Készült egy film Ferenc pápáról, amit a nem-hívőknek is érdemes megnézni, mert egy karizmatikus, vibráló személyiséget mutat be. Wim Wenders rendező nem kérdőjelezi meg a pápa tanításait, hanem közvetíti őket, de ez is éppen elég izgalmas.
Rég nem gondoltam már Istenre, bár Esterházy Péter azt írja, az Isten hiánya is Isten-alakú. Keresztény filmeket sem szoktam nézni, legalábbis a trashfilmeknek azt a rémesen kínos csoportját hanyagolom, amelyek kifejezetten keresztény tanításokba burkolnak be valami tucathorrort vagy romantikus vígjátékot (ilyenekben időnként Nicolas Cage is játszik). De szívesen nézek filmeket a hitről – Andrej Tarkovszkij például nem is csinált másmilyet –, ezért a Ferenc pápáról készült friss dokumentumfilm is érdekelt. A vallásomat nem gyakorló, híreket olvasó katolikusként úgy tűnik, Ferenc pápára különösen érdemes odafigyelni.
Wim Wenders dokumentumfilmje leginkább a hozzám hasonló nézőknek szól, akik számára a mindenkori pápa tanítása nem megkérdőjelezhetetlen igazság, hanem egyetlen álláspont a sok közül. A róla szóló portréfilmben Ferenc pápa kifejti a nézeteit a világ dolgairól. Senkit nem akar megtéríteni – mint mondja, azt meg sem próbálná, ami egy jezsuita szerzetestől finoman szólva is ritka önmérsékletre vall –, helyette sorra veszi azokat a közügyeket, amelyekről markáns véleménye van. Folyamatosan a nagy lehetőségéről beszél, hogy rá pápaként sokkal többen odafigyelnek, mint valakire, aki nem 1,2-,1,3 milliárd katolikus vallású ember legfőbb szellemi vezetője. Azt mondja, a világból kiveszni látszik a hallgatás képessége: egymás szavába vágva beszélünk, bábeli hangzavart teremtve, de nem halljuk, amit a másik mond.
Már be is sétáltam a film csapdájába, ami nem is csapda, inkább sétára hívó ösvény, vagyis hogy a filmről beszélve Ferenc pápa tanításait foglalom össze.
Ennek oka, hogy a Ferenc pápa – Egy hiteles ember nagyon egyszerű szerkezetű film. Nem meséli el Jorge Mario Bergoglio élettörténetét, az első Európán kívül született pápáét a 8. században élt III. Gergely óta. Mindössze egyetlen régi beszédének a felvételét látjuk, amit még a kilencvenes években tartott Buenos Aires-i érsekként. Egyébként a film úgy épül fel, hogy a szinte közvetlenül a kamerába beszélő pápa felhoz bizonyos témákat, utána rövid híradórészleteken és belső, vatikáni felvételeken látjuk, hogy mit tett az adott ügy előremozdítása érdekében.
Olyan témák kerülnek elő, mint a szegénység, amit Ferenc pápa a névadójaként tisztelt Assisi Szt. Ferenc tanításai alapján szimbolikusan ma is vállal; a melegek elfogadása, a gyerekeket zaklató papok mérhetetlen bűnei, a más vallásúakkal való együttélés és a környezetvédelem. Ez utóbbi érezhetően Ferenc pápa legsajátabb témája. A filmben is az ökológiai katasztrófa közelségéről, a természettel való harmónia újbóli megtalálásának feladatáról beszél a legtöbbet, és némi egyszerűsítéssel azt mondhatjuk, ebből vezeti le, vagy ezen keresztül láttatja a hagyományosnak nevezhető keresztény tanokat is.
3T-ről beszél, ami nem azt jelenti, mint Magyarországon, hanem a munka (trabajo), a föld (tierra) és a tető (techo) hármasságát, ahol a tető az otthont és a családot jelenti. Azt mondja, az életnek ezeket a tevékenységeit, szereplőit és színhelyeit összehangolva élhetünk csak békében. Ha ehelyett túlhajtjuk magunkat, hajszoljuk a pénzt és uralni próbáljuk a környezetet, nem a krisztusi tanok szellemében cselekszünk. A pápa szerint az Istennel való találkozás lehetőségét a saját életünk lelassítása teremti meg.
A tájékozottabb nézők számára nem hangzanak el vadiúj információk, de egyrészt jó hallani, hogy Ferenc pápa tudományos eredményekre hivatkozik, másrészt egyszerűen csak szórakoztató hallgatni őt. Eleven, vibráló, karizmatikus személyiségnek tűnik, színesen és gazdagon beszél. Wenders egyetlen játékfilmes megoldást használ, némafilmes stílusú jelenetekben játszatja újra Assisi Szt. Ferenc életének kulcsmomentumait, de ezek a részek sokkal erőtlenebbek, mint amikor a pápát hallgatjuk. A szokásosnál közelebb ül a kamerához, az arca kitölti a látómezőt, ezzel egyszerre teremt intimitást és kényszeríti ki, hogy rá figyeljünk. Akinek Ferenc pápa eleve sem volt túlságosan szimpatikus, az aligha ebben a filmben fogja megkedvelni őt.
Wim Wenderst a Vatikán kereste meg 2014-ben, hogy kísérje el a pápát néhány diplomáciai útjára, illetve hozzáférést kínáltak neki a saját videóarchívumukhoz. Wenders alkalmas ember a feladatra: játékfilmes életműve mellett évtizedek óta építi dokumentumfilmes karrierjét, az 1980-as Villanás a víz felett után olyan sikereket jegyzett, mint a Buena Vista Social Club, vagy újabban a Sebastião Salgado fényképészről készített A föld sója. Most hagyjuk is azt, hogy a német új film klasszikusa az utóbbi években játékfilmes alkotóként teljesen jelentéktelenné vált, legutóbbi, Merülés a szerelembe című filmjéről inkább szót se ejtsünk. Ennél fontosabb, hogy Wenders szeret a filmművészet utazó nagyköveteként szerepelni, és ilyen minőségében remekül passzolt az ugyancsak nagy világutazó pápához. Viszont Wenders nem újságíró-riporter, nem tesz fel kemény kérdéseket a pápának, például az abortuszról vallott nézeteiről. Hagyja, hogy I. Ferenc azt mondjon, amit akar.
Éppen ezért a Ferenc pápa – Egy hiteles ember kevésbé autonóm film, mint inkább a pápa gondolatainak, tanításainak instrumentuma.
Mivel Ferenc pápa izgalmas, felvillanyozó, reménykeltő, máskor elkeserítő és megrendítő dolgokat mond, ez az egyszerű szerkezet éppen elég egy filmhez. A nagy pápai prédikációk felvételein látni, hogy ezek a gondolatok mennyire sokat jelentenek a hívő embereknek. Önmagában az is nagyon erős érzelmi hatással bír, hogy ezzel szembesülhetünk a moziban.
Ferenc pápa – Egy hiteles ember (Pope Francis: A Man of His Word), 2018, 90 perc, 7/10
Kiemelt kép: Fotó: Pannonia Entertainment Ltd.
https://24.hu/kultura/2019/04/17/ferenc-papa-egy-hiteles-ember-film-kritika-wim-wenders-vatikan/
