Amikor 1974-ben megjelentette a Magvető a Ferencvárosi koktélt, érettségiző diákként fogalmunk sem volt róla, hogy annak a kiadónak egy korábbi ávós, Kardos György a vezetője, mint ahogy azt sem tudtuk, hogy a szerző, bizonyos Moldova György egy vérkomcsi. Mert bár a komcsikat mi sem imádtuk, de például az ÁVH-ról csak halvány sejtésünk volt, nekem speciel apámék félhangosan elejtett megjegyzéseiből, amikor Komlós János megjelent a képernyőn, és elkezdte osztani az észt Az érem harmadik oldala címmel.

Ez a Komlós is ávós volt

– mondta a fater az arcán méla undorral, aztán elkezdte összeállítani a másnapi tréning tematikáját, mert futballedzősködött Budatétényben, de csak másodállásban, ugyanis valójában marós volt Albertfalván. Feljebb nem vihette, a nagyapám református lelkész volt, és az nem tűnt jó ajánlólevélnek az egyetemi felvételihez.

De ez csak egy mellékvágány, mert érettségi után, a kalocsai laktanyában, előfelvételisként pillanatok alatt felfaltuk a Ferencvárosi koktélt, majd leszerelés után a Közgázon fejből idéztünk komplett fejezeteket. Gráf, a részeges jobbhalf vagy Baumgartner, az érzékeny kapus számunkra közismertebb alakja lett a magyar irodalomnak Baradlay Richárdnál vagy Bornemissza Gergelynél. És a kutyát sem érdekelte, hogy a szerző vérkomcsi – később sem, évtizedek múltán, amikor innen-onnan nekirontottak Moldovának hozzá képest percemberkék, jobbról is, balról is, a fennkölt irodalom felhőkbe vesző csúcsairól, olyanok, akiknek ha összeadjuk az összes megjelent könyvük példányszámát, nem éri el egyetlen, közepesen sikeres Moldova-opuszét. Nem egyiküké – valamennyiüké, együttvéve.

Ugyanis Moldova tudott írni, méghozzá nem is akárhogyan, és ha rabul tudott ejteni egy komplett gimnazista-egyetemista generációt, akkor nem lehetett akárki. Nem is volt az, Moldovának ott a helye a magyar irodalom Hall of Fame-jében.

Hát ez a Moldova György távozott el most az árnyékvilágból, afféle huszonegyedik századi Don Quijoteként, egy letűnt időszak, a Kádár-kor krónikásaként, hellyel-közzel apologétájaként, aki persze maró gúnnyal tette nevetségessé az ötvenes, hatvanas, hetvenes évek, az akkor létező szocializmus valóban fájdalmasan nevetséges viszonyait, de eközben sohasem szűnt meg hangoztatni: persze rossz volt az a kor, de annál jobbat a mai napig sem tudtunk kitalálni.

Hogy ez gigantikus történelmi tévedése Moldovának, az nem is vitás, viszont az a tántoríthatatlan elvhűség, amellyel haláláig védte a védhetetlent, mégiscsak olyan tulajdonság, amely kizárólag a legnagyobbak sajátja.

Moldova írásművészetét sokan elemezték már a Negyven prédikátortól a Szent Imre-indulóig, leborultak riporteri nagysága előtt, Az Őrség panaszát és az Akit a mozdony füstje megcsapott című munkáját a műfaj kiemelkedő darabjai között emlegetik, de akárhogy is nézzük, Moldova talán legnagyobb sikerű könyve a Ferencvárosi koktél című abszurd novellafüzér volt, amely a mi korosztályunk, a mai hatvanasok bibliája lett. De még az ötveneseké is, megannyi nálam évtizeddel fiatalabb barátom fújja a legendás főszereplők történeteit. H. Kovácsét, a Fradi tántoríthatatlan szerelmeséét, aki mindent tudott a futballról, hiszen már a Kispesti Vakok–Újpesti Vakok-mérkőzésen is ott volt, amit éjfélkor játszottak a Törökőr pályán, vagy Lami Árpádét, a halhatatlan balhátvédét, aki edzés gyanánt lépést tartott a szegedi gyorssal, majd kitépte észak hegyfokáról a legmagasabb fenyőfát, belemártotta az Etna tűztorkába, és égő betűkkel rajzolta fel az éjjeli égboltra: Hajrá, Fradi! Ezek olyan figurái a magyar irodalomnak – megspékelve a verhetetlen majomtizenegy Sipőcz, Kohn Géza, Halász, Vadász, Madarász összetételű csatársorával –, akik vagy amelyek nélkül messze nem lenne teljes sem Moldova munkássága, sem az egyetemes magyar literatúra.

Mert kitörölhető-e a magyar irodalmi kánonból az a Moldova, aki olyan novellahősöket hozott e világra, mint Virágh, az anyagias center, akitől a szerződés aláírásakor H. Kovács intéző számonkéri, hogy minden labdaérintésért pénzt számol fel: És hol a szív? Hol a lelkesedés?

Erre Virágh a fejéhez kap: Hát nem elfelejtettem? – és sietve beírja: „Szív 150 forint, lelkesedés 200 forint.”

Amúgy Moldova bizonyos tekintetben megelőzte a korát, hiszen amikor A zöld-fehér menyasszony című szatírájában szóba kerül Szentirmay Sárika, H. Kovács menyasszonya beállítása a kiesés ellen küzdő Fradiba, H. Kovács tiltakozni kezd Gábriel II-nél, a csapat edzőjénél.

– De hát hogyan játszhat egy nő? Hiszen a szabályok tiltják.

– Vasárnap már nem lesz nő. Miért tartjuk mi Európa legjobb sportorvosát, doktor Schön Ubult, ha annyit se tud, hogy négy nap alatt férfivá alakítsa át?

Ma már senki sem mosolyogna egy ilyen mondaton, amikor férfiból nővé operált csalók állítják feje tetejére a sportvilágot.

(Borítókép: Moldova György. Fotó:  Füzesi Ferenc / MTI)

https://index.hu/velemeny/2022/06/04/moldova-gyorgy-gyasz-gyaszhir-ferencvarosi-koktel-kossuth-dijas-iro/

Moldova György pályaképe

Szombaton, 88 éves korában elhunyt Moldova György. A Kossuth-díjas íróra Révész Sándor két részes írásának újraközlésével emlékezünk.

"Több mint száz kötet, közel tizenötmilliós összpéldányszám - Moldova György a legolvasottabb mai magyar író. Közéleti ritkaság: azok érezhetik magukénak, akik más jelentős személyiséget nemigen: a baloldali identitású, urbánus, antiliberális, antidemokrata, kommunista körök. És a rasszista antirasszisták, akik a rasszizmust célponttól és harci érdekeiktől függően támadják vagy támogatják. A Moldova-jelenség értelmezése gazdátlan feladat. Szakirodalma csekély" - írta Révész Sándor az íróról két részes, átfogó pályaképében.

A cikkeket a szombaton elhunyt Moldova György munkásságára emlékezve most újra közreadjuk.

Kritikai szervilizmus – Moldova György pályaképe I.

Több mint száz kötet, közel tizenötmilliós összpéldányszám - Moldova György a legolvasottabb mai magyar író. Közéleti ritkaság: azok érezhetik magukénak, akik más jelentős személyiséget nemigen: a baloldali identitású, urbánus, antiliberális, antidemokrata, kommunista körök. És a rasszista antirasszisták, akik a rasszizmust célponttól és harci érdekeiktől függően támadják vagy támogatják. A Moldova-jelenség értelmezése gazdátlan feladat. Szakirodalma csekély.

Moldova György kőbányai nyomortelepen született 1934-ben, asszimilált és ágrólszakadt zsidó családban. Zsúfolt szükséglakásban nőtt föl, a pesti gettóban élte túl a vészkorszakot, melybe számos rokona belehalt. A háború után elvégezhette a gimnáziumot, és rögvest fölvették a Színművészeti Főiskola dramaturg szakára.

Első politikai csalódása állítása szerint 19 éves korában érte. Erről többek között a Kádár Jánosról szóló könyvében ír: "lankadatlanul tanultam, nyaranként dolgoztam a 'nagy szocialista építkezéseken', Sztálinvárosban, Kazincbarcikán, Inotán, erőmön felül jegyeztem béke- és tervkölcsönt, jártam 'népnevelni'. (...) Úgy éreztem, hogy Nagy Imre 'júniusi programja' (...) feleslegesnek, sőt károsnak minősítette minden buzgóságomat. (...) a beszéde után tízszer-hússzor is körbejártam a Móricz Zsigmond körteret, menet közben azt ismételgettem: (...) ez már nem az én rendszerem."

1956 októberében fegyverrel állt a forradalom mellé, de a puskáját nem sütötte el. A Színművészeti Főiskola előtt strázsált, majd a városban bolyongott. 1957-ben tiltakozott Háy Gyula és Csurka István letartóztatása ellen, visszautasította a József Attila-díjat. (Lásd részletesebben Az utolsó töltény 2. kötetében.) A főiskoláról vizsgái letétele után diploma nélkül kellett eltávoznia. Fizikai munkásként dolgozott különböző munkahelyeken. 1958 áprilisában (a Szőnyei Tamás Titkos írásában idézett jelentés szerint) arról panaszkodik egy besúgónak, hogy "írásait nem tudja megjelentetni, mert azok a forradalomról szólnak, és azt pozitívan ítélik meg". Ezeket az írásait ma sem ismerjük.

Fotó: MTI

1959-ben élete éles fordulatot vesz: megismerkedik Kardos György hírszerző ezredessel, aki 1956-ban a másik oldalon fogta a fegyvert. Mellette fogta a magáét Berkesi András is, akivel társak voltak korábban a Katpolnál, az AVO-nál és a vádlottak padján is. 'k ketten írtak Kopjások címmel egy sematikus tantörténetet, miszerint az '56-os "ellenforradalmat" az imperialista kémszervezetek és a bosszúszomjas horthysta brigantik készítették elő a régi világ visszaállítása és a kommunistákkal való leszámolás céljából. Moldova 1958 nyarától forgatókönyvek írásából élt. 1959-ben Fejér Tamás filmrendező adta oda neki a Kopjásokat, hogy írjon belőle forgatókönyvet. Elvállalta. A vállalkozás nem valósult meg, de ennek révén ismerkedett meg Kardos Györggyel. Ekkor kezdődött az az együttműködés, ami Moldova egzisztenciájának alapjává vált, amint azt a Kardosról szóló könyvében maga is hangsúlyozza.

Az első folyóirat-publikáció után nyolc évvel, 1963-ban megjelenik Moldova első kötete, Az idegen bajnok című novelláskötet. A következő évben kiadják első regényét, a Sötét angyalt, mely nagy sikert arat. Moldova azóta főfoglalkozású író.

A normális mint abnormális

A rendszer radikális támogatásának és radikális kritikájának az összekapcsolásában rendkívüli hatóerő, népszerűsítő és legitimáló erő rejlik. Ez a felismerés határozta meg a Kádár-korszak nyilvánosságára legnagyobb befolyással bíró és legokosabb exávósok tevékenységét: Komlós Jánosét és Kardos Györgyét. Mögöttük állt többnyire (de nem mindig) Aczél György. Komlós Mikroszkóp Színpada, Kardos Magvető Kiadója ezt a felismerést érvényesítette, amennyire tehette. Az előbbi legsikeresebben Hofi Gézával, az utóbbi Moldova Györggyel. A rendszer ilyetén, "unortodox" szolgálata persze sok konfliktussal járt, beleütközött az ortodox módon szolgálók ellenállásába. Moldova e konfliktusok gyújtópontjában állt.

Normális ember a rendszer pártján áll, normális ember látja a rendszer működésében az abnormalitást. Ezen a paradox normalitáskoncepción alapult a Komlós-Kardos-stratégia, ami nagyon megfelelt a kor sajátosságainak. A rendszernek nem volt alternatívája, a rendszerellenességnek nem volt perspektívája, a normális létezés feltétele az abnormális rendszer elfogadása volt. Milliók elementáris szükségletét elégítették ki azok, akik egyszerre igazolták vissza a rendszer iránti lojalitást és a rendszer abnormalitásának mindennapos tapasztalatát.

Fotó: MTI

Moldova munkássága ezt sokféle műnemben és témakörben szolgálta. Korai novelláiban megjelennek az őt fölnevelő kőbányai telep, a sivár gyárövezetek, kocsmák, munkásszállók drámai és viszontagságos életeket hordozó figurái, s megjelennek a proletár életeket a szívükre vevő, a telepeken, kocsmákban veszendő emberi értékek kiszabadítására elhivatott, bűnökkel és önfeláldozással teli életeket élő rendszerharcosok. Hívő vérbírók, fegyveresek, ávósok, szívükből építő szakemberek. És jelen vannak még a Moldova útján járók: az '56-osságból a "normális" életbe visszaigyekvő fiatalok.

Az első feszes, pontos, lírai novellákban, melyekkel '55 körül felfedezték őt, a külvárosi környezet, a folytathatatlan múltba ragadt világ kötő- és taszítóereje egyenlő erővel hat a világok határán billegő hősökre, Mandarinra, a híres vagányra, Ördögh Ferire a Tizenkét Házakból és a többiekre. Az ő választásaiknak még nincs politikai irányokhoz, eszmékhez kötött jelentése, de az '56 utáni Moldova-hősöknek, Flandera Jánosnak és főleg Ljubomir Bezdomennek, az "idegen bajnoknak" már annál inkább.

Moldovánál mindenkihez és minden korhoz kötődnek bűnök, hibák, sérelmek és kételyek, mindenkiben dúlnak ellentétes érzelmek. A rendszer harcos támogatása és harcos kritikája szervesen összeépül. Ennek a korszaknak a végpontján az '56-os trilógia utolsó darabja, Az elbocsátott légió (1969) és a vele közel egy időben megjelent Malom a pokolban (1968) áll. Az első az osztályharcot és vele az ávósokat leszerelő konszolidációs korszak, a másik meg épp az ávós korszak éles kritikája. Moldovára jellemző párosság.

Közvetlenül e két regény előtt, 1967-ben jelennek meg Az elátkozott hivatal című kötetben az első jellegzetes Moldova-szatírák. Az évtized végétől Moldova jelen van a rádió ekkor rendszeressé váló kabaréműsoraiban is. 2004-es kötetében, A gyávák bátorságában azt írja erről: "Ezek a fellépések akkoriban semmihez sem hasonlítható népszerűséget hoztak." Azt is írja, hogy a Rádiókabaréhoz "csakis a viszonylag magas honorárium vonzott". Moldova legjobb szatírái a rendszer abszurd működésének zárt, végigvitt leírását adják. Első jelentős szatírájában, a Gumikutyában ellopnak egy egész gyárat, és Moldova fölöttébb vicces és elmés elemekből fölépíti az egész rendszert, mely az ilyen totális lopás teljes észrevétlenségét és kockázatmentességét biztosítja. A legjobb szatírákban egy abszurd rendszer kibontott leírását találjuk. Arrivederci, Budapest!, Magyar atom, A Lakinger Béla zsebcirkáló, A beszélő disznó, Parlament gebinben, Hitler Magyarországon, Rottenbiller utca 93/A alkotmányos köztársaság stb. Moldovának van sok lapos kabarészövege és olcsó poénja, de a jelentős szatírái valóban nagyszabású rendszerszatírák. Ezek önmagukban nem tartalmazzák a rendszer melletti hitvallás ellenpólusát, a fent említett kettősségbe csak az életmű egészén belül illeszkednek bele. Ezekért a szatírákért bizony ellenzéki beállítottsággal is lehetett lelkesedni.

A sport, a foci, a Fradi világába vezető szatírák legjelentősebb lelőhelye a H. Kovács történeteiből összeállított 1974-es kötet, a Ferencvárosi koktél. Ezek a nagy képességek elhalásáról szólnak a kicsinyességek világában, a kevésbé értékes darabokban kisrealista közhelyekkel. A dzsungel romlatlanságából érkező verhetetlen majomcsapat például a magyar foci körüli legközismertebb romlottságokba bukik bele. A minőségi póluson viszont ott van a félreismert élet és a semmibe vesző kitartás nagy szimbóluma, Vasdinnyei, az eltévedt futó.

A valóság mint nem olyan

Moldova pályája kezdetétől írt kisebb riportokat. Első könyv terjedelmű szociografikus riportja, a Tisztelet Komlónak 1971-ben jelent meg. Ezt követte a rendszerváltásig még hét: Az őrség panasza, az Akit a mozdony füstje megcsapott, A szent tehén (a textiliparról), az Égi szekér (a mezőgazdasági repülőkről), A pénz szaga (a kamionosokról), a Bűn az élet (a rendőrökről), a Ki ölte meg a Holt-tengert? (Izraelről).

Ezekben a kötetekben rengeteg dráma, nyomor, riasztó gond, nyomasztó múlt, heroizmus, bűn, torokszorító történet és hatásos sztori sűrűsödik össze. Átsztorizálódik, átheroizálódik, átdramatizálódik bennük a valóság. Ténykezelés tekintetében Moldova a mindennapi tudat szintjéhez idomul. Szisztematikus kutatómunkát nem végez, forráskritikát nem alkalmaz. Azokat a dokumentumokat, adatokat használja föl (szerény mértékben), amelyek - a riportok jellemző szófordulatával - épp "a kezébe akadnak". A riportok törzsanyagát jegyzetfüzetből rekonstruált beszélgetések adják. A rekonstrukciót a blikkfangos dialógusok előállításában jeleskedő szépíró, képzett dramaturg hajtja végre. A megszólaltatottak moldovául beszélnek, Moldova-hősökké stilizálódnak.

A fülébe jutó tényállításokat Moldova meglehetős szubjektivitással, a közlőhöz való viszonya és tartalmuk "opportunitása" szerint kezeli. A Youtube-on megtekinthető az az interjúrészlet, melyben Bárdos András szembesíti Moldovát azzal a ténnyel, hogy megvezették őt, mert nem is létezik az a vizsgálat, melyre hivatkozva egy "cigánybűnözésre" vonatkozó "adat" bekerült a Bűn az életbe. Moldova kitart amellett, hogy a nem létező adat létezik, mert azt Tonhausertől hallotta, és ő neki hisz. A komlói riportban Moldova le is szögezi: "Nem tartom magam illetékesnek, hogy felülvizsgáljam az elbeszélésekben foglalt tényanyagot, és ítélkezzem felette. Ezért minden esetben elfogadtam a beszélő 'vallomását'." Ha Vas Zoltán Komlóról beszélve azt mondja, "Hidas, azt hiszem, ő volt akkor a bányaügyi miniszter", Moldovában föl sem merül, hogy két percet szánjon annak megállapítására, jól hiszi-e Vas. (Nem.)

Fotó: MTI

Moldova általában magas helyekről kapott megbízatással indul útnak, és erről az Előszóban mindig be is számol. A textiliparról szóló könyv megírására például a könnyűipari miniszter asszony kérte föl. Az alaphelyzet tehát itt is a lojalitás demonstrációja. Viszont maga a mű fölöttébb "problémacentrikus", és azzal szembesíti az olvasót, hogy mennyivel jobban megy ez (a textilipar) tőlünk nyugatabbra.

Moldovát a naturális megközelítés jellemzi. A megvalósult objektumokkal igazolt szocialista építőmunka heroizmusát képviseli. Mértékadó hősei tárgyhoz, tevékenységhez, megfogható produktumhoz kötődnek, a közgazdasági eredményesség mellékes.

A Kádár-kori riportkönyvek sorát záró Bűn az élet (1988) arra szolgált, hogy az emberek félelemérzetét mozgósítva feltartóztassa a rendőrállamból a jogállamba való átmenetet. A szerző maga is leszögezi, hogy a könyv reakció volt az ellenzék mozgolódására (Az utolsó töltény, 6. kötet). Moldova megbízólevelét a belügyminiszter-helyettes rendőr altábornagy írta alá, s a belügyminiszter biztatta őt. A könyvet példátlanul széles nyilvánossághoz segítették. A Magyar Nemzet több mint öt hónapon át, 123 folytatásban közölte, amikor pedig megszaporodtak a tiltakozások a napilapban publikált, cigányellenes gyűlöletet árasztó részletek ellen, rendkívüli sürgősséggel, a tervezett könyvheti megjelenés előtt kiadták a művet annak ellenére, hogy a téma első számú szakértője, Tauber István lektori jelentésében Moldova állításait és légből kapott "adatait" sorra megcáfolta, és leszögezte, hogy az iromány megjelentetése "beláthatatlan következményekkel járna". A cigányságnak e mű szerint értékes és értékelhető kultúrája nincs, viszont a hazai bűnözés, melynek robbanásszerű növekedése várható, jelentős mértékben a cigányság általános jellemzőihez köthető, s ezen a bajon csak az segíthet, ha a rendőrség teljhatalmat kap, s még abban a szerény mértékben sem korlátozza a jog, amilyen mértékben akkor korlátozta. A rendőrök amúgy ezeken a korlátokon is rutinszerűen átléptek. Ezzel Moldovának el is dicsekedtek, s ő ezt dicséretes gyakorlatként, a "jogi formalizmus" bolsevista megvetésével népszerűsítette.

A Bűn az életet, a Grósz-kurzus reprezentatív alkotását több mint félmillió példányban adták ki és el. A Magyar Nemzethez érkezett sok-sok tiltakozó levél közül egyet sem közöltek. Egy Grósz Károlyhoz írott tiltakozó levélre a kormányfő irodája hivatalból azt válaszolta, hogy a könyv "tényeken alapul... A cigányság lassanként nem kisebbséget képez, hiszen létszámuk erőteljesen növekszik, a bűnözés volumene ugyanakkor egyre inkább az ő irányukba mutat."

Támogatott, tűrt, támadott

Moldova úgy nyilatkozott, és ehhez a véleményéhez magam is csatlakozom, hogy irodalmi munkásságának csúcsa két történelmi regénye: a Negyven prédikátor (1973) és a Ha jönne az angyal (1998). E két regény míves, archaizáló nyelve és fölépítése mutatja, hogy Moldovában benne volt egy jelentősebb regényíró lehetősége, de mutatja azt is, hogy azért ez a jelentősebb regényíró sem tartozott a legjelentősebbek közé. A Negyven prédikátor sem sokkal több egy mívesen megformált, de nem különösebben összetett allegóriánál. Ez az allegória nem illeszkedik bele abba a keretbe, amelybe a többi művet elhelyeztük, inkább kompenzáló jellegű. Kivált, ha tudjuk, amit csak a Negyven prédikátor rendszerváltás utáni kiadásából tudhatunk, hogy a regény eszméje 1957 tavaszán, a forradalomtól való elfordulás előtt fogant, s Moldova szerint is az a mű veleje, hogy a majláthok, a hatalom puhító, konszolidáló gerinchajlítói rosszabbak a brutális erőszak legrosszabb képviselőinél is, mert nehezebb nékik ellenállni.

Moldovát a Kádár-kor kiemelten támogatott és kiemelten támadott írójaként is meg lehet jeleníteni. Ez következett abból, hogy a kritikai rendszerszolgálat megosztotta a rendszerszolgák rendjét és sok konfliktussal járt.

Moldovának a rendszerváltás előtt nagyjából negyedszázad alatt negyven kötete jelent meg. Kapott két József Attila- és egy Kossuth-díjat. A Magvető kiemelkedő példányszámokat és honoráriumokat biztosított számára. Persze ezt a rendszerváltás után a piac is megadta néki (sőt!), de a Kádár-korban a példányszám is, a honorárium is politikai kérdés volt, és Kardosnak olykor drámai konfliktusokat kellett vállalnia, hogy kedvenc szerzői kivételezett pozícióját megvédje.

Másrészt: Moldova élesen problematizáló, számos "kényes" témát érintő művei körül sok csata dúlt. Egy időben például az 'rség falvaiban nem lehetett kikölcsönözni Az 'rség panaszát, mert a helyi potentátok megtiltották.

1975-ben a Szent Imre induló anyaggyűjtése kapcsán felmerült az (a regény ismeretében kivált) abszurd gyanú, hogy Moldova "cionista propagandát" kíván közvetíteni, ezért öt évre szigorú állambiztonsági felügyelet alá vonták. Leveleit felbontották, telefonját lehallgatták, író-olvasó találkozóiról jelentéseket írattak. Ezek a jelentések is jellegzetes kettősséget tükröznek. A jelentők Moldova stabil frázis- és poénkészletből összeálló föllépéseit hol rendszerellenes uszításként, hol a rendszer melletti kiállásként értelmezik. (Minderről részletesen olvashatunk Szőnyei Tamás Titkos írásában.)

A következő tényezők magyarázzák Moldova rendkívüli népszerűségét és hatóerejét a Kádár-korban. A populáris irodalom eszköztárának mesteri kezelése. Alkalmazkodás a mindennapi tudat szintjéhez (kivált a jelenségek értelmezését leegyszerűsítő monokauzalitás elvéhez). A rendszer iránti alapvető engedelmesség és részleges ellenállás visszaigazolása, a konformitásigény és a kritikai igény párhuzamos kielégítése. Mindemellett pedig a folyamatos tematikai úttörés. Rengeteg olyan témakör volt, melyről Moldova írt érdemben és hatásosan először vagy az elsők között: az ötvenes évek, ötvenhat, exávós szervezkedés, zsidókérdés, cigánykérdés, a bűnüldözés elégtelensége, különböző iparágak, közszolgáltatások, országszéli régiók drámai helyzete, korrupciós ügyek, besúgórendszer, kamionosvilág, Puskás Öcsi, Che Guevara, Vas Zoltán, a svábok kitelepítése, a székelyek kálváriája, honvédségi büntetőszázadok, kuláktörténetek, szövetkezetesítési történetek, futballválság, a modern Izrael...

(Moldova rendszerváltás utáni műveiről és közéleti szerepéről portrénk második részében, a csütörtökön megjelenő Magyar Narancsban olvashatnak.)

"A nemzeti szellem megtestesítője" – Moldova György pályaképe II.

"Az én számomra viszont 1990 'anus mirabilis'-szé, csodálni való végbélnyílássá változott... a bukott rendszer csatlósai közé soroltak. (...) Többé-kevésbé biztosra vehettem, hogy írói-közéleti pályafutásom véget ért. (...) ...egyszerűen leírtak, szalonképtelenné váltam." Ez olvasható Az utolsó töltény hetedik kötetében.

Ama szörnyű évben öt Moldova-kötet jelent meg. A Digitális Irodalmi Akadémia honlapján található bibliográfia szerint 1990 és 2010 között 67 könyvet (71 kötetet) adtak ki Moldovától. Évente átlagosan több mint hármat. A rendszerváltás előtt feleennyit sem.

Moldova egyik maximája szerint "a hatalom által felajánlott kitüntetéseket személyes sértésnek kell tekinteni". Moldovát a rendszerváltás után is érte annyi sérelem, mint előtte. Díjakból származó bevételei nem csökkentek. 2010-ben megkapta az új magyar etatista kapitalizmus emblematikus személyisége, Demján Sándor által a Vállalkozók Országos Szövetségének támogatásával alapított Prima Primissima díjat. (Moldova a Per Kádár sírjáért című könyvének bemutatóján úgy nyilatkozott, hogy a díjat a pénz miatt fogadta el, s azt állította, hogy Orbán Viktor abban a levelében, melyben a díjához gratulált, "a nemzeti szellem megtestesítőjének" nevezte őt.)

Moldova életműve a rendszerváltás után protesztirodalommá egyszerűsödött le.

Utolsó jelentős szatírája, Az Abortusz-szigetek, mely a két rendszer határvonalán született, lezárja a jövőhorizontot: a szocialista tervgazdálkodás logikája abszurd és fenntarthatatlan, e logika föllazulása viszont széteséshez, pusztuláshoz vezet. 2002-es önéletrajzi kötetében, A régi nótában Moldova rögzíti, milyen sokáig kellene visszafelé forgatni az időt, hogy otthon érezze magát benne: "Ha most valaki felajánlaná, hogy újrakezdhetem az életemet, és szabadon eldönthetem, mikor szeretnék tizennyolc éves lenni: 1952-ben vagy napjainkban, én kissé röstelkedve, de habozás nélkül 1952-t választanám. (...) Egyetlen, de mérhetetlen előnnyel járt akkor fiatalnak lenni: mindenki úgy érezte, hogy szükség van rá, indultak a nagy tervezések, beruházások, építkezések, azt mondták nekünk: ha mindegyiketekből tíz volna, az is kevés lenne!"

A katasztrófariporter

Mint a fenti idézetből is látjuk, a bolsevik voluntarizmus naturális teljesítményszemlélete mindvégig elkíséri Moldovát. Ez határozza meg riportkönyveinek nézőpontját a rendszerváltás után is. Az idős Moldova még termékenyebb riporter, mint a fiatal volt. 1990 és 2013 között tizenegy riportkönyvet produkált, köztük két-három kötetes műveket. Börtönökről, ügyvédekről, környezetvédelemről, Balatonról, Dunáról, Kelet-Magyarországról, egészségügyről, Ormánságról, Miskolcról, tűzoltókról, borászatról. Ezek a pusztulás és leépülés krónikái. Annak szemléltetésére íródtak, hogy a rendszerváltással semmi sem lett jobb, viszont minden rosszabb lett. "...a beígért újjászületés helyett elképzelhetetlen mérvű leromlás következett be: magas munkanélküliség, parlagon maradt földek, terjedő betegségek, elöregedés és elvándorlás, a politikai terror fokozódása és a karvalytőke megjelenése jellemzi a vidéket" (Európa hátsó udvara).

Fotó: MTI

 

A bizonyítást a téma-, a szereplőválasztás és a tendenciózus adatkezelés szolgálja. Még a rendszerváltás előtt gyakorlatilag nem létező minőségi borászatról is sikerült kimutatnia, hogy kevésbé minőségi, mint valaha.

Az arbitrárius forráskezelés tekintetében nem változott semmi. A Miskolcról szóló riportkönyv, az Érik a vihar megírásával a város MSZP-s vezetői 2008-ban bízták meg Moldovát. A föltételük az volt, hogy a könyv 2009-ben kerüljön a boltokba. "Ilyen szoros korlátok közé szorítva eleve tudomásul kellett vennem, hogy számos tárgyi tévedés: hibás adat, név vagy szám is belecsúszik az anyagba."

Moldova az új rendszerben is a régi módon kereste írásaihoz a politikai támaszt. Az egészségügyről szóló riport, A tékozló koldus előzményeit ismertető előszóban Moldova felidéz egy 2001-es televíziós beszélgetést, melyben arról faggatták, miért nem ír erről a területről: "Azért, mert a jelenlegi jobboldali kormány nem engedné meg nekem. A dolog már ki van próbálva: 1992-ben a bíróságok munkájáról akartam írni, jelentkeztem az Igazságügyi Minisztériumban, válaszra sem méltattak. (...) magasabb engedély, miniszteri jóváhagyás nélkül semmit sem tehetek (...) Aztán telt-múlt az idő, a 2002-es választásokon megbukott a jobboldali kormány." Moldova felhívta a minisztérium új sajtófőnökét, akihez régi barátság fűzte: "Én nem ismerem személyesen Csehák Juditot, téged szeretnélek megkérni, hogy beszéld meg vele ezt az ügyet." Az egészségügyi helyzetkép elkészült, felettébb sötét lett és pesszimista. Moldova nemcsak azoktól áll távol, akik nem kérnek a munkájukhoz semmilyen hatalmi támogatást, de azoktól is, akik ezt burkoltan teszik, és támogatóik elvtelen kiszolgálásával hálálják meg. Nála csak a meggyőződésével egybeeső, elvszerű kiszolgálásról lehet szó.

Az Ég a Duna című mű a bős-nagymarosi vízlépcső elleni aljas, antikommunista szabotázst leplezi le. A mű, melyet Moldova 1997 nyarán kezdett írni, eredetileg egy nehezen kommunikálható hatalmi döntés támasztékának készült. Horn Gyula kormánya ekkor készítette elő a nagymarosi vízlépcső megvalósítását ígérő egyezményt Szlovákiával. Csak hát, mire a könyv elkészült, Horn és pártja váratlanul megbukott.

A vízlépcső elleni tiltakozás 1984-es kibontakozása kapcsán teszi fel a kérdést Moldova: "a kormányzat miért nem lépett fel erélyesebben"? Erős a gyanúja, "hogy a kormány szándékosan 'engedte el a láncukról' a rohamozó zöldeket. Változatlanul szeretett volna kihátrálni a vízlépcső felépítésének kényszere alól." (Senkit, semmiféle láncról nem engedtek el. 1984-ben teljes publikációs tilalmat rendeltek el a vízlépcsővel kapcsolatban. Az első nyilvánosságban sem a vízlépcső ellenzői, sem a támogatói nem szólalhattak meg. 1985 augusztusában véglegesnek szánt döntést hoztak a vízlépcső megépítéséről. Az első nyilvánosságban ekkortól kampányszerűen népszerűsítették a beruházást, az ellenérvek viszont továbbra sem kaptak nyilvánosságot. 1986 februárjában betiltották a Duna Kör által meghirdetett környezetvédelmi sétát, a szervezőket megfenyegették, a megjelenőket súlyosan bántalmazták.)

A rendszerváltás utáni első riportkötet, az 1989-90-ben született börtönszociográfia, a Szabadíts meg a gonosztól még a Bűn az élet rasszista szellemiségét követi, ha nincsenek is benne olyan brutálisan uszító szövegek, mint amabban. Ugyanezt mondhatjuk a 2000-ben megjelent kelet-magyarországi szociográfiáról, az Európa hátsó udvaráról: "Bevezetésként ide iktatok néhány, cigányokkal kapcsolatos mondást és történetet, melyet Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei útjaimon hallottam, azt hiszem, minden elemzésnél pontosabban jelzik a kialakult állapotokat. a) Ha egy cigánycsecsemőnek kiesik a szájából a csecs, nem azt mondja, hogy 'cicit!', hanem azt, hogy 'pénzt'! b) Ha megkapják a szociális segélyt, a cigánygyerekek két napig kolbásszal verekszenek. c) Ne munkát szerezz nekünk, hanem pénzt! - mondták állítólag a szervezőnek. d) A cigánynak csak annyi köze van a földhöz, hogy rászarik és beletemetik. Nem ért hozzá, nincs benne a génjeiben, amit egy parasztnak el kell tűrnie. e) Többségi kisebbség, majd ők megoldják a magyar kérdést."

A 2009-es miskolci riportkötet, az Érik a vihar viszont (legalábbis fél)fordulatot jelez. Ez év elején Pásztor Albert, a miskolci rendőrkapitány egyes bűncselekménytípusokról kijelentette, hogy azok elkövetői valamennyien romák. Miskolcon az összes párt és a riportkötetet megrendelő szocialista városvezetők demonstratív részvételével szolidaritási tüntetésen védték meg a rendőrkapitányt. Így írt erről Moldova: "a pártok vezetői néhány pluszszavazat reményében akár a saját nagynénjükkel is hajlandók házaséletet élni - ez alól nincs kivétel. Miskolcon is - a város történetében először - létrejött az MSZP-től a szélsőjobbig tartó egységfront." Moldovát a "szíve mélyéig" elszomorította, hogy a szolidaritási tüntetésen "megtapsolták az árpádsávos zászlók alatt felvonuló, Pásztor rendőrkapitányt éltető Magyar Gárda és a többi fél- vagy egész fasiszta alakulat felvonulását". A riporter azonosul azzal az állásponttal, hogy nincs olyan európai ország, amelyben Pásztor Albert rendőrkapitány maradhatna. A legfrissebb Moldova-szatírába, a Mi, I. Viktorba pedig már ez a mondat is belecsúszott: "Az egység visszatért az állomáshelyére, ahol felvették a jegyzőkönyvet, kihallgatták és megverték a közeli cigánytelep lakóit és a jelentést továbbították a felettes szerveknek." A cigányfaló rendőrök elvesztették egykori lelkes protektorukat.

Moldova felismerte, hogy a cigányellenes egységfront, melynek megerősítéséért kevesen tettek nála többet, óhatatlanul a radikális antiszemitizmus legitimálásához vezet, s ily módon a zsidókat - őt magát - is veszélyezteti. "Egy zsidó azért ne legyen cigányellenes" - jegyezte meg Moldova abban a cikkünk első részében már idézett, Bárdos Andrásnak adott interjúban, melyben egyébként kitartott a cigányok elleni uszításra fölhasznált hamis adatok hitelessége mellett. A szégyenteljes "szolidaritási tüntetés" elítélése Moldova részéről úgyszólván visszhangtalan maradt. Annál nagyobb volt a hatása egy odavetett zárójeles megjegyzésének, mellyel ugyanazt a rémhírt terjesztette, ugyanolyan "forrás" alapján, mint Molnár Oszkár edelényi polgármester. "Többször hallottam, hogy ütögetik a terhes asszonyok hasát, abban a reményben, hogy idióta születik, aki után magasabb támogatás jár." A jobboldali és a náci sajtó lelkesen konstatálta, hogy Moldova a "baloldalról" "bizonyította" a "meghurcolt" Molnár Oszkár állítását.

Életsumma

A szociografikus riportkötetek mellett két új műfaj uralja Moldova rendszerváltás utáni életművét: a (kommentált) aforizma és az életrajz. Kádár János, Kardos György, (a golyóstollas) Bíró László és önmaga életének rajza.

A Kádár Jánosról szóló könyv 2006-ban jelent meg, és közel kétszázezer példányban kelt el. Ennél kelendőbb történeti tárgyú magyar könyvet a rendszerváltás utáni korszakból nem ismerünk. Ez a mű sem történészi kutatómunkára, hanem szubjektív módon szelektált és kezelt személyes forrásokra és emlékekre épül. A szerző kifogástalanul dokumentált tényeket utasít el azzal, hogy ő ezt "nem hiszi". Alaptézise az, hogy Kádár a saját rendszerében ellenzékben volt. "Bár egy pillanatra sem tagadta meg a magát szocialistának nevező állam- és pártapparátust, ettől visszatartotta kommunista fegyelme, állandó harcban állt vele." Az állandó harc fogalmával bármi igazolható, hiszen még egy közönséges pártban is folyamatosak a belső küzdelmek, nemhogy egy minden aktív és legális közéleti erőt átfogó állampártban. Moldova a saját képére formálja Kádárt. Ugyanúgy a rendszer eltökélt hívét és radikális kritikusát zárja össze az ő személyében, mint a magáéban. Moldova, miközben rendszert véd és támad, igazából sohasem rendszerben, hanem szubjektumban gondolkodik. A nép mindenkori ellensége, a mindenkori mocskos elit és a népért élő hősök állnak egymással szemben.

Fotó: MTI

 

Kardos György portréján sokkal kevesebbet kellett torzítani, mint Kádárén, hogy előálljon a mocskos elittel, az elidegenedett bürokráciával folyamatos harcban álló magányos hős. A rendszer rendszerkonform alkotóelemei mechanikus rendszerszolgálatra képesek. A magasabb szintű, szofisztikáltabb, kreatívabb rendszerszolgálat képviselői folyvást beléjük ütköznek. Ezek az ütközések Kardos Magvetője esetében erősen érintették a szerző egzisztenciáját is. Moldova kiemeli a Magvető és a Kiadói Főigazgatóság közötti ütközőpontot, ami ezt a kiemelést valóban meg is érdemli, azután megállapítja, hogy "az akkori szocialista tábor két képzeletbeli végpontja: Kelet-Berlin és Vlagyivosztok között, másfél világrésznyi területen a Magvető teljesítményével kiemelkedett minden rendű és rangú könyvkiadó közül". Így emelkedik Moldova mentora világtörténelmi jelentőségre.

Az aforizmakötetek, kalendáriumok egyrészt a morzsabáli ökonómia termékei, másrészt a kor gyarlósága fölé emelkedő, messzelátó öreg imázsának kellékei. A messzelátás esszenciája az általános pártellenesség, amit Moldova a maga egész életére kiterjeszt: "Ne vegyék dicsekvésnek, mert csak a magam sorsának elrontását, teljes kiközösítését értem el vele - de én már a legelején bemondtam a 'kontra pártit'. Nyolcvannál több könyvben okádtam ki undoromat minden párt iránt." (Kontra párti!, 2009.)

Ennek az okádási folyamatnak az egyik állomásáról olvashatunk Az utolsó töltény nyolcadik kötetében: "Az 1994-es választások előtt én írtam a legfontosabb, milliós példányszámban terjesztett propagandaanyagukat (ti. az MSZP-ét - R. S.), melyet az ő (Horn Gyula - R. S.) neve és fényképe fémjelzett." "Már szóltam róla, hogy az 1994-es országgyűlési választások kampányában szorosabbá vált a kapcsolatom Hornnal. Máig is fenntartom azt a véleményemet, hogy ő volt az MSZP utolsó jelentős politikusa, tehetségben messze felülmúlja a Gyurcsányhoz és Hillerhez hasonló hiteltelen figurákat. Már a kezdet kezdetén sem vártam csodákat tőle, de bíztam benne, hogy a lehetőségek szerint felvállalja a szegények és elesettek védelmét az agresszív nagytőke 'vaspatája' ellen. Várakozásomban csalódnom kellett. 1994 és 1998 között... a szocialista máz utolsó maradványai is leperegtek róla." Ezek szerint a pálya legelején bemondott "kontra párti" közel fél évszázaddal később valóban bemondódott.

"Kádár és Moldova elfogyott"

Moldova életrajzainak és önéletrajzainak jellegzetes tendenciája, hogy üldöztetés tekintetében hősei kisded körén kívül mindenkit maga mögé utasít. Börtön, szűkölködés, állásvesztés, utazási tilalom, publikációs tilalom mind semmi ahhoz képest, amit Kádár János, az ő hívei és az exávósok elszenvedtek. Kádár (miként azt a Nap-keltében Moldova kifejtette) jól tette, hogy felakasztatta, akiket felakasztatott, mert azok nagyrészt gyilkosok voltak. Az ellenzékiek hiteltelenítéséhez pedig elég az egykori kommunistaság vagy káder rokon, horthysta ős. Ha pedig a valóság nem szolgáltatja sem ezt, sem azt, akkor hozzá lehet költeni. A kiadói állásából már 1979-ben kirúgott Kőszeg Ferenc például egy olyan Moldova-kötet (a Negyven prédikátor) szerkesztőjeként bizonyult a "legvonalasabb" lektornak, amit nem is ő lektorált, nem is ő szerkesztett, de még csak nem is annál a kiadónál dolgozott.

A beszélő disznó két folytatását először a Népszavában olvashattuk, ezzel a bevezetővel: "'A beszélő disznó' 1973 könyvhetén jelent meg, egy szatíra részeként... sokezres tömeg tolongott a Vörösmarty tér környéki sátrak előtt... A bőséges kínálatból is kiemelkedett néhány mű, nagyon keresték Gyurkó Lászlónak a Kádár Jánosról írott életrajzát - az elsőt ebben a témakörben -, de ne tűnjön szerénytelenségnek, az én könyvem is sikert aratott. Délutánra sok sátorban már kirakták a táblát: 'Kádár és Moldova elfogyott!'" 1973-ban egyik mű sem létezett. A beszélő disznó 1978-ban jelent meg, Gyurkó Kádár-könyve pedig 1982-ben.

A rendszerváltás után Moldova szatíráinak és regényeinek jelentősége (a Ha jönne az angyal kivételével) lecsökkent, minőségük leromlott. Ez a romlási folyamat Moldova legutolsó kötetében követhető nyomon a legjobban. Ebben együtt van A beszélő disznó és két folytatása, a Józsi rendszert vált és a Mi, I. Viktor.

A beszélő disznónak karakteres figurákkal benépesített, szélesebb érvényű, önálló világa van, melyben Józsi sertés valamelyest pszichológiailag is árnyalt és kifinomult törtetési stratégiája érvényesül. A Józsi rendszert vált már inkább csak aktuálpolitikai parabola, mely a politikai publicisztikából közvetlenül átemelt elemekből áll össze, de a megfeleltetések azért itt még nem olyan szimplák, az elemek összeépítésében van bizonyos kreativitás, a szatíra szereplői, pártjai és valóságos pártok és személyek között nincs teljesen egyértelmű megfelelés. A Mi, I. Viktorban már nincsenek áttételek, abban már semmi sem jelent önmagánál többet, az csupán szatírának maszkírozott publicisztikus vádirat.

A rendszerváltás megnyitotta egy olyan pálya lehetőségét, ami a Kádár-korban nem létezett, s ezt a lehetőséget Moldova György használja ki a legjobban. A rendszer ellenségeként lehet szólni, írni, tevékenykedni korlátlan szabadsággal a legszélesebb nyilvánosság előtt (amit e sorok írója lelkesen helyesel). Moldova az antikapitalista rendszerellenesség erős keresletére erős, alighanem a legerősebb kínálattal válaszol.

Moldova rendszerektől függetlenül professzionális módon optimalizálja tehetségének értékesítését. "A profizmushoz tartozik, hogy ihlet, vagy akár élményanyag nélkül is tudok írni. De természetesen még mindig táplálkozom a múltamból, a meg- és átélt élményanyagaim bőséges táplálékul szolgálnak. (...) Többet hoztam ki magamból, mint amennyi bennem volt. Egy közepes kertben egy kiváló kertész dolgozott. A kert a tehetség, a kertész az akarat." Így jellemzi Moldova a pályáját a Borsnak adott interjújában. S ez a jellemzés érett önismeretről tanúskodik. 

• Moldova György

https://magyarnarancs.hu/konyv/a-nemzeti-szellem-megtestesitoje-87881

Szele Tamás: Búcsú Moldovától