A magyar rajzfilmgyártás hőskora után hatalmas szünet következett be, mely óta normális munkát nem igazán láthattunk. A méltán híres stúdiók és animátorok sajnos nem kaptak olyan feladatot, amely megüthette volna legalább az alapmércét, gondoljunk csak a Vuk 3D-s folytatására és a Macskafogó 2-re. Rövidfilmek persze születtek azóta is, és sikereket is értünk el velük a világban, de az igazi, ütős animációs sorozatok teljesen eltűntek. Ráadásul kimondottan felnőtt korosztályt célzó alkotásokat hirtelenjében nem is tudnék mondani a hazai szcénából. Ezért hamar felkeltette az érdeklődésemet a Candide, melyről először a 2018-as Anilogue kapcsán hallottam, de a vetítésre akkor nem jutottam el. Szerencsémre az Aurórába szerveztek egy közönségtalálkozót, melynek keretében nem csak a művet tekinthettük meg, de az alkotók is elmondtak pár dolgot a keletkezési körülményekről.

Candide egy fiatal, iszonyatosan naiv és befolyásolható férfiú, aki fülig szerelmes Kunigundába, aki jóval magasabb rangú, mint ő, hiszen egy báró leánya. Ennek ellenére gyermeki ártatlansággal szemléli szíve választottját, nem is fogja fel a szakadék mélységét, mely közöttük tátong. Panglossz igazi filozófus, amolyan mentor a bugyuta és bénácska Candide számára, és valódi pszichopata életművészként tartja magát közel a húsos fazékhoz. Kitűnően forgatja a szavakat, nehéz észrevenni, mekkora hantamester, mindenkit megtéveszt maga körül. A gyermekded fiú is a hatalma alá kerül, és csügg minden szaván, elhiszi, hogy a világban minden úgy van jól, ahogyan azt látja. Ez a szerelmi szál a nemesi származású édesapa, a vesztfáliai báró számára teljesen elfogadhatatlan, így Candide repül az udvari háztartásból és furcsa, szürreális, avantgarde stílusú kalandra indul, hogy megismerje a valóságot, átértékelje az élet igazságait.

A Candide sorozata egy vérbeli és erős szatíra a jelenről, mely az eredeti mű gerincét és útmutatóját követi, de át van ültetve az aktuális problémák és helyzetek bemutatására. Ez nyilvánvalóan izgalmassá teszi az egészet, hiszen az adaptáció mellett arra is figyelniük kellett az alkotóknak, hogy az üzenetei ne csak megfeleljenek a kor kívánalmainak, valamint érthetőek legyenek a mai közönség számára, de a kritikai felhang is erős kihívást jelentett. Bera Nándor (Fák), Turai Balázs (Fák, Róma bukása), Kreif Zsuzsanna és Iványi-Bitter Brigitta ez előtt nem foglalkoztak sorozatok készítésével, így elsőként azt volt szükséges kitalálniuk, miként működhet ez az ötlet ilyen formában, hogyan köthetőek össze az epizódok, valamint a rengeteg témából, ami a közéletben hever, melyiket tudják úgy ábrázolni, hogy az áthallások mellett azért Voltaire stílusa is megmaradjon. A koherencia ebben az esetben nyilván más értelemben kezelendő, hiszen a főszereplőink különböző korokba és helyszínekbe csöppennek bele, ahol komplex élethelyzetekre reagálnak.

Tény, hogy a Candide kimondottan sűrű és tömör alkotás, hiszen az epizódok csupán hét percesek, tehát a sallangokat nélkülözi, inkább a lényeget emeli ki. A művészi ábrázolásmód, az avantgarde stílus megadta a lehetőséget az alkotóknak, hogy a jelenetek így is tökéletesen érthetőek legyenek, ehhez pedig a remek forgatókönyv mellett a fantasztikusan megírt szövegrész is hozzájárult. A poénok ugyanis nem lettek alpáriak, hanem célzottan szúrnak, és ütnek rést a rózsaszín fátylak mámorító ködén.

Zseniálisan megválasztott szavak, lényegre törő kifejezések, érzékletes gesztusok és kétértelmű mondatok jellemzik a sorozatot. Mivel eredetileg is úgy tervezték meg, hogy az epizódok egyesével kerülnek a televízió műsorába, így egyben letolva erősen sokkoló, amellett, hogy iszonyatosan szórakoztató, és az összes rész végig röhöghető.  De egyértelmű, hogy többször is érdemes megnézni, hiszen a gag-ek és a poénok viharában csak kapkodjuk a fejünket, és nem szúrunk ki minden vizuális jellegű utalást, pedig rengeteg van belőlük.

A főszereplő karaktereink teljesen megfelelnek az egykori Voltaire-i alkotás követelményeinek és alapjainak. Candide a megtestesült gyermeki optimizmus. Panglossz mester kígyónyelvű, kétszínű, az aktuális kor megtévesztő guruja, igazi szellemi vezető. Kunigunda pedig a bujaság és a csábítás jelképe, aki bármely korban és helyszínen képes úgy helyezkedni, ami a túléléshez és a magas beosztáshoz szükséges. A magyar hangok is tökéletesen passzolnak hozzájuk, Rajkai Zoltán parádés Candide-ként, Jordán Adél Kunigundája beleköthetetlen, de a legzseniálisabb természetesen Kulka János és Máté Gábor Panglossz mestere. Ezeknél jobb választást nem is tudnék elképzelni, bár sajnálatos, hogy Kulka János nem tudta végig kísérni az egész sorozatot, de utódja is kiemelkedően passzol a megformált karakterhez.

folytatás:

https://smaragdanimesarkany.blog.hu/2019/01/22/candide_533