– Te, Bélám… – fordult oda íróasztala mögül egy Gucci táskában kotorászva a magas, szőke férfi a vele szemben ülőhöz. – Te, Bélám, csinálni kellene valamit ezzel az április 11-gyel.
– Mért, mi van április 11-én? – értetlenkedett a szemben ülő Armani öltönyös, akinek még aranyóra is csillogott a csuklóján.
– A költészet napja van, Bélám – magyarázta a guccis még a táskában matatva.
– Mi a tököm az a költészet? – kérdezte emez csodálkozva és értetlenkedve.
– Versek, Bélám, versek… – válaszolta a felvilágosultabb, és kivett a Gucciból egy szelet disznósajtot, szalonnát és koviubit.
– Aha – konstatálta az armanis –, és? – tért a lényegre, de nagyon.
– Ezt a József Attila születésnapjáról nevezték el – mondta a mindent is tudó kolléga, és kipattintotta a bicskát a disznósajt szeleteléséhez.
– Ki a tököm az a József Attila? – hozta a formáját a másik.
– Költő – tette tisztába a dolgokat az értelmesebb, és levágott egy szelet préshurkát, majd a szájába tömte.
– És? – kérdezte megint a hülyébbik, ami ezek szerint nála ilyen lényegre irányuló érdeklődés jele volt.
– Nem illik a vonalba.
– Nem?
– Nem.
– Miért?
– Komcsi.
– A kurva anyját – összegezte az eddigieket az öltönyös – Ilyen gyurcsányos buzi ez is? – mondta el az összes tudását.
– Meghalt már.
– Meg?
– Meg.
– Jól van, halott komcsi a jó komcsi.
– De itt van ez a nap.
– Milyen nap?
– A költészet napja.
– Ja. És?
– Más költőhöz kellene kapcsolni.
– Mi az a költő? – kérdezte megint az elegáns öltönyös, és látszott rajta, hogy nem viccel.
– Aki verseket ír.
– Aha. És miket írt ez a József, ez a kis komcsi Józsi? – röhögött debilisen.
– Munkásokról.
– Bassza meg.
– Parasztokról.
– Pláne.
– A mamájáról.
– Kis köcsög.
– Flóráról.
– A szappanról?
– A szerelméről.
– Oda ne rohanjak.
– Meg leginkább saját magáról – összegezte a guccis szájában a szalonnával, de a jelek szerint mégis ő volt az, aki látott már könyvet egyszer régen.
– És mi a baj? – kérdezte az öltönyös, végleg bebizonyítva, hogy semmit nem tud, semmit nem ért, semmit nem lát. Csak van.
– Találni kellene helyette mást.
– Kit?
– Költőt.
– Mi az a költő? – kezdte el megint a másik most már azzal a kinézettel, hogy ennek soha nem lesz vége.
– Mondom, aki verseket ír – felelte emez, akinek csodálatra méltó volt a türelme.
– Ott van a Nagy Feró – állt elő a javaslatával az öltönyös – Milyen szép az a nyolc óra munka meg a pihenés. Meg hogyan tudja mondani, hogy jeee, meg mutat az ujjaival. Meg Kossuth-díja is van neki.
– Ő zenész.
– Zenész?
– Zenész.
– Nahát…! – összegezte ismereteit tömören az öltönyös, de hirtelen felragyogott az arca – És azt ki írta, hogy piros volt a paradicsom nem sárga, Magyarország előre megy nem hátra? Ez tök jó.
– Ezt senki nem írta.
– Hogyhogy nem írta senki, csak úgy lett?
– Ja – mondta most már a lemondás kezdeteit mutatva a guccis, bánatában levágott egy nagy szelet szalonnát, és a szájába tömte.
– De ő mondta először – mutogatott a fejével fölfelé az öltönyös.
– Ő.
– Akkor ő is írta.
– Vehetjük úgy is.
– Na ugye.
– Mit na ugye? – volt az értetlenkedés sora az eddigi okoson.
– Mikor is született ő? – kérdezte szinte suttogva, és a fejével hülyén fölfelé integetve.
– Május 31-én.
– Akkor készen van!
– Mi van készen?
– Ez lesz az új költészet nap vagy mi a rosseb.
– Nem jó.
– Miért?
– Mert ez jövőre nemzeti ünnep lesz.
– Tényleg?
– Tényleg.
– A mindenit.
– Akkor?
– Mit akkor?
– Milyen költőt találjunk? Wass Albert? – kérdezte bizakodó tekintettel, szájában disznósajttal a könyvet már látó guccis, de megint zátonyra futott.
– Ki a tököm az a Wass Albert? – érdeklődött a tőle megszokott módon az armanis, és látszott, hogy ennek soha nem lesz vége.
– Tudod mit – találta meg a megoldást emez –, nem teszünk javaslatot új napra, csak arra, hogy ezt cseréljék le.
– Miért?
– Mert ez a József Attila születésnapja.
– És ki a tököm az a József Attila?
– Költő…
– Ja, a komcsi? – derült fel az öltönyös, mint aki mindent megértett.
– Az – felelte a szalonnát zabáló.
– A kurva anyját – összegezte az armanis.
– A kurva anyját – hagyta jóvá a guccis, és ebben maradtak.
Szerző: Rezeda
Forrás: Rezeda világa
