A Coca-Cola első magyarországi palackozásának 50. évfordulójára
Fél évszázad… Mi az? Semmi.
Mégis jó volt benne lenni.
Soknak tűnt, de pont elég lett,
íme itt a titkos képlet:
egy jól csengő márkanév,
szívószál és ötven év.
Nem volt éppen könnyű kezdet,
amiből a végén ez lett,
adott volt a régi brancs:
Szódavíz és Sztár Narancs,
Traubiszóda, Márka Meggy – sokak közül voltam: egy.
Új színfolt egy szürke nyárban,
Kőbányán, a Likőrgyárban
töltekeztem végső soron
többekkel a gyártósoron:
táplált, mint az édesanyám főztje,
a Szeszipari Vállalatok Trösztje.
Benyakaltam, amit mertem,
lázadtam, de inkább nyeltem
nagyokat, míg ilyenformán
elnyertem a végső formám:
ütős, mint a gönci barack,
a kétdecis kontúrpalack.
Akadt persze rivális is…
Kisebb? Rosszabb? Rondább? Is-is!
Kudarcba fúlt minden attak,
hiába is kóstolgattak…
Régi nóta: konkurálnak,
de asztalnál meghalnának.
Volt azért egy durvább eset,
mikor egy fan nekem esett –
nem minthogyha intim viszonyt
remélhetett volna, viszont –
rögtön, mihelyst úgy adódott:
kilopta a kupak-kódot.
Mondjuk ebből nem lett rendszer,
vigyáz rám pár influenszer,
mindig akad, aki megvéd,
télapók, sőt: jegesmedvék!,
magyarok is, naná, hiszön:
tudják, hogy thirst knows no season.
Úgyhogy most már mindegy, mi van,
megszoktam itt, Harasztiban,
nem agyalok Boston, Rión,
gondozom a portfólióm,
teszek-veszek, pötyögök,
egész nap csak lötyögök.
Így telnek a napjaim,
vannak príma appjaim,
aceszulfám-adalékom,
meg egy rakás buborékom,
küldetésem, álmom, logóm,
és: fenntartom minden jogom.
Ezen felül mit remélek?
Hogy még ötven évet élek,
s kiürülök, mint egy pohár
jeges-light-os-lime-os…
habár –
Ki fog akkor verset írni róla?
Always always always
Coca-Cola
