Egy filosz töprengései – 45. rész
45 (K HG naplótöredéke a Csongor és Tündéről)
Balga Lacinak baráti szeretettel ajánlja ezt a jegyzetlapot K HG
K HG szerette az olvasónaplót. Nem a nebulóktól kapott inkább kevésbé, mint többé sikerült igazolásokat, amelyekből áradt az izzadságszagú igyekezet, hogy tanár úr kérem, én olvastam, „kiolvas–tam” az ajánlott művet. (K HG leggyakoribb reakciója ez volt: szerettem volna, ha nem ki-, hanem ha elolvasod a feladatot…) Mindezek dacára K HG szeretett feljegyzéseket írni olvasmányélményeiről. Dacára annak, hogy tanítványai jelentős hányada csak igen csekély örömöt szerzett neki e téren.
Nézzünk egy példát tehát az itt most K HG álnéven jegyzeteket közreadó tanár évtizedekkel korábbi feljegyzéseiből. A jegyzet keletkezésének idejében a fiatal oktatót sokat foglalkoztatta az örök, megválaszolhatatlan dilemma: vajon ki a fene is vagyok én?
Csongor vagyok. Ifjú hős, a punok, hunok, kunok idejéből (nem kívánt rész törlendő). A hármas úton vacillálok, kihez szegődjem.
A Fejedelem sohasem volt rokonszenves, de egy ifjú hősnek be kell lépni a seregbe. Akkor is, ha tudja: hódítás nincs, csak erőszak, a jó birodalma nem létezik, csak a gonoszé (hál’istennek csak ideig-óráig), s az ifjú hősök nem tetteik révén tehetnek szert az “ifjú hős” státusra. (A párt nevezi ki őket.) Mekkora szerencse, hogy a Fejedelem megbukott. Nem, nem én győztem le. Mások sem. Csak összeomlott és passz. S én boldog voltam, hogy haditetteim annyira jelentéktelenek voltak a Fejedelem korában, hogy minden akadály nélkül elindulhattam a kettes számú országúton.
A Kalmár sem vonzó egyéniség. Ám az ifjú hősök is kikerülnek vitéz atyjuk védőszárnyai alól előbb, vagy utóbb. Ha palotát nem is, egy panellakást szeretnének szerezni, a hódításról lemondva turistaként kívánnának eljutni az Üveghegyen is túlra, vagy legalább rozzant gebéjüket óhajtanák több lóerőre felcserélni. S a Kalmár a jóságos adakozó nagybácsi arcát mutatja feléjük először: szolíd, kedvezményes kamatokat igér, 3 százalékot, gyarapodást, biztos munkát holtomiglan, holtodiglan. Bocsássuk meg tehát az ifjú hősöknek, hogy eleinte azt hiszik: még a boldogságuk is megvásárolható, 30 év részletre, kedvezményes törlesztési lehetőségekkel. De nem kellett más, csak a Fejedelem bukása – s a Kalmár útján masírozó ifjú hős igen hamar észrevehette, hogy ismét zsákutcába jutott. Üdlak nem erre keresendő.
Ez után már csak egy ösvény maradt. Keskeny csapás egy tüskés bozótban, ahol egy nyomorúságos, komikus alak (akadémiai levelező tag, több hun, pun és kun egyetem díszdoktora, a bölcsesség szeretetének rendes és rendkívüli tanára – de nevezzük az egyszerűség kedvéért csak Tudósnak) integet felénk, famulusának vágyván megnyerni az ifjú hőst. (Ne szépítsük: inkább az ifjú hős vágyott eme kiváló beosztásra, s azt elnyervén azóta a legkülönfélébb önszuggesztiós tréningekkel győzködi önmagát, ismételgetve: tudós vagyok, tudós vagyok, bizony, bizony, isten bizony, tudós vagyok…) Szóval, Tudós uram – azt hiszem, errefelé sem lelhetjük meg Üdlakot.
Megint itt vagyok a hármas úton. Tündét kerestem, de csak Ledért találtam, én balga. (Ne nagyzolj: Ledért is csak Balga találta meg, te csak elképzelted forró, erotikus álmaidban. Vigasztalod is magad: az álombeli Ledérnél ledérségesebb ledér, cédább cemende egy igazi ledér sem lehet… Honnan tudod?)
Ma már beismerem, kár volt a vén Mirigynek hinnem, kár volt őt szabadon engednem. Kurrah, Berreh és Duzzog öröksége ugyan jól jött, köszönöm a sorsnak a palástot, amely oly gyakran tett láthatatlanná. Szeretem a bocskort is, mert úgy lehetek vele bárhol pillanatok alatt, hogy közben ki sem mozdulok otthonról. Talán egyszer az ostornak is hasznát vehetem majd… Nem használtam még, de jó tudni: ott lóg a szögön. …de Mirigyet nem lett volna szabad elengednem! Ifjú hős – ez az ostobaság volt egyetlen hőstetted. Örülj, hogy sem a hunok, sem a kunok, de még a punok sem tudják rólad ezt!
Itt szobrozok a hármas úton. Még Godot sem jön, nemhogy Tünde őnagysága tévedne erre a vidékre. Az Éjnél kíváncsiskodik. (Jó, hogy te nem jártál arra, ifjú hős! Még elhitted volna a fényfolyamot! Pedig sötét és semmi vagy csak. Legalábbis kietlen.) Csongor, ifjú hős, menj vissza a kertedbe! Dőlj le az almafa alá, aludj egy jóízűt (az aranyalmát már rég ellopták mind, s ilyen aszályos években új termés sem várható). Aludd ki magad, s ha eljön az álom ideje, majd ismét erre repül Tünde a hattyúival. Ismét fiatal, aranyhajú lánnyá változik. Álmodj Csongor, álmodd azt, hogy a szerelem maga ébren van. A szerelem legalább.
– közjáték –
CSONGOR Oh, ez a láb szív lehetne,
Oly parányi, oly csinos.
BALGA Oh, ez a láb láb lehetne,
Csak ne volna oly temérdek.
Csongor vagyok? Balga? Balga Csongor. Balgor, csonga. Csonga balgor. Az elbalgásodás folyamata immár megállíthatatlan, visszafordíthatatlan, végleges. Nem véletlen, hogy az Éjhez csak Tünde juthatott el. Balga tudóstanonc, te fel sem éred ésszel, amit egy ilyen tündibündi, de még az ő temérdek lábú, ilmásított Böskéje is megélhet, megtudhat, kipróbálhat, megtapasztalhat. Te sosem látsz be a fátyol mögé! Még mindig nem alszol? Nesze, itt van egy puha párna! Tedd le szépen a fejedet. Ma szabadnapos a hóhér.
http://pannontukor.hu/egy-filosz-toprengesei-45-resz/
