Székely Csaba: Pillanatnyilag az SZFE-s diákság a magyar demokrácia próbaköve
A drámaíró Facebook-posztban magyarázta el, mitől olyan felháborító a Színház- és Filmművészeti Egyetemen zajló „modellváltás”, mert – mint írja – a magyar társadalom annyira elszokott a demokráciától, hogy sokan nem is értik ezt.
Székely Csaba drámaíró egy Facebook-bejegyzésben logikusan levezette a társadalmi fejlődés és az egyetemi autonómia közötti összefüggéseket, valamint az államhatalom és a kritikai gondolkodás lehetséges szembenállását, hogy magyarázatot adjon a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) modellváltása miatti kialakult feszültségre.
Mint írta, szerinte erre azért van szükség, mert a magyar társadalom annyira elszokott a demokráciától, hogy sokan nem is értik, mitől felháborító az, amit az állam az SZFE-vel tesz.
Székely Csaba azt írja, azért nem szabad veszélybe kerülnie az egyetemeken zajló tevékenységeknek és a kritikai gondolkodásnak, mert az tönkreteszi a tudományos és társadalmi fejlődést, a visszafejlődés és a lemaradás pedig ellentétes a nemzeti érdekkel.
Egyetemi autonómia nélkül tehát nincs demokratikus társadalom, vagy másképp fogalmazva: az nem demokrácia, ahol nincs biztosítva az egyetemek függetlensége
– írja Székely, majd rávilágít az egyetemek belső struktúrájának és működésének a jelentőségére.
Az egyetem úgy működik, mint egy kis köztársaság. Szenátusa is van, mint például a Római Köztársaságnak. Demokratikusan választott vezetők irányítják. Ezek a vezetők hosszú és tisztességes munkával érdemelték ki, hogy vezethessenek. Kiérdemelték. A hatalom által „odatett” emberek viszont, legyenek bármilyen jó szakemberek is, nem érdemelték ki. (…) A felülről „odatett” ember nem élvezi az egyetem polgárainak bizalmát, pedig ez nagyon fontos lenne. Nem lehet tehát felülről „odatenni” embereket, hogy mostantól majd ők vezetnek. És főleg úgy nem lehet, hogy: pofa be, ezentúl így lesz és kész!
Székely Csaba szerint fontos az is, hogy „a humán- és művészeti képzés esetén nem lehet behozni a nemzet-haza-kereszténység irányt”, mert ez „csak egy kis szelete annak a széles horizontnak, ami egy ilyen egyetemen a diákok előtt áll”.
A diákok tiltakozására a hatalom azt mondja, hogy ők csak kussoljanak, hogy ők most „hisztikéznek” és „tüntikéznek”.
Már a kifejezés is lealacsonyító. Nőiesít és infantilizál. A diákok eszerint fiatal, ostoba háziasszonyok, aki még nem tudják, hol a helyük, és kicsit picsognak, ha a pasi rájuk rúgja az ajtót, de majd kapnak pár sallert, és megtanulják, ki az úr a háznál.
Hát nem.
Székely Csaba hangsúlyozza, hogy egy normális egyetemen a diákság a hatalom, ezért most meg kell mutatniuk, hogy az államhatalom téved, és ki kell tartaniuk addig, amíg a hatalom belátja, hogy tévedett, és orvosolja a tévedését.
Pillanatnyilag az SZFE-s diákság a magyar demokrácia próbaköve. Nagy felelősség ez. De ha ők győznek, az rengeteg ember számára reményt fog adni
– írja Székely Csaba.
A drámaíró teljes bejegyzése alább olvasható:
A magyar társadalom annyira elszokott a demokráciától, hogy sokan nem is értik, mitől olyan felháborító a Színház- és Filmművészeti Egyetemen zajló "modellváltás".
Röviden a következőkkel érdemes tisztában lenni:
Egy társadalom fejlődése nemzeti érdek. A visszafejlődés, a lemaradás ellentétes a nemzeti érdekkel.
Az egész világon az egyetemek a tudományos és társadalmi fejlődés biztosítékai.
Fejlődni akkor lehet, ha képesek vagyunk az újításra.
Újítás akkor lehetséges, ha megkérdőjelezzük a régi dolgokat.
A régi dolgok megkérdőjelezését kritikai gondolkodásnak nevezzük.
Kritikai gondolkodás nélkül tehát nincs fejlődés.
A hatalom nem szokta mindig szeretni a kritikai gondolkodást, de erre találták ki az egyetemi autonómiát: hogy védje az alkotó- és kutatómunkát a hatalom szeszélyeitől.
Ha az államhatalom veszélyesnek érzi a kritikai gondolkodást, akkor megbélyegzi és üldözni kezdi. Az egyetemen zajló tevékenység ekkor veszélybe kerül. Márpedig nem szabad veszélybe kerülnie az egyetemeken zajló tevékenységeknek, ugyanis az tönkreteszi a tudományos és társadalmi fejlődést. Visszafejlődést, lemaradást okoz. Ami ellentétes a nemzeti érdekkel.
Egyetemi autonómia nélkül tehát nincs demokratikus társadalom, vagy másképp fogalmazva: az nem demokrácia, ahol nincs biztosítva az egyetemek függetlensége.
Az egyetem úgy működik, mint egy kis köztársaság. Szenátusa is van, mint például a Római Köztársaságnak. Demokratikusan választott vezetők irányítják. Ezek a vezetők hosszú és tisztességes munkával érdemelték ki, hogy vezethessenek. Kiérdemelték. A hatalom által "odatett" emberek viszont, legyenek bármilyen jó szakemberek is, nem érdemelték ki. Mert ahhoz, hogy kiérdemeljék, ahhoz lentről (és belülről) kellett volna kezdeniük, végig kellett volna járniuk az egyetemi hierarchia lépcsőfokait, munkájukat elismerés kellett volna övezze, el kellett volna nyerniük a kollégák és a diákok bizalmát. A felülről "odatett" ember nem élvezi az egyetem polgárainak bizalmát, pedig ez nagyon fontos lenne. Nem lehet tehát felülről "odatenni" embereket, hogy mostantól majd ők vezetnek. És főleg úgy nem lehet, hogy: pofa be, ezentúl így lesz és kész!
A másik dolog, amit nem lehet: humán- és művészeti képzés esetén nem lehet behozni a nemzet-haza-kereszténység irányt, bármennyire is tiszteljük ezeket a fogalmakat. A nemzet-haza-kereszténység vonal ugyanis csak egy kis szelete annak a széles horizontnak, ami egy ilyen egyetemen a diákok előtt áll. Ha a hatalom azt mondja, hogy mostantól az egyetemen bevezeti a keresztény-nemzeti gondolkodást, azzal mérhetetlenül leszűkíti az ott zajló intellektuális tevékenységet (ráadásul diszkriminál is). Olyan ez, mintha valaki elfoglalná az Országos Széchényi Könyvtárat, és azt mondaná, hogy eddig mindenféle könyveket olvastak itt az emberek, mostantól a Bibliát is olvasni fogják. De hiszen aki akarta, eddig is olvashatta! Nagyon úgy tűnik, mintha ez lenne az első lépés afelé, hogy itt majd kizárólag a Bibliát fogják lapozgatni. De akkor viszont értelmét veszti a könyvtár. Bibliát olvasni otthon, a négy fal között is lehet. Sőt, tapasztalataim szerint, ott lehet a legjobban.
Mi van akkor, ha a diákoknak nem tetszik, hogy antidemokratikus módon döntenek a fejük fölött az őket érintő fontos kérdésekről? A hatalom és hívei most azt mondják, hogy a diákok csak kussoljanak. Meg hogy a diákok most "hisztikéznek", "tüntikéznek". Már a kifejezések is lealacsonyítóak. A hatalom azt gondolja, hogy nőkkel és gyerekekkel bármit meg lehet csinálni, ezért ezekkel a szavakkal nőiesíti és infantilizálja a diákságot. A diákok tehát az ő szemében fiatal, ostoba háziasszonyok, aki még nem tudják, hol a helyük, és kicsit picsognak, ha a pasi rájuk rúgja az ajtót, de majd kapnak pár sallert, és megtanulják, ki az úr a háznál.
Hát nem.
Egy normális egyetemen a diákság a hatalom. A diákoknak ezért most meg kell mutatniuk, hogy az államhatalom téved. Ők ugyanis nem csacsi háziasszonykák - mint azt a hatalom gondolja -, hanem egyenlő felek. Felnőtt, gondolkodó emberek, akiket ugyanúgy tisztelni kell, mint a hatalom bármely képviselőjét. (Ha egyetemünkre jössz, tiszteletben kell tartanod a kultúránkat!) Ezért a diákoknak határozottan fel kell tenniük a kérdést az államhatalom és hívei felé: „kik vagytok ti, hogy így mertek beszélni velünk? Mikor adtunk nektek engedélyt, hogy azt tegyetek velünk, amit akartok, a megkérdezésünk nélkül?” És ki kell tartaniuk addig, amíg a hatalom belátja, hogy tévedett, és orvosolja a tévedését.
Pillanatnyilag az SZFE-s diákság a magyar demokrácia próbaköve. Nagy felelősség ez. De ha ők győznek, az rengeteg ember számára reményt fog adni.
Hajrá!
#freeszfe
https://hvg.hu/kultura/20200903_Szekely_Csaba_Pillanatnyilag_az_SZFEs_diaksag_a_magyar_demokracia_probakove
