Hogy mi egymást meg nem értjük,
Nagyon sajnálom, asszonyom,
Ha nem vagyok jó szeretőnek,
Egyébre nem vállalkozom.

Például arra, mit oly gyakorta
Szónoki hévvel mond kegyed,
Hogy meggyötört, szegény szívének
Legjobb barátja én legyek.

Legjobb barát, barát?
Szavamra, méltó egy hivatal,
De nem vagyok hozzá elég vén,
S ön aggasztóan fiatal.

Ön csupa élet, csupa illat,
Vakít, hevít, ragyog.
Hát hogy ne szomjazzam a csókjára,
Én ki angyal nem vagyok?

Hisz oly kevés, amit kérek,
Ha osztozkodni restell is,
Legyen a tisztelt lelke másé,
Nekem elég a teste is.

Legyen lelkének egy jóbarátja,
Kivel csevegni élvezet,
Csak ez a mamlasz, ez a bamba,
Ez a barát ne én legyek.

Legyen az övé minden poézis,
Az enyém csak az, ami tény,
Ő oldja meg a problémákat,
A ruháját - azt majd megoldom én.

Hogy ez a hang szokatlan önnek,
Kétségbe, kérem, nem vonom.
De annak, hogy megértsük egymást,
Csak egy módja van asszonyom.

Adjon a sors, mely egy tenyérről
Jót is, rosszat is osztogat,
Rosszabb erkölcsöket önnek,
Vagy nekem adjon jobbakat.