizonytalanságot keltene a közhangulatban. Úgy érvelt, hogy:

„ha a választást törlik, az azt jelenti, hogy valami nincs rendben az országban, és a hatalom félti az eredményeket.”

Ez meggyőzte Vlagyimir Vlagyimirovicsot, és Kirijenko új kinevezést kapott – az elnöki adminisztráció addigi első helyettes vezetője a Kreml felügyelője lett a Donbász és az orosz csapatok által megszállt ukrajnai területek felett. Korábban az adminisztráció egy másik helyettes vezetője, Dmitrij Kozak felügyelte őket, csak ő kegyvesztetté vált. A kinevezést Putyin és Kirijenko személyes találkozója döntötte el, amelyen a tisztviselő elmondta az elnöknek a „különleges műveleti” helyzetről alkotott elképzelését – és azt, hogy az orosz hatóságok miként léphetnek fel az új területeken:

„A lakosoknak látniuk kell, hogy Oroszország nem ideiglenesen jött be, és jelen lesz most már mindörökké. Oroszországnak és vezetésének különleges küldetése van, minden, amit Ukrajnában tesznek, helyes.”

Csupa különlegesség ez a helyzet… Különleges a művelet, különleges Oroszországnak és vezetőinek a „küldetése”, csodálom, hogy nem unja még mindenki. Mindenesetre Kirijenko volt az első a Kreml kurátorai közül, aki személyesen látogatott el az önjelölt DNK területére – és még egy „szovjet zászlós nagyi” emlékművet is felavatott. Meglátogatta azt a humanitárius segélyközpontot is, amelyet az Egységes Oroszország (Putyin pártja) nyitott az oroszok által megszállt Herszon régióban.

Kirijenkót Andrej Jarin, a Kreml Belpolitikai Igazgatóságának vezetője kísérte el, akit az FSZB-vel szoros kapcsolatban álló személyként ismernek. A Meduza forrásai szerint ennek a tárcának kellene – a katonai és különleges szolgálatok segítségével – megszerveznie a DNK-ban, az LNK-ban és a megszállt ukrán területeken a népszavazást az Oroszországhoz való csatlakozásukról. A népszavazások időpontját még nem határozták meg pontosan – ez attól függ, hogyan alakul a helyzet a frontvonalon. Az elnöki adminisztrációhoz közel álló források két lehetséges időpontot neveztek meg: július közepét vagy szeptember 11-ét (lehet némi szándékosság az utóbbi dátum kiválasztásában).

Június 7-én Szergej Kirijenko az oroszok által megszállt Melitopolba látogatott. Közvetlenül ezután Galina Danilcsenko, aki a Zaporizzsjai Terület megszállása után a város élére került, közölte, hogy megkezdődött a népszavazás előkészítése – időpont megjelölése nélkül.

A népszavazások mellett Kirijenko felügyeli a másik „donbászi projektet” is – az orosz régiók úgynevezett védnökségét a különböző települések felett. Moszkva például „védnökséget” vállalt Donyeck és Luhanszk felett, Szentpétervár Mariupol felett, Habarovszk megye Debalceve felett, Novoszibirszk megye pedig a Luhanszk megyei Belovodszkij kerület felett. Ez a „védnökség” pénzügyi támogatást jelent a városok újjáépítéséhez – és a regionális vagy önkormányzati közigazgatás kiküldött alkalmazottaiból álló „személyzeti különítményt”, akik a Donbászban tölthetnek be megfelelő pozíciókat. Ezenkívül a Kirijenko kedvenc agyszüleményének számító „Oroszország vezetői” személyzeti verseny döntősei is a Donbászban fognak dolgozni.

Egyszóval az elfoglalt területek megszállása, oroszosítása, közigazgatása és kirablása már biztos kézben van.

De van Kirijenkónak másik feladata is, mint mondtam: Oroszország háború utáni imázsának fejlesztése.

Most tessenek kapaszkodni, most fog rázni, de nagyon.

A munka eredménye Putyin kívánsága szerint két „Oroszország-kép” kell, hogy legyen. Az első a külföldi közönségnek és az orosz elitnek szánt „export-imázs”. A másodiknak érthetőnek és a hazai közönséghez, az orosz állampolgárok többségéhez közel állónak kell lennie. A Kreml agytrösztje, a Társadalomkutatási Szakértői Intézet (EISR) aktívan részt vesz a fejlesztésben. Még nyilvános rendezvényeket is tart az „orosz ideológia körvonalai” témájában, amelyekről az orosz kormánypárti média is ír.

Épp a Társadalomkutatási Szakértői Intézet volt az, amely Oroszország arculatának „exportálható változatát” javasolta. E koncepció szerint Oroszországnak a „szabadság kontinensévé” kell válnia a világ minden tájáról érkező jobboldali meggyőződésű emberek számára – „egy fiktív Silvio Berlusconi vagy Orbán Viktor számára például” (sic!). A Kreml nem lát ellentmondást Ukrajna állítólag orosz csapatok által végrehajtott „denácifikációjának” retorikájával: „A jobboldali Oroszország számára tradicionalista és konzervatív ember, nem pedig a nácizmus követője” – határozták meg sebtében.

Ha most valaki azt mondja, hogy Kirijenko csapata feltalálta a Nacionalista Internacionálét, nem vitatkozom vele. De voltak gondok a projekttel. Mint a Meduza egyik informátora elárulta:

„Kezdetben a hangsúly az „export” opció kidolgozásakor a „különleges módon” működő államokon – Venezuelán, Indián – volt. Ezek nem európai országok, amelyek vezetői nem akarnak semmit sem kezdeni Európával, és nem szégyellik diktatórikus viselkedésüket. Ez azonban érthetetlen Putyin és hatalmi köre számára – ők Oroszországot „rendes, jobboldali, hagyományos Európaként” akarják látni, melegfelvonulások, kisebbségek és az Egyesült Államok befolyása nélkül. Kirijenko maga is érti a „különleges út” fogalmát – egy olyan államvezetési koncepciót jelent, amely képes megszegni az általánosan elfogadott szabályokat.”

Ez már nem közel áll a Harmadik Birodalom felfogásához, ez már egybe is olvadt vele. És milyen a „belső használatra” szánt jövőkép?

„Oroszország visszakapja azokat a földeket, amelyek lakói szellemileg oroszok akarnak lenni. Bizonyos szempontból ez olyan, mint a Szovjetunió 2.0.”

És akik nem akarnak oroszok lenni? Azoktól elveszi a földjüket – és belé is temeti őket ezek szerint.

Vágya ugyan Kirijenkónak, hogy Putyin utódja lehessen, de a Kreml bennfentesei azt mondják, erre nincs sok esélye.

„Jó kapcsolatai vannak az elnökkel, de nincsenek kapcsolatai a nagyvállalatokkal és befolyásos kormányzati tisztviselőkkel.”

Viszont van egy hatalmas aduja: az általa kiépített humánerőforrás-infrastruktúra, valamint az a képesség, hogy gyorsan kialakíthatja saját vezetői csapatát. A belpolitikai blokk részt vett a legtöbb orosz kormányzó kinevezésében; a Roszatomnál is vannak személyi tartalékok, amelyet Kirijenko 2005 és 2016 között vezetett. Mindenesetre ez vagy elég lesz ahhoz, hogy utódja lehessen Putyinnak, vagy be kell érnie Európa kormányzójának tisztségével, de ő maga állította, hogy szívesen irányítaná ezt a Berlusconikra és Orbán Viktorokra szabott világrészt is.

Csak előbb meg kéne hódítani, ám egyelőre még Kijevnél sem nagyméltóztatnak tartani… ha minden így megy tovább, lehet ebből még ukrajnai vereség is, nagy remények csúfos összeomlása. Európa ellen vagy a NATO ellen pedig semmi esélye az orosz fegyveres erőknek, a katonai nagyhatalom legendája a szemünk előtt foszlik szét.

Jobban mondva a háború második hetében már szét is foszlott, most már csak azért harcolnak, mert nem lehet abbahagyni, akkora követ emeltek fel, hogy nem tudják letenni.

Szóval, azok, akik „felszabadítóként” várják az orosz csapatokat, hívnák őket akár hozzánk is, számoljanak azzal, hogy szabadságuk nekik az „orosz világban” csak akkor lesz, ha Orbánnak vagy Berlusconinak hívják őket.

Összegezve: a Kreml már tudja, kit szánnak Európa orosz kormányzójának.

Európa is tudja, sőt, már mi is tudjuk.

Most már csak annyi a dolgunk, hogy elintézzük: soha ilyen tisztség ne legyen.

Mert ha lesz, nekünk végünk.

Fotó innen