Ha vízipók jő a tóra,
és ha légy nádra száll :
tátva bukik ki a vízből
már ezer békaszáj -
este is csak azt zokogjuk:
- Brekeke, brekeke,
szegény béka nem lakik jól
sohase, sohase . . .

Hogyha nékem szárnyam lenne,
istenem, istenem!
fönn szálldosnék én a légi
réteken, réteken,
amíg édesízű léggyel,
szúnyoggal jóllakom -
s megpihennék és brekegnék
erdei ágakon . . .

Boldog fecskék és ti, rigók,
jaj nekem! jaj nekem!
Három napja, hogy egy sovány
szúnyogra éhezem:
ha elvisz a hosszú csőrű
halál majd engemet,
a lelkem is éhen száll a
tó felett, tó felett . . .

Tudom én, nem minden béka
él ilyen cudarul:
messzi földön, messzi tóban
lakik egy béka úr.
A tó fölött nem kelepel
a halál, a halál,
s a víz alatt s a víz fölött
szúnyogok raja száll.

Nem irigyli ő a fecskét,
a cinkét, a rigót,
szitakötő táncol néki
s nagyhasú vízipók.
Zizeg a sás, leng a nádas,
járja a tavi-bál -
s este a Hold csak őnéki
furulyál, furulyál . . .