Hadd idézgessék ők a Multat,
Mulassanak a nyomorultak.
Ahol a föld mi vérünk issza,
Szekerezzünk a Multba vissza.
Fussunk velük targoncán ülve,
Bús emlékekre felkészülve.
Mióta ők éltek és voltak,
Mindig minket űztek, gyilkoltak.
Csak menjünk, hogyha ők akarják,
Járjuk a Mult vén birodalmát.

Gyalázott pór szüzek holttestén,
Százszor elszántott koldusmesgyén.
Fájdalom-csúcson, bánat-völgyön,
A fölfalatott Dózsa Györgyön.
Jobbágy ifjún vagy banyán által,
Menjünk, urak, minket nem átall.
Fölmutatjuk - sírjukból intnek -
Szomorú mártir-őseinket.
Mióta csak éltünk és lettünk,
Ti éltetek és mi szenvedtünk.
Menjünk, urak, vissza a Multba,
Ti akarjátok újra, újra.
Mi késni a Multban se késünk.
Egy biztos: a mi nagy ütésünk.